Egyéb történet 21.

Castiel karjaimból csak apám haragos hangja tudott kiszakítani, és azt is csak nagy nehezen, és akkora sóhajjal, hogy azthittem kiszakad a tüdőm. Elkezdett pakolni, hogy milyen hülye vagyok de mégis örül, hogy élek. Az utóbbira egy mosolyt eresztettem el, és ekkor merült fel a téma, hogy anyám az hol van.
- Most miért nem válaszoltok?- néztem a fiúkra, ahogy nagy nehezen felültem az ágyon, ami egyébként tényleg nehéz, ha ilyen csövek vannak mindenedbe bekötve és ha megmozdulsz a helyük el kezd fájni de mint állat.
- Ni...- kezdett bele Cas, épp a kórházi csempe mélyreható tanulmányozása közben.
A mondat kezdet félbehagyására csak egy hülye, " Mondjatok már valamit!" fejjel néztem rájuk.
- Anyukád elutazott.- szólalt meg apu, valami nagyon keserű hangon. Szinte fájt minden egyes szava.
- Hova?!- akadtam ki, hiszen ő nem az az utazgatós típus, főleg nem egyedül.
- Hát...itt kirugták mert nem tudott figyelni a munkájára, mivel feszt te jártál a fejében és....- még mondott itt egy regényt de ez a félmondat úgy hatott rám mintha egyszerre csapott meg volna ezernyi villám. Egy pillanatra a tér és az idő is mintha megállt volna körülöttem, és láttam magam előtt a képet, ahogy anya mentegetőzik a főnökének, hogy "Sajnálom, igyekszek!" meg "Ne haragudjon, többet nem forduk elő!" és a többi. Borzalmas.
Csak az zökkentett ki a gondolataimból, hogy Cas megszorította a kezemet és az arcomba hajolva szólongatni kezdett.
- Hahó! Itt vagy?
- Öhm ...- "válaszoltam" visszatérve immár a valóságba.
- Sajnálom, nem akartalak lesokkolni...- mindta apu bűnbánó hangon.Pedig sikerült...
- De...de most hol van? És hova utazott? És...és mi?- kérdezgettem a fejemet rángatva ide-oda.
- Ki...ki ment külföldre. Egy ingatlan ügynökséghez
- De pontosan hova??- kérdeztem már végképp lefagyva.
- Hát...Londonba.- jött a válasz. Asszem innentől fel is akaszthatom magam...Mi az, hogy Londonba?! Úr isten! Az cseszettül messze van!
- A...Lon...Lond...oaaaa....- nyökögtem felhúzott szemöldökkel és tátott szájjal. Ezek után már csak az hiányzik, hogy kiderüljön, Tess meg itt fekszik a mellettem lévő kórteremben mert karambolózott a busz amivel jött meglátogatni vagy nem tudom...
- Nikoo....- szólongatott újból Cas.
- Castiel...megtennéd, hogy egy kicsit ki mész?- kérlelte apa, Cas pedig felvont szemöldökökkel válaszolt neki, majd kissebb töprengés után, elindult ki, a kórteremből.
- Apa miért k.. ?- kérdeztem, de apa közbe vágott. Miután Cas kiért és kintről megtámasztotta a falat, apu megszólalt.
- Nem tudod elhinni, ez a fiú mennyit volt itt melletted.- momdta.- Suli után egyből idejött, minden egyes nap, a négy és fél hónapon keresztül. És figyelt rád, meg néha még beszélt is hozzád.- mondta lágy hangon, és halkan, hogy meg ne hallja a kint ácsorgó delikvens.- Büszke lehetsz rá.- mondta még befejezve a gondolatot.
- Castiel...itt...minden...nap?- vontam fel a szemöldökeimet. Azért ezt nem gondoltam volna...Esetleg azt, hogy vérig van sértve és totál haragszik rám azért mert...konkrétan mandnem meghaltam.
- Igen.- folytatta apám.- És...igazából, olyan rossz állapotban voltál, hogy már 2 hete le akartak kötni a gépekről. De ő dacosan harcolt érted. És ennek köszönhetően vagy most itt. - mondta, kifelé nézve a kórterem ablakán.- Csak ezt szerettem volna ha tudod.- mondta megnyugvó hangon, meleg mosollyal. Azzal felállt, és az ajtóhoz indult, és vissza hívta Cast. Ő még mindig félig felvont szemöldökkel nézett, de végül vissza jött.
- Kicsit magatokra hagylak titeket. Fáradt vagyok...szerintem iszok egy kávét...Te kérsz?- nézet Casra aki egy "Nem"-et bólintott.
Apa kiment, én pedig ott ücsörögtem az ágyon, Cassal szemben, aki egyre csak állt...és állt.
Én elmosolyodtam mire, egy kérdő tekintetet vetett rám.
- köszönöm.-ennyit mondtam mosolyogva.
- Micsodát?- kérdezte ugyan ezzel a tekintettel. A hangján meglepődtem, hiszen egy nagyon enyhe, lágy hangot hallottam.
- Megmentetted az életem.- mondtam felnézve rá, kedves mosollyal.
- Csak magadnak köszönheted, hogy ilyen kitartó voltál.- mondta elmosolyodva egy aprót.
- Dehogy. Ha te nem vagy mellettem, lehet, hogy fel sem ébredek. Sőt...ha te nem vagy, két hete a hullaházban tengetném a napjaimat. Eszementül hálás vagyok.
- Ne mondj már ilyeneket.- azzal közelebb hajolt.- Te voltál erős és te ébredtél fel. Nekem ehez semmi közöm. Csak, amit te nem tudtál megtenni, pedig fordított esetben megtettél volna, hogy nem szállsz le addig a dokikról, amíg nem hagynak élni, én tettem meg. Bár mondjuk nekem nincs semmi női bájam, hogy azzal sikerült volna.- kuncogta el a végét.
-Hülye.-  boxoltam bele vigyorogva a vállába.- De a cuki nővércicusoknak biztos tetszettél. Főőőleg, hogy,Amint hallottam, naponta ide jártál.- mondtam mosolyogva.
- és szerinted az engem hol hatott meg, mikor te meg itt fekszel?- tűrte el az arcomba beleomló tincseket.
En kicsit elpirultam mivel jol estek a szavak.
- Szeretlek...- mondtam mosolyogva és megcsókoltam. Ő elkuncogta magát és megölelt. Na figyi. Nem tudom mi történt ezzel a pasival kicsit több mint négy hónap alatt de gyökerestől megváltozott. Több mint ffuuuurrccsaaa. Remélem ennek semmi káros hatása nem lesz ránk nézve...
Hirtelen az éjjeli szekrényemen rezegni kezdett a telefonom. Anya hív. ANYA, AKI KINT DOLGOZIK LONDONBAN!!! És gondolom baromira haragszik rám.
Remegő kezekkel nyúlok a telefonért és felveszem.
- Sz-szia.- köszöntem bele félve.
- Kislányom...- hallottam a megkönnyebbült hangot a vonal végéről.- Hogy vagy? Minden rendben? Ugye nincs semmi bajod? Van ott valaki melletted?...- záporként zúdultak ki anyám szájából, majd az én fejemre a kérdések. Én sűrűn pislogni kezdtem. Közben egyébként Cas a kezemet szorongatta....tudnám miért.
- Hé' nyugi.- szóltam bele már az ezer ötszázadik kérdésnél. Nyugi, jól vagyok semmi gáz.- mosolyogtam. A mondatomra csak hevesen azt hallottam, hogy mi az, hogy semmi gáz? Mejdnem meghaltál! és társai. De jó, érthető volt végül is a kiakadás.
Mire nagyjából lenyugodott megszólaltam.
- Figyi...öh....igaz...hogy kint vagy?- kérdeztem.
- Hol?
- L-Londonban.- sóhantottam ki. Olyan nehéz volt ezt mimondani...de bocsánatot akarok kérni ha ez tényleg így van.
- ...igen.- hangzott a halk, még is szívfacsarító mondat. Fájt. Konkrétan az életét keserítettem meg. Elvesztette miattam a családját, ami, neki mindennél fontosabb volt. Az alsó ajkamba haraptam, így tudtam csak vissztartani a sírást.
- Én...én sajnálom!- kiáltottam bele. A momdat hatására, akartam vagy nem, lecsordult pár könnycsepp az arcomon. Pár? Az nem kifejezés. Tizesével hullottak egymás után. De nem finoman fogalmazok, mert tényleg, össz ennyi. Nem zokogtam, a hangomról hallani sem lehetett, hogy sírok, egyedül csak is a megbánást és a sajnálatot.
- Nikky. - kezdett bele. Könyörgöm...mik ezek a becenevek már megint?!- Ne sajnáld. Itt jobban keresek. Csak kevesebbet jövök majd haza.- mondta komolyan.
- És ez olyan kis dolog?!- kezdtem isten igazából zokogni. Fájt. Nagyon. De hozzáteszem nem vagyok sírós falyta. De ez igen is eszméletlen volt. Elejtettem a telefont, a takarómon landolt. Én Cas vállába temettem a fejemet, úgy zokogtam tovább. Cas felvette a takaróról a telefont és beleszólt egy elnézést majd kinyomta. Átkarolt, és nyugtatgadni kezdett.
- Na. Semmi baj. Nincs semmi baj.- suttogta, ahogy egyre a hátamat simogatta. Én nem tudtam abbahagyni a zokogást. Nem tudom mi történt velem, de valami eltört bennem. A szivem mintha össze tört volna darabjaora, pedig el sem veszítettem senkit. De anyámnak ez a hangja és ahogy ezt mondta...az a ridegség...fájt.
Egy jó időre erre az incidensre, illetve mire felfogtam, hogy lehet örökte elveszítettem anyámat, csörög a telefonom. Én egyre csaka fiu vállába borulva voltam. Ő ránézett a kijelzőre, és megkocogtatta a vállamat, majd annyit mondott, hogy Tess. Kizárásos alapon Tess hívott. Nagy nehezen kimásztam Cas öleléséből, majd megtörölgetve a szemeimet, felvettem a telefont.- igen?
- NIKOL!!!- kiáltott bele Tes, épp, hogy nem sírva.
- Hé na. Itt vagyok.- mosolyogtam egy aprót amit ő ugye nem láthatott.
- Istenem de rég vártam már ezt!- sírt már tényleg.
- Nyugi van. Élek és virulok.- mondtam barátságos hanggal.
- úgy hiányoztál!- mondogatta már alig kivehetően annyira sírt.- Megijedtem, hogy elveszítelek.- mondta zokogva.
- Hé' hagyd abba.- kuncogtam.- Inkább gyere ide.
- Ez az igazi Nikol.- mondta azz első mondatomra utalva.- Jövök.- momdta vidáman de még mindig sírva majd letette.
- Várj...- ráncoltam össze a homlokomat.- Ő múltkor csak árutazóban volt itt nem?- néztem Casra.
- Kihagyta egy időre a sulit és...- mondta de közbe vágtam.
- Négy hónapot?! Basszus mindenki életét elcseszem!- akadtam ki.
- Hé' Nikol nyugi.- fogta le a kezemet, mert képes vagyok, és belevágok a falba ami nem feltétlen jó...hozzáteszem a következő ez pett volna...nem egyszer előfordult már. Az ált. sulimban mái napig(amint tudom)ott van az öklöm nyoma a falban...az miatt mert jól felidegeltek.- Maga vállalta.- folytatta Cas - Nem kellett volna ha nem akarja.
- És anyám? És te? Te jártál suliba legalább? Mond, hogy nem lógtál hónapokat kérlek!
- Nyugi van. Nem lógtam...nem mindig...de én eleve nem tartózkodom valami baromi sokat a suliban khömm...
- Öh...mandjuk ja.- néztem az ajtóra.
Egy szó mint száz. Ez. A. Pasi. Teljesen. Más. Lett. Nem tudom mi történhetett de ennyire még nem éreztem közel magamhoz. Soha... Lehet csak a stressz volt ami miattam érte? Vagy...valami teljesen más?

/kicsit hosszabb mint az eddigiek, deee ezzel kérek bocsit, hogy most kicsit tóbb ideig nem volt rész :) /

Egyéb történet 20.

...
- N-Nik...ol...ugye tudod, hogy halványodsz?- tette fel a kérdést Cas.

- Ohmm?????- néztem magamra. Úgy néztem ki mint egy szellem.

- Ne...ugye nem akarsz itt hagyni?- kérdezte Cas. Érezhetően olyan hanggal, mintha szíve egy darabját akarnám kitépni.

- Sajnálom!- ennyit kiáltottam oda neki, egy legördülő könnycseppel, majd egy puffanás és eltűntem. Újból csak a nagy feketeséget láttam, meg hallottam egy idegesítő hangot.

Bipp...bipp...bíííp...

Ez az idegesítőhang...mi ez?! Várj...én...ha tudok gondolkodni akkor...

Azzal hirtelen kipattantak a szemeim és felkiáltottam.

-ÉLEK!- nyíltak tágra a szemeim ahogy hirtelen a kiáltással egy időben felültem az...ágyon? Áááágy??? Hol a pics*ba vagyok?!

Ekkor körbe néztem. Fehér falak. A mellkasomra meg mindenhova nyomorult csövek kötve...és mire észbe kapnék egy rohanó nővér suhan be hozzám.

- Kisasszony! Jól van? Feküdjön vissza!- parancsolt rám, ahogy visszanyomott az ágyra.

- öhm...- össz-vissz ennyi jött ki a számon.

Egy nagy levegő, azzal már kezdett nekem magyarázni.

- Nyugodjon meg! Ilyen állapotban nem jó a sok stressz!- mondogatta aggódóan.

- Milyen...állapotban?- kérdeztem igen értetlenül. Azt úgy kb leszűrtem, hogy egy kórházban vagyok de..miért ?

- Egy pillanat, és hívom a doktor urat, mindjárt meg magyarázza.- azzal kisuhant az ajtón.

Kórház? Doktor? És...hogy kerülök én ide? Fél perce még Cassal voltam a suliban! Ez most, hogy van?

Fél percre a gondolatra, fehér köpenyes inges férfi jelent meg "főorvos" táblával a neve alatt.

Én, még is, hogy kerülök a főorvos betegei közé? Oda nem csak a súlyos esetek mehetnek? Miiiiii? Na jó én ezt tényleg  nem értem..

- Üdv kisasszony.- köszönt  doki jóízűen.- Végre látom ébren is.- mosolyodott el.

- Ébr...IS?!- akadtam ki. Hogy máshogy látott még? Ezt...nem értem...

- öhm igen. Tudja elég sokáig feküdt itt.-  mondta. Valamiért elég szórakozottnak látom ezt a hapsit. Mire befejeztem a gondolatot, egy újabb rohanó alak jelent meg a szobámban.

- NIKOL!!!- kiáltott rám, egy vörös hajkorona, egy vörös-feketeség, egy irtó cuki pasi, vagyis egy Cas.

- Ca...- ennyit tudtam kinyögni meglepődöttségeben, de ha tudtam volna, se hagyta volna a doki mivel ezzel a lendülettel Casra is mordult.

- Tudja, hogy az intenzív osztályra nem jöhet csak így! Főleg ne rohangáljon meg ne ordítozzon.

- Hát ez engem annyira érdekel...- forgatott szemet, majd odasietett hozzám és letérdelt az ágyam mellé.- Jól vagy?- kérdezte lehető leglágyabb hangján.

- Öhm...azt sem tudom miért fekszek itt, szóval nem tudok viszonyítani.- mondtam ki nagy nehezen. Valami...mintha más lett volna Cason. Valami amit egyenlőre nem tudok, hogy mi.

- Ja, hát persze. El is felejtettem. Maga kómában volt.- mondta a doki. ~ elvileg ez meglepő, de végül is ezt tudtam a betűkből.~ gondoltam majd Casra néztem.

- Hmmm?- figyeltem fel a két hímnemű tag elkomorodására.- Mi az?- kérdeztem. Cas csak felállt és az ablakhoz indult.

- Uram ez annyira nem jó ötlet...- mondta a doki, de Cast rohadtul nem érdekelte mit magyaráz. Fogta magát és kihúzta a függönyt. Olyan délután 2 tájt lehetett de amit kint láttam az igen furcsa. Hó! Minden havas. De...szeptemberben?

Értetlenkedtem magamban. Csak párat pislogtam, hogy nem e káprázik a szemem de nem...majd felültem az ágyon, és értetlenül néztem mindkettőre.

- Ni...4 és fél hónapig nem voltál ébren.- mondta Cas a földről átvezetve rám a tekintetét.

Engem ez úgy ért mint derült égből villámcsapás...bár nem is volt az a bizonyos ég eddig sem derült.

Csak maradtam kerek szemekkel magam elé és azt sem tudtam élek-e vagy halok.

Négy hónap...az rohadt sok! Ch...négy...több mint négy. De ez olyan lehetetlennek tűnik. De az engem jobban aggaszt, hogy Castiel miért tűnik ilyen furcsának.

- Kisasszony...!- szólongatott a doki. Én erre csak felkaptam a fejem. És először rá néztem majd Casra meredtem.

Cas erre félig felhúzta a szemöldökét, majd kifelé kezdett bámulni az ablakon.

- Khöm...úgy látom rám már itt nincs szükség...- mondta a doki.- Ha még szeretnének valamit megtudni szóljanak egy nővérnek...illetve ha a hölgy mögött levő kapcsolót megnyomják automatikusan jön egy nővér.- sóhajtotta majd elköszönt és kiment.

Pár másodpercig csak a rám kötött gépek pittyegése és a doki halk léptei, ahogy kiiszkolt, ennyi hallatszott.

De Cas végre felém fordult.

- Miért csináltad ezt ha?- kérdezte elég haragosan.

- M...mit?- kérdeztem értetlenül.

- Azt, hogy csak eleve kiszöksz tőlem és Vaterod elől! A kórházban mindenki temetni akart érted?! Két napod lett volna és lekötnek a gépről és vége! Érted?! Meghalsz!!

Ez sokkolt. De olyan szinten, hogy majdnem elájultam.

- Két...nap....- ennyit nyögtem ki elképedve.

- Képzeld igen! És a másnapi álmomból is szellem módjára eltűnsz!- akadt ki szegény. A mondatra felkaptam a fejem.

- Álom volt? Nem valóság? ÁLOM?!- kérdeztem vissza.- Ezt az álmot én is láttam! De azt hittem ez a valóság...- halkultam el a végére.

- És mikor felébredtem akkor tudtam meg, hogy a "jóslat" a betűk, igazak. Csörgött a telefonom, hogy kórházban vagy...innentől pedig semmi...minden nap ugyan az.- mondta ahogy egyre közelebb jött.- Azt hittem elveszítelek! Érted te ezt?! Rohadtul nincs senkim csak te!- nyomott le fél kézzel az ágyra.

Ezek a mondatok...senki sem mondott még ilyet...valyon még mindig álmodok? Nem hiszem.

Cas közelebb hajol, hogy végre elkapja a tekintetem mire én egyik kezemmel a hajába túrva, és azt a fejemhez közelítve, végül megcsókoltam. Igen váratlanul érte azt lehetett rajta érezni, de nem. Nem tért ki előlem, sőt. Talán, szenvedélyesebben mint valaha, visszacsókolt. Az első csók amit én kezdeményeztem, és az első ami ilyen jó volt. Istenem de rég óta vártam azt, hogy végre elkapjam azt az érzést, hogy valakinek fontos vagyok...dehogy annyira azt legvadabb álmaimban sem reméltem volna.
Ezt a gyönyörű pillanatot, ami szinte felbecsülhetetlen értékű volt, Cas telefonjának pittyegése törte meg. Lassan elváltak egymástól az ajkaink, és Cas mérgesen nézett le a zsebére.
- Húúú, de falhoz ba...váglak!- akadt ki a telefonra szegénykém. A mondatra én elmosolyodtam, ő pedig kivette a pittyegő borzalmat a zsebéből, és beleszólt.
- Mond.- ennyit sóhajtott a telefonba.- Nem.- szólalt újra bele olyan 5 másodperc múlva, majd lerakta a telefont.
Kérdőn néztem rá, hogy ki volt az, de ő csak legyintett, hogy nem fontos.
Én beletörődtem, majd az éljeli szekrényemre néztem. A telefonom ott volt. Kiváncsi voltam pontosan hanyadik van. Megfogtam és megnéztem. A látvány sokkolt.
- December...24.- néztem értetlenül a képernyőre.- Ka...karácsony van?- kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Úgy bizony. És nekem ennél szebb karácsonyi ajándék enm is kell. Csak, hogy élsz.- ezzel újból megcsókolt.
Soha nem gondoltam, hogy megtapasztalom ezt, vagy ilyen szavakat kapok. Valaha. De bizonyosan, nagyon-nagyon jól esett. És, Cast erről az oldaláról is megismertem, végre.

Ezzel a résszel szeretnék mindenkinek boldog karácsonyt kívánni^^

10. Epizód folyt.

Ahogy éazrevettem nem is fogta fel mit mondott.
- Castiel...te...- néztem rá kerek szemekkek.- Életed legfontosabb...- nyökögtem egy fél mondatot.
- Ehm...nem szokásom hazudni.- jelentette ki, ahogy kinézett oldalra.
Én csak halványan elmosolyodtam majd hangosan elkezdtem gondolkodni.
- Szóval én most egy halott vagyok, aki valamilyen módon visszakerült a jelenbe, csak azt nem tudom, hogyan.
- Figyelj.- nézett vissza rám, ahogy kissé eltolt és felállt majd kezet nyújtott nekem, hogy álljak fel én is.- Ha itt vagy, annak van valami jelentősége. Csak ki kell találnuk mi az.- mondta, közben én elfogadtam a kezet és felálltam visszaigazítva a lábamra a nadrág szárát, hogy, nehogy megint valaki ide jöjjön sápítozni...
- És...de...akkor...ki kellene találni, hog miért vagyok itt nem?- kérdeztem.
- Hát,- dőlt a fának.- A nyálas filmekben mindig azért jönnek vissza, hogy elköszönjenek a szeretteiktől meg hasobló...
- Elköszönni....- ismételtem meg ezt a szót mire egy betű jelent meg a kezemen, mintha bele lett volna vésődve, de egyáltalán nem fájt.
- Uhh...ez nem fáj?- kérdezte Cas.
- Hát az engem jobban érdekel, hogy mit keres egy K betű a kezemen.
- He?- nézett ő is rá. - Aha...szóval ez egy relytvény...utálom a relytvényeket.- sóhajtotta Cas.
- Lehet...ha...meglessz az összes betű, választ kapunk, hogy miért vagyok itt.
- Az lehet...- mondta Cas, ahogy csuklón ragadva elkezdett valamerre húzni.
- Ehm...Cas...- nyökögtem nem értve hova visz.
- Ha relytvény, hát legyen. Megfejtjük.- vigyorodott el.
- Éééss...mégis hova viszel?- kérdeztem.
- Meglátod.- azzal elhúzott a suli szívébe. Ha eddig nem mindenki látott meg, mostmár igen...hortelen felkanyarodtunk egy lépcsőn, és ott találtam magam, ahova először hívott el.
- Miért jöttünk ide?- kérdeztem furcsállva a dolgot.
- Ne. Emlékszel? Itt voltunk először, mikor KÖRBEVEZETTELEK a suliban.- vigyorodott el a "körbevezettelek" szót kifejezetten megnyomva.
- K...mint körbevezetni.- vigyorogtam mikor egy újjabb betű, pontosabbban egy "Ó" jelent meg a kezemen.
- okoooos.- ugrottam a nyakába, mire Cas majdnem hátra esett.
- hé azért óvatosan.- ölelt meg kuncogva.
- o...o....mint...okos..osztani...óra...ostor...- mondtam de Cas közbe szólt.
- ÓRA!!!- kiáktott fel, mire a kezemre bökött. A kezemen az az óra fityegett amit tőle kaptam, még mikkr elfelejtettem felkelni.
- Oh tényleg.- mondtam ahogy lekaptam a kezemről és nézni kezdtem. Hirtelen egy "M" betű is helyet kapott a többi mellett.
- Ohm...M...őőő...ez mégis mi?- néztem Casra.
- Hát...nem tudom. De nem hinném, hogy itt lesz, a további betű...- mondta, ahogy elkezdett lehúzni a lépcsőn, és elkezdtünk mennia folyosó vége felé, ahogy egy kék, és egy fekete hajú srácba botlottunk, elég érdekesen néztek ki...
- Öhm bocsi.- állított meg konkrétan engem a kékhajú, Cassal nem is törődött.- Esetleg tudnál nekünk segíteni? Gémkapcsot nem láttál valahol?- kérdezte.
- Amint látod ketten vagyunk, és nem, nem láttunk.- mondta Cas engem szólni sem hagyva, és húzott tovább.
~ Már megint gémkapocs kell valakinek?~ kérdeztem meg magamtól mire, hirtelen megvilágosódtam, és megszólaltam.
- Megint! Gémkapocs megint! Ez a szó!- mondtam Casnak eki erre megfordult. A kezemen egy "A" betű jelent meg.
- Okos.- momdta majd kezdett gondolkodni.- Semmi nem jut eszembe A val...
- Nekem sem...- szomorodtam el mire ránéztem a kezemre. Összeolvasva a betűket kijött wgy bizonyos szó.
- Castiel!!- mutattam oda neki a karomat.
- Kóma...de ez mit is jelent? - nézett félig felhúzott szemöldökkel rám.
- Nem érted? Én igazából nm vagyok itt! Én kómában vagyok! Erre utal a szó, és az is, ahogy pörögtek a napok! És nem haltam meg!- mondtam mindvégig vigyorogva.
-Vagyis...akkor...- kezdett el Cas gondolkodni.
- Igen élek!- mosolyogtam felé.

Még mindig nem ez az egész rész, de rohamos írás alatt áll a következő ^^

10. epizód

~He? Mi a...JESSZUS!~ néztem körbe, mivel, éppen csak a véres testemmel szemeztem.~B@zd ez mi?~ végig néztem magamon. Csak épp nem volt magam. Semmi voltam. De mégis láttam. Furcsa...
De az még inkább, hogy az agyon véres testemet nézegettem. A lábamból még mindig folyt ki a vér, és továbbra sem mozdultam meg. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy tudok mozogni. Méghozzá lebegni.~Wih...mindig is repülni akartam.~ gondoltam, ahogy felszálltam. A város felülről. Igen furcsa egy dolog...De az ez az egész igen furcsa egy dolog!
Este van. Milyen szép este. A holdfény...hmmm...na de miért is ilyeneken gondolkodok mikor...heeeeeeeeeee?
Jó ne nézzetek teljesen hülyének...két másodperc alatt nappal lett. Két. Másodperc. Mi van? Ezt. én. nem. értem...Jó ez konkrét Agyf@sz...
Hogy ne csak rébuszokba beszéljek, a pontos történést is elmondom. Lebeg a suli felett, mikor azt veszem észre, hogy csak pörögnek a napok. Lényegében pár másodpercenként váltja a nap, a holdat. Furcsa...
És mire észbe kapok, bent vagyok a suliban. Végig nézek magamon. Testem is van. WHAT?!
Csak nézek meredten magamra, mire valaki belém szalad.
- Jaj, bocsi Ni. Véletlen volt.- szólalt meg Nath.
- ŐŐŐŐŐŐŐŐŐ...Semmi...baj...- mondtam. Nem tudtam, hogy hallja-e. Csak reménykedtem.
- De, tényleg...én nem figyeltem...- mondta, majd még egyszer bocsánatot kért és tovább ment.~Öhmmm...ezt nem biztos, hogy teljesen értem...EGYÁLTALÁN NEM ÉRTEM!~ akadtam ki, majd mentem ki  az udvarra. Ha már itt vagyok, akkor talán Cas is. És akkor talán tudok vele beszélni.
Persze utam közben Viola állított meg.
. Szia Ni, hogy telt a szünet?- mosolyogtt rám. ~Miért "Ni"-z mindenki? Nikol vagyok!~
- Öhm...szia viola...öhmm...jól...? asszem...- mondtam elég zavarodottan.Ezután még beszéltünk pár szót, majd felszólalt.
- Jajj, a doga eredmények. Gyere nézzük meg őket!-azzal csuklón ragadott és behúzott valami terembe.
Igen furcsa érzés volt ez az egész. Nem csak mert Viola olyan furcsa, azért, mert a semmiből kerültem ide,úgy, hogy asszem élek, vagy mi. De ez sem biztos. Igen furcsa, hogy egyik pillanatban nézem a véres, illetve halott magam, és egyszerre ÉLVE a suliban találom magam. Hát ez mi?!
Jó- jó térjünk vissza a valóságba. Eredmény, eredmény...szóval. oh de jó. Csodálatos. Nekem legalább is...4es wohohooo !
Várjunk...ez stimmel...ez az a doga amit tényleg megírtam. Ez nagyon furcsa...de lehetséges. Így még forcsább, hogy ez AZ a doga.
Ki játszik velem? Mi ez? Hogyan történhet? És legfőképp miért?
Mint egy...rossz álom. Tréfál velem az élet. Vagy nem élet...vagy mi...ahh f*szom se tudja.
Ácsi! Ha...ha itt vagyok a suliban...jó esetben Castiel is itt van. És ha Castiel itt van...akkor tudok valakivel beszélni aki szorosan kötődik hozzám.
Ezzal kirohantam a teremből Violát se szó se semmi más nélkül otthagytam. Szinte rohantam ki az udvarra ahol egy fa alatt üldogélve és valamit irogatva, megláttam a lovagom.
Tempóm kétszeresére gyorsítva rohantam a fához ahol letérdeltem a fiúhoz és megöleltem.
- Hee? - pislogott fel rám Cas.
- Hiányoztál.- mondtam szorongatva a fiút.
- Alig egy napja láttál.- mondta a fiú vigyorogva.
- Egyn...a...- pislogtam még mindig ölelgetve.
- Nem emlékszel? Eljöttél hozzám tegnap...Még majdnem be is estél az ajtón csak megfogtalak.- mondta a fiú mosolyogva ahogy átkarolt.
- Megfogtál?- kérdeztem vissza. Elkezdtek megjelenni előttem a képek ahogy Cast hívom...ahogy kicseng és semmi válasz. Ahogy csengetek és semmi válasz. És ahogy az ajtónak dőlök, ahogy kinyitja azt és az, hogy NEM kap el. Utána jön apa és az elrohanásom és a minden sőtétbe boruló kép.
- Nikky jól vagy?- kérdezte Cas látva rajtam az elgondolkozást.
- Mi? Ki? Ja, igen...asszem...- motyogtam a végén már.
- furcsa vagy.- állapította meg.
- háát...az lehet.- jelentettem ki a mondatára.
- nem akarsz eljönni velem?- kérdezte Cas.
- én hova?- kérdeztem vissza.
- hàt lesz tàjfutás...csak a bejelentésről sikeresen lekéstél mivel még nem voltál itt. Szóval ott...leszel a párom?- kérdezte Cas.
- Tájfutás? Ch...utálom. de ha muszály részt venni...persze.- jelentettem ki apró mosollyal. Bár ahogy előtűntem úgy el is tűnhetek újból nég a futás előtt.
- Öhm...ne nézz hülyének...de nem volt nkem valami a lábammal...öhmm...tegnap?- kérdeztem.
- Hmm? Mi lett volna vele?- kérdezte Cas félig felhúzott szemöldökkel.- Nagyon fura vagy...semmire sem emlékszel a tegnapból. És ilyeneket kérdezel. Mi történt?- kérdezte a tőle telhető legkomolyabb fejjel.
Egy kissebb töprengés után, hogy mit is mondjak, megszólaltam.
- Nem hinnéd el.- sóhajtottam oldalra kinézve.
- Mikor is nem hittem én neked?- kérdezte.
- Igaz. De...ne röhögj ki.- azzal nagy levegő, és laza 2 percben elmeséltem neki mindent. Elejétől a végéig. Hogy pontos legyek, onnan, hogy felhívom és nem reagál, addig, hogy minden elsötétül.
Cas kikerekedett szemekkel reagált.
- De, hogy ezt mind bizonyítani tudjam. Bárki. Tényleg akárki. Látott engem tegnap délután óta? És tudod jól, hogy ennyit sosem kések a suliból. Soha. És ha ezt mind összeveted. Hihető. Sőt. Látszik, hogy igaz.- mondtam, majd ránéztem Cas arcára. A csodálkozó tekinteten kívül semmit sem láttam az arcán. Egy bizonyos pillanatig amikor viszont belemarkolt a hátamon lévő ruhadarabokba és igen erőssen magáhiz ölelt. Mukkani sem bírtam a reakciótól. Kb. két perc után lazított a szorításon és én csak annyit éreztem, hogy felhúzza a lábszáramon a nadrágom. A következő tekintetet talán sosem felejtem el, mikor meglátta a heges, sebes, néhol még vérző lábam - ezt a nadrágomon keresztül nem lehetett látni mivel fekete volt.-
A tekintet amit akkor láttam rajta leírhatatlan. Csodálkozó, féltő, kétségbeesett tekintet. Soha nem láttam még rajta ilyet. Tényleg soha.
- Cas...- kezdtem bele a mondatomba mikor már vagy fél perce bámulta a lábam.
- Te...meghaltál. - mondta, minthogy ez neki csak most jött le.- Most...hogy...de...ez képtelenség!- kapott a fejéhez az egyik kezével.
- Castiel nyugi...- tettem rá a kezem az övére.
- Hogy nyugodjak meg, ha az életem legfontosabb dolgát elveszítem?!- nézett rám. Szerintem fel sem fogta mit mondott. Én elképedten néztem Casra.- Öhm.- ennyi jött ki a számon.

A folytatás következik nemsokára ^^

Egyéb történet 19.

-De...De jól vagyok!- ültem fel az ágyon.
- Ja, látom mennyire.- forgatta meg a szemeit apu, majd megfordult indult ki a szobából.- Öltözz fel.- mondta, és már végleg kiment.
- Mi a jó büdös rohadt élet ez?!- néztem Casra.- Mi az, hogy csak ennyi, hogy öltözzek fel, meg, hogy le se harapta a fejed...EZ MI?!- akadtam ki.
- Csssst!- azzal a szám elé rakta az egyik ujját.- Mindent el fogok magyarázni. Csak várj egy kicsit.- Azzal kiment. Én i smentem volna, csak ugye nem tudtam a lábam miatt... Így sajnos együtt maradtam, a szobában a fájós lábammal.

Csak a fejemet ingattam, majd öltözni kezdtem. Rendesen dühös voltam, mind Casra, mind apámra... Apámra azért, mert nem szedte le Cas fejét, pedig megérdemelte volna, Casra pedig azért, mert rejtélyben hagyott. Legszívesebben fogtam volna magam és indultam volna ki a házból, de szinte felállni sem bírtam. A nadrágommal is meggyűlt a bajom. Mikor kész lettem, és már pár perce, a fejemet fogva ültem az ágy szélén, benyitott Cas. Kopogásról nem hallott...nem ááám....

- Gyere.- mondta, majd végig mért.- Öhmm...jól vagy?
Felemeltem a fejem, és egy komor kép csapta szemen Cast.
- Öhm...- pislogott szerencsétlenje.
- Mindegy.-azzal felálltam, és sikeresen ránehezekedtem a lábamra, és ekkor felhúztam azt.- Mit akarsz?- kérdeztem.
- Mi bajod, hogy így beszélsz velem?- pislogott még mindig.- Mindegy...- azzal kisegített, hogy ki tudjak bicegni a konyhába, ahol jelen esetben apa volt.
- Magunkra hagynál?- nézett rá Casra, engem a fiú leültettet egy székre majd kiment a konyhából.
Búskomor képpel néztem rá apára.
- Miért jöttél ide?- kérdeztem.
- Ha lesérülsz, esetleg eljöhetek nem?- erre egy "na persze..." legyintést tettem.
- Most komolyan. Castiel hívott ide?
- Igen. Mivel megígértettem vele.
- MI VAN?! MIKOR?! MINEK?!- ugrottam fel, persze az asztalon támaszkodtam, hogy ne essek össze.
- Még ez az afférod előtt...
- MILYEN AFFÉR?!- akadtam ki még jobban.
- Az...most mindegy. És vedd lejjebb a hangod. Apáddal beszélsz.
- chh...- azzal visszahuppantam a székre.
- Hö...figyelj.Én tudok rólatok...
- Milyen rólunk?!- pislogtam.~Casról és rólam?...nincs is semmi rólunk!~ akadtam ki.
Apa elmagyarázta, hogy Cas-igen, igen meglepően- hozzá fordult először, hogy lehet-e köztünk valami. És mivel ezt tudta, ezért nem harapta le a fejem, ami a félreérthető helyzetet illeti.Én totál leblokkoltam. Felálltam, és felhúzott lábbal ugrálva, mentem ki a konyha,majd a ház ajtaján. Mindent a hátam mögött csináltak. Mindent...Ezért most én is a hátam mögött hagyom őket. Pár háztömbnyire lehettem ahol be fordultam egy sikátorba ott ültem le mert alig bírtam menni.

Hirtelen odakaptam a lábamhoz, mire észrevettem, hogy valami meleg és nedves folyadék van rajta. Felemeltem a kezem és vért láttam rajta. Nem is keveset. Ránéztem a lábamra mire, amint láttam csordogált ki belőle a vér.

Csordogált?? Ömlött! Pár perc után pedig már egy bazi nagy vértócsa közepén találtam magam. ~ most mit csináljak? A telefonom sikeresen ott hagytam Cas házában.Azt nem tudják hova mentem, és visszamenni pedig nem tudok.~ gondolkodtam igen igen ijedten. Egy sóhajtás majd a gondolat, hogy itt fogok elpatkolni.Kinyújtottam a lábam, a falnak dőltem, a fejemet kissé oldalra döntöttem a szemeimet behunytam.

 Ilyen nyugodt lennék? Nem. Csak beletörődtem. Engem mindig arra tanítottak, hogy minden történik valamiért.Mindennek oka van. Ha meghalok, meghalok. Annak is oka van.

Nem parázok ezen annyit, bár nyugtalanított, mégis mi lesz ha elmegyek. Sokan nem hiányolnának. Talán Tess. Talán Castiel. Esetleg a szüleim. Itt rövidre is zárnám a kört. Sok embernek nem vagyok fontos. Sőt valaki örülne ha eltűnnék a színről mint például Amber, hogy szabad terep lenne Cas. Hát lehet...akik pedig szeretnek...azoknak a reakciójától kicsit félek. Mi van ha valamelyik barom utánam akarna jönni? És azt én nem szeretném ha miattam halna meg valaki, persze saját magamon kívül. Magamat nem féltem. Sőt. Ez az egész egy felszabadító érzés. Végre megtudhatom kinek vagyok úgy isten igazából fontos. Lehet, hogy ezt én már látni nem fogom. De egy olyan érzésem van, valami fogja ezt közvetíteni felém. Hogy mi? Magam sem tudom. Még. Hamarosan megtudom. Lehet. Nem biztos. Semmi sem biztos. Csak az, hogy ha nem most, majd máskor. Lehet. Ha nem találják fel az 'örök fiatalságot' vagy az 'örök életet' amit igen nagy kétségek közt, de nem hiszek.

A lehunyott szemes pózban ültem tovább. A kezeim a derekam mellett voltak. Éreztem a földön a vérem ami már nem épp kis arányban oszlott el a földön. A szememet kinyitni sem volt erőm. Egyre elnyomottabb érzés fogott el, a világ mintha forogni kezdett volna, csukott szemen keresztül is. Leírhatatlan érzés. Nem azért mert jó, hanem mert furcsa. És konkrét szó sincs erre az érzésre. Hirtelen csak annyit éreztem, hogy eldőlök a fallal párhuzamosan, és a fejem a vértócsa közepén landolt. Próbálkoztam én felülni, de megmozdulni sem volt erőm. A nyomott érzés egyre jobban fogott el, majd mintha ott sem lettem volna már nem éreztem semmit.

Egyéb történet 18.

A múltkori strand-csók akció után, mint kiderült a szüleim semmit sem vettek észre az egészből szerencsémre. Ennek nagyon is örültem.
Egyszer még a nyár utolsó napjai eggyikén, sétálok a parkban, és gondoltam meglátogatom Cast...de uhh...milyen nyomulós az már...de nem éddekel! Jó pár napja a színét se láttam! Egy furcsa csók és vallomás után ennyi jár nekem.
Ígyhát el is indultam a vöri háza felé...még szerencse, hogy tudom hol lakik ccc...Lényeg ami lényeg már a ház előtt toporzékolva és várva, hogy ez a szerencsétlen kinyissa az ajtót...vártam és vártam...nem jön senki...gondltam vagy nincs otthon vagy rossz a csengő...de én a kis akaratos csak nem akartam elmenni, így hát, felhívtam Cast. De nem vette fel... na most már rendesen be voltam sz@rva...aggódtam érte. ~ hova mehetett? Hova mehetett?~ egyetlen ész szerű lehetőség, hogy koncertjük van, de azt meg tudnám...
~ Istenem csak ne legyen semmi baja...~ gondolkodtam már teljesen beparázva. Az ajtónak dőltem és sóhajtottam. Már csak annyit éreztem, hogy nyílik a hátam mögött az ajtó...mire észbe kaptam bent voltam a lakásban és a földön feküdtem a hátamat a padlónak csapva. Rohadtul fájt mindenem...
- Ááááááúúúú...- nyökörésztem. Mire úgy nagyjából felfogtam mi van, akkor jöttem rá, hogy közvetlen mögöttem áll valaki. Felnéztem az alakra és Castiel, értetlenül felvont szemöldökkel és félig tátott szájjal állt mögöttem.
- Te meg, hogy...?- pislogott.
Én felpattantam, és elkaptam a nyakánál a pólóját.
- Megfujtalak te barom!!- rángattam meg kissé amit igen igen rosszul tettem, mivel én és a lábam az előző esést követően nem igazán voltunk barátságban, röviden írtóra fájt az a rühes lábam...
- Áááhh...- nyökögtem félig felhúzott lábbal és most már nem rángattam a fiút hanem megtámaszkodtam rajta mert ha nem teszem tuti összeesek.
- Nikky...őő...- pislogott szerencsétlenje.
Én a fájdalomtól összeszorítottam a szemem úgy szisszentem fel.
- öhemm...jól vagy?- kérdezte.
- hülye kérdésre hülye válasz szokták mondani...Teljesen! Annyira, hogy szétaggódtam magad érted, most meg asszem a lábam szeretne elszabadulni tőlem áhh...- nyökögtem ugyan úgy elég erőssen belemarkolva a fiú pólójába.
- Aggódnii?- pislogott tovább.
- Hát elérhetetlen vagy meg itt sem reagálsz semmire.
- Ja...a telefonom lemerülve hever, a csengő meg besz@rt...
- Hát nagyom jó...én meg aggódjam szét magam...- mondtam ugyan úgy. ~ Most komolyan mindjárt leszakad a lábam...~
Cas a térdhajlataimba belekarolva felkapott a kezeibe, és indult be velem a szobába.
- Cas te mit...?- kezdtem, de közbevágott.
- Cssst!
Egy Cas falyta lecsitítás után ki mer megszólalni? Szerintem senki...
A drágaság bevitt a szobájába és az ágya előtt letérdelt így le tudott oda rakni.
Hát, hogy annak az ágynak milyen jó illata volt...ez az isteni Cas illat...Simán elaludtam volna ha nem fájt volna ennyira a lábam...de fájt így ez lehetetlennek számított.
- Hol fáj? - kérdezte a farmeromat birizgálva.
- Az agyam helyén...egyébként a lábszáram meg a térdem...- mondtam rá nézve.
Cas egyet bólintva az övem kezdte piszkálni.
- Te meg mit...?!- pislogtam nagyokat.
- Kussolsz.- teremtett le.
- De de Cas...!!!- kerekedtek ki a szemeim mikor már a farmerom gombjairt gombolta.
- Fogd be a száááád.- azzal nyomott egy puszit a számra. Én végül kussban maradtam de kicsit félve néztem mit csinál.
Castiel már végleg kigombolva a gatyám, elkezdte...lehúzni...rólam...~ !!!!!! Ez most mii?!?!?! ~ akadtam ki tiszta vörösen. Mire észbe kaptam már nem volt rajtam nadrág. ~ uhjjj...de gáz érzés..~ gondoltam még vörösebben mint eddig.
Cas félre dobta a nadrágom és a lábamat kezdte szugerálni meg tapogatni meg ilyenek.
Egy egyszerű érintés is olyan volt mintha vagy 10 kalapács ütögetné folyamatosan. Ez meg is látszott rajtam hiszen oldalra fordítottam a fejem és halkan könnyezni kezdtem.

- Nik...hé' na!- nézett rám ijedten.- Ennyire fáj?- pislogott szerencsétlen. Én mást nem tudtam tenni, mint bólintottam egyet, hogy igen,ennyire.- Jesszus...neked tényleg orvos kell...- mondta azzal felállt,

-Nem megyek do...khihoz...- mondtam szipogva.

-Nem is kell menned. Majd ő jön.- azzal tárcsázni kezdett.

-De Castiel nem akarooommm....- de dumálhattam én neki nem érdekelte.

Mire észbe kaptam csengett a csengő, Cas ajtót nyitott.

Egy ismerős hang csapott fülön.

~ ugye nem...!!!~ akadtam ki erre...

- Nikol!- rohant be a szobába...na ki? Hát apám a rohadt életbe! Mögötte jött Cas akire egy jó adag szúrós pillantást vetettem, hogy, hogy volt annyi esze, hogy felhívja apámat.

Na meg igen igen félreérthető helyzet, hogy úgy fekszek az ágyban, hogy nincs rajtam nadrág...

A következőkben, apám jól leb*szott, hogy jobban vigyázzak magamra mert lehet, hogy eltört az a nyominger lábam...párnap és suli kezdés mit csinálok ott törött lábbal?!

/ a következő részben kiderül ^^ meg az is, hogy mi baja a főszereplőnek és, hogy Cas miért a csaj apját hívta fel a doki helyett.../

Epizód 9.

A vallomás

- Jó reggelt álomszuszék.- mondta mosolyogva anyum a szoba közepén ácsorogva hajnalban... tegyük hozzá nekem a hajnal nyáron reggel 10...
- he? Mit keresel te itt ilyenkor? Hagyjál aludniii...- nyavalyogtam a szemem törölgetve.
- Jajj Ni, gyere...megyünk a tengerpartra elfelejtetted?- kérdezte anya.
- Mi??- ugrottam ki az ágyból örömömben.
Na, így kezdődött ez a bizonyos napom.
Már a tengerparton, ücsörögve a pokrócon, várva az isteni sugallatot, hogy mit is csináljak....
Egyszerre ugatás. Az első ami eszembe ötlött, az, hogy mit keres egy kutya a tengerparton, a második, hogy miért olyan ismerős nekem a kutya hangja...
Egyszer csak a kutya előttem termett és vicsorogni meg ugatni kezdett rám...
-Démon te, hogy a pi...a-akatom mondani jóóó kis kutyaaa...- kezdtem hátrálni a pokrócon. Vagyis egyre hátrább csúsztam azon. Már épp ráhangolódtam, hogy meg fogok halni mert a kutya két percen belül szét tép...erre pedig...

- DÉMON!- hallottam a kiáltást, És, láttam egy alakot aki arrafelé szalad.
~Hehhh...talán megmenekültem...talán...de...ki ez? csak nem...~
- Castiel...- sóhajtottam megkönnyebbülve mikor a vörit vettem ki abból a bizonyos alakból.
- Hajjh...miért kell neked mindig elszöknöd ha?!- förmedt rá egy kissé a kutyára, mire az szomorú nézéssel nyüszögni kezdett.- Ja, egyébként, te, hogy,hogy itt?- nézett rám.
- Én? Hát őő...lejöttem a szüleimmel a partra....nagyjából ennyi...- mondtam őt elnézve. Nem minden nap látok fürdőgatyás Cast ehhmm...Azt meg fel sem fogtam, hogy köszönni szépen elfelejtett nekem ez a vörösfejű chh...
- Áhh szuper...- mondta, mintha nem is figyelt volna, csak a kutyát nézte.
- Öh...és te, hogy, hogy itt vagy?- kérdeztem.
- Én...? Ezzel a drágasággal lejöttem aki az imént szökött el.- nézett szúrósan Démonra.

- Szegénykee..- kuncogtam.

-mi? Szegénykee ő? Ő szökött el!- nyavalygott Cas.

- Biztos unta a vöri fejed.- kuncogtam.

-Hú de megtunkolak mindjárt...

- Rajta.- vigyorogtam. Ezzel egy széles és huncut vigyor jelent meg az arcán. Egyre közeledett felém és mire észbe kaptam a hátán csüngtem és vitt a víz felé.

~ Most kom'lya' megtunkol?~ ezzel elkezdtem verni a hátát, hogy tegyen le és közben röhögtem.

Vagy a derekáig belement a vízbe ééés beledobott. A röhögéstől na meg a hirtelen vizbe dobástol fullákolni kezdtem.

Kiemeltem a fejem és a mellkasomat ütögetve köhécseltem.

A fiú meg röhögött majd megszakadt.Mire kiköhögtem magam, a fiú még mindig röhögött. Mögé osontam és a hátára ugrottam. Azonnal lebukott a vízbe a súlyomtól. Akkor pedig én kezdtem röhögni.

- Ezt még megkapod.- mondta mikor feljött a vízből, vigyorogva.Megakadt a szemem azon a bizonyos nyolc kockás vizes felsőtesten...uhh hát az...orrvérzés kerülgetett.

- Félek...- mondtam elámulva a látványtól.

- Hehe...tetszik mi?- vigyorgott ahogy magára mutatott.

- Kis egoista. De képzeld, ja.- mondtam vigyorogva.

Eeeeekkor történt az amire nem számítottam...pontosabban közeledni kezdett felém.

- Akkor remélem ez is fog.- mondta ahogy két kezével beletúrt a hajamba.

- Castiel...mit cs...- de félbe szakított méghozzá egy...csókkal. Én ledermedtem, de hót vörösen visszacsókoltam. 

Az, hogy Cas idáig vetemedik VELEM azt soha nem gondoltam volna.

Konkrétan levegőt se kaptam már a végén mikor elválltak ajkaink. Én értetlenül álltam derékig a vízben libabőrösen, mert az ő csókja az...az fenomenális volt... Hogy őszinte legyek...erre vártam mióta először meg láttam.

- Cast...- kezdtem bele.

- Ne mondj semmit...- mondta sohajtva félre nézve... gondolom zavarban volt.

- Én...Castiel én...én szere...- és itt újból megszakított.

- Szeretlek!- nyögte ki mintha kínoznák.

~ én halláskárosult vagyok. Mert, hogy Cas ilyet nem mondott az biztos~ ámultam el magamban.

- Ehomm...ooo...- ennyit tudtam kinyögni.

Castiel elvörösödve megfordult és indultki a vízből.

- Castiel várj!- indultam utána illetve szaladtam már amennyire azt vízben lehet.

Cas megállt de még mindig háttal volt.

- É...én is szeretlek.- vallottam be magamnak is egyben.Nem tudom miért de azt érezten, hogy meg kell, hogy öleljem. Hátulról ezt meg is tettem.Észrevettem, a fiú kicsit meglpődött fejfelkapását, de én az istenért se engedtem volna el.Cas nyöszörgött pár alig hallhatót az értetlenségére utalva de ezzel nem is tőrődtem. Akkor viszont meglepődtem mikor a mellkasán lévő kezemet megfogta. Én továbbra is paradicsom pirosan ölelgettem szegénykémet hátulról. Pár perc után, Cas hirtelen megfordult és egy újabb csókkal lettem gazdagabb.

- Ahmm...- "hümmögtem" miután befejeztük. Még mindig kirázott tőle a hideg.

- Ni...fázol?- nézett le rám...mivel alacsony törpe vagyok kénytelen volt ^^`

- öhmm nem...csak...- kezdtem volna bele de elnyeltem. Tuti kiröhög ha elmondom neki.

- mindegy, menjünk ki...- mondta és mielőtt még egy szót is szólhattam volna kézen fogott és kiràngatott a partra.

Egy idő után, indultam megkeresni a szüleim mert nem tudtam hol vannak, erre pedig egy szőke tetovált pasas, mint később kiderült, egy "Dake" nevű hurrikán kezdett ráncigálni, úgyszólván, hogy ismerkedjünk. Köpni- nyelni nem tudtam, még védekezni se mert erősebb volt nálam. Legszivesebben ordítottam volna, hogy " Castiiiiiiieeeelllll" de nem tettem meg mert kihasználásnak éreztem volna.

Egy mázlim volt, de az rohadt nagy...hogy Cas már aggódott hol maradok eddig, és elindult megkeresni és mivel látta, hogy próbálok kiszabadulni a kezéből odaszólt, és szavakkal jól el verte a csávót.

- k- kösz...- nyögtem ki valami értelmesnek hangzót.

- te mindig bajba kerülsz? Egyébként, semmi...

- Úgy túnik...- húztam félre a szám.

/ ééééés véégre kéész xd hogy ezzel mennyit szenvedtem, hogy jó legyen aránylag huu...na lényegtelen. Azért bocsi, hogy igen ritkán vannak részek de nincs túl sok időm sőt...a másik pedig, hogy az utóbbi részeket is telefonról írom, az esetleges helyes írásihibákat tekintsétek el nekem, de igyekszem figyelni erre még így is.

Ja a rész pedig remélem tetszik. Van benne munka bőven xd /

Egy újabb blog

Most nem egy rendes bejegyzéssel jövök, hanem egy "hirdetménnyel" mivel elkezdtem írni egy másik blogot is, ami már nem fanfic, hanem teljesen az én agyszüleményem. Ha valakit érdekel, ide kirakom a linket.
http://dac-alicenaploja.blogspot.hu/

Egyéb történet 17.

Tovább figyeltem az eseményeket.
Lys: - Könyörgöm...a magán ügyeitek érdekel engem most a legkevésbé...
Cas: - Akkor mondanád végre?!
Kim: - Nyugi kicsi.- nézett Casra.

KICSI?! Hol járunk ha már becézgeti is?!-akadtam ki rendesen...

Cas egy szemforgatással válaszolt.
Nath: - Nem volt elég érthető az előbb?- kérdezte kiakadva.
Cas: - Mit dumálsz szőkeség?!
Melody: - Fiúk nyugi!
Cas: - Ezt a kis barátodnak mond!
Kim: - Casti nyugi!- azzal megcsókolta a fiút.

A szemeim tágra nyíltak, azt hittem ott nyomban lefejelem a csajt...de nem csak a csajt Cast is...itt udvarolgat nekem közben pedig vele kavar...Az agyam eldobom!

Jó innen már viszont nem néztem tovább az eseményeket elindultam a helyről. Elindultam volna ha idegességemben nem sikkantok fel és nem vesznek észre. Mielőtt még bármelyik kijött volna a sikátorból elkezdtem eszeveszett tempóban rohanni át a várososon. Nem tudom valamelyik észre-e vett vagy sem... Annyit tudok, hogy könnyes szemekkel rohantam a városon át, céltalanul.

(Végre...végre volt időm ide rajzolni is ^^)

Nem szoktam. Hangsúlyozom nem szoktam sírni...De valamiért azok a nyavalyás könnyek csak nem húztak el a szememből...
Csalódtam én már másban is,de ekkorát...áhh...
Csak rohantam céltalanul. Nem tudtam merre megyek...de egy újabb hááát...nem is tudom midnek mondjam. Nem sikátor...de...egy elhagyatott ház szerűség pár eldőlt, illetve leomlott fallal.
Oda berohantam és a falnak csaptam a hátam amiből- mármint a falból- pár vakolat darab meg a többi lezuhant a földre pár téglával.
Én leborultam a földre és térdeimet átkarolva zokogtam.
Tudnám mi a tökömért akadtam ki ennyire mikor még látszatra sem voltunk együtt de...de fájt...nagyon fájt...
Már vagy negyed óra erős bőgés után egy hangot hallottam a fejem felett.
Felkaptam a fejem és egy erősen elmosódott kép jelent meg, mivel könnyekkel volt tele a szemem. De kitudtam venni valami vöröset....Kizárásos alapon csak Cas lehetett.
- Na megjött a díszmadár...- mondtam a könnyeimet törölgetve. Elmozdulni nem volt erőm.
- Mi bajod neked?- kérdezte Cas.
- Ezt, hogy van pofád megkérdezni?!................mondjuk szinte még én sem tudom.................
- És miért voltál a sikátornál?
Ahh szuper...meglátott...nagyon jó...
- És te most miért vagy itt, azt mondjad!- akadtam ki.
- Nem tudom, de szerintem az a normális ha valaki sírva elrohan valamiért alap, hogy utána megyek...
- NEM ALAP HA MIATTAD VAN!- álltam fel hirtelen.
Cas heves pislogással reagálta le.
- Miért is van miattam?- kérdezte félig felvont szemöldökkel.
- Chh...hülye...barom...nem rémlik, hogy ott smárolgattál a sikátorban valakivel?!
-Azt nem nevezném smárolgatásnak...- sóhajtotta ki, majd elkezdte mondani.- Azért volt mindenki a sikátorban, mert egy ideje megbeszéltük, hogy észhez térítjük Kimet, hogy visszavegyen a arcából. És mivel köztudottan én bejövök neki, így el kellett intéznem, hogy úgy gondolja, szerelmes vagyok belé, de mindegy nem ez a lényeg....szóval látszat járásban voltunk, és azért ment mindenki a sikátorba, hogy leleplezzük, hogy ez egyébként nem igaz mert nem jövök be neki... remélem érthető...
Én figyelmesen végig hallgattam.
- Vagyis az a csók...
- Igen az a csók még a játék része volt. Színjáték volt az egész érted?- nézett le rám, most vagy 2 fej volt köztünk mivel alacsonyabb voltam jóval, és még rogyasztottam is...
- Te barom!- ez jött ki a számon, ahogy a fiú nyakába ugrottam most is könnyeztem de most már inkább az öröm, és a megkönnyebbülés miatt.
- Na, de most már nyugodj meg...- mondta, átölelve engem.
-Hát... őszintén, elég sz*r érzés volt téged így...látni...- mondtam szipogva.
Erre ő elvigyorodott, és a könnyeimet kezdte törölgetni. Erre én halványan elpirultam.
- Sötét van...esetleg nem kellene haza menni?- kérdezte egyértelmű választ kívánva.
- De...- mondtam sóhajtva, majd haza indultunk. Semmi nem történt, pedig többet vártam. Azt vártam, hogy lesz még valami...de semmi...lapos hangulatban hazakísért, én meg bedőltem az ágyba...

Egyéb történet 16.

Egy újabb nyári szüneti nap…csak azt sajnálom, hogy már eléggé a végén járunk a szünetnek…és ki se élveztem rendesen... De mindig ez van…legalább is nálam mindig.

Egyik délután megyek az utcán és szembe jön velem Viola. A tőle nem túl szokásos mosolygást láttam az arcán.

-Szia.- köszönt rám ugyan így. Én pislogtam párat majd megszólaltam.

- Szia… veled meg mi történt?- kérdeztem elég komor hangulatomban.

- Semmi.- mondta ugyan így majd ment tovább. ~Ez elég…furcsa.~ gondoltam. De mi a franc közöm van nekem az ő ügyeihez? Hát semmi, így inkább tovább mentem. Tovább vagy két mátert mire a nagy elgondolkozásban énmentem neki valakinek.

- Áh izé…bocs…olyan suta vagyok…- magyaráztam majd felnéztem az illetőre Nathaniel volt. Ő keményel lezavarta ezt a „talákozót” egy „semmi” szóckával. Hát mondom mi történt ma mindenkivel? és persze ezzel elhúzott mellettem. Na jóól van…

De mikor már a harmadik ismerősömmel találkoztam össze ez nevezetesen Kim volt, akkor már végképp nem értettem semmit. Tőle nem igazán akartam megkérdezni mi is ez, így inkéább megvártam amíg elhalad mellettem és gondoltam majd követem. Követtem is. Oda vezetett ahol Viola meg Nath volt elsősorban őket láttam meg. Aztán pedig meglobbant a szemem előtt egy pár barna ezüst, és vörös tincs is Nevezetesen Melody, Lysander, és Castiel is ott volt. Hogy hol? egy sikátorszerűségben. ~ Mi van osztálytalálkozó? és engem miért nem hívtak akkor?~ kezdtem gondolkodni, majd inkább csak a sarokról figyeltem mi fog történni, oda nem mertem menni.

Kim elindult Castiel felé Melody Nath felé, és Viola meg Lys felé. Na, hogy most mi fog történni arra egyszerűen tippem sincsen.

Lys: - Végre mindenki ideért…

Melody:- igen, már egy jó ideje várunk rátok…

Kim:- Hé’! Nem lehet mindig úgy ugrálni, ahogy ti fütyültök!

Lys: - Nyugi már… nem rád értettük, hanem az egész bagázsra…

Ezzel a párbeszéddel kezdődött minden. De amikor Kim odaért Cashoz, az a vállára rakta a kezét. A szemeim pedig kikerekedtek… mondjuk azt csinálnak amit akarnak közöm sincs hozzá túl sok…de akkor is zavart…

Nath:- De miért is jöttünk ide?- kérdezte, ahogy átkarolta Melody derekát.

Lys: - Korai ez még…

Cas: - Mi korai ezen?! Nyögjed már ki vagy indulok vissza…

Ezen kicsit meglepődtem. Így beszél a legjobb haverjával, na az már igen…Mondjuk már semmin se csodálkozom ami Cassal kapcsolatos…

Kim: - Hova vissza? Jössz velem.- mondta egy csábos mosoly keretében. Cas erre nem szólt semmit.

Na, erre már úgy éreztem mintha komolya agykapacitási problémákkal küszködnék… Mi az, hogy így néz rá?! És mi ez a fej?! És és és és és és…

Na, nekem elegem lett ebből az egészből, de mégsem akartam elmenni, túl kíváncsi voltam. De milyen rosszul is tettem…

Egyéb történet 15.

Sajnálom,  hogy most egy ideig nem volt rész, de nem igazàn volt szabad időm.
Azèrt remélem tetszik és megérte ennyit várni^^

Kb. egy hét telt el. Semmi nem történt. Konkrétan semmi... Éltem, vettem levegőt ééééés vert a szívem. Apám és anyám továbbra is faggatott ami nem túlságosan hatott meg és nem is válaszoltam túl értelmesen egyik kérdésre sem. Ők meg voltak győződve arról, hogy Cassal mi járunk... Hát ezt már had tudjam én!
Ajh...elegem volt. Tootááál elegem. Elmentem a parkba sétálni. Sétálgatás közben, az egyik fának dőltem, ott sóhajtottam egyet. De persze ez a "nyugodt" perc sem telt el olyan nyugodtan...Hiszen egyszerre az SMS jelző hang a telefonomon megszólalt. A hang egyébként pár ütem dobverés.
Megnéztem az SMSt ez állt benne;
"Mièrt nem hívtál fel? Megígérted!"
Jött az üzenet Tesstől. Nekem csak akkor jutott el az agyamig, hogy elfelejtettem neki elmondani, hogy mi volt mikor felhívtam Cast.
"Bocs...totál elfelejtettem...de te miért nem hívtál? Vagy most is miért nem inkább hívtál fel?"
Tettem fel a kérdést. Pár perc múlva jött is a válasz, hogy csak mert nem tudta mikor tudunk beszélni.
Hát mondom ragyogó mondhatom...Azt hitte, hogy megint a vörivel bulizok vagy mi? Illetve nem is megint, hanem...na mindegy, az a lényeg, hogy ez alapján azt hiszi, hogy vele bulizva ittam le magam a sárga földig...
- Chh...mit is várok?- tettem fel magamnak a kérdést,ahogy igyekeztem visszaírni.
- Niki, Niki, Niki...- hallottam a hátam mögött egy hangot.
- NE HÍVJ NIKIN...ek...- a kiáltásból egy lágyabb hang lett amint megláttam, hogy ki áll mögöttem.
- Most miért? - vigyorgott a Castiel.
- Hogy kerülsz mindig oda ahova én?- kérdeztem fenhangon.
- Azt ne mond, hogy nem örülsz nekem...- mondta egy kicsit visszafogottabb mosollyal.
- Chh...és miért hívsz Nikinek...Van rendes nevem is...
- Szóval örülsz nekem.- vigyorgott.
- Ajh már...minden szavam ki kell forgatni? Azt mond meg inkább, hogy kerülsz ide.
- Hallottam egy dobszólót... és megnéztem honnan jön a hang.- mondta.
- Aha...- mondtam nem is figyelve rá igazából, túlságosan lekötött az ahogy fel volt öltözve.
- Most meg mi van?...- nézett végig magán.
- Soha nem...izé, szóval sose láttak még ilyen normálisssss.......nak mondható göncben.
- Heh?- nézte meg magát.- Ja, hogy eezz...- világosodott meg.
Na most a kinézetéről annyit, hogy fekete pólóban és barna zakóban volt, fekete farmerral párosítva.
Én bámultam tovább a látványt...
- Hehe...na mi van, most már mégjobban bejövök mi?- kuncogott rajtam.
- Csak nem ez is volt a cél?- vigyorodtam el.
- Hát, csak is.- mondta ugyan úgy. Én pedig tovább vigyorogtam. A pillanatot az SMS hangom zavarta meg újból. Annyira megijedtem, hogy a telefonom kiesett a kezemből, éssss persze egy pocsojában landolt.
- Basszus!- kiáltottam fel. Hirtelen felkaptam a telefonom de amint megláttam az abból kicsordogáló víztömeget, lemondtam arról, hogy még lelket tudjak lehelni belé.
- Miért vagyok ilyen béna?!- vàgtam magam háttal a fának.
Cas elmosolyodása meg a telefon kikapása a kezemből eléggé meglepett...mivel ez történt.
- Heh?- pislogtam egy sort. A vöri meg nem is igazán törődött velem csak a telefont kezdte birizgàlni. Leszedte a hátlapjàt meg hasonlók...fújkálta meg még isten se tudja mit csinált vele. Egyszerre odanyomja a kezembe, hogy "tessék." én pedig nézni kezdtem. Mikor egy újabb SMS hang és képernyő felvillanás csapott szembe.
- Cast...ezt...- képedtem el majd vagy öt kilóméteres mosoly kezdett ragyogni az arcomon ès azzal a lendülettel a nyakába is ugrottam a srácnak, egy "jipiiiiiii!!! köszi köszi köszi" keretèben.
Ja...de ez a lendület nem feltétlen a legjobban sikerült hiszen Cas nem tudta magát megtartani így lezuhantunk a földre... Èn Castiel mellkasán fetrengve arcal a fiú felé egy vörös fejjel na meg egy ilyedt képpel pislogtam Casra.
Cas szemèben az első pillanatban düh majd egy sóhajtás után már egy meglepedten, de "örülő" kifejezést véltem felfedezni.
- Izé én bocs nem akartam nem direkt volt ne haragudj!- hadartam közben lemásztam a fiúról de mindjárt vissza is estem csak most a fiú mellé és nem rá...
Castiel a zavarodottságomra csak egy vigyort eresztett el.
- Úgy nézek ki mint aki haragszik?- kérdezte ugyan így, ahogy a kezeivel megtámasztotta magát majd lendületből felállt és kezet nyújtott nekem.
- Ehh nem...- mondtam majd elfogadva a kezet, felhúztam magam, deeee voltam olyan béna, hogy megint el akartam zúgni így a srác mellkasán találtam magam megint. Legalább most el nem estünk hanem álltunk...úgy, hogy fogta a kezem...és, hogy konkrétan rajta voltam a fiún...ehh...
Mit is vártam? Hát...hogy lecsap, kinyír, lelövet vagy felakasztat...de semmiképp nem azt, hogy erre magához szorít és ölelkezni kezdünk...
Pedig ez történt...Nagyon is ez történt.
Itt mondtam én azt, hogy ~ Kèsz káputt én ezt màr el sem hiszem :O ~
De ki nem érezné ezt ha a világ legjobb pasija ölelni kezdi?! Elmondanàm...senki.

Egyéb történet 14.

Na ne...

-Mi...? Hol...?- keltem fel reggel az ágyamból. A fejembe fájdalom nyilallt, így visszadőltem.- Mi a sz@r történt velem áhh...- nyökögtem ahogy a fejem fogtam. Ekkor rontott be a szoba a csipet-csapat...az ősök...
 - Kisasszony! Rajta felkelni! - parancsolgatott anyám. 
- Ne rikácsolj már kérlek...Szétrobban a fejem...-nyafogtam. 
- Nem is csodálom ha tegnap totál K.O-san értél haza! Hol voltál?!- kérdezgetett az idegtől vörös fejjel. 
- Mi? Ne röhögtess már...arra emlékeznék. 
- Ne beszélj így anyáddal! Néztél ma már tükörbe?- szólalt fel már apám is. 
- Basszus...nem volt még időm...talán ha nem beszélnétek baromságokat, lenne erre is energiám...-forgattam meg a szemem. Kicsit szédelegve, egyensúlyt vesztve battyogtam ki a fürdőbe. Belenéztem a tükörbe, és konkrétan, mosott føs fejem volt. -Te atya úr isten...- pislogtam csodálkozva. Eszeveszettül néztem ki. Valami smink féle volt a fejemen,de, hogy az is, hogy nézett ki...uram atyám. 
- Válaszolnál végre?!- kiáltozott anyám be a fürdőbe. Én kezdtem lemosni az arcomról a -...mondjuk szutyoknak- szóval a szutykot, és közben törtem a fejem, hogy mi is történhetett velem, hisz még magát az alkoholt sem szívesen iszom meg. Magamtól meg eszembe nem jutna csak úgy inni... ~Semmi...egy halvány emlék foszlányom sincs az egészről...~ gondoltam, ahogy már nagyjából rendbe hoztam magamat. Kiléptem a fürdőből, ahogy apa mellkasában találtam a fejem, mert nekimentem véletlen... 
-Á...bocs...-motyogtam majd, majdnem összeesve tipegtem be a szobámba.~Ilyen mocskosul rosszul se voltam még~ gondoltam, majd bezártam az ajtómat, semmi kedvem nem volt magyarázkodni mikor még én sem tudtam mi történt. Ekkor csörgött a telefonom.
 -Haló?- szólaltam bele. 
- Nikol! Szia, Tess vagyok. - mondta.
 -Sz-szia.- mondtam elég hülye hangon.
 - Mi...?! Mi bajod neked? És tegnap nem voltál elérhető sem. Történt valami? 
- Épp ez az, hogy nem tudom... 
- Micsoda?- kérdezett a telefonba értetlenül Tess. Erre egy szuszra elmondtam neki, amit tudok, meg, hogy a tegnapi nap teljesen kiesik. 
- Tegnap utoljára azzal a vörös hajúval láttalak délelőtt.
 - Castiellel??? És mit csináltunk??-Kérdezgettem. 
- A szó diszkrét értelmében sem voltál már akkor sem túl józan...szóval a parkban voltatok és én épp arra jártam, és megláttalak titeket...Oda mentem és kérdeztem, hogy mi van veled, erre te meg röhögve egy "Semmi"t mondtál, azzal tovább álltatok. Igazából, ennyit tudok. Utána még hívtalak telefonon, de sose voltál elérhető. 
- Jesszusom...- nyögtem ki, ahogy a fejem fogtam. ~Castiel + én bepiálva = inkább nem akarom tudni~ gondolkodtam, ahogy megszólaltam. - Mond, hogy nem csináltam semmi gázosat... 
- Öhh...- hallottam a telefon végéről, bizonytalanságot jelezve. 
- Fel kell hívnom Cast.- jelentettem ki. 
- Niki.. izé Nikol ez szerintem nem olyan jó ötlet...kitudja mi volt tegnap...- mondta Tess.
 - De honnan tudjam meg ha nem tőle?- ekkor egy kis ideig csend támadt.- Na látod. Akkor ha nem haragszol leteszem, és majd visszahívlak, ok?
 - De el ne felejtsd!- azzal én kinyomtam a telefont. Elkezdtem tárcsázni a számot, a keresett személy, felvette és beleszólt. 
- Na kialudtad magad?- kuncogott Cas.
 - Neked is szia...- morogtam.
 - Na mindegy. Amúgy, nézz már ki az ablakon...-mondta. Én furcsán néztem, de elhúztam egy kissé a függönyt és kinéztem. Hát persze...Cas állt a fal mellett közvetlen. Kezemben még a telefonnal, csodálkozó tekintettel, szólaltam meg.
 - Te mit keresel itt?- erre ő felnézett az ablakra. 
- Lényegtelen. Gyere le.- mondta vigyorogva a telefonba. Mivel emeleti szoba, lerohantam a lépcsőn, és kirohantam. 
- Na? kapok választ?- mosolyogtam rá. A fejét felém fordítva, ő megszólalt.
 - Na? miért  is hívtál fel?- vigyorgott, átvéve a stílusom.
 - N-nem tudom...izé...igazából, csak nem emlékszem a tegnapból semmire öhmm... 
- Azon nem is csodálkozom. Annyi Whisky után...
 - Mi???? Whisky????- kérdeztem ledöbbenve.
 - Most mi van? Egy üveggel legyűrtél...- mondta tök nyugodtan. 
- É-én...és...a...izé...te...- dadogtam. 
- Ja, hogy én, hogy kerülök a képbe? Hát a padon piálva a parkban, valószínűnek tartottam, hogy nem biztos, hogy egyedül kellene, hogy hagyjalak... 
- Úristen...én, csak úgy ittam? De... mégis miért? - gondolkoztam hangosan, kicsit később belegondolva már, az események...Castiel közeledése, Tess megjelenése, az otthoni helyzet...már nem csodálkozom semmin.
 - Hát mit tudom én...- dőlt vissza a falnak. Meggondolva magát megint vissza állt elém.Ezt nem tudtam mire vélni, csak felnéztem rá, egyenesen a szemeiben találtam magam. Meg sem bírtam szólalni, annyira belemélyedtem a szemeibe… Ő elmosolyodott. Meg tudnák őrülni a mosolyától… Kezdtem vörösödni, a közelségétől, meg, hogy eleve ott áll előttem…
- Na, mi van? Tá’n tetszek neked?- vigyorgott a fiú ördögien. Erre én csak zavartan pislogtam, majd lesütöttem a szememet. Nem bírok neki hazudni. Meg amúgy sem tudtam volna mit mondani…
- Cast…- kezdtem bele, de közbe vágott.
- Nem kell magyarázkodnod, valahogy sejtettem.- mosolyodott el.
- Mi…?- pislogtam. Számíthattam volna rá, de mégsem számítottam...
- Mi ezen olyan meglepő?- mosolygott ennivalóan továbbra is.
- N-nem tudom… öhh… és ki se nyírsz?... E… izé…- dadogtam egy cseppet.
- Úgy néz ki, hogy ki akarlak nyírni?- hajolt közelebb hozzám.
- Öhh…nem…?- mondtam, ahogy visszanéztem rá.
- Hát nem.- mondtam, ahogy átkarolt.-Szerintem nem nézek ki valami ijesztőnek.
- Háááááááááááááát őőőő…. kivételesen nem.-vörösödtem el.
- Na látod.- suttogta a fülembe, átkarolva a derekamat. Én nyelve egyet, megszólaltam.
- Cas...tiel...izé...mit csinálnál ha...ha valaki bevallaná neked, hogy...szeret?- nyögtem ki nagy nehezen.
- Valószínűleg kiröhögném...De ha az a valaki...te lennél, kicsit máshogy reagálnák.- húzódott apró mosoly a szájára, ahogy a hátamra tette az egyik kezét, ahogy közelebb hajolt hozzám...

Itt jött be a képbe egy kiáltás.
- NIKI!- haragos kiáltás volt ez.
- ??? - erre a hangra megrémültem.- Castiel, húzz innen!- mondtam aggodalmasan a kiáltás miatt.
- Mi de - kezdett bele.
- Igyekezz!- mondtam ahogy belátta, hogy jobb lenne elhúzni onnan a seggét, mintha ott se lett volna, elment. - Huh...kössz...a saját érdekedben.- suttogtam még a fiú után.
A hang gazdája felé vettem az irányt.
- Ez itatott le tegnap?!- horkant fel dühösen apám.
- Micsoda??? Semmi köze az egészhez!- fortyogtam a szobám felé véve az irányt.
- Vagy csak azt mondta...- morgott apám, én becsaptam a szoba ajtaját.

Egyéb történet 13.

Mindenre számìtottam akkor, de erre nem. És ki is az a Tess?

~Lesz@rom...nem fogok magyarázkodni...amúgy sincs köztűnk semmi Cassal...nem, nem lehet, nem mondok nekik semmit ~ gondolkoztam, arról, hogy mit mondjak a szüleimnek Casrol. Ki nem faggathatnak... Vagy...még is?
- Niki, gyere ki légyszives!- kérlelt anyám egyik este, hisz már két napja èletjelet sem adtam magamról.
- Mondtam, hogy ne hívj Nikinek. Van rendes nevem is.- mondtam durcásan, végre már megszólaltam...
- Engedj be.- kérlelt tovább az ajtóm előtt. Erre nem válaszoltam. Mikor ár mintha beakadt volna a lemez, tizedjére mondta ezt, sóhajtva kizártam az ajtót és kidugtam a fejem.
- Végre! - sóhajtott fel hangosan anya. Én kihasználtam az alkalmat, és lehúztam a konyhába, valami kaját keresni, már kopogott a szemem...Elkezdtem pakolászni a konyhában egy halom kaját, közben anyám faggatott.
- Ki volt ez múltkor?
- Egy srác.- válaszoltam tök "inteligensen".
- Azt láttam...- forgatta meg a szemeit- de ki ő?
- Egy srác - válaszoltam megint ugyan olyan inteligensen.
- Ha kérdezek valamit válaszolj normálisan!  A barátod?- kérdezte fenhangon.
- Hagyj, ok?- fordultam felé komoly arcal, majd a kezembe felpakolva a tonna kaját, mentem vissza a szobámba, ott pakoltam le. A kulcsot megforgattam a zárban, az ajtó bezáródott. Eszeveszett éhes voltam, így elkezdtem enni. Közben megakartam nézni az időt a telefonomon, helyett egy nemfogadott hívás csapott szembe. Aki pedig a hívást indította, nem volt más mint Tess?!
- TESS!!!!- kiálltottam fel mosolyogva, ahogy elkezdtem visszahívni a számot.Hogy Tess ki? Az, aki az egèsz életem végig kísérte, mint legjobb barátnő, egész 7.-ig. Akkor költöztek el, és ment hatosztályos gimibe. Azóta nem is hallottam róla.
- TESS!- kiáltottam boldogan  telefonba ahogya keresett személy egy "Haló?"t szólt a telefonba.
- Ni-Nikol???- kérdezett vissza meglepődve, hogy egyáltalán visszahívtam, és nem vagyok rá irgalmatlanul dühös, hogy három évig nem is.keresett.
- Hát ki más?- tettem fel a kérdést ugyan úgy.
- Úristen!!!-kiáltott boldogan, majd vagy tizenötször bocsánatot kért, hogy nem keresett.
- Ugyan már...lènyeg, hogy most hívtál. De mi van veled? Hogy vagy?- kérdszgetem majd mondta, hogy itt van a városban. -Miiii???? Itt????- kérdeztem vigyorogva mire ő igennel vAlaszolt.- Találkoznunk kell! Hol vagy? Mikor vagy szabad?- kérdezgettem mire ő:
- Neked akár most is...És valami parkban.- mondta.
- Azonal ott vagyok!!- mondtam azzal leraktam és rohantam ki a folyosóra, el se köszöntem anyámtól csak rohantam a parkba. A parkban, egy szőkés-barna, hosszú hajú lány ült a padon.
- Tess...? TESS!- kiáltottam oda, ahogy odafutottam. Ő oldalra kapta a fejét, és tényleg ő volt Tess.
- Rég láttalak Nikol.- mosolygott ahogy átölelt. - Mi van veled?- kérdezte. Én leültem mellé a padra, és elkezdtem mesélni neki a gimiről, Amber szekálásairól, és arról, hogy otthon épp nem akarok látni senkit.
- Mert ? Mi történt?- kérdezgette, ahogy èn egy aprányit elpirultam, és kezdtem neki mesélni a Casos sztorit. Mire a végére értem, és mikor Tess megszólalhatott volna, Démon szaladt oda Tesshez. Kisebb idő után, Cast láttam meg a távolból.
- Egy pillanat, várj meg, a kutyára addig vigyázz ok?- majd oda szalattam Cashoz.
- Castiel...Démont keresed igaz?- mosolyogtam rá. Felém fordította a fejét, és bólintott.
-Honnan tudtad?- kérdezte.
- Csak gyere.- azzal csuklón ragadtam, és odahúztam Tesshez.
- Tess, ő Cas. Cas, ő Tess.- mutattam be őket egymásnak. Cas egy bólintással köszönt, majd Tess lábainál fekvő kutyusra nézett.
- Démon, egyszer sem tudsz nyugton maradni séta közben?!- mordult rá a kutyára. Tess pislogva figyelte Cas elég agresszív reagálását.- Na mindegy...- sóhajtotta a fiú majd hozzám hajolt oda. - Ki ez?- kérdezte, hogy csak én halljam.
- Ő kérem szépen, a legjobb barátnőm még az általánosból.- válaszoltam. Cas egy furcsát bólintott de nem értettem miért. Igazából nem is érdekelt, hogy rákérdezzek.
- Èn itthagylak titeket, amúgy kössz, hogy megtaláltátok vagy mi... Ja és Nikol...- kezdte halkan és sejtelmesen az utolsó három szót. Ezzel odahajolt a fülemhez, és az én farmerom zsebébe dugta a kezét.- További szép napot.- érintette ajkait az arcomhoz alig láthatóan. Tess ezt nem látta mert az ellenkező oldalon csinálta. Én persze megint vörös lettem, ezt nem is kell mondanom. Cas ezzel kiszedte a zsebemből a kezét és Démonnak füttyentve, ment tovább.
- Aahhh...- nyögtem ki ahogy elment. Tess halk kuncogásba kezdett.
- Beleestél mi?- kuncogott.
- Bele...fülig...- mondtam sóhajtva. Most vallottam be ezt így először. Most előszór...ezzel magamat is meglepem...

Egyéb történet 12.

Érdekes kis nyári szünet (2.)

Ugye bezárkózva a szobába mit csinálhatok? Persze, hogy elő a fiók mélyén lapuló csoki készlettel! De szigorúan csak egyet...vagy kettőt... na jó a max három tábla, de csak ha nagyon rossz kedvem van...Legjobb gyógyír a sebekre ZABÁLJÁ' CSOKIT! Brutál egészségtelen, de ha valaki szomorú, mit érdekli az? 

A csoki-skálán ma másfeles szintet értem el azaz másfél táblát toltam be. Tiszta büszke lehetek magamra nem?  
Vagy nem... na mindegy is. A csoki zabálás közben, a falat vizslattam, néha fel-fel álltam áthelyezni, elmozdítani egyik-másik művet. A csoki még erre is képes, adja az ötleteket...De már álljak le, mert már megint megkívánom a csokit!
Na lényeg ami lényeg, még mindig zabálás mellett, de elkapott az ihlet és milyen meglepő, rajzolni kezdtem megint. Hogy mit? Az nem egy egyszerű kérdés... Volt azon rózsa, csontok, összetört szív összeillesztve stb, stb... Az összhatás pedig, wáhh tök jó lett olyan három óra múlva kb. Felnéztem az órára: 05:31
Hogy...? Nem aludtam egész éjszaka? Bizony nem. Ez a felismerés egy kis szongást okozott magamban, amit végül legyűrtem, mert nyár van, nem kell sietni sehova. Így hát, mivel mèg tiszta éber voltam, befejeztem a rajzot, aláfirkantottam, és az íróasztalomon hagytam pihenni, míg én ugyan ezt az ágyban tettem meg. Aránylag hamar elaludtam majd csak egyszer valamikor sok idő múlva a telefonom csörgésére keltem fel.
-Ha-haló? Mit teh-hetek önért?- szóltam a telefonomba mikor rájöttem, hogy ez az ébresztőm volt nem telefon csörgés. De minek csörög az "óra"? Hát persze! Délután fél2 volt, és kettőre kellett a suli előtt lennem. Gyorsan rendbe hoztam magam, majd némi sóhajtozás keretében hagytam el a házat, az ősök dolgoztam. Így legalàbb azzal nem kellett foglalkoznom, hogy találkozzak velük, és magyarázkodnom kelljen.
Suli elé pontosan 14:00ra értem, valami eszeveszett profi lehetek, ha ez így sikerült...
Lényeg, ami lényeg, "Drága Casom" a suli falát támasztva várt rám. Mikor odaértem nem is vett észre... Mondom Gratulálok Cas...Mikor már pár perce vártam, hogy végre rám méltóztasson figyelni a nagyságos úr, köhintettem, majd megszólltam.
- Itt vagyok...- mondtam, mivel más èrtelmeset, úgy sem tudtam volna kinyögni.
- Hmmm?- fordult felém.- végre...már azt hittem nem is méltóztatsz megjelenni- mondta.
- Már itt vagyok egy ideje, csak te vaggy belemélyedve totál  gondolataidba...- sóhajtottam mire, egy ugatást hallottam.
- B@sszus Démon!!- kiáltott egyet Cas, majd fénysebességgel elkezdett rohanni az ugatás irányába. Egyèrtelműen elszökött a kutyája, de, hogy most ezért hívott volna ide, azt kötve hiszem.
- Hát nem ezt vártam...de mondjuk rohanó Cast sem lát minden nap az ember.- mondtam csak úgy magamnak, majd jóval lassabban követtem a vöröst. Egy jó idő után a parkban találtam rá, a szégyenkezve néző kutyára.
- Hát te? És a gazdád?- kérdeztem a kutyust az pedig halkan nyüszített és fejét Cas lehetséges tartózkodási helye felé fordította.
Intettem a kutyusnak, hogy jöjjön velem, némi simogatás után. Egyik fa tövében félig felhúzott lábbal találtam rá a fiúra, még nem mentem oda. A kutya viszont igen, és csendben nyüszített a gazdija felé.
- Démon hallgass! Miattad kellett elhúznom.- motyogott már a végére kicsit dühösen. Az a kép...mikor a kutya elkezdett felém ugatva szaladni, "megmondva" a gazdájának, hogy ott vagyok, és hallottam mit mondott...az...az rémes. Próbáltam a kutyát lecsitítani, sikertelenül. Cas elindult felém, én meg sem mertem moccanni, egyébként egy fa mögött voltam. Összeszorítottam a szemhéjam, majd mikor egy "Te meg mit csinálsz itt?!" haragos hangot hallottam lemondóan sóhajtottam.
- Jöttem utánad, ha már kirángattál otthonról...- mondtam semlegesen, a szememet már kinyitottam és felnéztem a fiúra. Még mindig magasabb több mint fél fejjel tőlem...imádom a magas pasikat... Ajh, ez is megint azt mutatja, hogy ő kell nekem... Pfuuu de utálatos érzés...
- De mègis mióta lesekedsz utánam hmmm?- vigyorodott el. Egyszerűen megőrülök a vigyorától...Rohadj meg Cas... Most miért kellett az ujjad köré csavarnoood??? Erre sose kapok választ...
- Nem leskedek utánad...A kutyádat akarom mondani Démont láttam meg...
- Te kukkolod a kutyám?- vonta fel a szemöldökét, persze, csak, hogy húzza az agyam.
- Cas, ugye tudod, hogy javíthatatlan vagy?- mondtam elmosolyodva majd felkuncogva.
- Fogjuk rá.- válaszolt a fiú, ugyan, nem mosolygott, de láthatóan bírja a beszólásaim. Egy jó idő múlva Démon nyüszögve, tipegett oda hozzám, hogy hagyjam má' Cast békén, hogy vele is foglalkozon. Erre felkuncogtam, majd végül megszólaltam.
- Megyünk?- kérdeztem a hazahúzásra célozva. Ő bólintott majd kézen fogott...negint...mit csodálkozom ezen mèg? Mindegy...végül hazakísért, ès baromi nagy mázlim lett…tényleg…naaagyon… hogy miért?
Otthon, a ház előtt az ajtóban álltam, és elköszöntünk egymástól…teeermészetesen most sem hagyott békén, hanem még rám kellett másznia, mint eddig majdnem mindig, amit nem is bánok, igazából…szóval, kaptam egy ölelést, meg egy puszit az arcomra. Én persze megint totál vörös lettem, és dadogni kezdtem mint egy nem normális. Cas a megszokott módon köszönt el… vagyis sehogy… majd én bementem a házba, épp ahogy kifújtam volna magam, szüleim magyarázatra váró tekintete csapott szembe.
-Ki. volt ez.- kérdezte Faterom nem épp szeretet teljesen.
- Senki.- vágtam rá az egyszerű, egyértelmű választ. Tudom, nem vagyok valami tisztelettudó a szüleimmel szemben, de én már csak ilyen vagyok.
- Akkor mégis mit ölelget?- kérdezte továbbra, is ugyan ezen a hangon. Anyukám a háttérből figyelte ugyan ilyen tekintettel az eseményeket.
- Tök mindegy nem?- kérdeztem, majd választ nem várva húztam…volna fel a szobámba, de apa keze elkapott.
- Héhé’! Kisasszony, míg nem kapok magyarázatot nem mész sehova. - mondta apám, de engem ez nem érdekelt, kitéptem a kezéből a karom.
- De.- mondtam, majd behúztam a szobámba, és milyen meglepő, bezártam az ajtót.