Bittersweet Amoris - 8.fejezet - Ártalmas Apatosaurus

Ártalmas Apatosaurus

- Veled volt a fiam az éjszaka, jól mondom?-sziszegte mögöttem egy erőteljes, rettentően ideges hang. Megfordultam, letéve a konyha pultra a szendvicset, amit épp készítettem.
- Igen, velem volt.- mondtam határozottan, de nem nagyképűen, sem szemtelenen. Belenéztem a villogó szemeibe, majd ahogy felém kezdett lépkedni...valóban félelmetes volt.

- Ennyire nem utálj már.- sóhajtottam a kabátom zsebébe túrva, hogy végre megtaláljam azt a retkes kurva öngyújtót. Ha tíz perce nem keresem akkor semennyi. Megnéztem a sporttatyómban, amit épp cipelek, az összes zsebemben, de sehol. Kezdek kissé frusztrált lenni.
Természetesen, a menők hol találják meg az öngyújtójukat? Na hol? Persze, hogy a kabátjukban, amit először megnéztek, csak épp a sok szirszar szeméttől nem vették észre (Na meg talán az is közbeszólhat, hogy menet közben nem annyira egyszerű átkutatni mindent...hahaha nem olyan menet. Séta. Hiszen Nath szüleihez tartunk éppen). A menők így csinálják.
- Én nem is utállak.- pislogott rám édesen, és mikor végre kihúztam a zsebemből a fekete Skilletes öngyújtómat (igen, Castielnek még eze is bandás), olyat sóhajtott, hogy azt hittem kiszakad a tüdeje.
- Apropó, ha ennyire nem akartad volna, nem kellett volna fognod.- mondtam, mivel ő fogta eddig a cigim. Úgy undorodott tőle, mintha kutya szar lenne...lehet az is közre játszott, hogy pont egy spermagyilkolós kiírás volt rajta. Édes istenem, Nath el ne kezdj nekem azon agyalni, ha most ezt elszívom, nem fog kijönni semmi a farkamból, mert esküszöm fejbe lövöm magam. Ettől te okosabb vagy meg minden, nem dicsérlek még magamban sem...árt az egómnak, hogy én meg hülye fasz vagyok.
Igen, érdemes lenne már rágyújtani, ha már a gondolataim is ilyen faszák.

Sóhajtok, majd kiveszem egy szálat a dobozból, majd azt elrakom a zsebembe az öngyújtómmal együtt. Végre meggyújtom a jól megérdemelt cigarettámat, majd jó mélyen leszívom. Sokan hülyének néznek, hogy én miért szeretek megfulladni tőle, de én szeretem mit csináljak.
Majd szép lassan kifújom a  füstöt és elégedetten elvigyorodom.

Láttam drága Nathunk arcán, hogy ő így soha, semmikor, semmi pénzért, még következő életében sem smárolna le ilyen füstös lehelettel. Majd meglátjuk azt. Megrontalak én téged, baby, Heh.

Miközben a cigim fogyasztottam, láttam Nathomon, hogy eléggé elmélkedik valamin. Van sejtésem....gondolom a szülei, de ennyire nem lehet vészes.

Majd végül odabuszoztunk házukhoz. Gyalog is mehettünk volna, de semmi kedvünk nem volt cipekedni, így ebben maradtunk.

Megérkeztünk, csengettünk. Elég furcsának találtam, hogy Nathmiért  nem kulccsal megy be, de biztos csak otthon felejtettem.

Egy perc múlt talán a csengetés után, mikor egy kissé világosabb szőke hajú, szikrázó zöld szemű tipikus üzletasszonynak kinéző nő nyitotta ki a szép kovácsolt vaskaput, abból a fajtából, amin nem lehet belátni, ha  a kapu csukva van.

A nő nem is figyelt Nathra, sem a jól látható monoklijára. Inkább engem kezdett el nézni, értetlenül.

Illedelmesen köszöntem, majd Nath is megtette ezt. Halkan megérdeklődte, az anyját, hogy itt-e maradhatok éjszakára, mire csak egy vállrándítással válaszolt.

Azaz gondolom az anyját. Hasonlít Nathra csak azért. Na meg a viselete. Akár a házvezető is lehetne, ahogy elnézem a házat, telne rá. Baszki, Nath, nem mondtad, hogy egy palotába jövünk.

Na mindegy is. Bementünk, bevittük a cuccainkat Nath szobájába. Az egész délután elment "tanulással"...aha, igen, természetesen egész nap mást sem csináltunk. Semmi gond nem volt...egészen addig, amíg Ambert nem láttam meg. A lépcsőn jött fel, mert miért ne lenne egy ekkora házban piont egy emeleten az összes személy szobája. Az agyam eldobom. Frizbizni fogok vele, és Démonnak fogom dobálni.

Visszasiettem a szöszkémhez, aki épp a szobájában pakolta a tiszta ruhákat, én pedig sóhajtva dőltem le az ágyára.

- Miért jöttél vissza?

- Miért él még a húgod?-kérdeztem, mire elmosolyodott, majd az utolsó ingét is szépen vállfára tette és besimogatta a szekrényébe. Te jó ég, mennyire figyel a rendezett környezetre. Bár ez a szobáján is látszik. Lágy, világoskék falak, fehér illetve vajszínű bútorok, majd az ágy, ami fehér színben pompázott, de az ágynemű rajta, finom világoskék volt, amin épp tespedtem. Illetve rajta az a két millió párna vagy fehér, vagy szintén világoskék. Gyönyörű, komolyan, bár nem az én stílusom. Ez a tipikus puccosék szobája. 

Leült mellém az ágyra, ugyan én már jól fetrengtem a párnák között, meg talán..egy kicsit..d.e csak egy icipicit kint volt a hasam...esetleg!

- Köszönöm, hogy segíteni szeretnél.-dőlt el mellettem, majd hozzám bújt. Megsimogattam a haját és az arcát kezdtem el kémlelni. Hmmm...olyan szép. Bár az a monokli az arcán...

- Anyád nem is szólt semmit.-sóhajtottam majd lágyan a lila foltra simítottam, hogy tudja miről beszélek.

- Tud róla...de nem mer tenni semmit.

- A francba is, csak te vagy normális ebben a családban?!- kérdeztem fennhangon, de kellően halkan.

Egy sóhajt engedett ki magából, mást nem. Ezt szerintem sosem fogom megérteni. Két napom van valamit kitalálni. Muszáj, hogy eszembe jusson valami. Egyszerűen muszáj.

- Szeretlek,-hajtotta a fejét a mellkasomra.

Én mosolyogtam egyet, majd az állánál fogva felhúztam a fejét, majd megcsókoltam. Istenem, olyan kis édes.

Majd annyit hallottam, hogy nyílott az ajtó. Rögtön szétreppentünk, én személy szerinte hirtelen felültem az ágyon, mintha mi sem történt volna, majd felemeltem a fejem az ajtóra. Ki más, mint Amber kotnyeleskedett be a szobába...de szerencsére a kezében volt vagy három füzet/könyv, kinyitva és makorászott valamit, így semmit sem látott.

- Nathiikaaa~ - nyöszörögte ki, mire én csak félig felvontam a szemöldökömet, majd Nathra néztem. A drága olyan vörös volt mint az állat, de láttam rajta, sőt szinte hallottam a szívéről leguruló sziklát, hogy Amber, szinte biztos, hogy nem látott semmit.

- Igen Amber-cicaaaa?-vigyorogtam az ölembe vezetve a kezeimet. Olyan hirtelen kapta fel a fejét, hogy szerintem úgy megrándult a nyaka, hogy két hétig nem fogja megmozdítani.

- Oh Castiel.-tette csípőre az egyik kezét, a másikban pedig fogva a cuccokat.- Mi járatban, csak nem engem keresel? Rossz szobába tévedtél meg kell, hogy mondjam.- nevetett fel úgy isten igazából, olyan ribancosan, hogy hányingerem lett.- Bár ki mást keresnél, ha nem engem?-vihogott tovább.

- Jajj mi baj, az út szélén már nem megy a pasi keresés? Nem vesz fel senki, ezért hazajöttél tanulni?-röhögtem a hajamat túrva hátra, Nathaniel pedig lassan felült, de próbált szinte észrevétlen maradni.

Ez meg elkezdett nevetni. Mintha ez neki dicséret lett volna. Baszki, ez olyan buta, mint a seggem… egyik parcellája.

- Na de most komolyan…azt ne mond, hogy a bátyámhoz jöttél.- vigyorgott ránk.

- Semmi közöd hozzá. Amúgy meg kénytelen voltam.- morogtam azon a tipikus hangomon, mikor valaki Nathról beszélt a suliban és én épp el akarom küldeni a kurva anyjába.

- Jaaaaaaajj, csak nem meg akarnak húzni?-vihogott.

- Nem mintha te nem azért szedted volna elő a töri könyved és hoztad volna be, hogy csináljam meg a leckéd.- vágott a beszélgetésünk közbe Nath, olyan hirtelen, mint ahogy egy suhintásra elvágsz egy vajkockát.

- Jajj már.- legyintett.- Na sebaj...Castiel nem segítenél nekem?-nézett rám, pislogva azzal a baromi nagy festett szemeivel. Miért kell két kiló vakolat amikor így is szarul néz ki? Jézusom... Milyen lehet anélkül?

- Nem.- jelentettem be, majd felkeltem és oda sétáltam elé, megtámaszkodtam az ajtófélfán egy kezemmel, font fölötte,- Na kifelé Babyke.- kacsintottam rá, mire vihorászva kilépett a szobából én pedig becsuktam az ajtót. A vigyor lefagyott a képemről és pár másodperc múlva csak egy fájdalmas nyögés szakadt ki a torkomból.- Hogy lehet ezt elviselni?-tettem fel a kérdést amit talán költőinek szántam, talán nem, de mindenféle képpen az lett belőle, mert válasz nem jött rá,

Ezek után elmentünk fürdeni, természetesen külön külön. Azért ha együtt mentünk volna, az igen-igen feltűnő lett volna. Na sebaj. Amúgy vicces, az egész házban egy fürdő van - azaz gondolom, bár a harmadik emeletre nekem tilos felmenni...valószínűleg ott tartják a hullákat meg ilyeneket - pedig baszott nagy ez a ház. Na mindegy, feleslegesen agyalok.

Épp Nath tartott a fürdésnél, hiszen  én előbb mentem, és mivel panaszkodott, hogy éhes, ezért az anyjától kikérdeztem, hogy hol vannak a szendvics hozzávalók ( nem fogok én nyúlkálni más hűtőjébe, meg semmijébe, ha nem szólok ), majd elkezdtem csinálni a szendvicseket.

Majd...itt tartunk most. Épp mikor a kenyeret kentem meg vajjal, jött a drága férfi, akit még eddig nem is láttam. Nath apja, de ezt csak a "Veled volt a fiam az éjszaka, jól mondom?" mondatából szűrtem ki.

A válaszom után, ami nem volt épp a fogára való amint láttam, villogott a szeme, majd közelebb jött hozzám.

- Mit akarsz a fiamtól?- kérdezte ridegen a pofámba szegezve a késként működő aranysárga szemeit. Valószínűleg Nathaniel, csak ezt az egyet örökölte tőle.

- Semmit.- mondtam nyugodt hangon.- Csak tanulni jöttem. Ő készít fel engem a pótvizsgákra. És mivel a fia elég messze lakik tőlem - oké, oké itt egy picit túloztam, na - sokkal egyszerűbb volt, hogyha itt maradok, így sokáig tudunk készülni a vizsgámra. Ez egyébként tőle baromi kedves is, ho-

- Pofa be!-rivallt rám, mire el is hallgattam.- Válaszolj arra, amit kérdeztem! Mit akarsz attól az idiótától?!

- Segítséget. De semmi mást. -hazudtam rezzenéstelenül a szemébe. Heh, kurva jó vagyok ebben. Nem szeretek, de egyenlőre hét szent biztos, hogy nem mondom el neki, hogy meg akarom dugni a fiát...akarom mondani a fia a pasim.

Összehúzta a szemöldökét, majd hátrébb képet egyet, így egy méter volt meg közöttünk. Én akartam visszafordulni a szendóhoz, de előtte megszólalt.

- Ha bármi bajba belerángatod...- mondta sátánistán.

- De semmi ilyen nem fog történni.- mondtam egyértelműen. Majd még pár másodpercig nézett engem.

- Valamit titkolsz.- mondta, majd további pár másodpercig bámult a pofámba. Valahol az volt, hogy ha valaki 5 másodpercig tovább néz rád pislogás nélkül, akkor az vagy meg akar ölni, vagy megdugni. Ebben az esetben, nem tudom melyik a pozitívabb.

Minden esetre ellépett, majd indult fel, majd még visszanézett, amit én már csak a fordulásomból érzékeltem, a hajamon átnézve oldalt, hiszen már visszafordultam és a szendvicseket csináltam.

Ijedten jött le a lépcsőn Nathaniel, majd mikor meglátta az apját a lépcső alján, ijedten rezzent meg. Az apja csak morrant, majd folytatta az utat fel, gondolom a hálószobájukba...vagy fürdeni, mit tudjam én.

- Minden oké?- kezdett bele suttogva a Drágám, a faggatózásba.

- Baromira megijedtem.- suttogott az ágyban már hozzám bújva, kezeivel a mellkasa előtt, felhúzott lábakkal, vállig betakarózva. Így én is addig voltam, hiszen majd persze, a franc fog a másik takaróval takarózni, ha itt van Nathé is. Szépen elsimogattam az arcából a haját, majd homlokon csókoltam.

- De nem történt semmi.

- Azt hittem téged is bántani fog...Nem viseltem volna el.- hunyta le a szemeit, élvezve a lágy cirógatásomat.

Közben védelmezően átkaroltam a derekát a másik kezemmel, majd a hátát simogattam meg.

- Kétlem, hogy ilyenre vetemedne.

- Szerinted, ha a saját fiát bántja...Auch, csak óvatosan.- szisszent fel egy halkat, mert gondolom megérintettem valami nagyobb sebét.

- Bocs...- mondtam, majd a háta simogatását abbahagytam, és csak a derekán tartottam a kezem továbbá.

- Semmi baj...nem te miattad vannak ott.-sóhajtott egy halkat, majd én a szájára nyomtam egy lágy csókot és már szinte azonnal, aludtunk is, mint a bunda.

Reggel, szinte ahogy kinyíltak a szemeim, már halál rémült is voltam. Mi, miért, hol mi van?!

Felültem hirtelen és ijedten kerestem a szememmel a szöszit...Hiszen mellettem, csak a hűlt helye volt,
Kirobogtam a szobából, bár annyira nem hangosan, de kirobogtam. Mi a franc, hol van,m miért nincs itt?!
A konyhából hangokat hallottam. Nem túl barátságosakat méghozzá.

- Az én fiam nem lesz egy mocskos buzi!!- főleg ez ragadt meg a fülemben. Már rohantam is volna le a lépcsőn, de valaki az utamat állta. Az a valaki, természetesen Nathaniel anyja volt.

- Engedjen le, kérem!- mondtam kellő tisztelettel, de meggyőzéssel...azaz próbáltam.

- Neked nem kell lemenned.- mondta és továbbra sem engedett le, fellökni pedig elvből nem fogom...feljelentenek, vagy valami. 

Valamit ki kell találnom...valamit tennem kell...MOST!!