3. fejezet - A szülőkkel csak a baj van

A szülőkkel csak a baj van

- Szép napot, hölgyem. – mosolygott Nathaniel, anyámra. Mi a frász ütött belé, mi ez az aranyos köszönés? Nem mintha minden nőnek, nem így köszönne, de ez azt hiszem most lényegtelen talán.
- Magának is, fiatalember. – pislogott anya, majd halványan elmosolyodott. Én neki háttal voltam és olyan fejet vághattam, mint aki épp szellemet lát.- Castiel, nem mutatsz be a… ? – kérdezte.
- Barátodnak. A barátja vagyok.- mondta Nathaniel édesen mosolyogva én pedig azt hittem orrba verem. Igen, a pasim fogom szét verni. Amúgy is verekedtem már vele, csak akkor még nem voltam vele együtt…
A vörös nőnek egy pár másodpercre lefagyott az arca, majd újra ragyogóan mosolygott.
- Áhh, hogy úgy!- mosolygott.- Te… Te nem a Whinnery család sarja vagy?- kérdezte anya kicsit összevont szemöldökkel.- Ha nem is, nagyon hasonlítasz a fiukra!
- De, Nathaniel Whinnery. – mosolygott a srác angyalian, ahogy szokott. De kellően udvariasan is, ezzel együtt.
- Ahh de jó!!! A fiam végre barátkozik olyanokkal, akik nem tiszta tetkók és ilyen guruló akármiken járnak.- mosolygott anya.

Erre azért már én is reagáltam, igen csak felbőszülve. Közben pedig Nathaniel fejéről ordított, az a tipikus „barátkozik, ahaaaaaaaaa” gondolat…
- Ja, mert Lysander, tudod a fehér hajú is tele van tetkókkal minden felé, meg gördeszkázik. Szerintem amint ráállna, elfelejtené, hogy azon áll és kitörné a nyakát, amilyen feledékeny…- morogtam elég ingerülten.
- Jajj, tudod, hogyan vélekedek róla Drágám. Mellesleg neki is van egy tetoválása, szóval…!
- Nekem is lesz, csak nem tudsz róla.- morogtam az orrom alatt.
- Tessék?- kérdezett vissza anya. – Ne beszélj így! Tudod, hogy utálom, ha morogsz.- forgatta meg a szemeit, mire vállat vontam és a szobámból nyíló teraszra indultam, cigizni.

Megint kurva ideges lettem. Miért van ilyen rossz véleményen Lysanderről? Kicsit furcsa és ennyi. A legjobb barátom, basszameg. Nathaniel, azért mert Whinnery, akkor már mindjárt ki a faszt érdekel, lehet egy bunkó pöcs is, de én barátkozzak vele. Nem mintha zavarna, hogy anyámnak szimpatikus Nathaniel. Sőt. Nagyon örülök, hiszen a barátomról van szó. Engem az zavar, hogy anyám ilyen… előítéletes…
Pont ezért nem fogom neki soha bevallani, hogy Nathaniel a barátom.
Soha.
Apámnak meg főleg nem…

Kiültem a teraszra. Egy heverő volt kint, amit sosem használtam a szobámban, csak foglalta a helyet. Hát igen, kellett a hely a zenés, meg hasonló kütyüjeimnek.
De oda ki hallottam, amit beszélnek. Anyám faggatja épp Nathanielt, hogy, hogy került Ő ide, hogy miért nem vagyok iskolában, stb. stb.
Ahh de jó is lesz majd elmondani, hogy ja, felfüggesztettek.
Idegesen fújtattam egyet, majd a gitáromra pillantottam, amit valamiért a múltkor, mikor depis voltam, a teraszon hagytam. Ha valami gondom van, mindig kiülök ide gitározni.
Elnyomtam a cigim a földön, rá tapostam, majd az ölembe vettem a csodaszerkezetet és elkezdtem pengetni, közben behunytam a szememet. Ilyenkor olyan, mintha egy más világba csöppennék kicsit. Egy pár percre elfelejtem a gondokat, vagy a zene jobbá teszi azokat. Főleg ezek a lágyabb dallamok, amiker ilyenkor játszom. A rockos, koncertesebb vonal, az akkor, mikor valaki felbasz. Oké, most is felbasztak, de ettől inkább szomorú lettem, mint sem nagyon ideges.

Elég jól eljátszottam úgy magamnak, majd már csak akkor eszméltem ki az üres kongó gondolataim tengeréből, mikor Nathaniel édes hangját hallottam meg, egy lágyan dallam alatt.
- Ennyire utálsz?- kérdezte halkan, valahonnan mögülem. Terasz ajtó, I guess…
Sóhajtottam majd abbahagytam a gitározást és lelógattam a kezeim rá.
- Nathaniel. A húgod ramkent egy elég súlyos ügyet, felfüggesztettek, voltam az igazgatóiban, megvádoltak zaklatással, hazajöttek anyámék, erre neki te úgy mutatkozol be, mint a „barátom”, nem úgy mint a „haverom”. Szerinted, ne legyen szar kedvem?- kérdeztem felemelve rá a fejem, majd sóhajtottam egyet.

Nathanielen láttam, hogy egyenesen lesápad, majd felfújja magát, de úgy volt vele, hogy az idegeskedés most várhat egy kicsit. Mellém ült a heverőre.
- Nem merlek megölelni, mert itt vannak a szüleid, de képzel el, hogy megtettem.- mondta halkan és megfogta a kezem, mert azt esetlegesen még bentről sem látják.

Sóhajtottam egyet.
- A szüleim elég… nem elfogadóak ezen a téren. Főleg apám. Anyám csak sírna két évig… Ha én azt mondom, hogy nem tudhatják meg, akkor nem. Sosincsenek itthon, meg tudjuk oldani.- mondtam halkan, lehajtva a fejem, így a hajam az arcomba landolt. Nathaniel felém fordította a fejét, próbált volna rám nézni, de ezeket olvasva, azt hiszem rájöttetek, hogy miért nem látta az arcomat.
- Castiel én… sajnálom. –suttogta majd sóhajtott egyet és bámult előre felé, közben a kézfejem simogatta.- Meg szeretnélek csókolni, de nem akarom, hogy-… - természetesen nem hagytam neki végig mondania dolgot, mert megcsókoltam, de csak röviden, majd aztán újra ültem, ahogy eddig.
- Baromira szeretlek. De ezeket a dolgokat nem tudom magamban leküzdeni. Mióta veled járok semmi balhésat nem csináltam, egy két ritka kivétellel. Erre felfüggesztenek azért, mert a húgod össze-vissza hazudozik, meg, hogy én taperoltam őt. Fújj, semmi pénzért hozzá sem nyúlnék. – morogtam. Tudom, hogy normál esetben Nath erre minimum köhintett volna, hogy Cas, fogd vissza magam, Ő ettől függetlenül még a húgom. De nem tette. Kellően ideges volt, azt hiszem.

- Mi történt pontosan?- kérdezte halkan én pedig el is regéltem neki mindent, pontosan, percről percre.
- Hát… de… biztonsági kamera.-mondta egyből, miután végeztem.
- Tudom, de nem fogják megnézni. Mert Ő a szent kislány. Én meg a gettós fasz. –sóhajtottam és szemet forgattam.
- Nem vagy gettós fasz.
- De a húgod sem egy szent kislány. –sóhajtottam majd felálltam.- Megyek, elmondom a szüleimnek, aztán, ja… - vontam vállat. Pár nap múlva úgy is utaznak tovább, nem igazán hat meg a téma ilyen szinten.

Lementem anyámhoz és egy „felfüggesztettek” után mást nem volt kedvem közölni, odanyomtam a papírt anyám orra alá, majd mentem is fel. Annyira le volt sokkolva, hogy azt se tudta fiú-e vagy lány. Ha fiú lenne, akkor legalább apám kevésbé lenne rasszista. Meleg lenne az apám… De kurva király.
Apámat egyébként még nem is láttam, mióta hazajöttek. Ha anyám nem lenne lent a konyhában, azt mondanám, hogy dugnak, akkor szoktak így eltűnni. Ja, kicsit túl beteg vagyok, hogy ilyeneket tudok a szüleimről nem? Azt is tudom, Nath szülei mikor vannak ebben a helyzetben, mert a viselkesésükről megmondom. Szóval ja, ezért mikor sejtem h lesz valami, mindig áthívom Nathot magamhoz, ha esetleg nem lenne nálam pont.
No de ez lényegtelen is. Jézusom, én komolyan a felnőttek dugásáról gondolkodom?
Jó, hogy Lys „szüleiről” nem.
Mindkettő legalább 60 éves.
Brr.
Bele sem szeretnék gondolni.
Még is belegondoltam.
Kurva életbe.

Visszamentem a szobába, ahol a szöszi javában pakolta a papírjait és ilyesmi cuccait.
- Hova-hova?- pislogtam.
- Haza?- nézett rám, mintha nem is értené, miért kérdezem.
Ok, tuti megint elfelejtettem valamit… Nemmm nincs szülinapja senkinek náluk... Neeem nincs semmi ünnep… Hát akkor. – Jesszus ne gondolkodj már ennyit. Csak nem akarom, hogy a szüleid megtudják, hogy… érted. Velem alszol meg minden.- mondta halkan, hogy kintről véletlenül se lehessen hallani.
- Megoldom. Behozunk egy matracot. Úgy csinálunk mintha rajta aludtál volna, de nem.- kacsintottam rá édesen, Ő pedig megvakargatta a tarkóját.
- Jó ötlet ez?- kérdeztem.

Mire újra nyithatta volna a száját, fénysebességgel egyező gyorsasággal összedobtam neki egy kamu alvó helyet.
- Parancsolsz?-kuncogtam.
A szöszikém pedig mosolyogva karolt a nyakamba és megcsókolt, mikor végeztem. Imádom a srácot, de komolyan.

2. fejezet - Mint egy tinifilm?

Mint egy tinifilm?

- Szóval azt mondod, hogy vigyem el a balhét, vagy különben szétkürtölöd a suliban, amit gondolsz. Ok, csináld.- emeltem fel a kezeim.- Szarok rá.- mondtam és fordultam is meg, majd az igazgató halálhörgésébe és vérszomjas ordítására lettem figyelmes. Na, fasza. Van valakinél poroltó? Lehet, a sárkány torkába kellene fújni.
- Melyikük volt ez az idióta rongáló, méghozzá akkor, mikor órán kellene lenniük?!?! Mars az irodámba!!! MOST! – vonyított a nő. Amber megrezzent én pedig ránéztem.
- Kösz ribanc.- hörögtem fel idegességemben, majd el is indultam a másik irányba.
- CASTIEL EZ MAGÁNAK IS SZÓLT!!! – ordított még egyet a vén boszorkány. Ok, asszem most nem léphetek le.

Idegesen fújtattam, majd így ültünk a diri irodájában egymás mellett Amberrel. Komolyan mondom, ha nem csinálok semmit, akkor is rám tudnak bizonyítani valami faszságot. Természetesen Amber mindent csinált már; bőgött, bizonygatta, hogy nem ő volt, hanem én, bocsánatot kért, de kihangsúlyozta, hogy ő nem tett semmit, szóval ő se tudja miért tette, majd ami a leggusztustalanabb: megvádolt azzal, hogy zaklattam őt, és önvédelemből betörte az üveget, kikapva a kezemből a gördeszkámat, így azzal betörte az üveget, és a lyukon át akart elmenekülni előlem.

Épp mielőtt robbantam volna, miután ezt levázolta, a diri előbb lecsapott rá.
- Amber kisasszony, az előbbi állításai szerint még úgy történt, hogy Castiel az iskolába jövet az ajtónak csapódott és betörte azt. Most már azt állítja, hogy Castiel kezéből kivette a gördeszkát, majd azzal betörte az üveget, önvédelmi célból.- világosította fel, egy pillanatra nyugodtnak tűnő hangon a diri, majd újból fordult a kocka.- MINEK NÉZ MAGA ENGEM?!- ordított megint egyet, mint a sakál én pedig majdnem szívrohamot kaptam. A dobhártyám azért nem szakadt be, mert már megtörtént az előbb.

- É-én… igazgatónő, kérem én nem…! – szabadkozott a lány rögvest, majd műsírásba kezdett… csak igazi könnyekkel. Nem tudom, hogy csinálta, de nem is érdekel.
- Tanárnő, nem tettem semmit. Megérkeztem, valóban késtem, de az iskola kapujáig gördeszkáztam csak. Majd bejöttem és ez a látvány fogadott, Amberrel.- mondtam. Tudtam, hogy nem nekem fog hinni. De ha annyi esze nincs, hogy megnézze a biztonsági kamera felvételeit, akkor le kell váltani ezt a nőt.
- FIAM, MAGA SZERINT EZ A LÁNY SÍRNA CSAK ÚGY, MERT NEM TÖRTÉNT SEMMI?!- ripakodott rám a vén banya.- Fel fogom hívni a szüleit! Ki fogom magát rúgatni! Takarodjon haza, meg se lássam! Felfüggesztem!- ordibált a banya. Nekem több sem kellett. Álltam fel.
- ’látásra.- köszöntem felettébb illedelmesen, majd kirobogtam a suliból.

Felpattantam a deszkámra és elindultam. Épp, hogy csak elkezdődött az év, erre már most felfüggesztenek, holott nem csináltam semmit. Minek vannak kamerák a suliban, de komolyan. Amber szerintem előre tudta, hogy úgy sem fogják megnézni őket, vagy az is lehet, megbuherálta a rendszert. Amit egyébként eléggé kétlek, mivel még az igazgatónőnek is szarul adta elő a történetet, kétlem, hogy ennyire felkészült lett volna. Neki hisznek és nem nekem. Végül is egy idióta cigis huligánnak miért is hinnének, mikor ott van a Whinnery család lánya. Természetesen nekik már a nevük is híres. Persze. Ja. Hát ez kurva jó.

Idegesen álltam meg a parkban, a kedvenc fám alatt. Leültem alá, majd idegesen sóhajtottam fel. Elkezdtem bagózni, mint a vadállat. Annyira ideges voltam, hogy nem három szállal, három dobozzal is el tudtam volna szívni. De marad a három szál. Miután ezt megettem, még ültem ott egy darabig, próbáltam lenyugtatni magam… nem ment.

Reménytelennek tartottam azt, hogy megnyugodjak, így folytattam az utat, hazafelé. Komolyan, nem tudom mit várjak tovább mai naptól.

Hazaértem, ledobtam a deszkám, majd csak idegesen bevágtattam a kutyám mellett a házba. Szegény Démon eléggé feszült lett attól, hogy majd szétrobban a fejem és szerintem most még vörösebb, a hajamtól is. Idegesen caplattam befelé a házba, de Nathanielt egyelőre nem láttam még sehol. De mást, sajnos igen…

- Castiel! Drágám, végre látlak!- vetette a nyakamba magát, Mrs. Másodrangú vörös démon, az anyám.
- Hát te?- kérdezem. Nem löktem le magamról, mert tudtam, hogy felesleges.
De az a fej, amit vághattam, mikor megölelt… Kb a halál ült ki az arcomra.
- Hazajöttünk! Meglepetés!- nevetett engem ölelgetve.
Hát az volt bőven. Egyre halálsápadtabb lettem, ami azt illeti. Ha Nathaniel itt van, már pedig szinte biztos, hogy itt van, és apám meglátja… azt fogja hinni, valami betörő és leüti… uram isten, meg kell találnom… Most!

- Ahh, Mutter, hol hagytad azt a bunkó hapsit, akit férjednek nevezel?- kérdeztem, mire azonnal el is engedett.
- Fiacskám, hogy beszélsz apádról?!- kérdezte idegesen.- Egyébként felment kipakolni… Csak most érkeztünk meg.
Nekem több sem kellett. Rohantam fel a lépcsőn és majd kirohant a szívem a helyéről. Nem, nem azért h lássam apám. Azért, hogy előbb találjam meg Nathanielt, mint a Fater…
- Castiel Morgan, még is miben sántikálsz?! Ha valami drog dolog, tudod mi lesz a vége! Egyáltalán miért nem vagy iskolában?! Fiam, figyelj ide, ha hozzád beszélek!- kiabált utánam a zsenge harmat anyukából változott oroszlánhangú vadállat. De akkor pont leszartam. Persze drogozok, csak azért mert nem vagyok mintagyerek. Mindjárt kurvázok is ugyebár, kedves Lysander, meg lógok a suliból, meg anyám kínja. Hát az most van.

Idegesen mentem felfelé. Aggaszt, hogy sem apám, sem Nathaniel nincs sehol. Mi a fene történik?
Rohantam be a szobámba majd be is rontottam azonnal. Ami először megütötte a szemem, az az a sárga fény volt, ami az íróasztali lámpám adott ki magából. A második, pedig az illat. Igen, van itt némi Nathaniel illat, ebben biztos voltam. Csak abban nem, hogy valójában bent-e van a csávó a szobámban…
Mialatt ez átfutott az agyamon, oda is fordultam, az íróasztalom felé. Egy aranyos kis lágy bőrszínű, csodálatosan izmos hát fogadott, szőke hajjal, aki épp hátra fordul, hogy mit töröm rá az ajtót.
- Ohh basszameg.- sóhajtottam ki, lihhenve egyet, majd rá pislogtam.- Te ilyen kurva nyugodt vagy?! – kérdeztem elég idegesen, feszülten.
- Miért kellene idegesnek lennem? – kérdezte rám mosolyogva édesen, ahogy felállt a székből, majd becsuktam az ajtót magam mögött.
- Mert mondjuk hazajöttek a szüleim?
- MI?!- kaptam a reakcióm, a suttogva kiakadós hangján. Tudjátok, mikor az ember suttog, még is kiabál. – És te? Te miért nem vagy suliban?
Tipikus, megint csak a suli érdekli…
- Kibaszott mindegy, el kell tűnnöd! – mondtam halkan.
- MI?! – kaptam megint ugyan azt a reakciót amit az előbb.- Miért kellene?
- Ne kérdezősködj, csak… csak… öltözz! – mondtam jobb ötlet híján, mert még boxerben volt.

Hülye vagyok. Mi az, hogy el kell tűnnöd? Hogy tudna már eltűnni? De komolyan kérdezem. Ez fizikai képtelenség, nem tudom, hogy tudnám ezt kivitelezni. Max, ha varázsolok. Ja, várj, nincs is varázserőm…
Nem tudom, magam sem, miért akadtam ki ennyire. Hiszen mi van akkor, ha egy osztálytársam épp nálam aludt. Mi van akkor, ha az az osztálytársam pont egy srác, boxerben, összetúrt ággyal, csomó ruhával szétdobálva? ( Az utóbbi kettő, nálam ugyan megszokott, na de akkor is…)

Fogalmam sincs, hogyan tudnám megoldani ezt a helyzetet most. Ezt tudom, hogy Ő is tudja, de Ő, kétlem, hogy bármit is szeretne ezen megoldani. Tudja, hogy gáz, ha majdnem ruha nélkül meglátják. Így el is kezdett felöltözni, miközben, én gondterhelten bámultam Őt.

- Castiel, nincs semmi baj.- mosolygott rám, az utolsó gombját is begombolva az ingjén. Hogy erről az ing dologról nem tud leszokni… Nem mintha nem állna neki kibaszottul szexin… Odalépett elém, majd rám mosolygott aranyosan.- Mondjuk el nekik…
Nemnemnem! Basszus, amíg Nathnak nem jutottak ilyen hülyeségek az eszébe, teljesen jó volt minden, minden ment a maga módján! Mintha ezzel a gondolattal minden megváltozott volna, de komolyan…
- Nathaniel, nem. Nem tudod, mit szólnának hozzá. És it-… - nem hagyta, hogy befejezzem a mondatom, mert megcsókolt. Ha ez egy idióta, nyálas, szar tinifilm lenne, vagy szappanopera, csak az egyikünk… Akarom mondani NATHANIEL HELYETT egy nő lenne itt, akkor tuti ránk nyitna az egyik öreg… De mivel ez nem az… nem fog megtörténni… ugye?
Megfogtam a derekát és úgy viszonoztam a csókját. Tudja, hogy oda meg vissza vagyok érte és ki is használja. De nem érdekel. Ebből a témából nem engedek és ezt Ő is nagyon jól tudja.

- Casy, hol vagy?- hallottam anyám hangját, ahogy felfelé lépked a lépcsőn. Eleresztettem Nathanielt, minden létező testrészemmel, majd sóhajtottam.
- Itt. – mondtam egy pillanatra lehunyva a szemeim. Úgy is meg fogják tudni, hogy itt van. Akkor már inkább anyám tudja meg előbb…
Majd lassan nyílt az ajtó. Majd szabályosan éreztem, ahogy mint egy puskagolyó száguld át a vállam felett anyám tekintete, a szőke fiúra.

1. fejezet - Vissza a jelenbe

/ Sziasztok!
"Csöppnyi" kihagyás után (khm, egy év) megérkeztem egy fejezettel. Remélem érdekel még párotokat Castiel és a szöszi bugyuta "kalandjai".
No de nem szaporítom a szót, akinek kérdése van, tekerjen kicsit lejjebb az előző bejegyzésben elmeséltem mi volt ez a kihagyás.
Ezek mellett ha van kérdés, vagy megjegyzés a fejezettel kapcsolatban, kommentben jelezzétek nyugodtan.
Köszönöm!

Jó szórakozást a továbbiakban! ^^ /

Vissza a jelenbe

- Casy…- nézett rám a villogó csillogó arany barna szemeivel, majd rám mosolygott szokásosan ellenállhatatlan mosolyával. Imádom, és egyszerre utálom, ha így néz rám.
- Tessék. – néztem rá durcásan. Tudom, ha így néz, azért teszi, mert pontosan tudja, hogy máshogy nem tud meggyőzni néhány dologban. Például ebben sem. De ebben még így sem, véleményem szerint.
- Kérlek. Sokkal jobb lenne. Nem kellene bujkálnunk. – nézett rám, majd közelebb csúszott hozzám az ágyon.

Fél év telt el, mióta nem jelentkeztem. Azon a napon, amire kíváncsiak vagytok, ahol abbahagytam, aznap Lysander jött fel a lépcsőn. Észrevette, hogy zilált vagyok, megijedt, hogy hülyeséget csinálok – feltételezéseim szerint azt hitte kurvázom, bár Ő ezt sosem mondta, hogy mit hitt eredetileg aznap – benyitott a szobába, majd meglátta a takaróba burkolózott szőke angyalomat.

Ezek után kénytelen voltam, azaz voltunk neki mindent elmondani azzal kapcsolatban, ami történt eddig, ami köztünk van, és amit érzünk egymás iránt. Eléggé meglepte a dolog, de nem éreztem különösebben, hogy megviselte volna, hogy a legjobb barátja meleg, vagy ilyesmi. Na, nem mintha érdekelne a véleménye egyébként…
Na, jó ez nem volt igaz. Nagyon is érdekel, hiszen Ő a legjobb barátom. De erről nem tehetek, Nathanielbe szerettem, fülig. Mellesleg meg kell tartanom a menő „leszarom” imidzsem.

Mióta is vagyok én ilyen érzelmes??
Okés, ez itt mind lényegtelen. No, nézzük csak mi történt az óta úgy egyébként.

Őőő… semmi. Pont ezért nem is jelentkeztem. Mert semmi. Komolyan. Azaz… megtörtént… az. Amire én már azóta várok mióta kinőtt a farkam. Ahh istenem, de jó volt. Szegénykémet úgy sajnáltam, azután három napig állva tanult. Mármint nem úgy állva… hanem állva a lábain…
EGY POÉNGYÁR VESZETT EL BENNEM.
Szóval igen. Nathanielt azóta az apja egy ujjával sem bántotta (tegyük hozzá, nem mintha olyan sokat aludna otthon, mert félig már nálam él…), ennek következtében ugyebár Amber drágának is leesett, hogy a bátyjával járok. Azaz nem tudja, de elég egyértelmű a dolog. Zsarol meg fenyeget, de engem nem igazán érdekel. Engem nem lehet csak úgy csőbe húzni.
Ezen kívül nem tudja más ugye, csak Nathaniel szülei, akik inkább eltitkolják, mert... hát… jobb, ha nem tudja meg senki, hogy a híres üzletember fia egy akkora suhanccal jár, mint én (akinek nem mellesleg nem két lyuk van a lába között, hanem az egyik helyett egy kolbász van)…

Az én szüleim pedig az egészből semmit sem tudnak és nem is érzékelnek. Ami engem valami miatt abszolút nem is zavar. Eddig sem voltak jelen az életemben, ezután se legyenek. Néha hazajöttek a félév alatt, kb itthon sem voltam, aztán mentek vissza utazgatni. Ennyi.
Róluk ennyi elég is, nem igazán érdekel az anyám, apám meg pláne.

Térjünk is vissza a jelenbe.

- Én így sem bujkálok, kikérem magamnak.-néztem rá sóhajtva.- Szerinted mennyivel lenne jobb, ha az egész suli megtudná, hogy velem vagy együtt? Az lenne az első dolguk, hogy lelöknek a DÖK elnöki posztról. Tudom, hogy mennyire szereted csinálni, szóval ne mondd, hogy nem érdekel. Mellesleg néhány tanár valószínűleg nem ötösökkel bombázna ezek után. Gondolom, van pár rasszista fasz…-sóhajtottam.

- De Casy, én nem arra gondoltam, hogy mondjuk el mindenkinek. Hanem aki fontos. És azt, hogy nyugodtan megcsókolhassalak a folyosón, mint bármelyik másik pár.
- Minden másik pártól felfordul a gyomrom, ha smárol.- mondtam idegesen.
- Castiel… kérlek.-suttogta megint bevágva a tipikus bociszemes arcát.
Nem tudja ezzel mit ér el.
Azt, hogy kanos leszek.
Megfogtam az állát és a számhoz rántottam (persze csak óvatosan) és hevesen kezdtem el csókolózni vele. Persze, majd lenyomok ilyet a suli folyosóján. Így is mindenki bérgyilkosnak hisz. Ezek után terjedjen el rólam az is, hogy egy meleg bérgyilkos vagyok, aki most már nemcsak nőket, hanem férfiakat is megdug a wc-ben?
Nekem erre nincs szükségem.

Simogattam az édes combjait a takaró alatt és a feje felett támaszkodtam meg az alkaromon. Imádom, ahogy szinte a lélegzetén érzem, hogy felgyorsul a szívverése és elpirul közben. Valami hihetetlenül édes. Valahogy ilyet még egy nő iránt sem tudtam érezni…

Ez ment pár percig, majd eleresztettem és eldőltem mellette az órámra nézve.- El fogok késni Nath.-sóhajtottam, de ugyan olyan nyugodtan feküdtem, ahogy eddig. Max kibasznak. Kit érdekel? Párszor megpróbálták már. Amúgy is, Nathaniellel járok, nem fog velem veszekedni h írjam alá az iskola szaros papírjait.
- Nem kéne többet lógnod, Castiel.- mondta a szöszi felülve majd megnyújtóztatva a karjait. Nem, abszolút nem bámultam a befeszült felső izomzatát, hova gondolsz.
- Ne kezdd.- mondtam levéve róla a tekintetem majd felbámultam a plafonra. Az ablakon már javában sütött be a nap, reggel van, és hiszen csak most lett vége a nyárnak, még elég szépséges idők vannak. Októbert írunk.

Egyébként a nyár csodálatos volt, azt leszámítva, mikor a szüleim itthon voltak. Csomót strandoltunk Nathaniellel, meg ilyenek. Ez volt talán az eddigi legjobb nyaram.
Na meg mit csinálnak a nyulak egész nap? Igen ám...
…répát esznek.

- Tudod, hogy csak jót akarok.-sóhajtotta a szöszke. Megráztam a fejem, majd felültem.
Te meg tudod, hogy nem tudok nemet mondani… csak… minden második esetben, de ez lényegtelen.
- Mr. MenjiskolábaCastiel miért is nem megy suliba?- kérdeztem ahogy elkezdtem magamra kapargatni a nadrágomat.
- Azért, mert szabadnapon vagyok, úgymond. Csomó papírt kell ma elintéznem és a suli leigazolja.- mondta én pedig idegesen fújtam fel az arcom.
- DÖKös stréber.
- Gengszter lógós.
- Szőke uke.
- Festett nyomi.
- Szeretlek.
- Én is téged.- hangozott el a szócsata, ami ezután csókcsatába fulladt. Amit talán nem kellett volna, mert már így is rendesen késében vagyok, hát még ezek után.

- Szaladok. – sóhajtottam elválva ajkaitól, majd felkaptam a pólómat és megsimogattam az arcát, majd búcsúcsókot váltottunk és intettem neki.
- Szia. Délután találkozunk.- mosolygott rám angyalian, majd bólintottam és a cipőm felvéve indultam is el.

Idő közben megtanultam gördeszkázni, így azzal robogtam el a suliba, ami így elég hamar meg is ütötte a látóvilágom, annak ellenére, hogy annyira nem lakom közel. Valljuk be, ha én gyalog közlekedek, akkor is, na, hát még így, mennyire közveszélyes vagyok…

Bevágtattam a suliba, ahol egy törött, üvegajtó fogadott. Nem igazán villanyozott fel a dolog, így hát mentem is volna tovább, de Amberbe ütköztem.
- Szia szépfiú.- vigyorgott rám keserűen. Hogy mi a rákért nincs órán, ne kérdezzétek, fogalmam sincs. Gondolom lóg, vagy lyukasa van. Azaz, az utóbbi, mint rájöttem elég valószerűtlen, hiszen rajta kívül egy lélek sincsen a folyosón. Mellesleg miért nem vették észre azt, hogy betört az ajtó?...
- Csá, mennék.- mondtam és eligyekeztem volna mellette, de elém ugrott és mivel én nem bántok lányokat (jobb esetben), nem akartam fellökni.
- Nem fogsz.- vigyorgott rám továbbra is, azzal a vigyorával, mellyel szerintem ölni képes.
- Heh, tényleg?- kérdeztem és a mellkasánál fogva arrébb toltam és elmentem mellette.
- Ohh, Castiel annyira béna vagy! Hogy tudtad betörni ezt az ajtót? Persze, ha valaki gördeszkával jön és nekicsapódik az üvegnek…-mondta mintha meg lenne lepve. Okés, minden eddigi kérdésemre választ kaptam. Szóval a csaj, valahogy megtudta, hogy késni fogok és deszkával jövök, így gondolom szándékosan, vagy nem tudom, lehet véletlenül, betörte az üveget, hogy rámkenje az egészet.
- Hogy mi bajod van?- kérdeztem idegesen felcsattanva fordulva meg Amber felé. Ha ezt most rám keni… nem állok jót magamért.
- Bocsika, nem fér bele a csodás tanulmányaimhoz egy szaktanári. Neked már úgy is mindegy. De ha nem tetszik, esetleg minden ember meg is tudhatja a suliban, hogy buzi vagy és az idióta bátyámmal kavarsz… mióta is? Fél éve? Ahh a csajok ki lesznek akadva!- vigyorgott az arcomba azzal a tipikus Amber vigyorral.

Néha úgy érzem, komolyan meg tudnám ölni.

Visszatértem

Sziasztok!

Igen, tudom. Ha megnézitek az előző bejegyzést, Te jó ég, egy éve volt.
Nagyon, nagyon sajnálom, hogy eddig tartott míg visszajeleztem és semmit sem tevékenykedtem itt.
Be  kell vallanom, abba akartam hagyni (nem, nem ezért nem írtam, ez már csak annak a következménye volt...).
Ami miatt ennyi kihagyás történt, az amiatt volt, hogy ...suli. Azt hiszem ennyit elég is mondanom, Nem mellesleg kollégista is vagyok, így végképp rettentő nehéz megoldanom, hogy tudjak írni ( Itt zárójelben megjegyezném, hogy te jó ég, múlt nyár óta egyetlen animét sem néztem végig. Nem nevezhetem magamat fannak többé..T_T ).

De itt a lényeg, visszatértem és a jövök a fejezetekkel, ha minden jól megy!

Hozzá kell tennem, nem tudom mennyire fog még most sem, működni ez az írás dolog. Nagyon szeretném, de fene se tudja, hogy mi lesz még ebből.

Hogy miért nem kezdtem újra nyár elején? Egyszerű. Mert ma van augusztus 21.-e és most érek rá isten igazából először.

Na ennyi elég is rólam, remélem még néhányotokat fog érdekelni a történet, mert persze magamnak csak úgy, nem szívesen vezetem a blogot, szóval.. ja.
De no, legyen a történeté a főszerep, ne az enyém.
Ha valami kérdésetek lenne még, azt kérdezzétek meg kommentekben, szívesen válaszolok rájuk, és olvasom őket. Mindig jó érzés olvasgatni amit írtok. Nagyon jól tudnak esni :D

Remélem még nem utáltok annyira.

Üdv: Lulu Chan