Epizód 6.

Milyen titokra derül még fény?!

A kedd reggel, egész jól indult. A szokásos idő előtt, fél órával felkeltem, így bőven volt időm, hogy elkészüljek. Olyan bő negyed órával a szokásos előtt indultam el a suliba, esernyővel a kezemben, mert még mindig csöpögött az eső. Sétálgattam a suli felé, néha a lámpaoszlopoknál megpördültem, mondhatni Mary Poppinsnak éreztem magam… Nem tudom miért, de nagyon jó kedvem volt. Hallgattam, ahogy az esőcseppek a tetőn, az aszfalton, illetve a fekete-vörös esernyőmön kopogtak. Suliba beérve, egy, pár évvel idősebb srác állított meg.

-Heló…nem láttad véletlen Rosalyát?

-Áhh… még csak most érkeztem. De miért keresi?- kérdeztem.

- Tegezz nyugodtan, csak pár évvel vagyok tőled idősebb… Rosalya a barátnőm, csak kicsit össze kaptunk és nem tudom, hogy békíthetném ki, csak én nem mehetek beljebb, mert nem ide járok…

- Ahha… értem már… - ezzel én itt rövidre is zártam…volna a témát, ha nem folytatja így…:

- Esetleg nem segítenél nekem?- kérdezte kiskutya szemekkel…Hát bakker… megint engem lehet ugráltatni, de mert én ilyen „rohadt jó” barátnő vagyok, ezért megteszem…

- Megpróbálok segíteni… De előbb felmérem a helyzet súlyát…- azzal elindultam Rosalyát keresvén. Meg is találtam, óvatosan rákérdeztem, hogy mi ez a dolog, ő pedig azt, mondta, hogy előbb Leighnak – mert így hívták a fiút – kell lépnie. Hát ragyogó, de, mégis, hogy a büdös életbe, ha be sem mehet a suliba…Már épp kezdtem volna verni a fejem a falba, miután Rosa elment, de egy ezüst hajú felemás szemű srác állt meg előttem, akit még a múltkor Cas bemutatott, asszem valami Lysander vagy micsoda…

- Nem láttad véletlen Leight?- kérdeztem mert pont őt akartam keresni.

- Mit akarsz tőle?- kérdezte.

- Össze vesztek a barátnőjével és ki kéne békítenem őket vagy mi…

- Leigh és Rosa össze vesztek?

- Honnan tudsz te ilyeneket? – kérdeztem elég hülye fejjel, hisz nem sokan tudják, hogy együtt vannak, amennyire tudom.

- A bátyám…- mondta.

- Ki? Leigh?! – kérdeztem, még mindig ugyan olyan fejjel.

- Igen. Mi olyan meglepő ezen?- kérdezte.

- Semmi…- azzal elmentem. Megkerestem a fiút, és beszámoltam neki a dolgokról. Egész nyamvadt délelött a párocska hülyeségei miatt rohangáltam, virágot vinni neki, meg verset meg a franc se tudja még mit, és a nagy rohangálás közben Castielbe botlottam bele aki elég haragos volt.

- Neked mi bajod?

- Mi közöd van hozzá?!- morran fel.

- Le ne harapd a fejem, inkább nyögd ki.

- Elszakadtak a gitár húrjaim.- mondta. ~Ez akkora eget verő próbléma?!~

- Ne nyavalyogj inkább megyek és veszek neked másikat…- Mondtam kényszerítve magam a dologra. Ő vállat volt majd elment. Sok kevem nem volt, de végül elmentem és vettem neki húrt. Három falyta volt, én abból a legdrágábbat kiválasztottam, ismertem őt, tuti az lesz a jó. Azzal elindultam és oda adtam neki, és persze, én a nagy profi, pont a jót hoztam el. Végül megköszönte a húrokat, és enyhén el is pirult. ~Mi a fene?~ gondoltam magamban, majd mikor mentem volna Rosát megkeresni, ő állított meg.

- Pont téged kereslek.- mondtam.

- Képzeld kibékültünk…- és elkezdte regélni nekem, hogy mi történt, de annyira nem hatott meg a dolog, amit utána mondott arra már felfigyeltem. Egy ruhát ajándékozott nekem, majd így szólt.

- Még ajándékul megajándékozlak annak a pasinak a fotójával aki bejön neked.

- Ho-hogy mi?- néztem értetlenül.

- Egy időben titokban képeket készítettem róluk. Na melyiket kéred?- kérdezte. ~Most bármelyiket mondom, és elkotyogja valahol, akkor az…az nem jó…De ha már kérdezi…Mondjuk egy régi képet megnéznék Castielről…~ tanakodtam, így hát az övét kértem. Megnéztem a képet és ledöbbentem. Fekete haja volt, és egy boldog arckifejezése volt. Nagyon meglepődtem a dolgon. Mi állhat a háttérben? 

A kép amit A főszereplő kapott: