Baj az van… avagy az ötödik
jelentős nap.
Az utóbbi szellem-história után kb. vagy 1 hétig nem nagyon
történt semmi. Jártam iskolába azt kész… Senkivel nem is igazán beszélgettem,
csak órákra jártam, meg zenét hallgattam. Ez a nap is egy átlagos napnak
indult.
Reggel haj belőve, öltözék király, kaja betápolva, indulhat
az újabb unalmas iskolai nap. Ami az utcán ért, már nem arra számítottam se
lélekben, se testben, mert egy erős mellkassal frontálisan ütköztem… megint…
~Miért nem tudok egyszer oda figyelni?~ gondolkoztam. Ki lett volna más a
mellkas gazdája, mint Castiel… Hát persze, hogy a vörös loboncos srác a
suliból. Felnéztem a szürke sejtelmes szemeibe… hát nem épp arra tüzes
pillantásra számítottam akkor, amit felém tett…
- Nem unod, még, hogy folyamatosan belém jössz?! – harapta
le azonnal a fejem.
- Öhhm… Bocs… de tudod, hogy nem szándékos volt, és amúgy is
figyelhetnél már megmondtam…
- Ne, neked álljon feljebb kislány! – mondta azzal, én
sarkon fordultam és mentem tovább. A következő esemény, meglehetősen váratlan
volt, és én a magam helyzetében kínosnak is találtam, hogy jött utánam. Annyi
eszem persze nem volt, hogy eszembe jusson, hogy ő is suliba jár neeem… nekem
meg kellett szólalnom.
- Te miért követsz?! – kérdeztem kissé fen hangon.
- Bakker… iskolába se járhatok az engedélyed nélkül vagy mi?
– kérdezte, majd elém vágott, és gyors léptekkel ment tovább. ~ Gratulálok!
Ügyes voltál! Jól lejárattad magad, megint…~ gondoltam. Majd ezt a gondolatsort
a fejembe felkarcolva, mentem tovább a suli felé, ott már ma semmi jóra nem
számítottam. Hát nem is volt mire számítanom, mert, ahogy beléptem, kiabálásra
lettem figyelmes.
- Megint mi történik itt?- kérdeztem meg magamtól. Majd-
mert én ilyen kíváncsi lélek vagyok – elkezdtem közelíteni a hang felé… Persze nekem
megint bele kellett ütnöm az orrom más dolgába. Lényeg, ami lényeg, az igazgató
kiabált Nathaniellel, meg valami kirúgásról volt szó.
- Mit csinált megint ez a balek? – tettem fel magamnak a
költői kérdést, mikor az igazgató lépett ki a DÖK teremből. Na, mondom ragyogó…
Ennek is le kellett fülelnie, de nem baj, nem szólt semmit… viszont Nathaniel
már inkább mikor meglátott, az ajtó mögött hallgatózva.
- Mit csinálsz te itt?! Mindent hallottál? – kérdezte a
szöszi, mire én csak egy „Nem”-el válaszoltam. – Valaki ellopta a leendő
dolgozatok kérdéseit, és egyben a válaszait is a tanáriból, és mivel nekem van
csak hozzá kulcsom, ezért engem gyanúsítanak. – mondta. ~És engem ez mennyben
hat meg?~ kérdeztem magamtól, igen, ezen a napon rettent kedves voltam mindenkivel,
de próbáltam vissza fogni magamat, így inkább nem szóltam semmi, különöset csak
annyit, hogy:
- És?
- És, a tanári kulcsát is ellopták tőlem, hogy be tudjanak
jutni a tanáriba, és mivel csak nekem van oda kulcsom a diákok közül, csak én
lehettem a tanárok szerint.
- Ez valami ragyogó helyzet…- reagáltam le unott fejjel.
- Segítenél?- kérdezte bizakodóan. ~ Igen, Nathaniel nekem
ma csak is kizárólag ehhez van kedvem… Én ma egy újabb unalmas iskolai napra
jöttem erre letámadnak ezzel a hülyeséggel…~gondoltam, majd mit volt mit
tennem, mondtam egy „De”-t, ééééés indultam ki az udvarra, de egy Sötét lilás
hajú, zöld ruhás, csaj állított meg, akinek mikrofon volt a kezében, és
elkezdett faggatni, hogy mit tudok a dolgozatos ügyről. És később be is mutatkozott,
Peggy volt a lány neve.
- Nem tudok semmit az ügyről értve? – horkantam fel, majd
elindultam az udvarra ahol, még egy lányba botlottam bele.
- Öhhmmm… Bocs, de nem láttál véletlenül egy kulcsot erre
felé?- kérdeztem.
- Helló kislány. Kulcsot? Nem bocs.- mondta. ~ Na ez tuti
Cas rokona lehet, ő kislányoz le folyamatosan…~ Ennek a lánynak is később
megtudtam a nevét, ő Kim volt. Elindultam hát a kertész klubba ahol megint egy
lány várt rám, Viola néven mutatkozott be. Miután megtettük a szokásos unalmas
udvariassági köröket, megkérdeztem tőle, látott-e kulcsot valahol, a válasz
természetesen megint „Nem” volt. Indultam volna tovább, de most nem mellkasba,
hanem egy kinyújtott kézbe, szóval egy tenyér vágott be a nyakam alá.
- Áúú…ezt most miért?- kérdeztem, majd felnéztem a tenyér
gazdájára, megint a vöri volt.
- Hogy ne gyere megint belém…- mondta, majd elengedett és
ment tovább.~ Ez…most…mi…volt?!?!~ kiáltottam el magamat, magamban, már
amennyire lehet azt. Ez után indultam tovább, a folyosón egy Capucine nevű
lányba botlottam, Amber barátnőjeként mutatkozott be. Én itt rövidre is zártam
a beszélgetést, és húztam tovább, egészen a DÖK teremig ahol Nathaniel
keresvén, persze…igen…megint egy lányba botlottam, csak tudnám, hogy honnan
pottyant le most ennyi az égből, nem értem…Persze a pasik nem szaporodnak
fénysebesség gyorsasággal…na mindegy, tőle is megkérdeztem látott-e valamit, ő
is nem-el válaszolt, és Melodyként mutatkozott be.~Ezek egyre hülyébb nevek
lesznek.~ Gondoltam, de most már tényleg bele akartam valaki normálsiba is
botlani… Igen. Ha a normális alatt Nathanielt értjük ez meg is történt.
- Na van már valami?
- Dolgozom az ügyön…- mondtam. Szaladgáltam még jó pár kört,
a kulcsot a kertész klubban megtaláltam, az iratokat pedig a folyosó végén. De vajon
ki lophatta el őket? És miért tette?
Tettem fel magamban a kérdést. Közben arra lettem, figyelmes, hogy Nathaniel a
nevemet üvöltözi erre megfordultam.
- Itt vannak a cuccaid tessék. Mehetek?- kérdeztem.
- Ömm…várj… Ki kellene deríteni, ki lopta el a dolgokat…
- És?
- Én a tanári közelébe se mehetek…Te viszont…
- Én nem kutakodok a kedvedért! – még mondott egy pár meg
győző okot, így beadtam a derekam. A tanáriban találtam egy karkötőt, azzal a
kezemben sétáltam ki, majd Nath kezébe nyomtam. – Elég lesz?- kérdeztem.
-Ja… túlságosan is…- mondta majd elindult az osztály felé. ~
Na itt megint balhé lesz…~gondoltam, majd titokban követtem. Amberrel kezdett
veszekedni, hogy miért lopta el az iratokat, meg, hogy ÉN találtam meg a karkötőjét
a tanáriban. Hát gratulálok Nath márts be engem is… Egy idő után, épp indultam
volna hazafelé, mikor egy kéz ragadta meg az enyémet, az a kéz Amberé volt.
- Váárj csak kislány! Gratulálok! Miattad tiltottak el a
sulitól pár napra!
- És? Inkább örülj…- mondtam. Erre Amber keze lendült, és
fel akart pofozni, de egy erős kéz megállította hátulról, majd a hang
megszólalt.
- Mi van Amber? Mit akarsz a barátnőmtől? – kérdezte
vigyorogva. Felnéztem az emberre, Castiel volt. ~ HOGY MI?! Én a barátnője?! Mi
van?! ~ kérdezgettem magam, és teljesen lefagytam. De nem csak én Amber is. Pár
másodperc után, Amber sarkon fordult és becsapta maga mögött az iskola kapuját,
én meg csak néztem, egy „mi a jó isten volt ez?!” fejjel.
- Jajj nyugi már csak azt akartam, hogy békén hagyjon…-
mondta aztán el is ment. ~EZ MOST MI?!?!?!~ nem értettem itt már semmit. Ez a
mondat után az agyam leállt a fejlődésben, és kipurcant.
Nagyon jó kis történet, várom, hogy folytasd^^
VálaszTörlésÖrülök ha tetszett :)
TörlésKb. Mikor folytatod?
VálaszTörlésMár nem bírok várni XD
Pont most raktam ki a következő részt :D
VálaszTörlés