Epizód 6.

Milyen titokra derül még fény?!

A kedd reggel, egész jól indult. A szokásos idő előtt, fél órával felkeltem, így bőven volt időm, hogy elkészüljek. Olyan bő negyed órával a szokásos előtt indultam el a suliba, esernyővel a kezemben, mert még mindig csöpögött az eső. Sétálgattam a suli felé, néha a lámpaoszlopoknál megpördültem, mondhatni Mary Poppinsnak éreztem magam… Nem tudom miért, de nagyon jó kedvem volt. Hallgattam, ahogy az esőcseppek a tetőn, az aszfalton, illetve a fekete-vörös esernyőmön kopogtak. Suliba beérve, egy, pár évvel idősebb srác állított meg.

-Heló…nem láttad véletlen Rosalyát?

-Áhh… még csak most érkeztem. De miért keresi?- kérdeztem.

- Tegezz nyugodtan, csak pár évvel vagyok tőled idősebb… Rosalya a barátnőm, csak kicsit össze kaptunk és nem tudom, hogy békíthetném ki, csak én nem mehetek beljebb, mert nem ide járok…

- Ahha… értem már… - ezzel én itt rövidre is zártam…volna a témát, ha nem folytatja így…:

- Esetleg nem segítenél nekem?- kérdezte kiskutya szemekkel…Hát bakker… megint engem lehet ugráltatni, de mert én ilyen „rohadt jó” barátnő vagyok, ezért megteszem…

- Megpróbálok segíteni… De előbb felmérem a helyzet súlyát…- azzal elindultam Rosalyát keresvén. Meg is találtam, óvatosan rákérdeztem, hogy mi ez a dolog, ő pedig azt, mondta, hogy előbb Leighnak – mert így hívták a fiút – kell lépnie. Hát ragyogó, de, mégis, hogy a büdös életbe, ha be sem mehet a suliba…Már épp kezdtem volna verni a fejem a falba, miután Rosa elment, de egy ezüst hajú felemás szemű srác állt meg előttem, akit még a múltkor Cas bemutatott, asszem valami Lysander vagy micsoda…

- Nem láttad véletlen Leight?- kérdeztem mert pont őt akartam keresni.

- Mit akarsz tőle?- kérdezte.

- Össze vesztek a barátnőjével és ki kéne békítenem őket vagy mi…

- Leigh és Rosa össze vesztek?

- Honnan tudsz te ilyeneket? – kérdeztem elég hülye fejjel, hisz nem sokan tudják, hogy együtt vannak, amennyire tudom.

- A bátyám…- mondta.

- Ki? Leigh?! – kérdeztem, még mindig ugyan olyan fejjel.

- Igen. Mi olyan meglepő ezen?- kérdezte.

- Semmi…- azzal elmentem. Megkerestem a fiút, és beszámoltam neki a dolgokról. Egész nyamvadt délelött a párocska hülyeségei miatt rohangáltam, virágot vinni neki, meg verset meg a franc se tudja még mit, és a nagy rohangálás közben Castielbe botlottam bele aki elég haragos volt.

- Neked mi bajod?

- Mi közöd van hozzá?!- morran fel.

- Le ne harapd a fejem, inkább nyögd ki.

- Elszakadtak a gitár húrjaim.- mondta. ~Ez akkora eget verő próbléma?!~

- Ne nyavalyogj inkább megyek és veszek neked másikat…- Mondtam kényszerítve magam a dologra. Ő vállat volt majd elment. Sok kevem nem volt, de végül elmentem és vettem neki húrt. Három falyta volt, én abból a legdrágábbat kiválasztottam, ismertem őt, tuti az lesz a jó. Azzal elindultam és oda adtam neki, és persze, én a nagy profi, pont a jót hoztam el. Végül megköszönte a húrokat, és enyhén el is pirult. ~Mi a fene?~ gondoltam magamban, majd mikor mentem volna Rosát megkeresni, ő állított meg.

- Pont téged kereslek.- mondtam.

- Képzeld kibékültünk…- és elkezdte regélni nekem, hogy mi történt, de annyira nem hatott meg a dolog, amit utána mondott arra már felfigyeltem. Egy ruhát ajándékozott nekem, majd így szólt.

- Még ajándékul megajándékozlak annak a pasinak a fotójával aki bejön neked.

- Ho-hogy mi?- néztem értetlenül.

- Egy időben titokban képeket készítettem róluk. Na melyiket kéred?- kérdezte. ~Most bármelyiket mondom, és elkotyogja valahol, akkor az…az nem jó…De ha már kérdezi…Mondjuk egy régi képet megnéznék Castielről…~ tanakodtam, így hát az övét kértem. Megnéztem a képet és ledöbbentem. Fekete haja volt, és egy boldog arckifejezése volt. Nagyon meglepődtem a dolgon. Mi állhat a háttérben? 

A kép amit A főszereplő kapott:

Egyéb történet 4.

Tik, tak tik tak …

- Haló?- kérdeztem a telefonba kómásan.
- Hol vagy?!
- Hol lennék? Az ágyban…
- Csütörtökön fél10-kor?!- szólalt fel Melody, én teljesen lefagytam
Ja… így kezdődött a csütörtöki napom… Elkésve a suliból ugyan, de beérkeztem a suliba. Útban már-már rohanva a terem felé, Castielbe botlottam.
- Na, mi van? Csak nem elaludtál?- vigyorogva kérdezte Cas.
- Közöd? És te, miért nem vagy órán?
- Közöd?- válaszolt az én stílusomban, majd elhúzott.~Banyek ezt is jól elintéztem~gondolkodtam. Jobb lett volna, ha ma fel sem kelek, de mit volt mit tenni, sipirc, órára! Az órán szerencsére ki tudtam még magyarázni magamat. Más érdek feszítő nem történt a nap folyamán, csak mikor haza értem. Egy aránylag kis doboz várt az ajtóm előtt, egy levél lógott ki abból. A doboz meg az irományt felkapva indultam be a lakásba. A cuccaimat, bedobva a sarokba, mivel csak én voltam a lakásban, leültem az asztalhoz. Egy ideig forgattam a dobozt, közben rá jöttem, hogy nem is rendeltem semmit… Ekkor már egyre jobban furdalt a kíváncsiság, hogy mi lehet az. Először a levelet bontottam ki, amiben az állt, hogy:

„Csak, hogy máskor ne késs el…”

Majd egy olvashatatlan aláírás.
~ Mi a fene?~ kérdeztem magamat, majd a csomagot kinyitva egy lila-fekete karóra fogadott. 
-Wow!- kiáltottam fel, majd a karórát a kezemre csatolva néztem azt tovább. Az óra lapról- vagy, hogy hívják, amin a számok szoktak lenni általában…- egy kis halálfejecske vigyorgott fel rám. Brutálisan jól nézett ki, és írtóra tetszett is. De… ki küldte? Mondjuk a stílusa alapján Castiel tippem… de… Ő miért venne nekem bármi is…? Az órát jobban megnézve a hátlapjára, vagyis a fém részre volt valami karcolva. Igyekeztem kibogarászni mi is az, és az volt oda írva, hogy:

„Ne törd a fejed… jól gondolkodsz”

~Mi a fa... Ez jósnak tanul vagy mi?~ elmélkedtem magamban. Akkor… tényleg Castiel a csomag feladója? 

( elég rövidke lett, de remélem tetszik^^)

Egyéb történet 3.

Érdekes látogató…

Vasárnap reggel erős zajokra ébredtem. Szemeim kipattantak, és felültem az ágyamon. A zaj, amire ébredtem égzengés volt… Zuhogott az eső, és nagy vihar volt. Dörgött az ég, és még sorolhatnám. Az esőcseppek kopogtak a tetőn, én pedig összerezzentem, de nem a félelemtől, hanem a hidegtől, elég hűvös lett a házban is. Felkaptam magamra a köntösöm és elindultam, le a konyhába. A lépcsőn baktatva hallgattam az eső kopogását. Elég rémisztő volt, mert még hajnali 3 órakor még sötét van… A konyhából kikukkantottam az ablakon eléggé szét volt minden… a szél is fújt rendesen… Közben az áramot is kicsapta a vihar, a telefonommal világítottam, míg el nem kezdett rezegni, nagyon meglepődtem. Castiel hívott. ~ Ugye nincs semmi baja?!~ gondoltam majd felvettem.

- Haló?- szólaltam a telefonba.

- Végre valaki felveszi ezt a nyüves sz*rt! – szólalt bele Castiel elég ingerülten.

- C.Castiel? Mi baj? – kérdeztem értetlenül.

- Nyisd ki az ajtót…- azzal letette. Én elkászálódtam az ajtóig kinyitottam, és az a látvány fogadott, hogy Cas csurom vizesen áll az ajtóm előtt, a falnak támaszkodva.

- Veled meg mi van? – néztem értetlenül, közben a lakásba invitáltam. Még, jó, hogy szülők nem voltak otthon…

- Áhhh… hosszú. - mondta, én meg bementem a fürdőbe, és kihoztam neki egy törölköződ, amit a kezébe dobtam. - Kösz…- szólalt fel, majd elkezdte törölni a haját. Én pedig kussban figyeltem, és vártam, hogy elkezdje a történetet, amit nem tett meg. - Most mi van?- nézett rám, kivételesen egész normális hangnemben, mert mégis befogadtam valamilyen szinten…

- Hát… kíváncsi lennék, mi történt veled, hogy itt vagy csurom vizesen… - mondtam közben az ablakon át nézelődtem. A villogott az ég a villámoktól, és dörgött, mint az állat.

- Most mondjam, azt, hogy voltam olyan béna, és kizártam magam?- mondta, közben továbbra is a haját szárítgatta.

- Ügyes vagy…- mondtam, majd megfordultam Cas felé, mert eddig az ablak felé néztem. – Elég sokáig tart majd a vihar, valószínűnek tartom… Beágyazok neked ok?- kérdeztem majd választ nem várva indultam fel az emeletre. ~ Ohhh… hova a jó istenbe paterolhatnám be? Sehol sincs hely… Az ősök szobájába meg nem merem berakni… az túl személyes, meg, ha véletlen közben haza jönnek, ami nem valószínű, akkor kapok… Nincs más választásom a szobámba kell bepaterolnom…~ gondoltam majd elő véve egy matrac szerűséget beágyaztam, jobb híján a földre… Indultam le, közben felszólaltam.

- A fürdőt jobbra találod, ott letusolhatsz…- mondtam közben leértem. Cas bólintott majd bement a fürdőbe. Én meg csak azért imádkoztam, hogy ne jöjjön haza senki… Letusolt felvezettem a szobámba és elmagyaráztam neki, hogy miért alszik a szobámban, és miért a földön, ő erre csak vigyorgott. Utána én még lementem egy időre, majd bementem a szobámba. Kicsit kínosnak éreztem a szituációt, ami nem is csoda, hisz egy olyan pasi alszik a szobámba, akit jóformán még csak jó pár hete ismerek… Mindegy, lefeküdtünk aludni, már amennyit aludni lehetett hajnali 3 óra után… Lényeg, ami lényeg, olyan fél 9-kor fel is ébredtem. Mi?! Fél kilenc?! Úr isten hát hétfő van! Gondoltam, majd keltem volna ki az ágyból, mikor arra lettem, figyelmes, hogy valaki a nyakamba liheg… ~Mi a jó isten?!~ vetettem hátra a tekintetemet, Castiel feküdt mellettem az ágyban. Ő még aludt. Nem akartam egyenlőre felkelteni, így csak kussban elővettem a telefonom, ahol egy sms fogadott, amiben az állt, hogy nem kell ma suliba menni, mert nem lehet közlekedni, elérhetetlen a suli. Üzenetet Melodytól kaptam. Mondom rendben, már csak arra kellene fényt deríteni, hogy mi a büdös életért fekszik mellettem egy ágyban a vörös… Ezzel a gondolatmenettel végezvén, Castiel fel is ébredt, és észre vette, hogy már én is fent vagyok, így megszólaltam.

- Szeretném magyarázatot kapni, hogy mi a lép fenéért vagy te az ágyamban?!- kérdeztem kissé fen hangon, de halkan, mert nem tudtam, a szüleim közben haza értek-e.

- Nyugi van… Csak a földön majd meg fagytam…- mondta. ~ És ezért befeküdtél mellém az ágyba?!?!? Hát ez ragyogó…~ elmélkedtem, majd felkeltem, és halkan kicsoszogtam, és felderítettem a házat, senki sem volt otthon rajtunk kívül, így hát Castiel megkínáltam reggelivel, amit el is fogadott.

- ŐŐŐ… Be fogsz tudni menni valahogy a lakásodba?- kérdeztem.

- Be, ja… Van pótkulcs, csak akinél van, az tegnap elérhetetlen volt ugye…

- Ki az?

- Ne legyél ilyen kíváncsi… Lényeg, ami lényeg, hogy nem bírom a fejét…

- ŐŐŐ… ééértem… - mondtam. ~ De ha nem bírja, miért van a lakásához pótkulcsa?!~ Egy ideig még dumáltunk, utána haza ment, ha minden igaz. De miért pont hozzám jött az éjszaka?! A költői kérdés, költői választ kíván: Fogalmam. Sincs.

Egyéb történet 2.

Egy kulcs, meg egy hétvége…

Reggel… megint egy reggel… De még milyen reggel. Végre hétvége, végre nem kell semmit sem csinálni, lazulok egész nap… Semmi nem fog történni, max elromlik a zene lejátszóm, a túlhajtásban… Ja, így gondoltam én ezt… Miután felkeltem, a telefonomra, mi? Telefon? De hát, azt, hogy? Nincs is suli! Megnézvén a telefon kijelzőt ismeretlen szám hív.

-Mi a jó isten?- kérdeztem meg majd felvettem. - Haló?- szóltam bele, nincs válasz. Bele szóltam még egyszer, megint nincs válasz. - Na, jól van, nem tudom ki, vagy de szórakozzál anyáddal! – kiáltottam bele, mikor a vonal végéről röhögés hallatszott. – Ne röhögjél te IQ! – kiáltottam tovább a telefonba, aztán kinyomtam. Zilált fejjel keltem fel, és végeztem el a reggeli teendőim. Magamhoz csaptam a – mint mindig…- zene lejátszómat, és indultam ki a városba, hisz még nagyon fel sem fedeztem arra semmit, ez a pár hét alatt. Csoda, hogy eddig ezt még nem ejtettem meg. Lényeg am lényeg, indultam el otthonról, szokásosan, ajtók bezárva, kulcs zsebemben, majd indulás a városban nézelődni. Út közben megpillantottam a butik kirakatát,- hangsúlyozom, nem igazán szeretek vásárolni… A többi lánnyal ellentétben. – A kirakatban egy fekete oldalt láncos szoknyát pillantottam meg. Mondom, nekem ez kell! Tipikus Rockos filingű volt. Nem mintha annyira szeretném a szoknyákat, de ez teljesen az én stílusom. Így hát indultam a butikba, megvettem a szoknyát, és immár egy szatyorral a kezemben, baktattam tovább. Út közben láttam még egy, kis bazárt ahol már jártam az előtt, és egy gyűrűs boltot is. Az annyira nem érdekelt, így nem tértem be egyikbe sem. A következő esemény már mesébe illő, és hihetetlen. Megint mi történt? Most nem én mentem neki, hanem ő jött nekem. És ki az az „ő” Hát persze, hogy Castiel. ~ Na, jó… én már ezt nem hiszem el... Ez most szándékos?!?!~ gondoltam, meg a tegnapi barátnős mondatán sem „tettem még túl” magam. Castiellal az ütközést követően, én a földön kötöttem ki, kezemmel támasztottam meg magam, majd megszólaltam.

- Mi a jó istent csinálsz?- kérdeztem kissé fen hangon, nem mindig gázolnak el az utcán…

- Sétálok, nem látszik?!- válaszolt kissé durvább hangnemben, mint én az előbb hozzá. Nem ám felsegítene neeeeem… Még neki áll feljebb.

- Nem úgy néz, ki mintha sétálnál, ha még figyelni se tudsz… na, mindegy. - azzal felálltam, és kissé leporoltam magam.

- Te jössz belém folyton…- mondta már kissé lenyugodva.

- Jó veled, nem lehet vitatkozni…- mondtam majd indultam a további utamra, de megfogta a csuklóm. -  Mi van?!- kérdeztem, mikor ezt a tettét végre hajtotta.

- Mielőtt elmész valahonnan…- mondta egy sejtelmes vigyorral az arcán. – Legalább jelezd valahogy, mert kitudja… Lehet, valamit akar mondani. – vigyorgott továbbra is. Mit akarna mondani? Mondjuk, a tegnapi után már nem csodálkoznék semmin…

- Mi??- néztem rá jó hülyén, erre csak megforgatta  a szemeit, majd megszólalt.

- A kulcsod…- mondta, már vissza véve a normális arcát.

- Mi van vele?- kérdeztem közben tapogattam a zsebem, és nem volt benne.

- Te tiszta hülye vagy… A földet lesmárolod, erre meg se nézed, hogy hiányzik-e valamid…- mondta, majd a másik kezéből felém mutatta a kulcsomat.

- Ez, meg, hogy…? – néztem tök értetlenül, hisz le sem hajolt, hogy fel vegye esetleg a földről a kulcsom.

- Titok…- mondta vigyorogva, majd feldobta a kulcsot, jó magasra, és az végül az én tenyeremben landolt.  Ilyen pontos célzót se láttam, még, hogy 5 méteres magasságba fel lövi a kulcsot, és az pont az én kezemben fog landolni… Mikor a kulcs a kezembe ért, ő vigyorogva zsebre dugta a kezét, majd ment tovább. Én, meg mint aki karót nyelt, álltam, és néztem ki a fejemből. Lélekjelenlétem sem volt igazán. Kissé feldolgozva már- már az eseményeket, Zsebre dugtam a kulcsom, majd a falnak dőltem. Volt egy olyan érzésem, hogy ő vissza néz rám, de nem ellenőriztem le, mert el voltam a gondolataimmal. Hogy miért szívtam fel ezt a dolgot ennyire? Passz… azt én sem tudtam, csak furcsának találtam a félre beszélését, meg a vigyorgásait. Tegnaphoz hasonlóan, az agyműködésem megint leállt, és nem tudta mit kezdjen a feldolgozni váró információkkal…

Epizód 5.

Baj az van… avagy az ötödik jelentős nap.

Az utóbbi szellem-história után kb. vagy 1 hétig nem nagyon történt semmi. Jártam iskolába azt kész… Senkivel nem is igazán beszélgettem, csak órákra jártam, meg zenét hallgattam. Ez a nap is egy átlagos napnak indult.

Reggel haj belőve, öltözék király, kaja betápolva, indulhat az újabb unalmas iskolai nap. Ami az utcán ért, már nem arra számítottam se lélekben, se testben, mert egy erős mellkassal frontálisan ütköztem… megint… ~Miért nem tudok egyszer oda figyelni?~ gondolkoztam. Ki lett volna más a mellkas gazdája, mint Castiel… Hát persze, hogy a vörös loboncos srác a suliból. Felnéztem a szürke sejtelmes szemeibe… hát nem épp arra tüzes pillantásra számítottam akkor, amit felém tett…

- Nem unod, még, hogy folyamatosan belém jössz?! – harapta le azonnal a fejem.

- Öhhm… Bocs… de tudod, hogy nem szándékos volt, és amúgy is figyelhetnél már megmondtam…

- Ne, neked álljon feljebb kislány! – mondta azzal, én sarkon fordultam és mentem tovább. A következő esemény, meglehetősen váratlan volt, és én a magam helyzetében kínosnak is találtam, hogy jött utánam. Annyi eszem persze nem volt, hogy eszembe jusson, hogy ő is suliba jár neeem… nekem meg kellett szólalnom.

- Te miért követsz?! – kérdeztem kissé fen hangon.

- Bakker… iskolába se járhatok az engedélyed nélkül vagy mi? – kérdezte, majd elém vágott, és gyors léptekkel ment tovább. ~ Gratulálok! Ügyes voltál! Jól lejárattad magad, megint…~ gondoltam. Majd ezt a gondolatsort a fejembe felkarcolva, mentem tovább a suli felé, ott már ma semmi jóra nem számítottam. Hát nem is volt mire számítanom, mert, ahogy beléptem, kiabálásra lettem figyelmes.

- Megint mi történik itt?- kérdeztem meg magamtól. Majd- mert én ilyen kíváncsi lélek vagyok – elkezdtem közelíteni a hang felé… Persze nekem megint bele kellett ütnöm az orrom más dolgába. Lényeg, ami lényeg, az igazgató kiabált Nathaniellel, meg valami kirúgásról volt szó.

- Mit csinált megint ez a balek? – tettem fel magamnak a költői kérdést, mikor az igazgató lépett ki a DÖK teremből. Na, mondom ragyogó… Ennek is le kellett fülelnie, de nem baj, nem szólt semmit… viszont Nathaniel már inkább mikor meglátott, az ajtó mögött hallgatózva.

- Mit csinálsz te itt?! Mindent hallottál? – kérdezte a szöszi, mire én csak egy „Nem”-el válaszoltam. – Valaki ellopta a leendő dolgozatok kérdéseit, és egyben a válaszait is a tanáriból, és mivel nekem van csak hozzá kulcsom, ezért engem gyanúsítanak. – mondta. ~És engem ez mennyben hat meg?~ kérdeztem magamtól, igen, ezen a napon rettent kedves voltam mindenkivel, de próbáltam vissza fogni magamat, így inkább nem szóltam semmi, különöset csak annyit, hogy:

- És?

- És, a tanári kulcsát is ellopták tőlem, hogy be tudjanak jutni a tanáriba, és mivel csak nekem van oda kulcsom a diákok közül, csak én lehettem a tanárok szerint.

- Ez valami ragyogó helyzet…- reagáltam le unott fejjel.

- Segítenél?- kérdezte bizakodóan. ~ Igen, Nathaniel nekem ma csak is kizárólag ehhez van kedvem… Én ma egy újabb unalmas iskolai napra jöttem erre letámadnak ezzel a hülyeséggel…~gondoltam, majd mit volt mit tennem, mondtam egy „De”-t, ééééés indultam ki az udvarra, de egy Sötét lilás hajú, zöld ruhás, csaj állított meg, akinek mikrofon volt a kezében, és elkezdett faggatni, hogy mit tudok a dolgozatos ügyről. És később be is mutatkozott, Peggy volt a lány neve.

- Nem tudok semmit az ügyről értve? – horkantam fel, majd elindultam az udvarra ahol, még egy lányba botlottam bele.

- Öhhmmm… Bocs, de nem láttál véletlenül egy kulcsot erre felé?- kérdeztem.

- Helló kislány. Kulcsot? Nem bocs.- mondta. ~ Na ez tuti Cas rokona lehet, ő kislányoz le folyamatosan…~ Ennek a lánynak is később megtudtam a nevét, ő Kim volt. Elindultam hát a kertész klubba ahol megint egy lány várt rám, Viola néven mutatkozott be. Miután megtettük a szokásos unalmas udvariassági köröket, megkérdeztem tőle, látott-e kulcsot valahol, a válasz természetesen megint „Nem” volt. Indultam volna tovább, de most nem mellkasba, hanem egy kinyújtott kézbe, szóval egy tenyér vágott be a nyakam alá.

- Áúú…ezt most miért?- kérdeztem, majd felnéztem a tenyér gazdájára, megint a vöri volt.

- Hogy ne gyere megint belém…- mondta, majd elengedett és ment tovább.~ Ez…most…mi…volt?!?!~ kiáltottam el magamat, magamban, már amennyire lehet azt. Ez után indultam tovább, a folyosón egy Capucine nevű lányba botlottam, Amber barátnőjeként mutatkozott be. Én itt rövidre is zártam a beszélgetést, és húztam tovább, egészen a DÖK teremig ahol Nathaniel keresvén, persze…igen…megint egy lányba botlottam, csak tudnám, hogy honnan pottyant le most ennyi az égből, nem értem…Persze a pasik nem szaporodnak fénysebesség gyorsasággal…na mindegy, tőle is megkérdeztem látott-e valamit, ő is nem-el válaszolt, és Melodyként mutatkozott be.~Ezek egyre hülyébb nevek lesznek.~ Gondoltam, de most már tényleg bele akartam valaki normálsiba is botlani… Igen. Ha a normális alatt Nathanielt értjük ez meg is történt.

- Na van már valami?

- Dolgozom az ügyön…- mondtam. Szaladgáltam még jó pár kört, a kulcsot a kertész klubban megtaláltam, az iratokat pedig a folyosó végén. De vajon ki lophatta el őket?  És miért tette? Tettem fel magamban a kérdést. Közben arra lettem, figyelmes, hogy Nathaniel a nevemet üvöltözi erre megfordultam.

- Itt vannak a cuccaid tessék. Mehetek?- kérdeztem.

- Ömm…várj… Ki kellene deríteni, ki lopta el a dolgokat…

- És?

- Én a tanári közelébe se mehetek…Te viszont…

- Én nem kutakodok a kedvedért! – még mondott egy pár meg győző okot, így beadtam a derekam. A tanáriban találtam egy karkötőt, azzal a kezemben sétáltam ki, majd Nath kezébe nyomtam. – Elég lesz?- kérdeztem.

-Ja… túlságosan is…- mondta majd elindult az osztály felé. ~ Na itt megint balhé lesz…~gondoltam, majd titokban követtem. Amberrel kezdett veszekedni, hogy miért lopta el az iratokat, meg, hogy ÉN találtam meg a karkötőjét a tanáriban. Hát gratulálok Nath márts be engem is… Egy idő után, épp indultam volna hazafelé, mikor egy kéz ragadta meg az enyémet, az a kéz Amberé volt.

- Váárj csak kislány! Gratulálok! Miattad tiltottak el a sulitól pár napra!

- És? Inkább örülj…- mondtam. Erre Amber keze lendült, és fel akart pofozni, de egy erős kéz megállította hátulról, majd a hang megszólalt.

- Mi van Amber? Mit akarsz a barátnőmtől? – kérdezte vigyorogva. Felnéztem az emberre, Castiel volt. ~ HOGY MI?! Én a barátnője?! Mi van?! ~ kérdezgettem magam, és teljesen lefagytam. De nem csak én Amber is. Pár másodperc után, Amber sarkon fordult és becsapta maga mögött az iskola kapuját, én meg csak néztem, egy „mi a jó isten volt ez?!” fejjel.

- Jajj nyugi már csak azt akartam, hogy békén hagyjon…- mondta aztán el is ment. ~EZ MOST MI?!?!?!~ nem értettem itt már semmit. Ez a mondat után az agyam leállt a fejlődésben, és kipurcant. 

Epizód 4.

Mi történik itt?! Avagy a negyedik meghatározó nap…

Hmmm… nem egy szokásos napot kezdtem el, már akkor sem mikor felkeltem… Mivel az ágyon fordítva feküdtem, szóval a párnánál volt a lábam.

-Mi a jó…?- kérdezgettem magamtól, közben kinyomva a telefonom ébresztő óráját. - Ühmmm…- nyafogtam, a lábamat eléggé elfeküdtem. Mi után elintéztem a dolgokat, kibicegtem a konyhába, ettem egy almát- többre nem volt étvágyam- és indultam a suliba. Szokásosan, a fülem bedugva, zene bömböl, táska oldalamra csapva, és fufrum a szemembe fújta lágya szél. A gimibe beérkezve, nem törődtem semmivel, csak indultam be a terembe, mikor neki csapódtam valaminek…vagy inkább valakinek, mert megszólalt.

- Hé’ Nem tudsz vigyázni?!

- Öhh…bocs, de figyelhettél volna te is…- motyogtam, közben feleszméltem, és egy hosszú, ezüsthajú, lány fogadta be a tekintetemet.

- Jó, igaz… csak a barátomhoz jöttem, ezért nem figyeltem…Egyébként Rosolya vagyok-válaszolta.

- Nikol.-mutatkoztam be neki majd megkérdeztem.- Ide jár a barátod?

- Nem…de ez így hosszú, de nekem rohannom kell…Szia!- azzal elment.

- Mi a csoda…?- kérdezgettem magamtól,azzal behúztam volna a terembe, ha egy idősebb pasi, meg nem állít.

- Kisasszony várjon!- mondta.

- Hmm?- fordultam felé.Ekkor elmagyarázta, hogy ő az új töri tanár, és, hogy vezessem körbe a suliban.

- Jó, jöjjön, bár én is új vagyok itt...- mondtam azzal elkezdtem körbe vezetni. Útközben találkoztam Casal meg Nathal is… Annyira nem hatotta meg a vezetésem egyiket se… ~Ma mindenkiből bunkó állat lett?!~ kérdeztem meg magamtól. Mikor végeztem Mr. Faraize vezetésével, nehogy legyen egy nyugodt napom…Nem… Amberbe kellett ott is bele ütköznöm…

- Oh…Kis lány, figyelj csak! Otthon hagytuk a pénztárcánkat, nincs kedved kisegíteni minket?- kérdezte vigyorogva.

- Felejtsd el sötétkém…- azzal otthagyom őket. Deeee…ha ez nem lenne elég, hátulról kicsavarva a kezem kiszedett 10$-t a pénztárcámból, és elindultak röhögve.

- A jó édes anyádat te kis…!!!- ordítottam utána. Ekkor egy kezet éreztem a vállamon hirtelen megfordultam, így majdnem megcsaptam a táskámmal az illetőt, de mielőtt a tatyóm a becsapódáshoz ért volna, egy kéz megállította. Felnéztem a mögötte, illetve már szemben álló személyre, Castiel volt. – Te mindenhol ott vagy?- kérdeztem még mindig elég ingerülten.

- Most miért? Azt ne mond, hogy nem örülsz nekem. - vigyorgott.

- Rohadtul nem örülök ma senkinek, főleg ennek a szőke cafkának nem, aki kifosztotta a zsebemet!

- Kire gondolsz? Biztos Nathra.- kuncogott.

- Ja… nem a hugicájára…

- Mit csinált az a szőke pincsi megint…

- Kifosztott… mi vagyok én bank?!

- Ja… gondolom annak nézett…

- Pff… inkább mond, meg mivel cs*sszek ki vele!

- Mitt’om én… Mondjuk firkáld össze a szekrényét vagy valami…

- Festék szóróval? Ez nem is rossz ötlet… előbb viszont jól lehordom a kis idióta bátyuskáját!- azzal elindultam Nathot keresni. Elkezdtem neki magyarázni, hogy mi történt, heves küszködések árán elmondta, hogy Amber fél a pókoktól, szóval azt rakjak bele a szekrénybe, ha meg akarom ijeszteni… Na ja majd fogok igazi pókokat nem? Persze… nem majd műanyagokat veszek a boltban. Órák után el is indultam a boltba, megvenni a festék szórót, és a pókokat épp elkezdtem volna a műveletet mikor, azaz idióta Lisa megszólított, hogy mi a jó istent csinálok… Erre oda lépett mellénk az igazgató, a nagy zaj hallatán, és ordítozni kezdett, hogy rongáljuk Lisával az iskola berendezését, és, hogy a lépcsőházban a falfirkát is le kell szednünk, mert „azok is mi voltunk”. Ja... Nem elég nekem Amber, nem még ez is…Jóóó…el is indultam Nathoz kérni takarítószert, meg közben jól lehordtam, hogy miért adott ilyen hülye ötletet. Cast nem akartam „bántani” ezért Nathot ordítottam le duplán. Tudom, nem a leg korrektebb, de nem érdekelt. Órák után, indultam ki. Fogalmam sem volt, hol a lépcsőhát, így csak a szekrények előtt vártam. Egy óra múlva Lisa is megérkezett és elvezetett a lépcsőházba, ahol utasított, hogy takarítsam le egyedül a cuccot a falról, Én erre arcába dobtam a vizes szivacsot, mire sértődötten elhúzott, akkor elkezdtem leszedni a falról a firkát, profi voltam, tartott vagy 5 percig, mert csináltam már ilyet. Miután kész lettem igen sötét is lett és mikor Lisa jött vissza, egy sötét árny alakot pillantottunk meg.

- Úr isten ez mi a franc?!- üvöltött fel Lisa.

- Mit tudom én…

- Biztos te akarsz megtréfálni engem!

- Ja biztos én rakok ki szellem alakú bábokat, hogy megijesszelek. - mondtam vér nyugodtan.

-ÁÁÁÁÁÁ fussunk!!!- azzal elrohant.

- Gyáva nyúl…- azzal elindultam szép lassan. Közben egy kéz ragadta meg a vállam. Ekkor már én is kicsit megrezzentem, de megálltam.

- Kuss.- szólított le a hang én megfordultam, bár korom sötétben nem láttam sok mindent. Elő kotortam a telefonomat, majd a „szellemre” világítottam.

- Te mi a jó istent keresel itt az éjszaka közepén?!?!?!- kiáltottam le. A szellem pedig nem más volt, mint Castiel.

- Istenem, ha nem vakítanál meg…- tolta el az arcából a telefonom. - akkor talán el is mondanám.

- Várom a választ…- mondtam közben elraktam a telefonom.

- Ajh…az a lényeg, hogy… én zenélek egy rockbandában… És itt szoktunk éjszaka gyakorolni a banda többi tagjával…

- Miiii?! Te komolyan egy rockbandában játszol?- csillant fel a szemem.

- Igen… Elsőre nem volt érthető?

- De.- válaszoltam tömören.

- Na…És, az énekes pedig ő lenne…- ezzel előinvitált egy ezüsthajú, viktoriánus ruhájú pasast.

- Szia, Lysander vagyok.- így szólalt meg.

- Oh…Helló.- mondtam.

- Ő az énekes én meg a gitáros, ha érdekel…- mondta Cas.

- Ahaaa…értem. De nekem lassan haza kellene mennem, mert elég késő van…

- Ne nyafogj…- azzal Cas megfogta a csuklóm és elhúzott a házamig.

- Öhhmm… kössz…?- mondtam erre Cas csak vállat vont, majd elköszönés képpen legyintett. - Neked is szia!- kiáltottam utána kissé ingerülten. Bementem, majd a szobámban elkezdtem gondolkozni a napomon, amit nem sokáig csináltam, mert vagy 10 perc múlva már aludtam, mint a bunda.

Epizód 3.

A harmadig meghatározó nap…

- Veled meg mi van?

- Nincs semmi…

- Látom, hogy nem minden ok…

- Csak beleszerettem valakibe, aki nem tudom, bír-e egyáltalán…

- Bennem megbízhatsz…Castiel mond el, ki az…

- Csak tudod, ha az az ember ezt megtudná, nem tudom, hogy reagálna…

- De ki az…?

- Te… - És ekkor szólalt fel a Winged Skull legújabb száma. Pontosabban kirángattak Castiel mellől az álmaimból. Pontosabban a telefonom ébresztője volt az.

- Ajjjh! Ennek is ilyenkor kell megszólalnia?!-kiáltoztam korán reggel,majd kikecmeregtem az ágyamból,és elkezdtem végezni a reggeli teendőimet. Közben egyre csak az álmom forgott a fejemben. Mi? Mi volt ez? Erre már nem jövök rá talán soha.

Mire a hajam elkészítésére jutott a sor, elég gázos volt a helyzet, mert sehogy sem áltt...~Okéé…velem lehet üzletelni…akkor ma rockos kinézetű lesz a hajam…~ gondoltam,majd elkezdtem megcsinálni. Bozontos lett kicsit, de azért még sem olyan, mintha most keltem volna fel a legvadabb álmomból. Közben bele gondoltam, hogy milyen már, hogy Castielnek hosszabb haja van mint nekem...~DE MÉGIS MIÉRT JÁR  A FEJEMBEN FOLYAMATOSAN Ő?!~ gondolkoztam. Egyszerűen nem bírtam kiverni a fejemből a vörös tincseit, sem a Winged Skullos pólóját, az összhatást meg végképp nem…~Remélem nem az történt, amire gondolok… mert ha az… akkor menten vonat alá fekszek… nem az nem lehet…~ hessegettem el a gondolataimat.  Közben kész lettem a reggeli teendőimmel, és elindultam a suliba. Kezemben szorongatva a rajzos mappám –köztudott imádok rajzolni, és rajzóra is lesz ma. – Mentem az utcán. Közben a fülem bedugva, vagyis zenét hallgattam. A gondolataimmal elmerengve érkeztem meg a suliba. Elkezdtem pakolászni a szekrényemben és közben még mindig be volt dugva a fülem a fülhallgatómmal, teljesen el is feledkeztem róla. Egészen addig, amíg meg nem fordultam és egy elég erőteljes mellkasnak ütköztem neki. Egy pillanatra becsuktam a szemem, Aztán kinyitva vörös tincsek lobogtak a szemem előtt…~Megint Castiel? Mit keres az engem megint? MEGINT? Mindenhol ott van?!  A gondolataimról sem tud leszakadni, most ez miez ?!~ gondolkoztam közben néztem a fiú éjszürke szemeit.

- Hé’! Veled meg mi van?! – kérdezte látva, hogy nagyon elmélyülök a szemeiben. Ezt én nem hallottam, csak láttam, hogy mond valamit mivel be volt még mindig dugva a fülem.

- M-Micsoda?- szedtem ki a fülem egyik feléből a fülest.

- Veled meg mi van ma? – kérdezte értetlenül.

- M-mi lenne?

- És mi a jó istenért dadogsz?

- Nem dadogok! Kikérem magamnak. Csak b-belefeletkeztem a zenébe.

- Na jó mindegy… - szólalt fel majd meglátta a mappát a kezemben.- Ez mi?

- Rajz… pontosabban rajzok.

- Haha… Csak nem szoktál rajzolgatni? – vigyorodott el.

- Mert baj ?! – Castiel erre csak vigyorgott tovább. – Na jó veled sem lehet ma beszélni úgy látom… - mondtam majd elindultam a terem felé. De mielőtt be érhettem volna, valami mini mozgó lábtörlő szerű kutya szaladt el mellettem és, a lábamnál kezdett nyüszíteni.

- Hát te kutyus? Hogy kerülsz ide be ha? Neked nem szabadna itt lenned. - ekkor hallottam  meg az igazgatónő hangját aki kiáltozott, hogy: -Tótóóóó!!! Mire a kutya felfigyelt, én pedig a kezembe vettem a kutyát és át nyújtottam az igazgatónőnek.

- Köszönöm kisasszony. Még mindig itt van ?! Mennyen és segítsen be az egyik klubban! –szólalt fel. Mit is várhattam volna…Megköszöni aztán már veszi is vissza a tanári arcát pfff… na mindegy,indulok órára,Majd utána benézek a klubba. Ezt így is tettem, órák után elindultam ott pedig egy raszta hajú valami barna bőrű srácot pillantottam meg. Ő meglátva engem oda jött hozzám.

- Szia Dajan vagyok. Esetleg te is a klubban vagy.

- Ja… egyébként Nikol. – mutatkoztam be neki.

- Akkor meg tennél nekem egy szívességet?

- Mi lenne?

- Hoznál nekem egy üveg vizet? Persze majd kifizetem, csak elfelejtettem hozni…- mondta én pedig elindultam. Nem mintha valami baromi nagy kedvem lett volna hozzá, de mentem vizet venni. Kemény 5$-al le is csapolta a pénztárcám amit Dajan később vissza is adott, és azzal a lendülettel kaptam is új feladatot tőle…

- Lenne még valami… Eltűnt a nyakláncom… lennél szíves megkeresni nekem?

- Hát… kicsit nagy ez a gimi ahhoz, de megpróbálom… - sóhajtottam majd elindultam. Azt se tudom merre, csak mentem mire Amberék beszélgetésébe botlottam bele, de ők nem láttak meg. Valami nyakláncról, meg nyitott szekrényről beszéltek. Nekem nem is kellett több, indultam Amber szekrényéhez, ami tényleg nyitva volt, benne Dajan nyakláncával. ~Háhá! Ez is meg van Amberkém!~gondoltam, majd indultam vissza a klubhoz, de MEGINT a vöröskébe botlottam bele.

- Te meg mit rohangálsz egész nap? – kérdezte.

-A klubban kell segítenem… meg az előbb kaptam el egy kutyát….

- Kutyát? Pf… biztos az igazgatóé volt.

- Elvileg, ja. Valami Totó vagy mi a nyavalya.

- phh… Démon jobb név.

- Démon?

- Ja… neked még nem is mondtam… van egy kutyám. Démon a neve.

- És milyen fajta? Ugye valami nagy?

- Ühümmm… Belga juhász.

- Ahh… az valami nagy barnás kutya, ha jól tudom.

- Pontosan.

- hmmm…na ok…Én nekem most viszont mennem kell vissza...- azzal indultam vissza a klubba.

- Na megtaláltad? – támadott le azonnal Dajan. Én csak bólintottam, és oda adtam neki a nyakláncot, mire ő csak köszöngetett nekem egy órát. Után pedig már indulnom kellett haza. Épp léptem ki a kapun mikor egy „Nikol várj!” Kiáltásra lettem figyelmes. Megfordultam és Castiel jött utánam.

- Végre ide figyeltél egyszer az életben… Nincs kedved eljönni velem, megsétáltatni Démont? Csak mert mondtad, hogy szereted a nagy kutyákat.

- Tényleg? Nagyon szívesen. –mosolyogtam. Ekkor ő bólintott majd elkezdett vezetni az egyik irányba. Elkezdtük megsétáltatni Démont. A kutya rögtön letámadott, valami vérszomjas fenevad volt… A térdemnek egy időre annyi is, de nem érdekelt annyira… Az viszont igen, hogy Castiel miért hívott el engem… Kitudja a végén még az álomból valóság lesz?

Egyéb történet 1.

Egy átlagos napnak indult.

Reggel totál idiótának éreztem magam. Amin úgy utólag nem is csodálkozom. Eleve, hogy lehettem akkora barom, hogy bele avatkozom a dologba. Mindegy, a múlton már változtatni nem tudok, így a telefonom csörgésére feltápászkodtam. Éjszaka nem sokat aludtam, mert törtem a fejemet a tegnapi napon. De végül még enni sem ettem suli előtt csak úgy, sehogy elindultam. Utam közben gondolkoztam, hogy vajon miért is utálja egymást Nathaniel és Castiel. Nem sok mindenre jutottam. Talán gyerekkori emlék? Esetleg nem rég történt valami? Halvány lila gőzöm sincs… Ezekkel a gondolataimmal léptem be a suliba, Oda léptem a szekrényemhez, hogy kivegyem a szükséges könyveket mikor valaki megkocogtatta a vállam és köhintett egyet. Megfordultam és Castiel állt mögöttem.
- Hello...Hát te? - kérdeztem meglepődöttségemben, hogy hozzám, mert nyúlni, és nem hiszi, hogy leprás vagyok…
- Cső. Én is iskolába járok, mint tudod… még. - célzott ezzel arra, hogy Nath nem tudta egyelőre még kirúgatni, majd nekidőlt a mellettem lévő szekrényhez.
- Értemmm…- mondtam zavaromban, közben keresgettem a szükséges könyveimet.
- Heh… És veled mi van?- kérdezte. Én a meglepődöttségem nem tudtam leplezni. A bunkóság ilyet kérdez? Na, mi történt?
- Ömmm… izéé… Semmi, csak nem sokat aludtam, és nem találom azt a rohadék kémia könyvem!- mondtam miközben tényleg kerestem a könyvemet.
- Hehe… Hát te tényleg nem sokat aludtál…- kuncogott majd benyúlt a szekrényembe, és szemben lévő könyvet a kezembe adta.
- Kösz… - válaszoltam. - Wáhh… még kémiából is dogát írok, és semmi kedvem sz*rakodni most azzal is…
- Elhiszem, de ne nyavalyogj. Ne menny be órára azt kész. – vigyorgott.
- Ha az olyan könnyen menne… - mondtam.
- Mert? Könnyen megy az, csak nem mész és kész…
- Azt nem csinálhatom meg…
- Miért ne? –szólalt fel majd megfogta a csuklóm és elhúzott valamerre. Pontosabban kihúzott az utcára, a sulitól egy sarokig.
- Ömmm… ez nem valami jó ötlet szerintem…
- Most miért? Te nem akarsz órára menni.
- Az igaz… csak, hogy magyarázom ezt ki?
- Pfff… mit t’om én… Ez már had ne az én gondom legyen…
- Imádlak komolyan… Hogy te milyen törődő vagy… - mondtam ironizálva.
- Hehe… Ugye? Tudom. – vigyorgott.
- Azt az egoista… - mondtam majd indultam volna vissza, mert még pont elértem volna az órát, de Castiel vissza húzott, majd a falnak dőlt. – De…na! – szólaltam fel.
- Meg akarod írni a dogát vagy nem?
- Nemmm…nem igazán.
- Akkor itt maradsz!- mondta majd a falhoz húzott.
- Wáhh… Veled nem lehet ellenkezni igaz? 
- a-a… - rázta meg a fejét. Én csak sóhajtottam, sok esélyem nem lett volna elmenni.
- Na. Akkor van még olyan fél óránk, következő óra előtt…
- Ja. Az bőven elég…
- Mihez?
- Ahhoz, hogy kipihend magad, mert nem aludtál semmit…
- Ja. És mégis hol aludjak? Feküdjek le a járdára horkantani?
- Nem úgy gondoltam te IQ leight… Pihenni állva is tudsz.
- Mi vagyok én? – nevettem fel. Erre Castiel csak megforgatta a szemeit. Egy ideig még beszélgettünk, aztán ideje volt indulni, vissza órára. – Lassan menni kellene…- szólaltam fel.
- Kellene…
- Hmm? – nem értettem ezzel mit akar.
- Mindegy, gyere. – mondta majd elindultunk be. Csak most jutott el az agyamig, hogy ma még nem is sértegetett igazán… ez csoda… Lényegtelen, bementünk a suliba, észrevehetően túl sokan néztek minket. Főképp az osztálytársak, akik még tudták is, hogy nem volt egyikünk sem órán… Csak nekem ne képzelegjenek semmit. Mert se közük nincs hozzá, se semmi, nincs, amit titkolnunk kellene. Egyenlőre legalább is biztos nincs….

szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy ez csak egy kis bejegyzés,és nem epizód, mint láthatjátok a kiírás alapján^^

Epizód 2.

Második nap…

Másnap reggel tipikus zombi módban keltem. Félig még álomországban járva, de felkeltem, és elindultam a suliba, némi kaja, az arcom mögé pakolása után. A suliban, reméltem ma már nem kell annyit rohangálnom. Elindultam órára, mikor három pláza cicus filingű csaj állt meg, előttem.

- Haha.Ken kis barátnője igaz? Nem túl fényes a felhozatal…- szólt a szőke. Én csak gondolatban lelőttem a csajt, és közben nyugtattam magam, aztán megszólaltam.

- Nem tudom, honnan veszitek, de nem is érdekel. Kennek soha nem leszek a barátnője,és punk-tum!- szólaltam fel, majd otthagytam őket, ahol voltak. Inkább még óra előtt kimentem az udvarra. Leültem a padra, és épp kezdtem volna zenét hallgatni amikor…

- Csá Nikol!- szólalt fel egy mély férfias hang. Felnéztem, és először csak pár vörös tincset pillantottam meg. Igen Castiel köszönt rám ilyen „szépen”.

- Cső Castiel!- szólaltam meg úgy, mint ő az imént. Ő erre lazán elmosolyodott, majd megszólalt:

- Mit készülsz hallgatni?- kérdezte, látván a kezemben a zene nyomató készüléket.

- Zenét. - válaszoltam.

- Hát azt gondoltam… - mondta majd kikapta a kezemből a kütyüt, és ránézett, mi is van rajta, majd elmosolyogott. – Nem gondoltam volna, hogy ilyen kemény csaj vagy te rock őrült. – Mondta majd vissza adta.

- Sok mindent nem tudsz még te rólam… - mondtam egy csábos mosollyal az arcomon majd elindultam órára. Mielőtt beértem volna az osztályba, az igazgató nő állított meg.

- Kisasszony! Ideje részt vennie az iskola életében! Válasszon egy klubbot, a lehetőségek közül, azaz a kosárlabda vagy a kertész klubbot választja?- kérdezte. ~ Pfff… egyiket se…~válaszoltam gondolatban, majd sóhajtozva, megszólaltam.

-A kosárlabda klubbot választom…- mondtam, az igazgató csak bólintott, és elment. Én csak sóhajtottam, majd mentem tovább, de valaki megint megállított, az a valaki pedig Nathaniel volt.

- Ma senki se tud békén hagyni?! –szólaltam fel.

- Bocs…De szeretnék egy szívességet kérni tőled…

- Mifélét?

- Itt van ez az igazolás…ezt alá kellene íratni Castiellel…és mivel láttam,hogy te aránylag sokat beszélsz vele,és én nem nagyon szeretném látni,ezért…

- Ezért engem ugráltatsz…- mondtam, ahogy kikaptam a kezéből az igazolást. - Hát…de…ezt a szüleinek kellene aláírnia nem neki…

- Elvileg igen. De mivel Castiel szülei nagyon ritkán vannak otthon, ezért ez a dolog át van engedve Castielnek.

- És miért is én csináljam meg ezt helyetted?

- Mert szerintem már elég sokat segítettem neked, hogy ezt megtedd nekem…- mondta. Ebben igaza volt, bármennyire is nem akartam, kötelességemnek éreztem, így elindultam az udvar felé. Ott Castiel ez egyik fát támasztotta. Oda mentem hozzá, és megszólaltam.

- Lógtál? Alá kellene ezt írnod…

- Haha, felejtsd el… ezt én nem írom alá. – én csak sóhajtottam majd vissza mentem Nathanielhez.

- Nem írta alá…

- Kérlek meny vissza hozzá és próbáld meg még egyszer…

- Jó, de ez az utolsó. - mondtam, majd indultam vissza. - Castiel… Nath nem hagy békén kérlek…

- Nem írom, alá fogjátok fel!!! Tudom, hogy csak ki akar csapatni, ezt az örömöt, nem adom meg neki!

- Rendben, én nem erősködök. - mondtam majd vissza mentem.

- Na? Aláírta?

- Nem és…

- Menj, vissza kérlek…

- Figyelj ide! - toltam a fiút a falhoz. – A ti ügyetek, intézzétek is el ti! Én nem akarok belefolyni a ti zagyvaságaitokba!- mondtam majd durván elengedtem a fiút és indultam órára. Órák unalmasak voltak, de még mindig forrt bennem a düh. Órák után, épp indulni akartam haza mikor hangos üvöltéseket hallottam a folyosó végéről.

- Mond, hogy ez nem az, amire gondolok!- gondolkoztam hangosan, majd hirtelen elfordítottam a fejem a hangok irányába. Épp Castiel szét akarta verni Nathanielt. Én oda rohantam és közéjük álltam.

- Hé’ Hé’ Hé’! Mit csináltok?! Nem vagytok normálisak! –kiáltoztam, majd ellöktek. Engem ez nem zavart. Mikor Castiel az öklével beakart húzni egyet Nathnak én hátulról megfogtam az öklét. Erre a szeme sarkából rám nézett. Majd egy sóhajtással, neki lökte a fiút a falnak és elindult valamerre. Én indultam utána.

-Castiel. – szólaltam meg határozott, de lágy hangon. Ő erre csak hátra nézett, mert azt se tudta, hogy megyek utána.

- Mit akarsz? – kérdezte semlegesen.

- Mit akarok?! Ezek után szerinted mit akarok ?! Miért gyűlölitek ennyire egymást ? – kérdeztem,mire ő megállt.

- Ezt ne most jó? –kérdezte,pontosabban inkább csak költői kérdésnek szánta és elment. Én pedig tehetetlenül álltam,majd indultam haza.

Epizód 1.

Első napom...

Új év új suli,és lehet,hogy egy új élet kezdete .De a jövő mindig rejtélyes így van ez most is.

Reggel telefonom ébresztőére kelve gondolkodtam miért is csörgött… ja, hát igen. Első napom az új sulimban.

Készülődésem, meglehetően hosszúra sikeredett. A hajammal nem tudtam sok mindent kezdeni, mert nem rég vágattam le, rövidre. Fufrum lazán a szemembe lógott, öltözékem enyhén durvára sikeredett. Elég rock őrült kinézetem lett. Nem tudom miért döntöttem ez a szerelés mellett, egyszerűen azt éreztem ezt kell felvennem. Lementem az emeletről-igen az emeleten van a szobám-és elindultam a suliba. A konyhában bekaptam még két falatot, aztán már tényleg mentem. A suli olyan félórára volt, gyalog. Út közben elmerengtem azon, hogy mi lesz, hogy lesz, de nem sokra jutottam.

Beérvén a suliba, elkezdtem menni a vakvilágba a folyosón. Teljesen elmerengtem magamban, semmire sem figyeltem. Csak arra eszméltem fel, hogy egy erős mellkasnak csapódok.

-Hé’ Kislány! Nem tudsz vigyázni?!-szólalt fel egy mély hang,mire én felnéztem a hang gazdájára. Egy elég haragos szürke szempárral találtam szembe magam, ezekhez vörös haj dukált. Az összhatás meg valami…aahww…vörös pólójához fekete dzsekit passzintott. Mire én kielemeztem fejben a srácot, próbáltam megszólalni, ami nehezen ment, de sikerült végül:

-Bocs…Nem volt szándékos,de te is vigyázhattál volna…-válaszoltam,igyekeztem abban a stílusban,ahogy ő szólalt fel.

-Hehe… nehogy már kioktass kicsi lány!

-Miért lennék már kicsi? Látszatra egyidős vagyok veled bunkóság…

-Castiel.-javította ki a mondatom végét.

-Ó szóval neved is van? Nikol.-mutatkoztam be neki .A „beszélgetésünket” az igazgató zavarta meg, Az a bizonyos Castiel,mikor meglátta,hogy közeledik,elhúzott. Ezt nem igazán tudtam mire vélni, de annyira nem is érdekelt a dolog. Az igazgató elkezdett rizsálni,hogy mit kéne csinálnom,meg keressem fel a DÖK termet, ami jobbra van. Mit keressek fel rajta,ha megmondja, hol van? Mindegy… be mentem a terembe, és egy szöszi aranybarna szemű tipikus jó kisfiú állt előttem, és kérdezte mit szeretnék.

-Asszem valami Nathanielt kellene megkeresnem a beiratkozási hülyeségeimmel kapcsolatban.

-Az én lennék… biztos te vagy az új lány igaz?

-Nikol.-mutatkoztam neki is be.

Nathaniel elmondott mindent, mit kellene még csinálnom, magyarán képet, meg kellene még 25$ is, plusz még elfelejtettem elvileg beadni a beiratkozási lapom, amire én esélyt sem látok… de mindegy. Meg azt sem tudom, hogy honnan a jó életből akasszak le 25$-t…Na mindegy elindultam hát,az udvaron keresztül,ki a városba.  A képet meg csináltattam, de valami szokatlanra lettem figyelmes. Mintha valaki a nevemet ordítozta volna… Próbáltam nem oda figyelni, de már késő volt.

-Mi a jó életet keresel, itt Ken?!-kiálltottam.

-Csak, beiratkoztam ebbe a suliba, ahova te.

-Hogy mit csináltál?!-kiáltottam,aztán meg csak szimplán fogtam a fejem. Ken az előző iskolámból való fiú aki fülig belém van zúgva…Végső kiakadásomban,ismerős hangra lettem figyelmes,a mély hang mit ha az angyalok dala lett volna,úgy is érkezett oda,mint hős megmentő. Igen Castiel volt az, akinek a hangját hallottam. Fogalmam sincs, hogy került pont akkor pont oda, de azt tudom, hogy megmentett a kis lököttől. Úgyszólván,Castiel úgy küldte el a büdösbe,hogy…na, jó inkább jobb nem részletezni. A lényeg, hogy nem lőttem fejbe magam.

-Hát te meg?-szólaltam meg, hogy mégis mit keres itt.

-Jöttelek megmenteni, nem látszik?

-Nem… nem tartom valószínűnek, hogy csak ezért vagy itt…

-Ne faggass, inkább örülj-mondta majd elment. Kedves mi? Na, mindegy… ezzel vissza mentem a suliba és beadtam a hülyeségeket. Pénzt meg előkotortam valahonnan. Beadtam mindent,és rákérdeztem Nathanielnél ,hogy meg-e van a beiratkozási lapom…Persze nála volt…én pedig majdnem megöltem a szöszkét,és felmostam volna a fejével legszívesebben…végképp akkor mikor beszívatott,hogy nem vesznek fel a gimibe amit én valahogy úgy reagáltam le,hogy:

-Miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii vaaaaaaaaaaaaaaaan?!?!??!?!?-igen…konkrétan leordítottam a fejét,mire ő elmondta,hogy csak viccelt...ott pattant el az utolsó kis idegszálam is,és gondolatban már meg fujtottam. De végére csak annyit mondtam, hogy ez nagyon nem volt vicces, majd sarkon fordultam és kimentem. Már indultam volna haza nagy dühömben, mikor megint a vörös szólított meg a hátam mögött.

-Hé’! Új csaj! Gyere velem, mutatok valamit.

Én meg csak sóhajtottam, és mentem utána. Felmentünk a tetőre. Ha jól értettem ellopta a kulcsot, és elvileg ide nem jöhetnénk fel csak úgy. De nem zavartatta magát, mondjuk nem mintha engem érdekelt volna… Megmutatta az egész várost, mert onnan fentről belátható volt. Hát… kivételesen nem volt olyan bunkó állat, mint ahogy eddig kiismertem, de kitudja, mi lesz még…Egy jó idő múlva,elindultam haza,otthon pedig a kedvenc zene összeállításommal,és egy adag gondolattal a fejemben tértem nyugovóra.

Szereplők

A szereplők^^

A főszereplő azaz Nikol

Később feltűnő karakter, aki a játékban egyébként nincs benne:

Tess

Pasik (^3^)

Castiel

Nathaniel

Lysander

Ken

Alexy és Armin

Csajok :)

Iris

Lisa&Amber&Charlotte

Rosalya

További...

Viola,Kim,Capucine,Peggy,Melody

Hali mindenki :) + egy kis infó

Ebben a blogban a Csábításból jeles fanficemimet,azaz a játékkal kapcsolatos történeteimet olvashatjátok. :)

Egyéb információt közölnék még itt veletek.
Figyeljétek a címeket!
Ha az "Epizód" szócskát látjátok,az a játéknak hűen van megírva.
Ha az "Egyéb történet" szópárt látjátok,azt teljes egészében az én művem,nem a játékhoz hű bejegyzés.

Köszönöm^^