Egyéb történet 1.

Egy átlagos napnak indult.

Reggel totál idiótának éreztem magam. Amin úgy utólag nem is csodálkozom. Eleve, hogy lehettem akkora barom, hogy bele avatkozom a dologba. Mindegy, a múlton már változtatni nem tudok, így a telefonom csörgésére feltápászkodtam. Éjszaka nem sokat aludtam, mert törtem a fejemet a tegnapi napon. De végül még enni sem ettem suli előtt csak úgy, sehogy elindultam. Utam közben gondolkoztam, hogy vajon miért is utálja egymást Nathaniel és Castiel. Nem sok mindenre jutottam. Talán gyerekkori emlék? Esetleg nem rég történt valami? Halvány lila gőzöm sincs… Ezekkel a gondolataimmal léptem be a suliba, Oda léptem a szekrényemhez, hogy kivegyem a szükséges könyveket mikor valaki megkocogtatta a vállam és köhintett egyet. Megfordultam és Castiel állt mögöttem.
- Hello...Hát te? - kérdeztem meglepődöttségemben, hogy hozzám, mert nyúlni, és nem hiszi, hogy leprás vagyok…
- Cső. Én is iskolába járok, mint tudod… még. - célzott ezzel arra, hogy Nath nem tudta egyelőre még kirúgatni, majd nekidőlt a mellettem lévő szekrényhez.
- Értemmm…- mondtam zavaromban, közben keresgettem a szükséges könyveimet.
- Heh… És veled mi van?- kérdezte. Én a meglepődöttségem nem tudtam leplezni. A bunkóság ilyet kérdez? Na, mi történt?
- Ömmm… izéé… Semmi, csak nem sokat aludtam, és nem találom azt a rohadék kémia könyvem!- mondtam miközben tényleg kerestem a könyvemet.
- Hehe… Hát te tényleg nem sokat aludtál…- kuncogott majd benyúlt a szekrényembe, és szemben lévő könyvet a kezembe adta.
- Kösz… - válaszoltam. - Wáhh… még kémiából is dogát írok, és semmi kedvem sz*rakodni most azzal is…
- Elhiszem, de ne nyavalyogj. Ne menny be órára azt kész. – vigyorgott.
- Ha az olyan könnyen menne… - mondtam.
- Mert? Könnyen megy az, csak nem mész és kész…
- Azt nem csinálhatom meg…
- Miért ne? –szólalt fel majd megfogta a csuklóm és elhúzott valamerre. Pontosabban kihúzott az utcára, a sulitól egy sarokig.
- Ömmm… ez nem valami jó ötlet szerintem…
- Most miért? Te nem akarsz órára menni.
- Az igaz… csak, hogy magyarázom ezt ki?
- Pfff… mit t’om én… Ez már had ne az én gondom legyen…
- Imádlak komolyan… Hogy te milyen törődő vagy… - mondtam ironizálva.
- Hehe… Ugye? Tudom. – vigyorgott.
- Azt az egoista… - mondtam majd indultam volna vissza, mert még pont elértem volna az órát, de Castiel vissza húzott, majd a falnak dőlt. – De…na! – szólaltam fel.
- Meg akarod írni a dogát vagy nem?
- Nemmm…nem igazán.
- Akkor itt maradsz!- mondta majd a falhoz húzott.
- Wáhh… Veled nem lehet ellenkezni igaz? 
- a-a… - rázta meg a fejét. Én csak sóhajtottam, sok esélyem nem lett volna elmenni.
- Na. Akkor van még olyan fél óránk, következő óra előtt…
- Ja. Az bőven elég…
- Mihez?
- Ahhoz, hogy kipihend magad, mert nem aludtál semmit…
- Ja. És mégis hol aludjak? Feküdjek le a járdára horkantani?
- Nem úgy gondoltam te IQ leight… Pihenni állva is tudsz.
- Mi vagyok én? – nevettem fel. Erre Castiel csak megforgatta a szemeit. Egy ideig még beszélgettünk, aztán ideje volt indulni, vissza órára. – Lassan menni kellene…- szólaltam fel.
- Kellene…
- Hmm? – nem értettem ezzel mit akar.
- Mindegy, gyere. – mondta majd elindultunk be. Csak most jutott el az agyamig, hogy ma még nem is sértegetett igazán… ez csoda… Lényegtelen, bementünk a suliba, észrevehetően túl sokan néztek minket. Főképp az osztálytársak, akik még tudták is, hogy nem volt egyikünk sem órán… Csak nekem ne képzelegjenek semmit. Mert se közük nincs hozzá, se semmi, nincs, amit titkolnunk kellene. Egyenlőre legalább is biztos nincs….

szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy ez csak egy kis bejegyzés,és nem epizód, mint láthatjátok a kiírás alapján^^