3. fejezet - A szülőkkel csak a baj van

A szülőkkel csak a baj van

- Szép napot, hölgyem. – mosolygott Nathaniel, anyámra. Mi a frász ütött belé, mi ez az aranyos köszönés? Nem mintha minden nőnek, nem így köszönne, de ez azt hiszem most lényegtelen talán.
- Magának is, fiatalember. – pislogott anya, majd halványan elmosolyodott. Én neki háttal voltam és olyan fejet vághattam, mint aki épp szellemet lát.- Castiel, nem mutatsz be a… ? – kérdezte.
- Barátodnak. A barátja vagyok.- mondta Nathaniel édesen mosolyogva én pedig azt hittem orrba verem. Igen, a pasim fogom szét verni. Amúgy is verekedtem már vele, csak akkor még nem voltam vele együtt…
A vörös nőnek egy pár másodpercre lefagyott az arca, majd újra ragyogóan mosolygott.
- Áhh, hogy úgy!- mosolygott.- Te… Te nem a Whinnery család sarja vagy?- kérdezte anya kicsit összevont szemöldökkel.- Ha nem is, nagyon hasonlítasz a fiukra!
- De, Nathaniel Whinnery. – mosolygott a srác angyalian, ahogy szokott. De kellően udvariasan is, ezzel együtt.
- Ahh de jó!!! A fiam végre barátkozik olyanokkal, akik nem tiszta tetkók és ilyen guruló akármiken járnak.- mosolygott anya.

Erre azért már én is reagáltam, igen csak felbőszülve. Közben pedig Nathaniel fejéről ordított, az a tipikus „barátkozik, ahaaaaaaaaa” gondolat…
- Ja, mert Lysander, tudod a fehér hajú is tele van tetkókkal minden felé, meg gördeszkázik. Szerintem amint ráállna, elfelejtené, hogy azon áll és kitörné a nyakát, amilyen feledékeny…- morogtam elég ingerülten.
- Jajj, tudod, hogyan vélekedek róla Drágám. Mellesleg neki is van egy tetoválása, szóval…!
- Nekem is lesz, csak nem tudsz róla.- morogtam az orrom alatt.
- Tessék?- kérdezett vissza anya. – Ne beszélj így! Tudod, hogy utálom, ha morogsz.- forgatta meg a szemeit, mire vállat vontam és a szobámból nyíló teraszra indultam, cigizni.

Megint kurva ideges lettem. Miért van ilyen rossz véleményen Lysanderről? Kicsit furcsa és ennyi. A legjobb barátom, basszameg. Nathaniel, azért mert Whinnery, akkor már mindjárt ki a faszt érdekel, lehet egy bunkó pöcs is, de én barátkozzak vele. Nem mintha zavarna, hogy anyámnak szimpatikus Nathaniel. Sőt. Nagyon örülök, hiszen a barátomról van szó. Engem az zavar, hogy anyám ilyen… előítéletes…
Pont ezért nem fogom neki soha bevallani, hogy Nathaniel a barátom.
Soha.
Apámnak meg főleg nem…

Kiültem a teraszra. Egy heverő volt kint, amit sosem használtam a szobámban, csak foglalta a helyet. Hát igen, kellett a hely a zenés, meg hasonló kütyüjeimnek.
De oda ki hallottam, amit beszélnek. Anyám faggatja épp Nathanielt, hogy, hogy került Ő ide, hogy miért nem vagyok iskolában, stb. stb.
Ahh de jó is lesz majd elmondani, hogy ja, felfüggesztettek.
Idegesen fújtattam egyet, majd a gitáromra pillantottam, amit valamiért a múltkor, mikor depis voltam, a teraszon hagytam. Ha valami gondom van, mindig kiülök ide gitározni.
Elnyomtam a cigim a földön, rá tapostam, majd az ölembe vettem a csodaszerkezetet és elkezdtem pengetni, közben behunytam a szememet. Ilyenkor olyan, mintha egy más világba csöppennék kicsit. Egy pár percre elfelejtem a gondokat, vagy a zene jobbá teszi azokat. Főleg ezek a lágyabb dallamok, amiker ilyenkor játszom. A rockos, koncertesebb vonal, az akkor, mikor valaki felbasz. Oké, most is felbasztak, de ettől inkább szomorú lettem, mint sem nagyon ideges.

Elég jól eljátszottam úgy magamnak, majd már csak akkor eszméltem ki az üres kongó gondolataim tengeréből, mikor Nathaniel édes hangját hallottam meg, egy lágyan dallam alatt.
- Ennyire utálsz?- kérdezte halkan, valahonnan mögülem. Terasz ajtó, I guess…
Sóhajtottam majd abbahagytam a gitározást és lelógattam a kezeim rá.
- Nathaniel. A húgod ramkent egy elég súlyos ügyet, felfüggesztettek, voltam az igazgatóiban, megvádoltak zaklatással, hazajöttek anyámék, erre neki te úgy mutatkozol be, mint a „barátom”, nem úgy mint a „haverom”. Szerinted, ne legyen szar kedvem?- kérdeztem felemelve rá a fejem, majd sóhajtottam egyet.

Nathanielen láttam, hogy egyenesen lesápad, majd felfújja magát, de úgy volt vele, hogy az idegeskedés most várhat egy kicsit. Mellém ült a heverőre.
- Nem merlek megölelni, mert itt vannak a szüleid, de képzel el, hogy megtettem.- mondta halkan és megfogta a kezem, mert azt esetlegesen még bentről sem látják.

Sóhajtottam egyet.
- A szüleim elég… nem elfogadóak ezen a téren. Főleg apám. Anyám csak sírna két évig… Ha én azt mondom, hogy nem tudhatják meg, akkor nem. Sosincsenek itthon, meg tudjuk oldani.- mondtam halkan, lehajtva a fejem, így a hajam az arcomba landolt. Nathaniel felém fordította a fejét, próbált volna rám nézni, de ezeket olvasva, azt hiszem rájöttetek, hogy miért nem látta az arcomat.
- Castiel én… sajnálom. –suttogta majd sóhajtott egyet és bámult előre felé, közben a kézfejem simogatta.- Meg szeretnélek csókolni, de nem akarom, hogy-… - természetesen nem hagytam neki végig mondania dolgot, mert megcsókoltam, de csak röviden, majd aztán újra ültem, ahogy eddig.
- Baromira szeretlek. De ezeket a dolgokat nem tudom magamban leküzdeni. Mióta veled járok semmi balhésat nem csináltam, egy két ritka kivétellel. Erre felfüggesztenek azért, mert a húgod össze-vissza hazudozik, meg, hogy én taperoltam őt. Fújj, semmi pénzért hozzá sem nyúlnék. – morogtam. Tudom, hogy normál esetben Nath erre minimum köhintett volna, hogy Cas, fogd vissza magam, Ő ettől függetlenül még a húgom. De nem tette. Kellően ideges volt, azt hiszem.

- Mi történt pontosan?- kérdezte halkan én pedig el is regéltem neki mindent, pontosan, percről percre.
- Hát… de… biztonsági kamera.-mondta egyből, miután végeztem.
- Tudom, de nem fogják megnézni. Mert Ő a szent kislány. Én meg a gettós fasz. –sóhajtottam és szemet forgattam.
- Nem vagy gettós fasz.
- De a húgod sem egy szent kislány. –sóhajtottam majd felálltam.- Megyek, elmondom a szüleimnek, aztán, ja… - vontam vállat. Pár nap múlva úgy is utaznak tovább, nem igazán hat meg a téma ilyen szinten.

Lementem anyámhoz és egy „felfüggesztettek” után mást nem volt kedvem közölni, odanyomtam a papírt anyám orra alá, majd mentem is fel. Annyira le volt sokkolva, hogy azt se tudta fiú-e vagy lány. Ha fiú lenne, akkor legalább apám kevésbé lenne rasszista. Meleg lenne az apám… De kurva király.
Apámat egyébként még nem is láttam, mióta hazajöttek. Ha anyám nem lenne lent a konyhában, azt mondanám, hogy dugnak, akkor szoktak így eltűnni. Ja, kicsit túl beteg vagyok, hogy ilyeneket tudok a szüleimről nem? Azt is tudom, Nath szülei mikor vannak ebben a helyzetben, mert a viselkesésükről megmondom. Szóval ja, ezért mikor sejtem h lesz valami, mindig áthívom Nathot magamhoz, ha esetleg nem lenne nálam pont.
No de ez lényegtelen is. Jézusom, én komolyan a felnőttek dugásáról gondolkodom?
Jó, hogy Lys „szüleiről” nem.
Mindkettő legalább 60 éves.
Brr.
Bele sem szeretnék gondolni.
Még is belegondoltam.
Kurva életbe.

Visszamentem a szobába, ahol a szöszi javában pakolta a papírjait és ilyesmi cuccait.
- Hova-hova?- pislogtam.
- Haza?- nézett rám, mintha nem is értené, miért kérdezem.
Ok, tuti megint elfelejtettem valamit… Nemmm nincs szülinapja senkinek náluk... Neeem nincs semmi ünnep… Hát akkor. – Jesszus ne gondolkodj már ennyit. Csak nem akarom, hogy a szüleid megtudják, hogy… érted. Velem alszol meg minden.- mondta halkan, hogy kintről véletlenül se lehessen hallani.
- Megoldom. Behozunk egy matracot. Úgy csinálunk mintha rajta aludtál volna, de nem.- kacsintottam rá édesen, Ő pedig megvakargatta a tarkóját.
- Jó ötlet ez?- kérdeztem.

Mire újra nyithatta volna a száját, fénysebességgel egyező gyorsasággal összedobtam neki egy kamu alvó helyet.
- Parancsolsz?-kuncogtam.
A szöszikém pedig mosolyogva karolt a nyakamba és megcsókolt, mikor végeztem. Imádom a srácot, de komolyan.