E.t.47 Meg vagyok átkozva!

/Elnézést kedves olvasóim a mostani kimaradt részekért. Sajnos nincs valami sok időm, sem ihletem írni se ide, se máshova, de igyekszem. Azért jó szórakozást ehez a részhez:)/

Meg vagyok átkozva!

A padban hánykolódva igyekszem figyelni és érteni a töri anyagot, hisz jövő óránt tz, és már hivatalisan is nyárba léptünk a mai nap alkalmából...igen június 1. van.
Ha ez a dogám jó lesz, megkapom a négyest év végén...omg csak sikerüljön.
De bármennyire is próbálok figyelni a vöri jelenléte rohadtul irritál a másik oldalon...neeemm lehetne esetleg, hogy eltakarodjon innen? Remélem kirugják végre a csomó lógása miatt...

Sóhajtva hallom meg a kicsengetést. Kirohantam, mint aki nem bír magával. Végre szünet! Ezután már csak rajz lesz, ott meg kb annyit csinálunk, mint egy lyukas órában.
Elmerengve igyekeztem a kv automata felé, egy jó forrócsokit inni, mikor az automata előtt két lépéssel elkapott egy kéz, majd a falnak nyomott. Annyira megijdtem, hogy a szívem kiugrott a helyéről. Mikor az illatot érzem meg, valami megremegteti a szívemet. Szinte belesajdul, még is örül neki. Felnézek a vörös tincsesre, majd ő rámnéz, a kezeimet a falnak szorítja, és fél lábbal belép a lábaim közé.
Szinte éreztem, hogy meg fog csókolni. Mit tegyek? Engedjem neki?
Már midnegy, hisz már oda hajolt, és a számban is érezhettem a nyelvét. Most olyan lágy volt az egész, még is kalandos és durva. Mintha bocsánatot akart volna kérni. Éreztem, hogy lassan lazít a kezemen, már nem szorította annyira erősen. Majd végül teljesen elengedte, én leengedtem a derekam mellé. A szabaddá vállt kezeivel, a derekamat karolta át, és úgy tuszakolta le a nyelvét a torkomon. Nem, az más volt. Valami igazi érzelem.
Bár a csókot én ugyan nem igazán viszonoztam de...na jó ez nem igaz. Rohadtul örültem neki, így ha akartam volna se tudtam volna megállni, hogy ne viszonozzam.
Mikor már megfulladtunk mind a ketten, elváltak ajkaink.
- Bocsánat...én...nagyon sajnálom.-suttogott Cas.
- Azt ugye te is tudod, hogy ennyivel nincs lerendezve?-sóhajtottam.
- Igen. De...had magyarázzam el.-suttogott.
Ő elmondta, hogy Deborah visszajött, találkoztak mert D' azt mondta neki, hogy nagyon fontos, és, hogy ő nem akarta megcsókolni. De ellökni sem akarta magától, mert utána akarta csak móresre tanítani, csak közben megláttam őket, és a terve megbukott.
Sóhajtottam...higyjem el?...
Ha nem is hinném...olyan mindegy. Túlságosan szeretem, hogy most megforduljak, és elmenjek. ehh.
Sóhajtottam, és megöleltem.

Mindezek után, már hazakísért. Dan' majdnem fejbelőtte az űrbe, mikor meglátta, de nem is vártam mást. Aranyos, hogy így véd engem.

-Hova hova?-kérdezi apu. Én megigazgatom magamon a ruhámat.
- El.-válaszoltam frappánsan.
- Nem mész te sehova. Javítanod kell, itt van az évvége.
- Felejtsd el, felesleges.- vontam vállat.
- Addig nem mész sehova.-mondta.
- Ok.- vettem fel a táskámat, majd kiment . Azt a szigort, beszarok.
Hát én el vagyok átkozva. Amint kiléptem az ajtón elkezdett esni az eső. Sóhajtottam majd felcsaptam az esernyőm, úgy igyekeztem el Cashoz. Igen én már csak egy ilyen nyomorék vagyok, aki az első napi békülés után már "randira" megy, bár ha Cast megkérdeznénk ez nem lenne randinak titulálva, csak egyszerű találkának. Hah, miért is ne. Én lehetek csak ennyire debil.
Megérkezek Cashoz, a szokásos idiótábbnál idiótább szerelésemben. Fekete szaggatott farmer, fekete bandás póló, rózsaszín pulcsival. Nem, ezt elbasztad, fekete pulcsival.
Benyomom a csengőt, a kaputelefonba szólok, eltorzított hanggal.
-Hulalszállító.- szólok bele. Hát nem azt a hangot kaptam vissza amit vártam. Egy női hang áradatot kaptam a pofámba...mi van?
- I-ize...Megmondaná Casna'...Castielnek, hogy keresi egy Nikol nevű...valaki...?- szóltem bele immár normálisan, elvörösödött pofával. Azért nem nyúltam át a telefonon és fújtottam meg az illetőt, mert nem egy 15-6 éves hang volt. Idősebb. De még sosem hallottam.
-Haló?-szólt bele a kaputelefonba immár Cas hangja.
-Sz-szia...- szólaltam meg, mire már nyílt is a faszányos automatikus kapu, majd azon beszaladtam, és a bejárati ajtó is nyílt.
Egy vörös, lágy hullámos hajú nő fogadott, értetlenül nézve.
- j-jó napot.-bólintok.
- Hullaszállító?
- E-eh...-kezdtem volna kimagyarázni. S ekkor tolta el Cas az ajtóból a nőt, és fogta meg a csuklóm.
- Nikol, ő itt az anyám.- mutatott be neki. Én elfehéredtem. Kurvajó kezdés Ni, ügyes vagy! Megvolt a legfosabb első benyomás ami csak lehetett!

E.t.46. Soha többet nem iszom!

Soha többet nem iszom!

Sóhajtottam, majd a cipőmbe szuszakoltam a lábam. Miért vagyok ekkora idióta? Minek adtam így be a derekam? Miért engedtem neki? Mi a faszt csinálok?!
Ő csak ült az ágyon kigombolt inggel...és bámult rám.
- Soha nem beszélhetsz erről senkinek!- rivalltám rá, és a pólómat igazítottam meg.- Soha!
- Nem terveztem szétkürtölni...báár...- vigyorgott rám.
- Bazd meg Armin.- morogtam.
Majd elszaladtam a mosdóba...úgy nézek ki mint valami...csappzott macska...nyeff...
Elkezdtem rendbe szedni magam. Miérthagytaaaammmaagaaammaaatttt? Hát hogy lehetek ekkora faszfej? Ni, kösd fel magad! Mit fog szólni ehez bárki ha megtudja?! Egyszerű, nem tudja meg. Bár Cassal szemben ez jó vissza csapás...nemNifejezdbeeeee!!
Szenvedett az agyam...egyszerre akarta Armint megölni meg saját magát kifullasztani...
Fujj de mosott fos fejem van...kell nekem bepiálnom...hah.

Oké, oké, ne egyetek meg, mindjárt elmagyarázom mi történt...
Szóval...miután Casra meg, a féligmeddig öcsémre enyhén kiakadtam...utána elmentem egy buliba...ott jól bepiáltam és találkoztam Arminnal...és most reggel itt találtam magam az ágyában...és csak a fele göncöm volt rajtam...szóval...
Na ennyit tudok eddig.
Kimentem hozzá, és a táskámban kutakodtam.
- Most ezt ne vicceld el...emlékszel...az estéről valamire?-kérdeztem.
- Haza hoztalak mert szinte elájultál a piától és te meg rámvetetted magad aztán bealudtál...
Én nagyot nyeltem...ugye...nem...?
- És...?-kérdeztem elvöröslött arccal.
- Mit 'és'?-kérdezte fél felvont szemöldökkel.
Én a számba haraptam.
- Lefeküdtünk?-kérdeztem félre nézve.
- Ilyen hülyének nézel?-kérdezte és tiszta pólót vett ki a szekrényéből.
- Vagyis...nem?- nyöszörögtem ki.
- Szerinted megfektetlek, úgy, hogy nem vagy magadnál? Most csalódtam benned.-sóhajtott, és az óráját csatolta fel a kezére miután felhúzta a pólóját (Meg kell hagyni azok a kockák nagyon szépek....de nem ez a téma!). Megkönnyebbülten sóhajtottam...hahhww...
- De...miért keltem az ágyadban és miért voltam "enyhén" hiányosan öltözve?-kérdeztem.
- Nem mondtam h rám vetetted magad? Azért volt az én ingem is kigombolva illetve azért feküdtem veled egy ágyban, mert itt aludtál el...illetve ha kivittelek volna a kanapéra, mikor felébredsz sikítva rohansz ki mert nem tudod hol vagy, és azthiszed, Újzélandra vittelek sarkon állónak.-sóhajtott.
- Ehm...kössz a felvilágosítást.-mondtam full zavarban, és a hajamat igazítottam meg.- Van még itt valami cuccom?- kérdeztem, majd ő sóhajtva nekem dobta a melltartóm...
Én nekem kikerekedtek a szemeim.
- Nem én szedtem le rólad ne verj pofán!-tette fel a kezeit.
Én nekem meg fel sem tűnt, hogy nincs rajtam...? Heeeee?
Elvörödve mentem be megint a mosdóba majd felvettem, aztán elköszöntem Armintól, és kimentem a házból.
Nem tudom hol vagyok, nem ismerős a környék...haaaaajh.
Sóhajtva fordultam vissza majd beléptem az ajtón. Armin ép egy csészét (amiben valami gőzölgő ital volt) vitte volna a szobájába mikor meglátott engem.
- Már hiányzok?- vigyorodott el.
- Ha. Ha. Ha.-mondtam szemet forgatva.- Sz'al elnavigálnál valami olyan helyre amit ismerek?-kérdeztem.
- Menj el a második sarkon jobbra, majd fordulj ballra, aztán kb 100-200 méter után ott lesz a buszmeg. Na ott vehetsz jegyet az utcátokba, egy óra múlva megy a felétek induló busz asszem.- mondta majd intett. Én pedig elindultam.
Útközben pedig szidtam magam mint a bokrot...
A telómat kaptam a kezembe...lazán volt 15 nem fogadott hívásom. És csak jelzem, egyik sem a szüleimtől. Dan volt az összes.
Sóhajtva hívtam vissza. Bármennyire is kínos legalább lejelentkezek neki, hogy élek.
Pár perc után felvette.
- Úristen Ni!- szólalt bele zihálva.
- Ehm...csá.- köszöntem. Mit liheg mint egy kivert kutya?- Megzavartalak...? Bocs ha edzesz vagy valami...
- Dehogy zavartál meg!- mondta mire valami felmorranás hallatszódott mellőle.- Jó mindegy...hol vagy, miért nem vetted fel eddig?- kérdezte, és hallottam, mintha egy nyögést nyelt volna el...ez mi a szart csinál, és kivel?!
- Nyeh...kiiicsit becsiccsentettem este...de semmi gáz.- mondtam.
- És hol voltál? Úristen, ugye nincs baj?!-kérdezte, majd egy halk:"Tom, várj már!"-t hallottam.
- Figyi azért mindent nem kell tudnod...mellesleg...az egyik barátnőmnél.-mondtam. Ez a tipikus duma, hogy a barátnőmnél...remélem rájön, hogy semmi köze hozzá...- Mellesleg hallom megzavartalak...jöjjek haza vagy maradjak még erre?-nevettem.
- Nyhhf...-nyöszörögte ki.
- Vagyis maradjak.-nevettem.- Na majd egy jóóó idő múlva jövók. Szia.- köszöntem el nevetve. Ő is elköszönt de nem nyomta ki a telefont...
Azt hallottam, hogy Tom megjegyzi, hogy " Miatta nem bírtalak normálisan ellazítani, és akkor még be is kavar..." mondta mérgesen. Asszem nem leszek közkedvelt xd
Erre elvigyorodtam...hallgathatnék ingyen yaoit de nem...én cuki vagyok!xd
Így kinyomtam a telefont és mosolyogva baktattam előre  buszhoz.

E.t.45. Magyarázat?Vicvelsz?

Magyarázat?Viccelsz?

Miután a kedves féltestvérem elpaterolt a játszótérről, mikor Tom megérkezett, látva, hogy mindjárt össze esek, annyira akarom őket smárolni látni, akkor haza mentem. Ez már pár napja volt, csak, hogy érthető legyen a sztori.
- És elküldött? Hát nyomorodjon meg. Remélem megerőszakolták egymást három ovis láttára.-nevetett Jesseica a telefonba, én pedig Csokit simiztem az ölemben. Igen, a cicámról rég esett szó, azért mert elkóborolt...de mivel vettem neki nyakörvet, így hamar vissza hozták.
- El...tiszta gonoszság.-kuncogtam.
- És izé...Cassal...mi van..?-kérdezte, mire elkomorodtam.
- Semmi. Gondolom jól elhancúrozik azzal a fasszal, aki eddig az életemre akart törni...-sóhajtottam kissé ingerülten.
Sóhajtottam.
- Hát dögöljenek is bele.-morogta Jess, és mintha hátra dőlt volna a székben a hangok alapján.- De ne is foglalkozz velük. Aki téged otthagy, az normális nem lehet.-mondta.
- N-ne mondj ilyet.- mondtam, és éreztem, hogy felfut a vér az arcomra.- Mikor tudod, hogy nem igaz.- folytattam.
- Tessék? Tudod te a "nem igaz" definícióját?
- Természetesen.- mondtam még mindig vörösen...a legjobb barátnőm hoz zavarba...betojok.
Majd kopogtak az ajtómon.
- Bocsi le kell tennem. Majd beszélünk. Szia -köszöntem el, majd ő is, és letettem. Majd kiszóltam, hogy jöjjön be az illető.
-Hugiiiii...valami srác keres.- nyílt az ajtó, és Dan fejecskéje kukkoltt be rajta.
- Fogjad már, hogy esetleg is a nővéred vagyok buzikám.- vigyorogtam.
- Ne bántsál máár!- röhögött, majd, én felálltam és kibaktattam. Kinyitottam a bejárati ajtót...majd azonnal vissza is csuktam.
- Ni, ne csináld...-nyöszörgött a vörös fejű orbitálisan nagy idióta, az ajtón kivülről. Én az ajtónak dőlve vártam. Úúúgy tökön rugnám, de úúgy!!
Vártam...csak vártam. Végig hallgattam a nagy bűnbánó dumáját. És még mindig várta. Franc se tudja mire, de vártam. A srác végső elkeseredésében, már csak egy "szeretlek, és örökké foglak"-ot nyögött ki, majd hallottam, ahogy elkezd ellépkedni.
Én kicsaptam az ajtót.
- Szerinted csak ennyi?!- rivalltam utána, majd megdermedve megállt. Majd megfordult.
- Mit mondjak még...?-suttogta. Én csak bámultam magam elé. Miért tette ezt?
- Miért?-kérdeztem.- Nem vagyok elég jó? Ő miben jobb nálam? Azzal, hogy lefekszik veled igaz? Úgy, hogy már egy csomó ideje nem is láttad...igen, bizonyosan.-suttogtam és lehajtottam a fejem.
- Nem.-mondta határozottan.- Ha ez megnyugtat...semmi nem volt köztünk.-mondta.- Megcsókolt. Ennyi.-mondta.
- És miért nem lökted el magadtól? Miért hagytad? Miért...?
- Szánalmas védekezés, de...a fiúk ilyenek...nem tudnak az ilyenre nemet mondani...sajnálom.- suttogta.
- Igazad van. Tényleg szánalmas védekezés.-mondtam, majd az ajtót akartam becsukni, és ahogy hátra léptem valakibe ütköztem. Hátra néztem és Daniel volt. Aki picit odébb tolt, és sötét tekintettel lépett ki a házból.
- Nem elég, hogy a nővéremet összetöröd, de Tommal mi a fasz bajod van?!- rivallt rá, farkas szemet nézve vele.
- Mi van?-morrant fel a vörös.- Azt sem tudom ki az!
- Épp ez a baj!- mondta.- És akkor le kell szólni az utcán mi?!- morrant rá.- Rasszista állat!- lökte hátrébb Cast.
- Mi a bajod?! Hagyjál már és ne lökdöss!- mondta a vörös.- Az nem fordult meg a fejedben, hogy nem én voltam, és szép nagy ez a város?!
- A "vörös hajú rocker rasszista fasz" leírásból egyértelműen kikövetkeztettem, hogy te vagy drága.-morogta Dan'.
- Dan...- mentem oda.- Lehet tényleg nem ő volt.- fogtam meg a vállait hátulról.
- Még véded?!- morogta, majd elengedte.- Örülj az életednek! Ha Nikoo nincs, te neked betörik a fejed!- rivallt rá megint.
- Egy büdös kis elsős játsza nekem az agyát?! Látszatra nem vagy több!
- Nem a kor hanem az értelem számít, ami neked nincs!
- Fejezzétek már be!- szóltam közbe igen hangosan mire bekussoltak.
- Cas látni nem bírlak, takarodj innen. Dan, húzz be a házba.-mondtam.
Erre még szikrázó szemmel néztek egymásra.
- Tűnés!-szóltam rájuk, és én beindultam...utáloménezt><
Majd már bent sóhajtva dőlök ki az ágyamba...miért történik mindig valami?...

E.t.44. Jobban szeret mind a pudingot!

Jobban szeret, mint a pudingot!*-*

A könnyek potyogtak az arcomról, és a szavai víz hangzottak a fejemben. "Ne sírj már, nem örökre megyek el.", pedig így éreztem.
Hogy érthetőbb legyen, Jess felszállt a vonatra, és én épp onnan tartok haza. Sóhajtok. Fáj, hogy a legfontosabb személyt az életemben egy ideig megint nem látom.
Igyekeznék letörölgetni az arcomat, de az csak egyre nedvesebb és nedvesebb lesz. Megint sóhajtok, és befordultok a játszótérnél.
Szinte érzem, hogy az ott játszadozó kiskölykökben a szusz is megáll...Biztos azt gondolják, hogy ki ez az idióta fekete szörny. Nem csodálom, jelen pillanatban én is félnék magamtól.
Majd levetem magam a hintára...arra, amelyen akkor is ültem mikor ő itt volt. És a mellettem levő üres hintát kezdem bámulni... mintha ott ülne, és ahogy a lágy szellő ringatja a hintát, olyan mintha a szelleme ülne rajta, és kissé hintázna.
De miért beszélek úgy, mintha meghalt volna?... Ez eszedbe se jusson Ni!
Lassan és egy árva hang nélkül távolodott a pár kiskölyök, át az út másik oldalára, ahol egy kézilabda meccs zaja hallatszódik, és nagy élvezettel figyelik őket. Utálom a csapatjátékokat...utálok mindent ami nem Jesseicához kapcsolható...bár ez hülyeség, mert mindenről ő jut az eszembe...ha magamra nézek...a cipőmre. Ez volt rajtam mikor először láttam. A homokra. Hisz azzal szórakoztunk, hogy azt rugdostuk. A felhőkre, mert azokat nézve meséltünk egymásnak, és felfedeztünk egy szív formát az egyik felhőben. Minden rá emlékeztet, még az is, hogy levegőt veszek. Mert mekkora mázlista vagyok, hogy egy levegőt szívhatok vele. Hogy ugyan azon a Föld nevű bolygón élhetek mint Ő. Hogy megkaphattam a barátágát. El sem hiszem.
Lassan elmosolyodok, és már csak attól a boldog ténytől könnyezek, hogy ő él, és létezik.
Majd a gondolataim megszakadnak. Egy éles és hangos, boldog visongás csapja meg a fülemet. Felnézek. Gólt lőttek...én így csak Jess'nek, vagy egy fizika ötösnek tudok így örülni. Ch.
Majd kotorászni kezdek a táskámban mert szomjas vagyok...elvileg van egy üveg vizem valahol...
Majd kivettem...és az tűnt fel a vizes üvegen, hogy a címke helyén egy fehér papír van oda ragasztva. "Meglepi!:) Csak, hogy tudd, milyen kis husi vagyok írtam neked egy 4 soros versikét. Fogadd szeretettel^^ :*" volt a papíron...az üveget körbe forgattam...de sehol sem volt...de az üvegben víz az volt. Szóval benne nem lehetett. Csak sóhajtottam és elhúztam a szám. Bizonyára elfelejtette. Letekerem a kupakot, és az üveg vízbe iszok. Hogy lett baracklé íze?
Véletlen leejtettem a kupakot, én ügyes...és mikor felvettem, megláttam, hogy a kupakra belülre celluxszal lefedve van egy cetli, hogy ne ázzon el. " Ja, keresd a táskád alján!:D" felirat. Hát, hogy még játékot is csinált! Vigyor húzódik az arcomra, és megtörlöm az arcom...megint.
Elkezdtem kutatni a táskámban...és meg is találtam egy kis cetlit, ami össze volt hajtogatva. Kinyitottam...majd elém tárult a versike, amiben azt taglalja, hogy jobban szeret engem, mint a pudingot. Ami nála nagy szó! Vihogva potyognak a könnyeim...a boldogságtól sírok. Eszeveszett jól esett, úristen. Tipikus Jesseica. Mindig tudja mi a jó nekem!
- Te most sírsz, vagy nevetsz?- hallok meg egy kuncogó hangot mire felnézek.
- Mind a kettő.-kuncogtam mire a kezembe nyom egy full gyűrött zsepit. Ja igen, Daniel volt. Bár mit csodálkozok, abban a szűk farmerben, nem, hogy összegyűrődne egy zsepi, még össze is aszalódik. Nem tudom, hogy ennek a combja miből van, hogy nem zsibbad le neki.- Csak mivel gondolom ebben a bazinagy táskában-bökött a vállamon pihenő fekete tatyóra.-minden van, de zsepi az nincs.- kuncogott, majd leült a mellettem lévő hintára.
- Honnan tudtad?-kuncogok és kifújom a nózimat, majd a szememet törölgetem.
- Hát drága...ez a lányok baja. Mindig mindenre felkészülnek, csak arra nem ami pont történni fog.-kuncog és a vállamra csapja a kezét.- Nya mi a baj?
- Szerinted mi lenne nyomikám?-kuncogok.- Jessica most hagyott itt.
- Jó, hogy fél napja veletek lakok, nem tudhatok ilyeneket.- von vállat majd csak hátra pöcköli a hajam.
- Hajh...nya de, hogy, hogy itt?-mosolygok rá.
- Apa küldött utánad.- mondja, mire elgondolkodok..."apa"...ezt még meg kell szoknom, hogy az ő apja is igazából.- Na meeeg...fél óra múlva itt talizunk Tommal.- jelenti ki egyszerűen.
"Talizunk"...mi az rák ez a szó? Hát ez egy vérbeli meleg, tényleg.
- Ohh...lehetek tanúja, hogy megerőszakoljátok egymást? Légysziiii!- nevetek.
- Hülye!- nevetett fel. Majd én is nevetni kezdtem. Végre érzem milyen egy testvér...egyszerűen csodálatosnak vélem eddig.
Remélem ez így is marad.

E.t.43 Az utolsó nap, ami még nem is lett nyugodt.

/Elnézést a mostani hiányzó részekért, és picit valószínűleg ritkábban is fognak következni, de azért igyekszem. Csak zajlik az élet ></

Az utolsó nap, ami még nem is lett nyugodt.

Már egy hét telt el azóta...pont annyi idő, amennyit Jesseica itt lehetett...Mert a tavaszi szünet nem engedett többet. Rohadvány suli...
- Figyi...holnap megyek el. Ne legyél ilyen szomorú, inkább örülj, hogy elhúzok.- vigyorgott.
- Hülye.-mosolyogtam rá. Majd apu kopogtatott a szoba ajtón...legalább is feltételezem ő volt. Csak nem? Na mi történt? Miután már anya nincs itthon, általában csak fel ordít valamit.
- Gyere.- szóltam az ajtóhoz...konkrétan xd
Mire apa lépett be, elég savanyú képpel. Nem igazán tudom mi történhetett, de, hogy az neki nem tetszik, az biztos. Mellesleg elég egy szórakozott emberke, nem sűrűn látni egy citromhoz hasonló fejjel..xd
- Niki, el kell mondanom valamit.- sóhajtotta apa. Láttam, hogy önmagával küzd, és nagyon feszült...ökölben szorongatta a kezét...és most kivételesen le se tojtam, hogy milyen néven hívott...túlságosan furcsa ez a helyzet, hogy most azzal foglalkozzak.
Én pedig Jessre pislogtam, aki nagyokat nézett apu felé. Hát ezzz....furcsa.
Majd vissza tértem apu figyeléséhez.
- Ehm...tessék, itt vagyok.- mondtam. Ő picit a szájába harapott.
- É...Ng...ha...- nyöszörgött ki magából igen keveset.
- Figyi...ebből nem sokat értek. Nem lehetne a hivatalos nyelven?- kérdeztem mire mögöttem Jess felkuncogott, és a vállamra tette a kezét...és vártunk. De az a mondóka nem akart kicsusszanni apa száján. Hosszú percekig vártam, hogy mukkanjon meg megint...de csak az öklét szorongatta majd a kezét tördelte.
- Figyi...látom, hogy nem oké minden,  és épp ezért kezdesz megijeszteni...tessék elkezdeni, mert ez így nm jó.- mondtam a fejem rázva. És mintha ezt ő meg sem hallotta volna, folytatta.
- Ni...mikor még kisebb voltál...- kezdett bele...egyébként miért Jess előtt kell egy ilyet közölni? Nekem ez gyanús.- olyan...2-3 éves körül...én...én is teljesen más voltam...és...akkor elég sokat veszekedtünk anyáddal...és...nekem volt egy gyerekkori jó barátom...Kathrina...és...é-én...- nagyon fél. Látom rajta. És beszélni is alig tud. Mi ilyen szörnyű? Nem is értem. Hát nem fogom megölni egy 15 éves ügy miatt könyörgöm. Bármi is legyen az...szinte bármi. - Mikor egyik este...nagyon összevesztünk anyáddal...elmentem hozzá...és...nem is értem, de az lett a vége, hogy...h-hogy lefeküdtünk.- mondta apa idegesen. Nem is úgy idegesen, hogy mérgesen, hanem inkább feszülten, és picit dobogott is a padlón....egyáltalán nem könnyebbült meg. Van itt még valami.Látszik rajta.
Nekem kikerekedtek a szemeim...de...apán láttam, hogy ez még nem minden. Hát...nekem ez nem esett valami jól, de hát látom rajta, hogy megbánta...meg hát ez van...de most miért vallotta ezt be nekem? Na jó, ez nem volt teljesen igaz amit most mondtam...rohadt rosszul esett, és rohadtul fájt...az én apám csinálta ezt? Az enyém? Akit én istenként tiszteltem? Komolyan? Hát ez nagyon jó.

- De...ez nem minden.-mondta apa. 

Majd...intett valakinek...és lépéseket hallottam...majd nagyobbra nyílt az ajtó, és Daniel lépett be rajta. Daniel. Miért pont Daniel? Az az idióta (nem, nem idióta. A melegek nem idióták, azokra maximum a cuki jelző illik, és az orrvérzetős, nyálfolyatós, éd...Ni' fogd vissza magad.) akit alig ismerek, ide jön és, és és...mi van?!

Én össze ráncoltam a homlokomat. Most én nekem ezt kellene értenem? Majd...szépen lassan kezdett a kép össze állni..."Remélem sosem leszel olyan mint az öcséd!" "Apud tudja ki vagyok!" és társai. Ezeket a mondatokat hallottam a fejemben, és Daniel arcát néztem...ismerős...ja, hogy ezért volt olyan ismerős! Erre bevillant, majd hirtelen ellágyultak a vonásaim.
- Még sem vagy egyke...- suttogta apa, én pedig a kezecskéimet kezdtem tördelni...a nyakába kellene ,hogy boruljak, hogy juj szia öcsi? Vagy most mi? Egy tök ismeretlen ember(Aki MELEG. Nikoo figyelj már, MELEG! Örülj már egy kicsit te himbilimbi!), akkor is, ha rokonok vagyunk...ha bármi más rokonom lenne, akkor is így reagálnék, szóval...nem is értem.
- Én...n-ne haragudj.- mondta apa...majd felnéztem rá.
- Úgy nézek én ki aki haragszik?-néztem rá.- Sőt kellemesen csalódtam, hogy nem ez a tipikus "majd megtudod ha 18 leszel" pillanat van. Nem is értem miért pont most kell amúgy ezt elmondani... Na de mindegy...ezek után már csak azt várom, hogy 18. születés napom alkalmából az derüljön ki, hogy egy kecske lánya vagyok, vagy én nem tudom.,..mennyi mindenben akartok még hazudni ha?- pislogtam.- Fasza. Rettent fasza, hogy csak lazán bejössz ide, és gondolsz egyet, hogy na most vallunk. És én a legjobb apának tekintettelek világ életedben...mi az h megcsaljuk a feleségünket, csak mert olyan kedvünk van, hm? Gratulálok. Minden hetero pasi ugyan olyan.- morogtam.
- Ezt most meg kellene köszönnöm?- vigyorodott el Daniel.- Jó nem poénkodom...- motyogta.
- Izé...- hallottam Jesseica szájából...Most vettem csak észre, hogy ő egész eddig csak leesett állal bámulta a padlót...- Ez...- motyogta...valamiért úgy éreztem valami poént fog elsütni, de most vissza fogta, mert a helyzet nem kívánta. És neki vannak ilyen érzései nem nekem meg mint Danielnek (célzok ezzel Daniel előző mondatára, meg az én "kecske lánya vagyok" mondatomra.) Na jó, talán még is van egy kis rokoni szál köztünk...mind a ketten Föld méretű kukik vagyunk.
Én pedig csak sóhajtottam...majd felálltam és oda léptem Danielhez.
- Üdv...vagy mi.- mondtam. Nem akartam bunkó lenni, még is sikerült.
- Sziiaahuuuggicccaaaaa.- vigyorgott.
- Aaaaaaaa mehetsz haza, ha így fogsz hívni.- tartottam fel a kezeimet.
- Otthon vagyok.- mosolyodott el.
- Ja, hogy már ide is költöztél...erről mikor akartál szólni?- kérdeztem apát, és Dan' vállára raktam az alkarom.
- Öhm...- motyogta apa.
Miért érzem azt, hogy túl laza vagyok...? Nem is érte...á xd
Hajh, pedig azt hittem az utolsó napom nyugodt lesz Jess'el..d.e nem.

E.t.42. Ezer darabra tört lélek

Ezer darabra tört lélek

Próbáltam levegőt venni, nem nagyon ment. Próbáltam nem sírni, szintén nem sikerült. És próbáltam a lelkem összes darabját összeszedni...de egyet sem találtam.
Hallottam amit beszélnek... Hallottam, hogy Cas azt sem tudja ki vagyok, mert a parókámban nem ismert fel...hallottam, azt, hogy Jess pofán csapja Deboraht és Cast is. Én pedig...próbáltam felállni. El akarok szaladni...Megint érzem a torkomban azt az érzést amikor összevagdostam magamat. Érzem, hogy megint senki vagyok, és nagy ívben beletojnak az érzéseimbe.
Ekkor jessica térdelt mellém.
- Csssss...-simogatta a hátamat.- Édesem nyugalom...- suttogta.
Én pedig a szemeimet törölgettem...majd ránéztem a kezeimre...a lefolyt sminkemtől fekete volt a kezem...
- Gyere...hazamegyünk.- karolt az oldalamba, és felsegített...majd Casékra nézett.- Remélem boldog vagy!- kiáltott Casnak mérges hangon, majd szép lassan döcögve sétáltunk és nekem még mindig folytak a könnyeim.

- Nem...én ezt nem akarom...megint az fog történni...Jessica félek...-nyöszörögtem a könnyeimben úszva.

- Meg ne próbáld. Nem leszel öngyilkos. Nem engedem, érted? Fontos vagy nekem. Mint eddig még senki, érted?- kulcsolta össze a kezét az enyémmel, úgy sétáltunk....a holdfényétől megragyogtak a szememben csillogó könnyek.- Nem is értem, hogy, hogy tudok szeretni ennyire valakit mint téged...de ha rád nézek, megtudom.- suttogta, és a félig meddig szabad kezével a szemeimet törölgette.- Faszok miatt meg nem sírunk jó?- suttogta, és egy pillanatra megálltunk...pár házzal előttünk voltunk.

Túl félreérthetően beszél. Ilyeneket nem fiúk szoktak mondani?...lehet én vagyok túl maradi. Lényegtelen, be kell valljam jól esett.

- Segíts...-suttogtam, és a nyaka hajlatába fúrtam a fejemet, úgy karoltam át, és bőgtem a vállán. Rohadt szánalmas vagyok.

- Istenem szegénykém.-suttogta a lányka majd a ház falának dőlt neki, és húzott magával engem is.- Hogy segítsek?Meg ölöm ezt a kettőt ha szeretnéd, csak kérlek ne sírj...- simogatta meg a hátam.

- Ne őket...engem...- suttogtam és megint rákezdtem a bőgésre.

- Ne hülyéskedj jó, és ilyeneket ne mond, mert mindjárt én is rákezdek.- suttogta, és a hátamat simogatta.

- Nincs jövőm érted? Semmi. Egyedül vagyok...Egyedül, és félek ebben a kurva világban. Tudod mennyi mindent kaptam ebben az évben a pofámba? A feléről még nem is tudsz, és amit tudsz az is mennyi minden. Én nem akarom ezt, én ezt így nem tudom!- suttogtam és a pólójába markoltam.

- Fogd be.- suttogta, és lágyan a számra rakta a kezét.- Gondolj bele nekem milyen érzés volt azt 6 évesen végig nézni, hogy a apámnak nem nevezhető genetikai hulladék majdnem halottra verte anyámat. Szerinted milyen volt?Egy hat éves kisgyereket el tudsz képzelni, ahogy kést fog a saját rohadt ereihez? Elhiszed ezt? És az a fasz miatt a suliban is úgy kezeltek, mint egy szardarabot...mert, én is olyan vagyok mint apám...csak épp rohadtul nem. De én itt vagyok, és túléltem. És még anya nem akarta feljelenteni azt a szerencsétlent... Na mindegy. Az a lényeg, hogy kitartani kell, és nem menekülni. Az élet egy ajándék. És ezt főképpen melletted tudtam meg. Tudod mennyit jelentesz nekem? És mi lesz velem, ha te is itt hagysz?

- Élnél tovább nélkülem.- suttogtam.

Erre eltolt magától, és helyet cseréltünk...ő nyomott a falnak.

- Élnék?  Nélküled? Szerinted előtted "éltem"? A fizikai értelemben, igen. De a lelkem olyan volt mint egy darab szikla érted? És miattad lett végre, normális emberi lélek. Nem...nem emberi. Az embereknek egy darab szar van a lelkük helyén... Nem úgy mint neked...Na mindegy...Most tökre félre értheted amit mondani akarok...Nem vagyok beléd szerelmes, csak szeretlek mint barát, oké? És mindennél többet jelentesz nekem.

- Senkinek sem jelentek semmit.- suttogtam lehajtott fejjel.

- Szóval senki vagyok? Már szerinted is senki vagyok? Mi az, hogy semmit sem jelentesz hm? Miért mondtam szerinted ezeket?

- Te is tudod, hogy nem ezt akartam ezzel mondani.- néztem fel rá.- Csak...én...

- Mit te? Látom, hogy össze vagy törve, de fogadd el, hogy igen is szerethet téged valaki, és nem vagy emberi hulladék. Ide hallom a gondolataidat érted? Olyan ember vagy, mint én vagy bárki más. Csak összetörtél. Nem akarok hallani arról, hogy meg akarsz halni. Tudod múltkor mit éreztem? El nem tudod képzelni. Végig sírtam az életemet mikor megtudtam, hogy kórházban vagy. Azt hittem meghalok. Mintha ketté hasadt volna a szívem. Nem tudod elképzelni sem...- Suttogta el a végét, és ő is lehajtotta a fejét.

Én pedig oda léptem hozzá, és megint megöleltem. És ott bömböltem a vállán. A blodogság és a csalódottság egyszerre keveredett bennem. Örültem, hogy így gondolkodik rólam, de amit az előbb láttam...azt sosem akartam. Ezer darabba tört a lelkem, de ő már a felét össze szedte...sosem fogom tudni ezt mind megköszönni neki.

E.t.41. Pedig, csak egy vásárlás lett volna

Pedig, csak egy vásárlás lett volna

- Nikkkooooooooo gyere máááár le légyszíves!- ordított fel a konyhából egészen a szobámig apa.

- Hajh...- sóhajtott Jesseica.- Már ötödszörre szól, menj le.- sóhajtotta.

- Jóóó...- motyogtam majd leszaladtam.- Mondjad.- vetettem oda apának.

- Te meg, hogy nézel ki?- pislogott rám, az állát a padlón húzva.

- Mert?- néztem magamon végig. Fekete nadrág, egy fekete kockás inggel, miért olyan gáz.

- A hajad.- pislogott, mire én bele markoltam.

- Ja, hogy az.- vihogtam.- Nem tetszik?- röhögtem.

- Hát...

- Jól van, ünneprontókám.- morogtam.- amúgy csak paróka.- sóhajtottam.- Jesseica hozta.- sóhajtottam, és a "hajamba" túrtam ami ilyen...szőke volt, meg két oldalt mintha fel lett volna borotválva, és középen pedig egy 20-30 centi, és az oldalra hajtva...jó, inkább úgy magyarázom el, Hogy Tommy Joe Ratliffnek van olyan haja...na nekem full olyan parókám...illetve kaptam Jesseicától.- Na de mit is szeretett volna felsége?

- Még mindig az apád vagyok, szóval kis tiszteletet.- sóhajtotta.- Menj le a boltba légyszíves.- mondta.

- MOST?!- pislogtam.- Nem te mondtad a múltkor, hogy ne hajnali 3-kor húzzak el energiaitalért?- kérdeztem.

- Ez most más, valamit zabálnotok is kell holnap!

- Egy, te mióta tudsz főzni? Kettő, mi nem zabálunk, hanem eszünk. Három, és azt most kellett kitalálni, hogy menjek le?- pislogtam.

- Őőőő izzééé. Nem akarok zavarni, de én szívesen kimegyek veled.- mosolygott a hátam mögött Jess.

- Jó, akkor húzzunk.- sóhajtottam, majd elvettem a dzsekiet a fogasról.- mi köll?- kérdeztem szép parasztosan, mire elkezdte sorolni, vagy 253 dolgot, de én a 2.-nál leragadtam.- Jóvan akkor most szépen kérek egy bevásárló listát.- forgattam szemet.

Jesseica is felvette azt a fekete dzsekijét, aminek valami isteni illata van,(Bár ennek a nőszemélynek, mije nem illatos?xd) és indultunk ki, az apától kapott bevásárló listával a legközelebbi boltba....am a tuskóóó volt, másfél kilométerre ^^" Szóval enyhén agyfaszt kaptam...de hát mivel jogsim az még nincs, busz meg baszik jönni, így megyünk gyalog...

- Téged 10 kilométerről is fel lehet ismerni.- állapította meg Jess.

- Hm?-pislogtam rá. Mivel Will a kutyusa a szobámban aludt, így nem tudod mit kezdeni a kezeivel, így zsebre dugta őket, majd úgy válaszolt.

-Csak...a cipőd...úgy kopogsz, hogy csoda, hogy nem lettél dobos egy rockzenekarban. Mármintizé...olyan ritmusosan mész. D-de ezt izé...ne vedd negatívnak, nem azért mondom!- kezdett szabadkozni. Én elmosolyodtam, és legyintettem.

- Tudnád milyen, mikor a láncosban megyek végig a vízhangzó folyosón.-nevettem.- egy dob, cintányérral!- nevettem.

- Végül is.-kuncogott.

Majd 10 perc múlva...

- Úristen ez Tommy!!- visított fel egy lány csapat.

- Igen, magas sarkúban női alkattal és arccal. Több mint valószínű.- vágta oda Jesseica; - Bár hasonlóan kurva jól néz ki, mint Tommy...áhh nem is.- nézett rám. Hát tudom, hogy nem vagyok valami gyönyörűség, de....és mire a gondolatommal végezhettem volna, már folytatta is.- Nem, mert jobban.- vigyorgott rám.

- Tudtad, hogy imádlak?- nevettem fel. A lánybanda meg kussolva elkullogott.

- Mellesleg meg kisvárosban vagyunk...a faszt vagy te Tommy.- nevetett Jess.

- De szívesen lennék! Adam Lamberttel smárolni, férfiként...pöpec.- olvadtam le a picsába, a föld alá...xd
Erre felröhögött Jesseica, és én pedig vigyorral az arcomon fordultam be a sarkon, majd le is hervadt róla. Ott álltam, és bámultam magam elé, a lelkem pedig péppé zúzódott egy pillanat alatt.
- Mi a baj?- pislogott rám Jesseica.
Én a jobb kezem mutató ujjával, és már elég rendesen bekönnyesedett szemecskékkel rámutattam két smároló párra. Ez eddig nem is lett volna probléma, ha ott nem Castiel és Deborah áll, egymás szájába mászva, nagy élvezettel.
- És ez miért is baj?- kérdezte Jess. Nem csodálom, hogy nem értette mi van, mert eddig nem látta egyiket sem, soha.
Nekem pedig kirepült minden erő a lábamból, és térdre estem.
- Ő...cas...- suttogtam, majd Jess arca elsötétült, és egy gyilkosévá vállt azonossá.
Hirtelen elsprintelt mellettem és lerángatta a párt egymásról, majd Cast fejét felém fordította. Én pedig csak bőgtem, és...rettenetes nyomást éreztem a fejemben. El fogok ájulni...mintha megfagyott volna a vér is bennem. Sosem akartam ezt érezni. De még is megtörtént.

E.t.40. Ki is az a Jessica?

Ki is az a Jessica?

Topogva áltom a vonat állomáson csapzott hajjal, és fekete napszemcsivel a fejemen. Mert tavasz van ugyan, tavaszi szünet. De olyan meleg, meg úgy süt a nap, hogy tyű.
Nagyon nagyon nagyon izguulokk!!
Megérkezett a vonat, és végig néztem magamon. Nem vagyok valami jó formában...fekete hosszú cső farmer, fekete ujjatlannal és kivételesen magas szárú fekete converse cipőmmel. Igen, mire megvettem, meguntam az életemet!
Szinte ugra-bugrálva néztem fel a vonatra, hogy lássam. Jessica, Jessica hol vagy?
És megláttam leszállni a vonatról. Háta középig érő szőkés barna hajkorona lebegett, egy angyalként mosolygó leányzó után, aki szintén olyan feketében volt mint én. Viszont a pólója közepén két vörös rózsa tekeredett egymásba mintaként, és a farmerja szaggatott volt. Nagy bőröndöt erőszakolt le a vonat ajtajából, és egy kis fekete kutyus ugrándozott mellette.
- Will, nyugi!- szólt a kiskutyára, majd kissé megkeményedett arcvonalakkal vetette körbe a fejét az állomáson, ahogy lehúzta a bőröndjét a vonatról.
Gyengéd, magas hangja volt, még 10 méterről is simogatta a lelkemet.
Én elmosolyodva intettem oda neki, mire felvisítva mindent maga után hagyva szaladt oda hozzám és a nyakamba ugrott. Erre felnevettem.
Na de ki is az a Jesseica, aki leszállt a vonatról? A még sosem látott barátnőm, akivel elég szoros napi kapcsolatot ápolunk...csak épp nem a közelben lakik, így fél év után, először találkoztunk életünkben.
A fekete, valami mopsz szerű kutyus ott ugrált a lábunknál és Jesseica nadrágját kezdte el rágni nagy élvezettel.
- Will, nyughass!- szólt rá, mire abba hagyta, és csak nézett minket.
- Hát...üdv erre.- kuncogtam, ahogy ölelgettem.
- Juuuujj egy Nikooolll!- visongott és még jobban szorított magához.
- Héé' megfulladni nem szeretnék.- nevettem.
- Én pedig nem szeretnélek megfolytani.- nevetett és elengedett.
Csak picit sóhajtottam mosolyogva. Isteni illata van...olyan isteni, hogy uramisten *-*
- Milyenfinomillatodvaaaan.-pislogtam rá.
- Igen? Szerintem inkább büdös vagyok 3 óra vonaton izzadás után.- nevetett.
- megverlek.- röhögtem fel, és megint megöleltem.
Majd pár perc múlva elindultunk. Iiigen kénytelen voltunk gyalog menni, hisz a kocsi apámnál, aki amúgy dolgozik, meg egyébként is mindegy, mert nincs jogsim...szóval...
- Na várj, ide bemegyek. Te Willel maradj kint...koffein hiányom van.- moslyogtam majd beszaladtam, és két Monsterrel a kezemben jöttem ki.
- Ha azt a kettőt meg iszod, reggelre szívrohamot kapsz.-nevetett.
- Ezért vettem az egyiket neked.-kuncogtam és a kezébe nyomtam. Erre fel "juuujjj"ogott és kaptam egy puszit *-*
- ezért már érdemes volt.- nevettem majd kibontottam, és bele ittam. Nyami*-*
Hirtelen bele ütköztem valakibe.
- Faszom, nem tudsz figyelni?!- förmedtem rá, mert kiöntöttem valamennyit az energiai italomból.
- Bocs Nikol.- sóhajtott. Nikol? Ismer?
Felnéztem. Tom állt elöttem. És a lilás szemeivel engem nézett, fufruja pedig a fél arcát eltakarta...megint.
- Nyajh...na mindegy. Béna vagyok.- sóhajtottam.- és hol hagytad Danielt?- kérdeztem bele kortyolva a piámba megint.
- Valahova el kellett mennie.- vont vállat a srác.
- Öhm...ő Daniel barátja...tudod akiről meséltem, hogy zaklat.- kuncogtam, és ránéztem Jesseicara.
- Ja, hogy haverja.- mosolygott rám.
- Neeem, barátja.- nevettem.
- MELEG VAGY?!- kerekedett ki Jesseica szeme, Tomnak szegezve a kérdést, két méteress mosollyal az arcán. Én pedig elkezdtem szakadni xD
- Ő...ja.- válaszolt Tom. Jesseica felvisongott, és ugrándozott ott mellettem, hogy csak na xD
Ezek után, már csak Jesseicat költöztettem be a szobámba, aki leheveredett az ágyamra és még mindig nem fogta fel, hogy valami meleg srác és a pasija zaklat engem xd
Castiel....ő pedig...kitudja mi van megint vele...szokásához híven megint eltűnt...le se szar, mióta "össze vesztünk". De hát ez van. Már megszoktam.

E.t. 39. És még én vagyok az idióta, mi?

És még én vagyok az idióta, mi?

-T...tessék?- kérdeztem ijedt, kétségbe esett arccal. A szemeim elsötétültek. Lassan két könnycsepp csordult végig az arcomon. Össze estem lelkileg. Nem. Nem bírtam tovább. Erről én miért nem tudtam?
- Ne haragudj...előbb kellett volna.- szólalt meg egy kicsit ércesen a hangja, mire megköszörülte a torkát.
Na de mi is történt? Kezdjük az elején.
Sóhajtva kivonultam kémia óra után a suliból. Késtem öt percet, erre abból az anyagból lefeleltetett, amit két hét múlva kellene, hogy tanuljunk. De most tényleg azért nem tudtam semmit mert nyomorék a tanár, és nem, mert nem tanultam.
Szóval kicsit felbaszott idegi állapotban robogtam ki a suliból Casra is mérges voltam meg...meg mindenre. Mivel ugye az a fasz, elment a mosdó elől mikor megkértem, hogy ne.
Sóhajtva sétáltam az utcán, fülemben a fülessel, az agyamban pedig az egész skillet album minden számának a szövegével.
A fekete szoknyám zsebébe csúszott a kezem, úgy kullogtam lehajtott fejjel a buszmegállóhoz.
Az ordító zenétől a fülemben csak annyit láttam, hogy valaki megáll előttem. Ezt is csak a kék kockás tornacipőnek az orráról állapítottam meg, ahogy a látóterembe került és a test pedig elcsapta az utat.
Felnéztem. Egy velem egy magas srác csillogó szemekkel bámulta az arcomat. A szája mozgásából arra következtettem mond valamit.
- Bocsi...mit mondtál?- kérdeztem (a hangulatomhoz nem méltóan túl kedvesen is,) kiszedve az egyik fülemből a fülest, hogy halljak is valamit.
- izé...-szólalt fel a srác. Sosem láttam még.- Erre laksz?- kérdezte kisebb gondolkodás után.
- Öhm...ismerlek? Bocs, de idegeneknek nem adok ki ilyen infókat.- motyogtam és az órámra néztem. Még van pár percem.
-Öhm...nem...de...nagyon szép lány vagy. És...gondoltam beszélgethetnénk. Nem tudom környékbeli vagy-e de a másik utcában van egy kávézó, ha nem sietsz nagyon valahova, elmehetnénk...vagy valami hasonló.- mondta a srác zavartan.
Erre édesen elmosolyodtam, és a táskám húztam feljebb a vállamon.
- Bocsi, de nekem barátom van.- mosolyodtam el.
- Áhh vagy úgy...bár egy ilyen szépségnek ne lenne.- húzta el a száját a cipőjét nézve.- Na mindegy! Azért köszönöm, hogy kedves voltál és nem rúgtál mindjárt fel.- mosolygott rám.- Remélem máskor is látlak.
Erre elmosolyodva bólintottam majd csak intettem neki, és szaladtam a buszomhoz, mert már majdnem itt hagyott.
Nyaaaajh most miért?...ilyen béna vagyok...vagy nem jövök be a sofőrnek xD
Sóhajtva fizettem ki a jegyet, és már megint nem hitték el, hogy én vagyok a diákomon. Mert, hogy ez nem is hasonlít rám.
Azért mert hosszú hajam volt meg nem sminkeltem magamat ilyen durván...hát jól van. Mire meg győztem, hogy én vagyok csak jó pár éve, felengedett, és körbenéztem a buszon. Ülőhely az kurvára nincs...jujdejó!
Elmentem a busz közepébe ácsorogni a többi ember közé. Mindenki nyolc nagy bőrönd meg telefon a kezében és telefonál. Hát jó...
Én csak egyszer körbenéztem a buszon, és Cast láttam meg. Hogy, hogy nem láttam mikor felszállt? Meg az úton sem? Miii? Hát egyszerre lett vége az óránknak... na jó, lehet elég figyelmetlen voltam.
Na mindegy.

Sóhajtva néztem őt, de oda menni ugyan ha akartam volna sem tudtam volna, mivel akkor annyira tele volt a busz, hogy mozdulni sem lehetett. Mellesleg valóban nem is akartam oda menni.

Egyszer csak ,felém nézett, majd mintha meg se látott volna, elfordította megint a fejét. Most mi baja van velem? Mit csináltam? Ő volt az aki otthagyott a picsába!

Sóhajtottam, majd a házunk közelében, előfúrtam magamat az ajtóhoz a tömegből, és mikor megállt a busz leszálltam.

Ez után már csak fél perc múlva arra lettem figyelmes, hogy valaki jön mögöttem..f.eltételezem az a gügye Cas...

Megfogta a csuklómat, mire én megtorpantam, és hátra fordultam.

-Na mi van, most már észre veszel?- kérdeztem morogva. Tényleg Cas volt az.

- Hagyjuk ezt jó?

- Miért nem vártál meg? Meg is ölhetett volna az a nyomorék!- mondtam és kitéptem a kezemet a szorításából, és fojtattam az utamat.

- Nem ölt volna meg, hiszen vele voltam.- sóhajtott Cas.

Ekkor voltam a ház ajtajában, és épp belépni készültem rajta, mikor a szemem kistányér nagyságú lett, és a kilincsről lecsúszott a kezem.

- Hogy...mit mondtál...?- kérdeztem lágy hangon, még is valami olyan horrorisztikus fejet produkáltam, hogy szerintem még a legyek és menekültek tőlem....

- Nikoo, had magyarázzam el...nyugodt körülmények között.- mondta Cas halkabban, és a vállamra tette a kezét.

Én hirtelen becsattantam az ajtón, majd megfordultam, és úgy mentem fel a lépcsőn hátra menetben lassan.

-Te teljesen idióta vagy?! Te beszélgetsz azzal aki meg akar ölni?! Úristen fújj hagyj békén!- kaptam a fejemhez.

Apa az ordibálásomtól furcsa fejjel kicsattogott a konyhából, és minket nézett.

- Mi is történt?- kérdezte.

- Az, ho-...te meg egyébként mi a faszt keresel itthon?- kérdeztem.

- Neked az nem mindegy?- kérdezte. A kérdés pedig belém hasított. Szóval nekem megint semmihez semmi közöm, még ahhoz sincs, hogy majdnem megöltek mi? Hát ezaz!

Beszédre nyitottam a számat, de beletört a bicskám abba amit ki akartam fejezni; hogy mind a ketten szopjanak csacsit.

Felrohantam a szobámba, és leültem az ágyamra. Szinte a fejem helyére egy baszott nagy kérdőjel rajzolódott. Nem értek semmit a faszomat már!

Pár másodperc múlva bejött a szobámba Cas, és elém állt, majd becsukta maga mögött az ajtót.

- Nem érdekel, mi a véleményed, most végig hallgatsz.- mondta, majd leguggolt elém, és úgy nézett rám.- Aki rád támadt...Deborah a neve. Az...exem.- sóhajtotta Cas.

És itt tartunk most.

Könnyekkel úszó fejemhez kapok, és nem értem mi van. Miért nem mondta ezt előbb? És ez a nyomorék miért akar megölni? Mi van?

- Még is miért akar megölni?- kérdezem, ahogy felnézek rá.

- Nemtudom.- sóhajtotta.- De rendesen le is oltottam.

- Csak leoltani mi?! Meg akar ölni, hogy vissza szerezzen magának téged!- és igen én meg sírok mint egy idióta...jó ötlet!

- Nem...biztos, hogy nem ezért. Paranoiás vagy.

- PARANOIÁS VAGYOK MIUTÁN MEG AKARTAK ÖLNI?!- ordítok fel, és hallom, hogy a szoba víz hangzik mögöttem. Au.

- Nyugodj le.- sóhajt Cas, majd elengedi a kezemet, és feláll. Kissé kétségbe esett arccal lép ki az ajtómon és behúzza maga mögött.

Itt hagy? Komolyan? Komolyan itt hagy?!!? Ezért még egyszer úgy szarrá verem.....

E.t. 38. Csak egy kémia óra előtt

Csak egy kémia óra előtt

NEM. Soha többé nem mozdulok ki a rohadvány lakásból. Nem. Nem. NEM.
- Te figyelsz rám egyáltalán?!- visongott fel Cas.- El is mehetek...
- Mi?! NE!- mondtam és a karját magamhoz húztam.- Jön a csicska, aztán megöl...- mondtam.
- Jajj istenem...mondom, hogy álmodtad...Miért nem hiszed el?
- Azért mert éreztem a pengét a nyakamnál baszdki!- mondtam neki egyértelműen.
- Hát örülök neki...- sóhajtotta.
- Mennyire érdekellek, ez valami fenomenális...- sóhajtottam majd elengedtem a karját.
- Jóóóó, de én elmegyek wc-re ha nembánja az úrhölgy.- Indult meg a fiú mosdó irányába.
-TESSÉK?! Itt akarsz hagyni?- kérdeztem, és hátulról ráugrottam a hátára.
- Nabaszdmeg...Addig eljössz velem, ameddig pisilek? Komoly?- pislogott rám.
- Ja...vagy nem mész klotyóra.
- Jó, akkor te most itt vársz.- mondtam egyértelműen és lelökött a hátáról, úgy, hogy talpra érkezzek, és mielőtt még vissza húzhattam volna, belépett a klotyó ajtón.
És képes egyedül hagggyyniiiiii >< Jön a ribi, és megöl esküszööööm...>< Neeemmááárrr ><
DE ez csak egy, rossz filmben történhet meg, így csak nyugodtan dőltem a falnak, és sóhajtottam. De azért figyeltem a környezetemet.
Pár perc múlva kicsoszogott a mosdóból, és rám nézett.
- Jött a kaszás, és megölt, ameddig nem voltam itt?- kérdezte vigyorogva.
- Ha...ha...ha...- néztem rá olyan őrült szemekkel, hogy szerintem megy vissza a budira, mert össze szarta magát.
- Horror Ni!- röhögött fel.
Én pedig csak sóhajtottam, majd az érces csengő hang zavarta meg a fülecskéimet.
- Na gyere...kémia lesz, és a tanár képes megbuktatni ha késel fél percet.- sóhajtotta ki, és én pedig felemeltem a jobb kezem mutató ujját.
- Elmegyek a mosdóba én is..de te kibaszottul megvársz, mert ha bent van a ribanc, akkor lehúz a wc-n...- sóhajtottam. És választ nem várva léptem be, majd még utoljára kihajtottam a fejemet.- Szarrá verlek, ha elmész innen.- nevettem fel, mire csak legyintett, és én meg mentem a dolgomat végezni.
Mikor kijöttem, Casnak hűlt helye sem volt. Fúúúj de mérges lettem akkor.
Idegesen csattogtam a kémia terem felé, és a vizes kezemről (mivel szokás kezet mosni, de papírtörlő sosincs, a törölközőbe meg nem fogom megtörölni a kezem, mert amilyen trollok járnak a suliba, már háromszor bele rakták a wc-be.......) sza'l a vizes kezemről pöckölgettem le a vízcseppeket.
Mikor a folyosó végében megláttam a kékhajú...uhm asszem Alexyt...de...de nem volt egyedül...hanem...valami barna hajú srácot ölelgetett.
Hát a srác azt tudom, hogy meleg...de bepasizott *-*
Szerencsémre arra volt a kémia terem is, és mikor már csak 20 méterre voltam tőlük, Alexy lesmárolta a barna hajút, mire tátott szájjal néztem őket.
Uuuuuuuuristen *-*
- Te meg mi az istent...?!- morgott fel a barna hajú és ellökte magától.- Normális vagy?! Fúúj!- törölgette meg a száját a srác, majd engem látott meg, mire az álla még jobban a földet súrolta. Mi van, t'án bejövök neki?X"D
- Nikol?- pislogott rám, mire én felvontam a szemöldökeimet, és a hajamat túrtam hátra.
- Személyesen.- mondtam majd megálltam és rájuk vigyorogtam.- Az helyett, hogy tőlem olvadsz, nem lehetne, hogy most te smárolod le Alexyt?- vigyorogtam rájuk.
- Daahffzzhs....mi?!- kérdezte pislogva.
- Bocs, nem hagyhattam ki.- nevettem fel egy picit.- De kihez van szerencsém, hogy így tudod, hogy ki vagyok?- kérdeztem kuncogva.
Ő pedig kiegyenesedett, és oda lépett elém. Alacsonyabb mint én. decuki xd
- Kentin...- nyújtott kezet.
Én olyan hülyén néztem rá, mint még soha senkire.
- Nem tudom, honnan tudod, hogy én őt ismerem, de ne hülyíts.- sóhajtottam fel.
- T...tényleg én vagyok az! A katona suliból jöttem vissza...- mondta.
- És meleg vagy?- csillant fel a szemem, és szinte már a nyálam folyt ki a számból xd
- FUJJ NEEEM!!!- visított fel, mire Alexy felvihogott.
- Majd leszel!- röhögött.
Én is felröhögtem, majd Kenibaba elsötétülő arcát figyeltem.
Ez engem megver X"D

The fantasy squad

Sziasztok ^^
Tudom, tudom...egy fejezettel kellene még jönnöm, hiszen beígértem...>< De sajnos még nem kaptam akkora ihlet tömeget ide, mint amennyi kellett volna, hogy azt a fejezet végig írjam, amit elkezdtem.
De, csináltam egy fantasy blogot, ami remélhetőleg sokatoknak fog tetszeni.
A címe:  The fantasy squad
Egy különleges lényekkel teli csapatról szól. Zane, a főszereplő egy vámpír fiú, és még sok másik fajta lény is szerepet kap.
De ha benéztek oda, látni is fogjátok, a pontos dolgot.
Nagy örömet okoznátok, ha oda is, akár csak benéznétek, ah nem is fog meg titeket az egész ^^

A blog linkje: http://the-fantasy-squad.blogspot.com/

Egy picit lassan tölt be az oldal, ezért ne haragudjatok...nem tudom ez miért van ><

E.t.37. Piros festékszóró...gratulálok!2.

Piros festékszóró...gratulálok!2.

Épp az igazgatóiból jöttem ki, lassú léptekkel, és lehajtotta fejjel. Hát ez valami csodálatos...
Én vagyok lebaszva azért, ami nem az én hibám...hát ez annyira tökjó! Azt sem tudom ki volt az, és most meg itt nyaggat az igazgató, hogy mindent mondjak el amit tudok...de semmit sem tudok, mit mondjak el?! Jó...sokan utálnak a suliban, de talán Ambertől jobban senki sem...Vagy most még is van valami más? De...rá jöttem, hogy Amber nem lehetett. Hisz ő tuti mondta volna, hogy igen ő volt. Mert neki ez dicsőség lett volna, de, hogy mondta, hogy nem...így csak húzta tovább az idegeimet.
Na mindegy, ezt nagyon szépen elmagyaráztam...az a lényeg, hogy érzem, hogy nem ő volt. Mert nem.
Lassan baktattam a folyosón, mikor is a cipőm orra a falnak ütközött, és óvatosan bele fejeltem. Akarom mondani neki döntöttem a fejemet a falnak.
Miért kell engem utálni? Mi rosszat tettem, én ellenük valaha? Azért mert van egy stílusom? Azt is ők alakították ki belőlem. Hajh.
A folyosó tök üres volt...Hogy úgy mondjam, már mindenki haza ment. Csak nekem nem volt erőm.
Egyedül legyek otthon? Vagy rosszabb esetben, ha apa otthon van, figyeljem megint, hogy mit titokzatoskodik? Most komolyan? De tényleg? Felejtsük el.
Semmihez sem volt kedvem. A lábam legyökerezett, és csak a földet bámultam.
Hallottam, cipő kopogásokat. Gondoltam, az egyik tanár lehet az, az is épp haza megy. Tök jó, meg lát engem, és páros lábbal rúg ki a suliból, hogy miért vagyok én még itt délután 3-kor.
Fasza.
Hirtelen megállt a kopogás, a közelemben. Most jön az a rész, hogy fogja magát a tanci néni, és kirángat az iskolából.
Na gyerünk...
De nem szólalt meg...nem szólalt meg, de valami csörrenést hallottam. Mintha valaki a táskájában keresne valamit. De...engem ez miért is érdekel? Perpill, csak megdögleni szeretnék, egyedül...valahol.
Cas is...mióta kirohant a tömegből, azt sem tudom, él-e még, vagy mi van vele. Hahh...na mindegy.
Majd csak arra figyeltem fel, hogy hátulról megránt. Ki baszakszik megint velem?
Megfordultam, és egy olyan nőszemély állt mögöttem, akit még a büdös életben nem láttam.
- Mit akarsz?- szólaltam fel és csak néztem a kisasszonyt...úgy nézett ki, konkrétan, mint egy sarkon álló...esküszöm...és még szépen fogalmaztam...
- Gondolkozz.- vigyorgott, mire én, csak szemet forgattam. Láttam, hogy tart valamit a jobb keze öklében...de nem tudtam mi az.
- Nem tudom, hagyj.- mondtam, majd elindultam kifelé...indultam volna, ha nem ránt vissza,
- Nem érek rá ilyenekre! Mond el amit akarsz, vagy hagyj békén!- visítottam rá.
- Inkább megmutatom.- vigyorgott rám, majd a jobb keze ökléből elővillant, egy bicska.
Erre felvontam a szemöldökömet.
- Ok...menj és vagdosd össze magadat a kedvemért.- mondtam.
- Mást fogok mindjárt össze vagdosni.- vigyorgott rám. Oké, most rendesen be vagy xarrantva...őőő...már meg is akarnak ölni? Háááttőőő...okééé...
- Remélem az egyik barátnődet...- sóhajtottam fel. Kirántottam magamat a szorításából, és megint indultam kifelé.
De mikor azt hittem, már békén, hagy, utánam rohant, és mielőtt a suli ajtón kiléptem volna...a falnak nyomott neki, a bicskáját pedig a nyakamnak szegezve.
Erre elvigyorodtam.
- Azt értem, hogy magadat össze vagdosod, de én nem vagyok emós azért.- vihogtam.
- Anyád...- sziszeget, majd elvigyorodott.- Drágaságom...tudod miért vagyok itt?
- Nem mondtad még...- forgattam szemet. Bármennyire is lazának tűntem, nagyon is be voltam szarva...ez képes lesz engem megölni, ha olyan kedve van...énénénén...nem gondoltam, ennyire komolyan, hogy most akarok megdögleni!Illetve de...de nem egy ribi által!
- Ne legyen ekkora a pofád.- vigyorgott.- Látom rajtad, hogy félsz tőlem.
- Mert te olyan kurva nyugodt lennél, ha egy bicskát tartanának a nyakadhoz, mint most!- visítottam fel.
- Ne ordibálj!- szorította jobban a nyakamhoz.- Ha az egyik tanár ezt látni fogja, örökre búcsút mondhatsz Castól, és az egész életedtől is!- sziszegte aránylag halkan.
- Az életemet leszarom, de mit akarsz te Castól?- kérdeztem nagy szemekkel, mire vigyorogva lehunyta a szemeit.
- Ha leszarod az életedet, akko rmit érdekel?- röhögött fel.- Egyébként nem akarok tőle semmit...csak a lényét. Azt, hogy az enyém legyen. És te ebben nem állíthatsz meg, Ribi emós.- vigyorgott rám.
A szemeiben valami olyan csillant meg, amit még sosem látta, máskor. Az a tipikus gyűlölet, hogy ő még egy embert sem fél megölni, csak, hogy övé legyen az, amit akar.
És a szívemben, is éreztem egy kést, ami már reggel bele fúródott...csak most mélyebbre ment. Az arca elárulta, hogy ő firkált a szekrényemre...Az öklömben össze gyűlt az erő, és izomból behúztam neki egyet, mire a földre került.
- Az életben...soha!- kiáltottam rá.- Nem fogod megkapni! Csak...ha ő akar hozzád tartozni...az pedig nem fog teljesülni!-üvöltöttem a fejébe.
- Egyszer már sikerült...még egyszer is fog.- vigyorgott rám szemtelenül, majd felállt. A bicskát felém irányozta, majd eldobta. De az csak a mögöttem lévő falba csapódott bele jó mélyen.
- Ez...egyszer még meg fog ölni téged.- vigyorgott, és oda ment a falhoz, majd kirántotta belőle, és a vakolat darabra mutatott, ami a földre zuhant.
- Az vagy te...ez pedig én.- mutatott a bicskára vigyorogva.
- Te...te beteg vagy!- pislogtam, majd hallottam, hogy a tanáriból ki jön valaki, én pedig kiszaladtam a suliból.
Nem tudom vele ez után mi történt...de az biztos, hogy kurva nagy veszélyben vagyok...

E.t. 36. Piros festékszóró...gratulálok!

Piros festékszóró...gratulálok!

A múltkori eset után, picit távolságtartóbb vagyok vele mint eddig...bár megcsókolom meg ölelgetem de a nagyobb volumenű dolgokat kerülöm...pedig valójában semmi nem volt benne. Ez egy természetes dolog... csak én vagyok olyan szerencsétlen, hogy nem állok készen rá.
Amúgy utána megbeszéltük, és azt mondta, hogy addig nem fog többet ilyet sem csinálni, nem, hogy többet, ameddig én nem érzem elérkezettnek. Hátmégjó...
És itt le is tudtuk a témát. Bár picit még szorongok a közelében.
- Szóval, Mrs. Alszunk az órán és rajzolgatunk a matematika füzetbe kisasszony, mi a válasz?- kérdezte a matek tanárbá' bökdösve a füzetemben a rajzot, ami egy "tök művészi" Eren..khm...hátsó volt^^" Nem tehetek róla, fanatikus lettem!
- Nem-tu-dom.- mondtam tovább firkálgatva a rajzot, le se tojva a tanárt. A hapekra meg eleve ha ránézek röhögő görcsöm lett volna...ami pedig nem a legjobb dolgok a világon. Jó, de lett volna rá okom! Egy ősz, még is alig 45 éves pali, úgy öltözködik mint a 70-es években, stílustalan "izékbe" és...whá. Össze sem illik amit felrángat magára. Nem, nem, én is stílustalan vagyok...de ennyire azért...nem...xd
Teszem fel egy zöldhöz nem húzok fel baba rózsaszít...jó, könnyű ezt úgy mondani, hogy szinte csak fekete, kék, és vörös-piros cuccaim vannak...
Most is egy fekete láncos szoknya, egy piros ejtett vállú, és egy Castól kunyizott számára már kinőtt bőrdzseki van rajtam fekete harisnyával meg piros szegecses magas sarkúval...hát jó, kicsit extra ez egy gimibe....xd De én extra jelenség vagyok na! Ez a stílusom tessék bekapni!
- Örülök neki, hogy nem tudja, de akkor ne hátsó fertájakat rajzoljon a füzetébe matek példa megoldás helyett!- sziszegett a tanár. Az osztály pedig szakadni kezdett.
- Jó'van.- reagáltam le, és lecsaptam a rotringot, majd a táblára néztem.- 12,32⁴- mondtam kapásból.
A tanár pár másodpercig csak pislogott.
- Hahm...ha ilyen jól megy, akkor máskor tessen nem pótcselekvést végezni.
- Nem "tessek" most sem pótcselekvést végezni. Ez az első számú, drága tanár úr.- kuncogtam.
A feje elkezdett vörösleni, és szinte már hallottam, ahogy leordítja a fejemet, de jött a megmentő karcos éles hang, még is mennyei, angyal dal; a csengő.

Hirtelen össze csaptam a cuccomat, és már kint is voltam a teremből, mielőtt még esetleg fel szeretne küldeni az igazgatóhoz, vagy valami.

A szekrényemhez mentem, amire nagy betűkkel vörös festékkel, rá volt írva, hogy "RIBANC EMÓS".

A könyveim kiestek a kezemből, és csak felvont szemöldökkel bámultam. Mi...mi...mi...mi van? Ezt meg miért? És kicsoda? Heh? Mi van?!

- Na mi van kisasszony, valaki rá világított az igazságra?- jött a röhögés mögöttem. Gúnyos volt. Gúnyos, vinnyogó hanggal, és tiszta szívből. A hang, mintha kést szúrtak volna a hátamba.

Hirtelen megfordultam.

- Lehetőleg menj vissza anyádba, szőke.- szorult ökölbe a kezem.- Gratulálok. Az agyszintednek megfelel a tetted.- sziszegtem, és nem sok kellett, hogy pofán vágjam. Nagyon szívesen megteszem.

- Nyugi van, ciculi.- röhögött tovább gúnyosan, és egy lépést hátrált, feltartott kezekkel.- Nem én voltam.

- Mert ha nem, akkor ki a pöcsöm?!- ordítottam le, és hátulról neki löktem a másik sor szekrények.

- Héhé! Szétcseszed a hajam!- visított.

- Ezt, hova lehet tovább szétcseszni?! De meg is téplek a ha szeretnéd!- ordítottam rá, és a nyakának feszültem. Akarom mondani a kulcs csontjainál támasztottam meg a kezeimet, és izomból a szekrénysornak nyomtam.

- Nyugi édes. Most tényleg nem én voltam. Most tényleg.- mondta picit rám vigyorogva.- De aki tette, azt megtapsolom.- röhögött fel.

- Szétbaszom a fejed!!!- ordítottam rá, és a kezemben lévő erőt, az arcának céloztam, és egy gyönyörűt be is vertem....volna neki.

Hátulról, egy tenyér jött a szemem elé, akarom mondani az öklöm elé, és oda caspódott bele a kezem, és nem Amber pofikájába.

- Nem akarod, hogy kicsapjanak ugye?- kérdezte a mély hang.

Hátra fordultam. Lysander...tipikus.

- Neked nem mindegy?!- ordítottam rá.

Körbe néztem. Vagy a fél iskola körülöttünk voltak, és az ércesen csikorgó hangomra, a tömegből, kissé lökdösődve Cas.

- Mi a franc van itt?- kérdezte és Lyst a vállánál fogva arrébb húzta.

- Az!- mutattam a szekrényemre.- És ez.- mutattam aztán Amberre.

- Mondtam már, hogy nyugi cica. Nem én voltam.- mondta most már komolyabban.

A tömegből, halk vinnyogó röhögés szűrődött ki, mire Cas szeme is felcsillant.

Hirtelen kihúzott a tömegből, és...nem tudom mit csinált.

- Gyere.- Fogott vállon Lys.- Menjünk innen.

- Te csak ne parancsolgass nekem!- kiáltottam a fejére.

- MI TÖRTÉNIK MÁR MEGINT?!- hallottam az igazgató visító hangját.

Na már csak ez hiányzott.

Lehunytam a szemeimet, és a fejemet fogtam, majd neki vágódtam a szekrénysornak. Én mindent akartam, csak nem egy igazgatói ügyet. Ezaz.

- Igazgatónő, valaki ráfirkált festékszóróval Ni szekrényére, trágár szavakat.- mondta Lys hóóót nyugodtan.

Ez meg, hogy csinálja?

Az diri csak bámulta vagy 10 másodpercig a szekrényt, majd teljes feje olyan vörös lett a méregtől, mint még talán soha.

- KI VOLT AZ?!?!?- visított fel. A tömeg hullám szerűen kussolt el, én pedig még levegőt is alig mertem venni.

- Nem tudjuk.- válaszolt Lys.

Full nyugodt, egy ilyen helyzetben. Hogy csinálja?! Wááááóóóóó...

Egyébként pedig...Ha nem Amber volt akkor ki? Na mindegy...az egyszer biztos, hogy, Piros festékszóróval a szekrényemre lett festve...gratulálok!

Fölyt, köv.

E.t.35. Egy érdekes este

Egy érdekes este. O.O

- Ez már nagyon hiányzott.- hallottam magam mögött a súgó búgó hangot, én pedig csak felhúzott lábakkal ültem a gép előtti széken és gépeztem. Akarom mondani ment a f@szbuk az egyik netes barátnőmmel akit mellesleg imádok és kb a világon az egyetlen normális ember.
A kijelentésre halványan elmosolyodtam, és ásítottam egyet.
- Elfáradtál?- kérdezte elmosolyodva egy kissé, Cas, és eldőlt az ágyamra. Eddigi pozíciója amúgy mögöttem volt, és olvasta, hogy mit chat-elek, csak éppen mikor már a huszadik yaoi, akarom mondani két-meleg-anime-srác-smárol című képet küldtük egymásnak, megunta.
- Egy kicsit. De késő is van.- mondtak és a pörgős székkel megfordultam, majd rá néztem elmosolyodva. Megint.
Közben pedig a csajnak le kellett lépni így a szomorú smile keretében küldtem neki egy "Szia"-t.
- Hiába...végig jártuk a várost, és még...egy élő rock koncertet is csináltunk itthon, amíg apud nem jött haza.- kuncogott, mire elmosolyodva bólintottam, és csak a monitorra néztem újból, ugye hátra fordulva. "Látta, 02:12" Akkor jó.
Végig néztem rajta. Félig felhúzott lábbal, felnyújtott kezekkel feküdt az ágyamon, és a haja bozótosan össze volt túrva.
Leszálltam a székről, és elvánszorogtam az ágyig, majd bele feküdtem, Cas mellé, és a szemeit néztem.
- Ugye most már itt maradsz?- kérdeztem halkan, mire az egyik kezemet fogta meg, és össze kulcsolta az ujjainkat.
- Itt. Egy darabig biztos.- mosolygott és egy puszit nyomott a számra.
Este volt...késő este. Akarom mondani már hajnal. Én pedig álmos voltam, ő pedig olyan furcsán túlságosan is közeledő.
- Itt alszol?- kérdeztem mosolyogva.
- Igen.- mosolygott. Mellesleg igazából apa nem tudta, hogy itt van, mert tuti haza küldte volna, úgyhogy, kussolnunk kell.
A telefonja rezgésére lettem figyelmes.
- Nem veszed fel?- kérdeztem, mire megrázta a fejét.
- Tudom, hogy ki az, és mit akar, csak tojok rá.- mondta halványan elmosolyodva.
- És ki az?- kérdeztem nagy csillogó szemekkel, aggodalmasan.
- Nem ismered.- jött a válasz mint egy arcon csapás. Nem ismered= Nem akarok beszélni róla, hagyjál békén, ez nem tartozik rád.
Kb. ezzel egyenlő amit mondott.
Hát tök jó.
Nem válaszoltam csak néztem a plafont, ő pedig megszorította a kezemet.
- Egyik régi ismerősöm és a hülyeségeivel zaklat. Oké?- mosolygott rám, és...öhm...meglepődtem, de fölém mászott.
Négykézláb állt felettem, és én felvont szemöldökkel néztem rá.
- É...értem.- vörösödtem el. Ne csináljon ilyeneket, mert menten meghalok.
- Hmmm...- lehajolt a nyakamhoz és bele harapott. E...ez komoly? Hát én félek gheci!
Elkezdte óvatosan még is hevesen kiszívni.
- C...cas! T...te meg mit...?- pislogtam és meg vörösebb lettem. Mi a tököm?! Hagyjon engem békén?! Eleve, hogy megyek kiszívott nyakkal az utcára?! Úristen!!
- Szeretném kielégíteni a vágyainkat.- mondta elvigyorodva, mire én, nem akartam hinni a fülemnek. Ez szívat. Esküszöm szívat!! Le akar fektetni? Mi van? Mi a pöcsöm történik?! Agyfaszomvan...
- Te...tessék?- kérdeztem vissza. Most miért dadogok?
- Elmagyarázom érthetőbben.- kuncogott valami szexisten hanggal, és szétrakta a lábaimat, és a kezével őőő...oké, nem részletezem ki mit csinált. Elképzelhető szerintem. És közben tovább szívta a nyakamat.
Hat...a testemnek ugyan parancsolni nem tudok ilyen szinten, hiszen jónak jó volt...de...nem akarom!
Hirtelen össze csaptam a lábaimat.
- Cas állj le!- mondtam kicsit ijedt fejjel. Kimondom kerek perec, én nem állok arra készen, hogy lefeküdjek vele! Nem...most nem. Szeretem meg minden, de...hát...nekem az első, neki meg szerintem ha nem a 200-adik, akkor sehányadik. Igen lőjetek le, hogy lassan 18 évesen még nem feküdtem le senkivel. Hát úúúristen...elégetem magam máglyán!
Cas megtorpant, és láttam rajta, hogy nem tudja most sírjon vagy nevessen. Pár másodpercig tétlenül nézte az arcomat, majd elvigyorodott.
- Meg szeretnélek győzni, hogy te ezt nagyon is akarod.- kuncogott.
- De én nem akarom megtudni, hisz nem akarom! Szállj le rólam!- visítoztam mire befogta a szám.
- Oké oké nyugi. Ne ordibálj mert apud meghallja.- sóhajtott. Na igen cas, mert a kufircot nem hallotta volna meg. Iiiiigen ez egyértelmű...
- Mghh...!!!- nyüzsögtem ki a keze alól.
Elengedett, és lepördült rólam. De a dereka hozzá ért a combomhoz és...én ehhez túl kicsi vagyok!!>< Most...ez...komolyan rám állt?!?! Mert feltételezem nem a kulcsa volt az a kemény ami a combomnak dörgölőzött.
Úrrrissteeennnn!!! Hát...jó...én...

- b..bocs.- motyogtam, és felpattantam, majd kirohantam a szobából, ki egész a fürdőig, amit bezártam.

Igen Ni, ez volt a legeslegjobb döntés amit hozhattál! A semmiért bezárkózni a fürdőbe! Gratulálok! Okos vagy! Nagyon jó!

Leültem a kád szélére össze szorított lábakkal.

Omg omg omg omg!! Hát ez egy érdekes este volt a javából....

E.t. 34. Ennyi mindent egy napra...

Ennyi mindent egy napra....

Énénénénnn szerelmesss vaagyyoookkkk....szereeelmeees egy világba, ami egyszerűen váááhh.
Heh...sosem vonzottak igazán az animék, de most....megtaláltam benne magamat.
Jó, most konkrétan csak böngésztem a neten, és megtaláltam egy címet, ami felkeltette az érdeklődésemet. "Attack on Titan"...heh...5.részt néztem legutoljára, de azóta csak járkálok fel le a szobámban zombiként, hogy..."MIMIMIMIMIMIMIMIMI???" és ez megy egy jó ideje. Tovább nem tudom nézni, mert a net az becsesződött a 6.rész openingjénél...és én akarok egy Armin szobrot a szobám közepére! Sőt! Egy pucér Eren szobrot is! ch...kiélhetném magamat...Nem úgy!! De olyan szexi feneke van! Tehetek én arról?
Mikor már a 13.245.314.674.334-edjére hagyta el a szám a "MI?!" félmondat, apa berontott.
- Mi a bajod?- sóhajtotta. Nagy karikás szemei voltak, és leizzadt homloka. Valami üveget tartott a kezében.- Hajnali 3 óra van, te meg itt rikácsolsz!- sóhajtotta.
- Egy, nem rikácsolok, kettő, ha Eren most tényleg meghalt, én szarrá verek valakit, három, adjál netet!- néztem rá. Vajon mit csinálhatott hajnali háromkor, hogy így nézzen ki. Nem...a +18-as dolgokat zárjuk ki, mert apa nem mai gyerek...plusszba azt hallottam is volna...de nem mindegy?! Nem akarok ilyenre gondolni se!
- Hah.- forgatta meg a szemeit, majd a fejéhez emelte az egyik kezét.- Áram sincs, nem, hogy net.- sóhajtotta apa.- Inkább aludj. Késő van.- csukta be az ajtót.
Még a sulis ruhámban voltam, nem is fürödtem...Nem is csoda, hiszen hazajöttem a suliból, és tanulás nélkül ültem oda a géphez, és keresgéltem...akkor jött az anime, és kb este10 óta sokkhatás alatt vagyok.
- Nekem most kell egy Monster!- sikítottam fel topogva, és felkaptam a fekete tatyómnat, és leordítottam az emeletről.
- APPPPPPPPPPPAAAAAAAAAAAA!!!!!! Ugye hozol nekem energia italt???- kérdeztem, mire ő csak kikukkantott a szobájából.
- Hajnali 3:13-kor? Te beteg vagy.- húzott vissza.
- Ezt megjegyeztem.- mondtam, és lerohantam a lépcsőn, majd a kabátomat vetem fel. Oké, hogy tavasz van, de éjszaka még khhuuurva hideg.- Akkor én lehúzok a boltba, cső!- ordítottam oda neki, mire kikiáltott egy "szia"-t de megtorpantam. Nincs cigim...De még nem vagyok nagykorú...szóval...- APPAA!!
Miután térden állva könyörögtem, hogy adjon nekem két szálat, belenyomta a kezembe, az öngyújtóval együtt. Még megintette azt a kérdést a fülemnek, hogy , hova a "büdös fosba" fogok én menni, ilyenkor...mire van a tüsszkóó? xd
Kimentem, és a városban sétáltam.
Háh...hogy így az út alatt kis helyzetjelentést is adjak, anya azóta nem hívott, mióta lecsaptam a kagylót. Akarom mondani szétesett a telóm. Szerencsére annak semmi baja sem lett, szóval, nagyon ügyesen tudok, leejteni egy telefont.
Másrészt a srác aki múltkor ott volt, őt apa hazahajtotta, mikor megérkezett a munkából, észrevehetően haragosan. Hogy miért, arra nem kaptam választ.
Cas...Háttő...él...vagy...nem tudom. Na jó, tudom, hogy él, mert az utóbbi pár napban találkoztunk, meg sms-eztünk. De elég furcsán beszél hozzám...szerintem nem nagyon tudja még, hogy mi történjen kettőnk közt. De nekem most csak Erenre van szükségem! Titángyilkos kis wáááh <3
Okééé, Niko hagy abba kuss. Aki esetleg még nem látta, annak csak annyit, hogy őőőő a nagy szexi főszereplője az animének. Már amennyit eddig láttam belőle, igen is a főszereplője. Ésss imááddoomm a seeggggééét abbaan a ruuccibaaannn.
Na helyzetjelentésről ennyit. Nincs igazából semmi extra.
A sötét utcában, végre megláttam a nagy piros feliratot, és az üzlethez közeledtem.
Végül bementem, és csak egy karkosarat fogtam. Csak egy energia italt szeretnék...de lehet veszek két tonna csokit meg chipset. még eldöntöm.
Kapásból el kellett mennem az üzlet túlsó végébe, mert ugye ott voltak az ilyen "egészségmegrontószarok" ahogy anya mondaná................................
Szinte tök üres volt az egész bolt, mikor el kellett mennem az italos pultokhoz az egyik sorba. A cél kitűzve  a szemem elé, és...mikor befordultam a sorba megtorpantam.
Az italos pultnak volt döntve egy srác, és felette terpeszkedett egy másik, úgy smároltak.
Na hát én olyan szintű fangöcsöt kaptam, hogy még, jó, hogy nem kezdtem el visongani és ugrálni, hanem csak vigyorogtam.
Semmiképpen nem szakítottam volna félbe az ingyen mozit, így csak a pultnak dőltem, és figyeltem őket.
Aki az italos cuclinak volt döntve, felém fordította a fejét, és kikerekedtek a szemei.
- Nikol, te meg mi a faszt csinálsz?!- visított fel, és a másik srác pedig elröppent onnan.
Fantasztikusan pár másodperc alatt lejött, hogy a srác az rohadtul Daniel volt. A másik pedig passz.
- Elnézést, vásárolni jöttem.- vigyorogtam, és oda mentem a pulthoz, majd a Monstereket simogattam szemmel. Melyik is legyen a kiválasztott
- Cseszd meg! És akkor bámulni kell?!- sziszegte.
- Eh...ti ismeritek egymást?- kérdezte a másik srác. Simogató mély hangja volt, még is karcos. Egy idős lehetett velem. vagy max egy fél- háromnegyed évvel fiatalabb. Ránéztem. Nem tudtam ki az, de még ő is magasabb volt tőlem. Konkrétan Daniellel egy magas volt.
- Tom....- szólalt meg Dan' mire az bekussolt, és hátra dőlt, egy másik pultnak.
- Szóval, a rejtélyes nemtudomkicsoda, de zaklat engem, Daniel nevezetű férfi, meleg?- mosolyogtam, mire a füle hegyéig vörös lett.
- N...n....nem is ismersz rendesen...mi ez a zavarba ejtő kérdés?- kérdezte félre nézve.
- Bocsánat Mr. rátörjük az ajtót a bőgő Nikolra, úgy, hogy nem is ismerjük, uraság.
- Nmmgh....- motyogott, majd a másik srác lépett oda elé, és Dan' homlokára nyomott egy puszit.
- A barátja vagyok. És igen valahogy "úgy". És igen, nem heterók vagyunk mint látod.- sóhajtotta.
- Oké, oké, ezt ne úgy mond, mintha temetésen lennél, szerintem ez tök kafa.- kuncogtam, és végül elvettem egy piros Monstert.
- Van egy olyan érzésem, hogy ez szarkazmus volt.- Nyújtózott meg Tom.
- Hát egyáltalán nem.- mosolyogtam.- De ha nem hiszed el...- sóhajtottam, és megmutattam neki a teló hátteremet.- Tudom, hogy beteges, de legalább elhiszed.- nevettem. Mivel a hátteremen két srác smárolt.
- Nem semmi vagy.- pislogott nagyokat, majd Dan'ra nézett.
- Mhhggmm...- szegénykém még mindig sokkot kapott.
- Na jól van gerlepár, további jó turbékolást, én nekem pedig most egy szörnyre van szükségem a szervezetembe.- mutattam a dobozra a kezemben.- Szóval sziasztok.- kuncogtam, majd még bepakoltam pár csokit meg csiiippppszeeett, és mentem fizetni.
Mikor kifizettem, kimentem, és kiültem az üzlet előtt lévő padra. Akarom mondai, ahol bicikli tárolók voltak...jó, az az üzlet oldalánál volt...olyan mindegy, kuss!
Az energia italomat ittam, és  néztem a csillagokat.
- Na szia csajszi.- hallottam meg mögöttem egy hangot, mire hátra kaptam a fejemet.
- Te ittál?- kérdeztem félig felvont szemöldökkel. Cas állt mögöttem.
- Nem...csak gondoltam meg viccellek.- kuncogott, és lehuppant mellém, a padot átlépve.
- Akkor oké.- mondtam, és megint beleittam.- Gahhmmm...- nyammogtam, és szinte kifordultak a szemeim, annyira élveztem azt a piát. Nyami.
- Na, és ki is iszik?- nevetett.- Adjálmárnekemiiis!- visongott, mire felnevettem, és a szájához nyomtam.
Belekortyolt és meg könnyebbülten sóhajtott.
- Ez olyan volt, mintha pálinkát ittál volna. -Vettem vissza az üveget, és én is beleittam. Annyira nem érdekelt, hogy az ő nyála is rajta van...a pasim nem?
- Hát nekem ez olyan is. Vagy mint a drog másnak.- kuncogott, majd cigire gyújtott rá.
- Heh.- nevettem.- Amúgy, mit keresel itt.
- Csak nem tudtam aludni és kijöttem.- mondta.- Na meg fogytán az otthoni kaja készlet.- mondta megnyújtózva, és a szatyorra bökve a kezében.
A mosoly lehervadt az arcomról.
- Otthoni?- kérdeztem és szomorúan néztem a dobozt a kezemben. Vagyis otthoni, ami nem nálunk van. Haza ment volna? Nem akar velem lakni? Miért? Mi történt, mit csináltam? Ennyire utál?
Ha bele gondolok valóban nem volt nálunk már egy ideje...Valószínűleg otthon alszik...de tudnám miért.
- Igen. Én is sajnálom elhiheted.- sóhajtotta elhúzva  száját, és bele szívva a cigibe.
- Akkor miért mentél el ha sajnálod? Miért nem jössz vissza?- csaptam hátra a fejemet hozzá.
Erre majdnem a torkába akadt a cigi, akkorát nézett.
- Te nem is tudsz róla?- pislogott, mire én furcsán néztem.- Apukád, meg anyukád küldtek el, hisz "miattam akartál meghalni" és , hogy jobb ha nem lakok ott. Én nem akartam elmenni onnan.- mondta egyértelműen.
Én csak nagy szemmel néztem előre.
Valóban így lenne? Nekem erről nem mondtak semmit. Bár simán képesek erre, annyira leszarnak...
- Hah...- sóhajtottam, és megint beleittam az energia italomba.
Ennyi mindent egy napra...

E.t.33.- Mire jó egy törött vonalzó?

Mire jó egy törött vonalzó?

- Miért csináltad? Én nem így neveltelek! Ez...ez mi volt? Válaszolj már!- kérdezgetett fennhangon anya. Hát mégis miért...
- Nem tudom, jó? Nem tudom.- mondtam már megint félig elsírva magam.
- Mi az, hogy nem?! Ha valaki meg akarja ölni saját magát annak általában oka van, nem de kisasszony?!- sipított a telefonba, mire összeráncolt homlokkal eltoltam a fülemtől. Nem szeretnék hallás károsult lenni azért.
Majd vissza vettem.
- Anya. Hagyj.- suttogtam. Nem fogom elmondani neki mert...féltem...féltem Cast. Mert képes...és...kinyírja telefonon keresztül...átnyúl a telón és megfújtja. Vagy...bármi...
Sóhajtva hallgattam a további papolását arról, hogy nem érdekli, ha még egyszer ilyet csinálok nem fog a gyerekének nevezni, sőt már most sem tudja ki vagyok, mert nem az ő lánya az biztos.
- Esetleg drogozol is?! Vagy talán piálsz?! Amíg apád nincs otthon mit csinálsz ha?!- kérdezgetett. De válaszolni ugyan nem tudtam. Mert folytatta tovább, hogy csináljak amit akarok, ő már leszar engem, és reméli, hogy az öcsém a büdös életben nem lesz akkora fasz mint én (bocsánat a kifejezésért de pontosan így volt kifejezve).
Folytatta tovább a baromságát, mikor villámcsapás ért az agyamba. A szemeim ki tágultak, és az állam a földet súrolta. Pont tojtam rá, hogy ő az ócsárolásomat sorolja, de közbe vágtam.
- Nekem van egy öcsém?- kérdeztem. Mióta az eszemet tudom egyke vagyok. Egy egyke kis senki. Vagy...már...annyira nem tudja ki vagyok, hogy össze keverne valakivel...?
- Mi ez a baromság?! Honnan veszed?! Ne beszélj baromságokat agyalágyult!!!- kiáltott a telefonba.
Most már igazán könnyes lett a szemem.
- Az oké, hogy "nem vagyok a gyereked"! Mert nem fogadsz el olyannak amilyen vagyok! De, legalább ne hazudnál!- sírtam fel.- Vagy ennyire nem ismersz?! Össze kevered a saját gyerekedet valakivel?!- hüppögtem.
A szemeimet törölgetve hallgattam el, és ő egyre jobban felháborodott, hogy kit nevelt. Mert engem kicseréltek a kórházban, nem lehet, hogy az ő gyereke vagyok. Erre a telefont ejtettem ki a kezemből, és izomból zokogni kezdtem.
Ránéztem a fekete és vörös szoba falamra, ami gyémántként csillogott a szememben.
- Én ezt nem bírom...- suttogtam és sírtam tovább( Pardon, közben a kórházból már haza parancsoltak mert "nekem semmi bajom". Áhh nincs csak lelki nyomorék vagyok).
Feltételezem a telefonom szét esett, mert nem hallottam anyám üvöltését. És ezek után csodálkozik, hogy meg akarok halni. Gratulálok.
Magamhoz öleltem a nagy vajszínű plüssmacimat, és abba temettem a fejemet. Senki sincs akinek kisírhatnám magam. De...ha jobban bele gondolok nem is akarok senkit. Mindenki hagyjon engem a francba. Majd...nem lesz senkim és magányos leszek. Hm...magány. Én azt állítom jó dolog. Tessék hülyének nézni...de tényleg. Egyszerűen mindened meg van, miközben semmid sincs. Egy álom szerű világ amiben nem látod meg azokat, akik szeretnek. És rácáfolhatnátok, hogy magam ellen beszélek mert engem sem szeret senki. Valóban?
A közel egy méter nagy macimat ölelgetve zokogtam. A lábaimat szétraktam, és közre fogtam a macit. Így olyan volt, mintha lett volna ott valaki, aki szeret. Aki átölel, és simogat. Simogat a gondolataival, a tetteivel, és a szavaival. Na most csak annyi baj van a macival, hogy ezek közül egyet sem tud...csak beképzelni tudom, hogy gondolatában sajnál. Ha a plüssök élnének...nagy társadalmi életet élnék.
Sóhajtva szorítottam magamhoz és három zavaróan halk kopogást hallottam meg. Igen bizonytalan volt, és sajnálkozó. Mind ezt egy kopogásról állapítom meg...ch. Egy géniusz vagyok.
Nem válaszoltam, hiszen így is csak zokogás lett volna a vége, és a "gyere be!"-ből egy nyöszörgés tele "e" betűkkel.
Hmm...mi is történt aztán? Ja igen.
- N...Nikol...?- szólalt meg egy hang.- Bejövök...jó?- kérdezte ajtón keresztül, majd pár másodperc múlva lassan nyikordult az ajtó és belépett...egy...srác.
Hirtelen megtöröltem a szemeimet és hátra ugrottam, le az ágyról, és teljes testemben a falhoz simultam.
- K...ki vagy?! H-Hogy jutottál be?! Honnan tudod a nevem?!- kérdeztem remegve. Nem...nem jöhetett be csak úgy...De...ki ez?! Milyen betörő?!
- Nyugi nyugi!- hátrált az ajtóhoz feltartott kezekkel.- Nem akarok semmi rosszat oké? Semmi rosszat.- mondta.
Végig néztem rajta...Magas...magasabb mint én vagy egy fejjel. Pedig én sem vagyok törpe. Férfias...még is...olyan 15 éves körül lehet. Mit keres engem egy ilyen fiatal srác...?
Nem szólaltam meg csak hevesen kapkodtam levegőért, és a falnak simultam, és valami tárgyat kerestem szemmel amivel megvédhetem magamat a szükség esetén. Egy törött vonalzót láttam meg, amit fénysebesség gyorsasággal magamhoz kaptam.
- M...menj innen! É-én megöllek! Ne-em tudom ki vagy...de nem ismerlek! Menj innen! Ha-hagy békén!- sikítoztam és a kezemben forgattam az éles khöm...vonalzót. Több mint valószínű, hogy egy műanyag vonalzóval lazán szívesen szúrok valakit. Hol van az Oscar díjam?! Most ide a lábaim elé, és futás a tiszteletemre két maratont!
- Hohohó!- pislogott.- Figyelj öhm...kérdezd meg apukádat. Ő tudja ki vagyok. Kérdezd meg oké?- mondta nyugtató szemekkel.
- Dolgozik és akkor nem lehet elérni.- motyogtam.
Ő lassan leengedte a kezeit.
- De miért őt kérdezzem ha?! Te miért nem tudod kinyögni?!- visítoztam mire az arcán láttam, hogy elsápad.
- Dahmmbn...ez nem olyan egyszerű! Csak hallgass végig!- mondta én pedig rá néztem fél kézzel az arcomat törölgetve majd egy pillanatra a kezemre néztem. A kötést már leszedték de a karcok szépen látszódtak. Bah.
Megint az ismeretlenre néztem.
-D...Daniel vagyok. És...hallottam ami történt...cs-csak segíteni szeretnék.
- Ez rendben is van...de ki tököm vagy?- kérdeztem megint.
- Daniel...Ennyi legyen elég.- mondta és a szájába harapott. Ahogy körbe futtatta a tekintetét a szobámon és megállt a szeme egy Skillet poszteren az ágyam felett, azt nézte.
- Te is szereted a rockot?- kérdezte, mire egyértelműen bólintottam.
Ő elmosolyodott és a telóját vette elő. Egy műanyag tokszerűségben volt, amin fekete alapon egy piros szív volt, majd áthúzva és NO felirat felette, mind ez szürkével.
Óvatosan közelebb mentem, és a vonalzót leengedtem, de a kezemben tartottam. Mikor hozzá értem a tokhoz, rám nézett.
- Ez...- simítottam rajta végig. Furcsán kiemelkedett az X meg a felirat.- Ez...filc.- mondtam.
Ő bólintott.
- Eredetileg csak egy piros szív volt rajta...de aztán ez lett belőle.- mondta, majd a képernyőt felém fordította. Zene felülete egy csomó olyan Skillet szám volt a telóján amiket én is imádok. Lassan elmosolyodtam.
- Akkor ebben egyetértünk.- mosolyogtam. MOSOLYGOK?! Először...mióta...mióta...wáh ><
Bár engem ez az áthúzott szív elgondolkodtat.
- Miért...vettél ilyet...ha...ha aztán...?- böktem a telótokra.
- Nem én vettem.- mondta egyszerűen, majd valamit nyomkodott a telóján, és a zsebébe nyomta.
Na jó...nekem ez nem tetszik...és...ki a tököm ez?!
Furcsa mert, olyan ismerős...
No lényegtelen...majd megkérdezem aput.
De az egyszer biztos, hogy találtam új felhasználást egy törött vonalzóra...gyilkolófegyver!

E.t.32. Szeretem a pszihodokit~

Szeretem a pszihodokit~

       - Miért kellett ezt?- kérdezte fél óra üres némaság után, a lábával a padlót rugdalva. Én vállat vontam.
- Mert szeretlek.- sóhajtottam.- És nem akarlak elveszíteni.
       Igen, végre tudok beszélni. Apropó ez a beszélgetés kerek két hét múlva zajlott. Az előtt meg sem szólalt egyikünk sem a csodás kis öngyilkossági kísérletemről, csak én sírtam napokon át miatta. Dehátaznembaj...Lehet már kiderült, a párbeszéd Cas és köztem folyt.
      - Ha szeretnél, nem akartál volna-....szóval érted.- sóhajtotta, és felállt a székből. Az ablakhoz sétált. A napfény besütött az ablakon, így úgy nézett ki mint egy fekete angyal. És valóban az is volt.
Némán hallgattam. Valóban igaza is volt. Nem tehetek róla...idióta vagyok. Egy rohadt idióta.
Hangosan felnyögtem, és a párnába vertem bele. Ne kéne magamat szapulni egész nap. Lelki roncs leszek...heh, kit érdekel, hogy már az is vagyok?:"D
Sóhajtva keltem fel az ágyról, és mezítláb csattogtam oda mögé.- Higgy nekem...kérlek.- sóhajtottam, és végső elkeseredésemben karoltam át a mellkasa körüli részt hátulról.
- Nem kellett volna.- sóhajtott, és lesütötte a szemeit, ökölbe szorította a kezeit. Kérdően pislogtam  fel, bár ezt ő nem láthatta.- Nem kellett volna Arminnal...- sóhajtotta sziszegve.- És nem kellett volna ilyeneket a fejemhez vágnod. Én nem olyan vagyok. Tudod, hogy nem ütnék meg lányt soha. Téged pedig legvadabb álmaimban sem.- sóhajtotta, és megfordult, kicsit eltolva magától.- Miért? Te vagy a legnagyobb hanggal, hogy semmit sem úgy csinálunk, hogy azt később megbánjuk. Akkor ezt most miért?- kérdezte össze vonva a vállait és a szemöldökét.
- Nem tudom.- sóhajtottam. Nem bírtam a szemébe nézni. Barom vagyok. Egyet sóhajtottam.- Hirtelen haragú vagyok...és makacs.- mondtam.- De...bocsánat, de te sem voltál valami...valami olyan, aki elhiszi, hogy...nem én...hanem ő engem...a folyosón...
- De az full más! Basszus ha te engem meglátsz a folyosón smárolni valakivel, azt a másik valakit fogod okolni vagy engem? Gondolj már bele! És ne fogd rám!- mondta, és full iagaza is volt. Én nem tehetek erről. Ez van...egy nyominger vagyok.
       A beszélgetés nem folytatódott, nem, mert nem válaszoltam, mert nem tudtam. Meg vagy fél óra múlva a psziho doki ki is parancsolta Cast mert ugye, pszihomókushoz is kell járnom, mivel öngyi akartam lenni....jogos...végül is lehet jobb lesz...de kevés esélyét látom. Bár egy próbát megér...Csak anyu akadt ki "Kicsit", hogy még ezt is fizetheti...neeem, nem azzal van baja, hogy miért akartam kinyírni magamat, hanem, hogy mennyibe kerül a doki. Heh, szeretlek.
- Meséljen egy kicsit magáról. - mosolygott a férfi kedvesen. Mintha egy pszichopata állat lennék...ááhh de furcsa ><
Miután mosolyogva elmagyaráztam neki, hogy tegezzen le, mert idegesít, hogy 60 évesnek tekint xd- mellesleg ő vagy 35 szóval...xd- azután elgondolkoztam mit mondhatnék.
- Egy 3 tagú családban élek. Apa, anya, én. És még velünk lakik...lakott...lakik a barátom.- mondtam. Nem tudom, most per pillanat ott-e van még...vagy nincs...- Anya Angliában egy öhm...ilyen...- hasított belém a tudat, hogy valóban nem tudom mit is dolgozik.- valami...lakásokkal...csinál...valamit...- motyogtam el a végét elhúzott szájjal, és felhúztam az ágyon a lábaimat, és átkaroltam azokat.-és csak havonta jön haza egy-egy napra...de azt sem mindig.... Apa pedig...faipari vállalatnál dolgozik a városban...reggeltől estig.- suttogtam el, és megvontam a vállamat.
A doki bólintott, és elgondolkodva tettem fel az újabb kérdést.
- A barátod volt itt?- kérdezte az ajtó felé bökve a fejével.
Bólintottam, és elhúztam a számat. Barátom...ki tudja, hogy most is az-e még. De nem érdekel, nem körülötte forog a világ! Nikol szard már le! Hahh~
- És a szüleid? Itt vannak?- kérdezte elmosolyodva.
Megráztam a fejemet.- Anya...szerintem Angliában...Apu pedig...Cast...akarom mondani a barátomat nyírja ki épp valahol.- húztam el a számat újból.
És mind ez miattam...egyszerűen perfekt...
A doki bólintott, majd valamit felírt egy papírra, konkrétan az ő dossziéjábavagymiazba...
- Szeretném ha rajzolna egy fát.- mondta kedvesen mosolyogva.
- Egy...egy fát?- kérdeztem, hülyén nézve.
- Ne gondolkozzon, csak rajzoljon egy fát.- mosolygott kedvesen, és adott egy lapot,, és egy tollat.
Leraktam a lapot az éjjeli szekrényre, és...és rajzoltam egy fát. Én...fát soha a büdös életben nem tudtam rajzolni, de azért rajzolok neki egy fát xd
Oda firkáltam, majd oda adtam neki, mire bólintott, és azt is elrakta, majd felállt.
Oda nyújtottam neki a tollat, mire kedvesen mosolyogva elvette, és mondta, hogy mára végeztünk, és holnap megint jönni fog.
Hátjajjdejó.
Most már teljesen és hivatalosan egy idióta agytalan himbilimbi vagyok. Ha már agyturkászhoz kell járnom...csodás.
Ch...szeretem a pszihodokit~

E.t. 31. Ez is jól kezdődik...

Ez is jól kezdődik....

- Te miattad van, érted?! Ha nincs ez a kis játékod ez mist mind nincsen!- hallottam egy elmosódott kiáltást. Olyan ismerős férfi hang volt.
Ez volt az első, amit feldolgozott az agyam. A második, hogy egyszerűen kikúrtul fáj a fejem, és a kezem.
Erre kicsit össze húztam magam...
Na várj...én most élek?
Lassan kinyitottam a szemeimet, és egy homályos világ tárult a szemeim elé. Fehér kórházi szoba, két alakkal.
Hmm...mintha ez már egyszer megtörtént volna nem de?
- Ehhez nincs jo-...- szakadt félbe egy másik mondat, majd lépteket hallottam magam felé, és csak egy erőtlen hangra lettem figyelmes.
- Jól...?- hagyta félbe a mondatát, egy sóhajtással. Egyértelműen nem, nem vagyok jól, amire ő is rá jöhetett. De...ki ő?
- Húzz innen. Miattad van itt. Látni se akarlak a közelében.- sziszegte a másik, aki szintén oda csoszogott hozzám.
Egy erőtlent nyögtem megszólalás helyett, hiszen a beszéd nem akart menni...
- Nikol...tudod ki vagyok?- kérdezte, a hang gazdája, aki először csoszogott oda hozzám.
Elkezdtem hunyorogni, illetve pislogtam párat. Nem igazán láttam semmit...de mikor már a szaglásom kiéleződött, megéreztem azt a bizonyos finom illatot. Ki más lett volna, ha nem Castiel?
Erre valahogy egy eldeformálódott mosoly féleséget erőltettem magamra, majd újból meg akartam szólalni, de nem ment...
Majd eszembe támadt az ötlet, hogy leessen neki, hogy vágom mi van, megfogom a kezét.
Ez meg is volt valósítható, hiszen a derekam mellett támaszkodott meg a kezével.
Óvatosan lelöktem a kezemet a hasam tájékáról, így az ő kezén landolt az enyém. Huh...
Erre szinte láttam a lelki szemeim előtt, hogy mosolyog. Ezt nem tudom biztosra állítani, de a kezemet azt megfogta.
Mérges motyogás/morgás hallatszott a másik személytől. Nem igazán tudom ki lehetett, de meg sem szólalt továbbá.
Lassacskán kezdett kitisztulni a kép, és erősen hunyorogva megállapítottam, hogy a másik férfi, az bizony az apám...
Nagyot sóhajtottam. Bár meg tudtam volna szólalni...de nem ment. Egyszerűen nem. Nincs erő a torkomban.
Cas megszorította a kezeket, úgy nézett a homályos kétségekkel teli arcomra.
- Minden oké?- kérdezte furcsálló arccal.
Nem semmi sincsen. Csak megnémultam, bocs...most komolyan, hogy válaszoljak?
Üres, semmit mondó, nehézkes váll rándításomat talán megértette. Talán nem.
Annyi kétség...nekem erre nincs szükségem. Mi lett Cassal? Apa miért ilyen ellenséges vele? Mióta vagyok itt? Milyen nap van? Mi történt a mentő után? Van egyáltalán kezem?!
Az utolsó kérdésemre meg is tudtam a választ, hogy le néztem a kezemre. Hát van...csak nem látszik belőle semmi, hiszen tele van kötözve. Azt hiszem nem is csoda, a vagdalás után.
- Áhh kisasszony!- csendült fel egy férfi hang...ne...ne!- Csodás, végre felébredt.- csapta össze a tenyerét. Hát hogyne. Ugyan az a szórakozott idióta, mint a kómám alatt. Ehehehezahahaz...Jájjdegyó...
Erre nem szóltam semmit, mert ugye nem tudtam...de ha tudtam volna akkor is max egy feljajdulást eresztek ki "örömömben".
- Hogy tetszik lenni a kis hölgy?- vigyorgott
Hát, hogy? Mocskos szarul...
De mivel ezt nem tudtam kijelenteni, így csak egy száj elhúzással reagáltam le. Rosszul basszus...
Amúgy meg, ez milyen "magyaros" mondat volt? Pöh...
- Áhh értem. Ez rendben is van.- mondta. Kösz. Magyarul jó, hogy mosottszarul vagyok...már bocsánat a kifejezésért. Hát tessék bekapni.
- Miért nem tud megszólalni?- fordult a doki felé Cas, a kezemet még mindig szorongatva. Hát szorongassad csak...miattad vagyok itt, marha...Bár nem tudom, hogy valójában haragszom-e rá... maradjunk annyiban, hogy neheztelek. Bár szerintem magamra jobban haragszom mint rá, hiszen...én tett az i-re a pontot azzal, hogy lesmároltam Armint khömm...
- Mert - folytatta a doki - még túl gyenge a beszédhez.- mondta egyszerűen. Hátttőőő...miért van olyan érzésem, hogy túl lazán kezel...?

És eleve, erre én is rájöttem... Sóhajtottam egyet, és Cast néztem, amint elég érdekes fejjel, caslódottan méregeti a dokit.

- Mikor lesz jobb...?- kérdezte.

- Nem tudni...de jobb esetben pár óra...rosszabban pár nap...és még rosszabban meg pár hét...- mondta a doki.

Na ez is jól kezdődik.