Egyéb történet 2.

Egy kulcs, meg egy hétvége…

Reggel… megint egy reggel… De még milyen reggel. Végre hétvége, végre nem kell semmit sem csinálni, lazulok egész nap… Semmi nem fog történni, max elromlik a zene lejátszóm, a túlhajtásban… Ja, így gondoltam én ezt… Miután felkeltem, a telefonomra, mi? Telefon? De hát, azt, hogy? Nincs is suli! Megnézvén a telefon kijelzőt ismeretlen szám hív.

-Mi a jó isten?- kérdeztem meg majd felvettem. - Haló?- szóltam bele, nincs válasz. Bele szóltam még egyszer, megint nincs válasz. - Na, jól van, nem tudom ki, vagy de szórakozzál anyáddal! – kiáltottam bele, mikor a vonal végéről röhögés hallatszott. – Ne röhögjél te IQ! – kiáltottam tovább a telefonba, aztán kinyomtam. Zilált fejjel keltem fel, és végeztem el a reggeli teendőim. Magamhoz csaptam a – mint mindig…- zene lejátszómat, és indultam ki a városba, hisz még nagyon fel sem fedeztem arra semmit, ez a pár hét alatt. Csoda, hogy eddig ezt még nem ejtettem meg. Lényeg am lényeg, indultam el otthonról, szokásosan, ajtók bezárva, kulcs zsebemben, majd indulás a városban nézelődni. Út közben megpillantottam a butik kirakatát,- hangsúlyozom, nem igazán szeretek vásárolni… A többi lánnyal ellentétben. – A kirakatban egy fekete oldalt láncos szoknyát pillantottam meg. Mondom, nekem ez kell! Tipikus Rockos filingű volt. Nem mintha annyira szeretném a szoknyákat, de ez teljesen az én stílusom. Így hát indultam a butikba, megvettem a szoknyát, és immár egy szatyorral a kezemben, baktattam tovább. Út közben láttam még egy, kis bazárt ahol már jártam az előtt, és egy gyűrűs boltot is. Az annyira nem érdekelt, így nem tértem be egyikbe sem. A következő esemény már mesébe illő, és hihetetlen. Megint mi történt? Most nem én mentem neki, hanem ő jött nekem. És ki az az „ő” Hát persze, hogy Castiel. ~ Na, jó… én már ezt nem hiszem el... Ez most szándékos?!?!~ gondoltam, meg a tegnapi barátnős mondatán sem „tettem még túl” magam. Castiellal az ütközést követően, én a földön kötöttem ki, kezemmel támasztottam meg magam, majd megszólaltam.

- Mi a jó istent csinálsz?- kérdeztem kissé fen hangon, nem mindig gázolnak el az utcán…

- Sétálok, nem látszik?!- válaszolt kissé durvább hangnemben, mint én az előbb hozzá. Nem ám felsegítene neeeeem… Még neki áll feljebb.

- Nem úgy néz, ki mintha sétálnál, ha még figyelni se tudsz… na, mindegy. - azzal felálltam, és kissé leporoltam magam.

- Te jössz belém folyton…- mondta már kissé lenyugodva.

- Jó veled, nem lehet vitatkozni…- mondtam majd indultam a további utamra, de megfogta a csuklóm. -  Mi van?!- kérdeztem, mikor ezt a tettét végre hajtotta.

- Mielőtt elmész valahonnan…- mondta egy sejtelmes vigyorral az arcán. – Legalább jelezd valahogy, mert kitudja… Lehet, valamit akar mondani. – vigyorgott továbbra is. Mit akarna mondani? Mondjuk, a tegnapi után már nem csodálkoznék semmin…

- Mi??- néztem rá jó hülyén, erre csak megforgatta  a szemeit, majd megszólalt.

- A kulcsod…- mondta, már vissza véve a normális arcát.

- Mi van vele?- kérdeztem közben tapogattam a zsebem, és nem volt benne.

- Te tiszta hülye vagy… A földet lesmárolod, erre meg se nézed, hogy hiányzik-e valamid…- mondta, majd a másik kezéből felém mutatta a kulcsomat.

- Ez, meg, hogy…? – néztem tök értetlenül, hisz le sem hajolt, hogy fel vegye esetleg a földről a kulcsom.

- Titok…- mondta vigyorogva, majd feldobta a kulcsot, jó magasra, és az végül az én tenyeremben landolt.  Ilyen pontos célzót se láttam, még, hogy 5 méteres magasságba fel lövi a kulcsot, és az pont az én kezemben fog landolni… Mikor a kulcs a kezembe ért, ő vigyorogva zsebre dugta a kezét, majd ment tovább. Én, meg mint aki karót nyelt, álltam, és néztem ki a fejemből. Lélekjelenlétem sem volt igazán. Kissé feldolgozva már- már az eseményeket, Zsebre dugtam a kulcsom, majd a falnak dőltem. Volt egy olyan érzésem, hogy ő vissza néz rám, de nem ellenőriztem le, mert el voltam a gondolataimmal. Hogy miért szívtam fel ezt a dolgot ennyire? Passz… azt én sem tudtam, csak furcsának találtam a félre beszélését, meg a vigyorgásait. Tegnaphoz hasonlóan, az agyműködésem megint leállt, és nem tudta mit kezdjen a feldolgozni váró információkkal…