Bittersweet Amoris - 2. fejezet.- Halott kenyér

Halott kenyér

- Tudod, mit szeretnék most? - kérdeztem halkan, ő a tv-re szegezte az összes figyelmét, én ahogyan mögötte ültem a derekát karolva, illetve a lábaimmal közrefogva az övéit, szépen puszilgatni kezdtem a nyakát. Hogy lehet valakinek ilyen selymes és puha bőre..?

- Mond. - mondta és szépen csak dőlt a karjaim közé. - Bár ha azt mondod, hogy szűzteleníteni mint naponta háromszor, hazamegyek. - mondta sóhajtva egy halkat.

- Most neeem. - nevettem halkan és megsimogattam a hasát az ingén keresztül. Reménytelen eset, még nálam is ingben feszeng. Mármint, hogy az én lakásomban.

- Akkor?- pillogott és fáradtan a hajamba túrt.

Szépen leengedtem fekvő helyzetbe, kimásztam mögüle és a nyakánál túrtam a kezemet a hajába. Szépen megcsókoltam.

 Most nem voltam heves, nem voltam durva. Szépen játszadoztam az ajkaival és a nyelvével, hisz olyan kis aranyos... meg félénk. Eddig csak egyszer kétszer csókolt meg önszántából. Hát nem aranyos? Nem is csodálom, hogy még régen nem merte velem aláíratni azt az igazolást, mikor valami sötéthajú kiscsajt küldött a nyakamra... egész nap zaklatott, hogy Nathaniel küldi írd alá... írd alá... írd már alá... Faszom, de idegesítő volt! Biztos akkor is attól félt, hogy megerőszakolom, vagy én nem tudom. Hát de buuu, nem tehetek róla, hogy ilyen édes! Mellesleg én sem vagyok akkor pszichopata, mint képzelik sokan. Jó azért attól pszichopatább, mint az átlag... ne kötekedj már!

Már akkor is tetszett, de nem ennyire... most meg oda meg vissza vagyok érte, hogy rohadjon meg. 

Mit csinál ez, hogy így magába bolondított? Nem tehetek róla… Most áhh… Olyan édes. Pedig mindenki azt hiszi, öljük egymást. Ez egészen addig úgy is volt, amíg nem jöttem rá, hogy én miért nem bírok vele egy légtérben tartózkodni. Mert a totális ellentétem, de közben kibaszottul szeretem. Csak ezt egészen eddig nem is fogtam fel. Azért taszítottam eddig magamtól, mert nem tudtam feldolgozni, hogy velem megtörténhet. Pont a DÖKös… Pont Amber bátyja. És itt mind két szón hangsúly van. Ő egy fiú.

Sóhajtottam egy halkat.

- Menjünk el fürdeniii.- mondtam. Most fürödni fogsz velem. Igen. Fürdeni. Veled akarok fürdeni. Már fogtam is a csuklóját. Határozott voltam, hogy én egy megállíthatatlan terminátor leszek. Igen is jön, nincs ellenkezés. Robbantson atombombát, leszarom. Akkor majd a kád darabjaihoz ülünk csak be.

- Castiel...- nyögte ki nehezen, majd a kezemre rakta a kezét.- N-nem.- nézett el a falra, mivel húztam így már ülő helyzetben. Dadogva nyögte kiezt az egyetlen szót is, ami csak úgy belehasított az elhatározásomba. Kicsit lazítottam a keze szorításán. Azt hittem nem tud nekem ellent mondani... Ez itt és most megdőlt.

- Hé, mi van veled? Akárhányszor felhozom a témát, elutasítod. Basszus nem azt kérem, hogy feküdj le velem, hanem, hogy egyszer már had fürödjünk együtt.- vázlatoltam le a hangsúlyommal azt a finom kis megbántottságot, amit szereztem az imént.

- De én... nem szeretnék.- húzta el a kezét.

Jó. Szemérmes. Oké, legyen, nem érdekel. De basszus, ennyire? Kádban szinte nem is látom baszki… legalább is a gusztább részeket. Ahhoz pedig elég izmos, hogy a felsőtestét ne kelljen szégyellnie. Nem értek én lószart sem. Most miért? Tök jó hangulatom van, tök kedvem van ehhez, erre neeeem neeeem, nem akarom...

Jó. Oké. Mielőtt még, még idegesebb leszek, inkább eltűnök.

- Megyek, csinálok vacsorát. - mondtam hihetetlenül érzelemmentes, szilárd karcoló hangon és már pattantam is fel. Ennyi nem jár nekem? 3 hete vagyunk együtt... Férfiak vagyunk, nem kislányok, akik nem mernek srácok előtt kb. zokni nélkül mutatkozni (ch, "tisztelet" a kivételnek, van másik véglet is.. nem sokkal jobb. Tudom, tudom, nekem semmi sem felel meg…). Leértem, majd elővettem a kenyeret, meg egy kést. Mi a franc van itt már? Tudom, hogy nem nagydolog, de én nekem nincs jogom szeretetéhesnek lenni? Hehehe a nagy morcos bérgyilkos Castiel szeretetre éhezik, nevessetek! Jajjdevicces! De nem, nem, inkább csak hisztizzünk, mert nemmm... szégyenlősök vagyunk... jajjh, még ha azt kértem volna, hogy forgassunk pornófilmet. Egy fürdést kértem, egy rohadt kád vizet! Mit fog az csinálni, megerőszakol pár liter víz?! Két kiló habbal a tetején?! Sóhajtottam mérgesen. Nem. Nem. Le kell nyugodnom igen. Nyugodt vagyok. Kibaszott nyugodt vagyok oké?!

- Castiel, ne azon a kenyéren éld már ki magad...- nyöszörögte félő hangon a szőke. Ekkor vettem csak észre, hogy konkréten szétkaszaboltam egy szelet kenyeret.

Ahm hullazsák valakinél? Halott kenyér a tett színhelyén...

Olyan ideges voltam, hogy ha hatszor kitöröm a kislábujjam az ágy sarkában (mint minden reggel, mehh) az sem tudott volna érdekelni. Teúristen, hová fajult a világ?

A cafatokból álló kenyeret, amit lehetetlen lett volna már megenni, a kutyakajás cucchoz raktam. Démon tuti örülni fog neki… Ahh azt is sétálnom kellene vinni… de most valahogy még ez sem tud érdekelni (nagy szó, mivel nekem mindenek előtt a kutya van.)

-Én nem akartam… akartalak… szóval…- nem bír beszélni. Itt van valami, amit nekem nem akar elmondani. Kapcsolatban vagyunk, miért nem lehet őszintének lenni?

- Ha ennyire utálod a közeledésemet, miért vagy még itt?- kérdeztem szintén ugyan azon a hangomon, mint az előbb. Igazságtalan. Teljesen. Miért nem lehet engem megérteni? Nem nagydolog, de nekem igen is az.

- Ne mond ilyet, erről szó sincs.- sóhajtott lehajtott fejjel.

- Akkor?