E.t. 31. Ez is jól kezdődik...

Ez is jól kezdődik....

- Te miattad van, érted?! Ha nincs ez a kis játékod ez mist mind nincsen!- hallottam egy elmosódott kiáltást. Olyan ismerős férfi hang volt.
Ez volt az első, amit feldolgozott az agyam. A második, hogy egyszerűen kikúrtul fáj a fejem, és a kezem.
Erre kicsit össze húztam magam...
Na várj...én most élek?
Lassan kinyitottam a szemeimet, és egy homályos világ tárult a szemeim elé. Fehér kórházi szoba, két alakkal.
Hmm...mintha ez már egyszer megtörtént volna nem de?
- Ehhez nincs jo-...- szakadt félbe egy másik mondat, majd lépteket hallottam magam felé, és csak egy erőtlen hangra lettem figyelmes.
- Jól...?- hagyta félbe a mondatát, egy sóhajtással. Egyértelműen nem, nem vagyok jól, amire ő is rá jöhetett. De...ki ő?
- Húzz innen. Miattad van itt. Látni se akarlak a közelében.- sziszegte a másik, aki szintén oda csoszogott hozzám.
Egy erőtlent nyögtem megszólalás helyett, hiszen a beszéd nem akart menni...
- Nikol...tudod ki vagyok?- kérdezte, a hang gazdája, aki először csoszogott oda hozzám.
Elkezdtem hunyorogni, illetve pislogtam párat. Nem igazán láttam semmit...de mikor már a szaglásom kiéleződött, megéreztem azt a bizonyos finom illatot. Ki más lett volna, ha nem Castiel?
Erre valahogy egy eldeformálódott mosoly féleséget erőltettem magamra, majd újból meg akartam szólalni, de nem ment...
Majd eszembe támadt az ötlet, hogy leessen neki, hogy vágom mi van, megfogom a kezét.
Ez meg is volt valósítható, hiszen a derekam mellett támaszkodott meg a kezével.
Óvatosan lelöktem a kezemet a hasam tájékáról, így az ő kezén landolt az enyém. Huh...
Erre szinte láttam a lelki szemeim előtt, hogy mosolyog. Ezt nem tudom biztosra állítani, de a kezemet azt megfogta.
Mérges motyogás/morgás hallatszott a másik személytől. Nem igazán tudom ki lehetett, de meg sem szólalt továbbá.
Lassacskán kezdett kitisztulni a kép, és erősen hunyorogva megállapítottam, hogy a másik férfi, az bizony az apám...
Nagyot sóhajtottam. Bár meg tudtam volna szólalni...de nem ment. Egyszerűen nem. Nincs erő a torkomban.
Cas megszorította a kezeket, úgy nézett a homályos kétségekkel teli arcomra.
- Minden oké?- kérdezte furcsálló arccal.
Nem semmi sincsen. Csak megnémultam, bocs...most komolyan, hogy válaszoljak?
Üres, semmit mondó, nehézkes váll rándításomat talán megértette. Talán nem.
Annyi kétség...nekem erre nincs szükségem. Mi lett Cassal? Apa miért ilyen ellenséges vele? Mióta vagyok itt? Milyen nap van? Mi történt a mentő után? Van egyáltalán kezem?!
Az utolsó kérdésemre meg is tudtam a választ, hogy le néztem a kezemre. Hát van...csak nem látszik belőle semmi, hiszen tele van kötözve. Azt hiszem nem is csoda, a vagdalás után.
- Áhh kisasszony!- csendült fel egy férfi hang...ne...ne!- Csodás, végre felébredt.- csapta össze a tenyerét. Hát hogyne. Ugyan az a szórakozott idióta, mint a kómám alatt. Ehehehezahahaz...Jájjdegyó...
Erre nem szóltam semmit, mert ugye nem tudtam...de ha tudtam volna akkor is max egy feljajdulást eresztek ki "örömömben".
- Hogy tetszik lenni a kis hölgy?- vigyorgott
Hát, hogy? Mocskos szarul...
De mivel ezt nem tudtam kijelenteni, így csak egy száj elhúzással reagáltam le. Rosszul basszus...
Amúgy meg, ez milyen "magyaros" mondat volt? Pöh...
- Áhh értem. Ez rendben is van.- mondta. Kösz. Magyarul jó, hogy mosottszarul vagyok...már bocsánat a kifejezésért. Hát tessék bekapni.
- Miért nem tud megszólalni?- fordult a doki felé Cas, a kezemet még mindig szorongatva. Hát szorongassad csak...miattad vagyok itt, marha...Bár nem tudom, hogy valójában haragszom-e rá... maradjunk annyiban, hogy neheztelek. Bár szerintem magamra jobban haragszom mint rá, hiszen...én tett az i-re a pontot azzal, hogy lesmároltam Armint khömm...
- Mert - folytatta a doki - még túl gyenge a beszédhez.- mondta egyszerűen. Hátttőőő...miért van olyan érzésem, hogy túl lazán kezel...?

És eleve, erre én is rájöttem... Sóhajtottam egyet, és Cast néztem, amint elég érdekes fejjel, caslódottan méregeti a dokit.

- Mikor lesz jobb...?- kérdezte.

- Nem tudni...de jobb esetben pár óra...rosszabban pár nap...és még rosszabban meg pár hét...- mondta a doki.

Na ez is jól kezdődik.