6.- Meleg van a kórházban

Meleg van a kórházban

A kórházban ültem. Nathaniel épp aludt. Néztem, a végre nyugodt, kisimult tekintetét, ahogy fekszik a kórházi ágyban. Mellette ültem egy széken és a kezét fogtam. Épp az imént ébredtem fel, hogy a mellkasára hajtva a dőlve aludtam kb hajnali fél 5ig. Igen, nem tudom, hogy csináltam. Hogy tudtam így elaludni.

Tegnap behoztak minket a kórházba. Nekem csak ellátták a sebeim, és bekötötték. Meg vissza kell járnom néha, hogy megnézzék. De esküszöm... Én észre sem vettem, mennyi helyen megégtem. Annyira figyeltem, hogy Nathaniel hol van, hogy észre se vettem semmit.

Nathaniellel volt a nagyobb gond. A térde kiugrott valami miatt és...  Nem tudom pontosan, ilyen hogy lehetséges, de rosszul ugrott vissza. És egyszerűen képtelenség volt akármit is csinálni vele. Szóval most ott tartunk, hogy ma lehet műtik. Lehet nem. Lehet, valami másik doki kell, aki tud ezzel valamit kezdeni nem feltétlenül műtéttel.

Nem igazán értem, hogy mik ezek a dolgok, de Nathaniel inkább. Ő szereti a biosz, így Ő képben van. Jah, szereti, csak nem magán. Gondolom.

Sz'al ja, most itt ülök és aggódok. Mert mi mást tudna csinálni egy szerencsétlenül járt diáksrác, miután amúgy sem tudna suliba menni, hisz nincs hova. 
A szüleim, egyébként, ha bárkit is érdekelne, azok közül, akik olvastok, hát ők kérlek szépen, tegnap bejöttek. Bejöttek és kb a világ idiótájának hordtak el, hogy a tűzben sétafikáltam ide-yoda. Természetesen anyámtól megkaptam a tipikus "hát jól vagy kisfiam?"-at sírós kiadásban, extra nyállal. Persze bazdmeg, nem értem kéne aggódni, hanem Nathanielért aki épp itt fekszik, és nem tud tenni semmit. Ha előbb érkezem vissza, én lehet tudtam volna.

Szóval igen. Ezt hívják, azt hiszem szopásnak. De nem olyan szinten, hogy én, hanem, hogy Nathaniel. Haha, milyen véletlen egybeesés ez a szófordulat. Haha. 
Na de ez nem annyira a vicc helye, szóval Castiel nem bánnám, ha kussolnál végre.

Ott ültem. Egyedül voltunk a szobában. Magában a helységben egyébként is csak egy ágy volt, szóval szép is lett volna, ha valaki fekszik a földön vagy én nem is tudom. Na midnegy. Miért is vagyok, ilyen hülye, hogy ilyeneken gondolkodom ebben a helyzetben?

Nathaniel nagyjából 8 körül ébredt fel. Eközben én voltam wc-n meg kávéért. Kajálni direkt nem mentem, mert én... Nem akarok nélküle enni.Ahogy ott ültem és bámultam rá, láttam, hogy lassan nyitja a szemeit, majd rám mosolyog és visszacsukja. Ezt megtette még párszor, mire teljesen magához tért.

-Jóreggelt. - mosolygott rám. - Te már itt vagy? - mosolyogott rám édesen, ahogy feljebb csúszott az ágyon. Én csak mosolyogtam. 
-Fogjuk rá. - néztem rá mosolyogva és homlokon pusziltam. 
-Hm? Ezt nem értem. Most keltem, magyarul beszélj velem. - nevetett halkan. 
-Nem már, hanem még. - túrtam ki az álmos arcából a haját. Erre kicsit furcsa arcot vágott. 
-Micsoda? Nem mentél haza…? 
-Nem. Amúgy is... Elaludtam rajtad. Nem is volt rá lehetőségem. - simogattam meg a kezét. 
-De Castiel, miattam... Ne... - mondta aggódva. - Mennyit aludtál? Tuti nem sokat. - hajtotta le a fejét. 
-Hát egy... Pár órát biztos nem tudom mikor aludtam el. - néztem rá. De. Pontosan tudtam. De neki ezt nem kell tudni. Így is épp elég lelkiismeret furdalása lehet, nem kell tudnia h aludtam vagy 3 órát. 

Elbeszélgettünk egy ideig, majd mosolyogva fogta meg a kezem és rám nézett. Félek, olyan fura arcot vág. 
-Castiel... - pislogott rám édesen. Kicsit félve emeltem rá tekintetemet, de belefúrtam az övébe. Ez... Nem... Ezt nem akarom tudni, azt hiszem. - Most nagyon figyelj rám, jó? - kérdezte. 
-Mindig figyelek rád. - mosolyogtam rá. Baromira aggódok, és ilyenkor képtelen vagyok poénkodni. Pedig egy " Mi, tessék?"  vagy egy "Én figyelek, mit is mondtál?" Vagy hasonló vicces lett volna. De nem, ez most nem az a pillanat azt hiszem... 
- Castiel... Nekem rossz előérzetem van. - nézett a szemeibe szorosan. 
Nyeltem egyet. 
- Figyelj, nem kell. Lehet nem is műtenek. - mosolyogtam és cirógattam a kezét. 
- Igazából félek. - sóhajtotta halkan és lehajtotta a fejét és láttam rajta h mindjárt sír. 
- Jajj édesem. Biztos nem műtenek. Az csak a végső eset, nem? - mosolyogtam rá.

Erre be is vágtatott egy orvos a szobába. Le is vázolta a helyzetet igazából. Alias azt, hogy Nathaniel elmegy egy ilyen dologhoz, aki csontokkal foglalkozik és az majd mond valamit. Hát igen, reménykedjünk.

Végül nagyvonalakban annyi történt, hogy nagyon le akartam a dokikat beszélni a műtétről és mivel a csontkovács pasi vagy ki a farkam is mellettem volt, nem volt nehéz dolgom. Szóval boldog vagyok. 
Nathaniel aznap nem műtötték meg, hanem maradt a fájós lábával, ami elméletileg jobb lesz. Csak mankóval és a karjaimban kell közlekednie. Amit szerintem ő (legalább is az utóbbit) nem is bánja.

Egyébként meglepően a kórházban senki nem akart minket pszichiáterhez küldeni, mert melegek vagyunk, vagy olyasmik (A fene se tudja, hogy én vagy Nathaniel most kihez vonzódik. Én annyit tudok, hogy Nathaniel-szexuális vagyok). Elég durva egyébként. Pedig azt vártam, hogy melyik orvos, mikor fog célozgatni, melyik orvos miért nem nyújt rendes ellátást és melyik orvos küld engem haza, hogy csak rontom a levegőt, mert melegebb lesz, menjek haza a gecibe. De ez nem történt meg, ami egyébként nagyon furcsa, szóval, ja. Ez a kórház minden szempontból jó. Főleg, hogy a kávé is finom. Pedig én azt utálom. Mindenhol. Mindig. Örökre. Pfujh. (Csak ezek szerint itt nem).

Két nap telt el. A második nap reggelére virradtam ma, ugyan úgy kb... 3 óra 25 perc alvás után. Nagyon aggódom érte, nem bírok aludni. Meg ülve... Nem is megy igazán. Az is csoda, hogy ennyire megy. Na, bezzeg matekon! Ott akármikor akárhogy. Még a táblánál is állva, ha kell. Áhh, az az óra, csodálatos. Ja, várj. Nem.

Mosolyogva pakoltam össze a maradék cuccait is, ő pedig kicsit látszólag rosszul érezte magát, hogy nem igazán tud segíteni jelenleg a pakolásban, totálisan lesérülve. Hát igen, az élet ilyen. Néha Castiel pakol helyetted. Minek a következménye, hogy nem találsz meg semmit. 
-Castiel, azt add inkább ide. - nyújtózott meg, a könyvére értve, hiszen az volt a kezemben. Ahogy oda adtam neki, valami olyan címet láttam rajta, hogy a Tiltott csók fogságában, vagy a Tiltott szerelem fogságában. Nem emlékszem pontosan. 
Csak pislogtam. 
-Te romantikus könyvet olvasol? - kérdeztem meglepődve. 
Ő kicsit elpirult és csak ölelgette a könyvet. 
- Ne nevess ki... - nyummogott. 
- Eszemben sem volt nevetni, pedig egyébként vicces. - Kacsintottam rá. 
- Ohh persze, amúgy meg két pasiról szól. - mormogta az orra alatt mérgében. 
Erre azért elég jót mosolyogtam. Férfi szerelemről olvas könyvet. Ez azt hiszem az "édes" kategória.

Végül haza cuccoltunk. Haza, azaz hozzánk. De természetesen az ő szülei is tudták a dolgot csak dolgoztak, nem tudták bejönni (khm, jaja el is hiszem). Na de ez annyira mindegy. Amíg Nathanielt nem zavarja, engem sem fog. Azaz próbálom ezt elhinni. Csak épp nem megy. 

-Husikám, minden oké?- kérdeztem, mire kb fél órája volt a üdőben, én pedig ijedtemben már bekopogtam, mert féltem, hogy valami baj van. Ragaszkodott ahoz, hogy egyedül fürdik, természetesen kádban, mert állni tud, csak fáj neki bot nélkül.
- Igen, persze.- kaptam a választ. Az ajtónak dőltem.
- Már féltem, hogy valami gond van és azért nem jössz ki, de akkor rendben. -mosolyogtam el és nem is akartam nagyon zaklatni többet, indultam is volna vissza, de egy kéz berántott a fürdőbe. Először baromira megijedtem, aztán pedig rájöttem, hogy nem kellett volna, hiszen ez Nathaniel.
Megfordított, magához húzott és megcsókoltam. A fürdőszobám ledes gyertyafényben úsztak. Feltételezem azért nem igaziban., emrt kissé irónikus lett volna, ha elkezd a tűzzel játszani… így csak a hatását tette meg. Minden felé ilaltok, én pedig csak a derekába kaorolva pislogtam és miután eleresztett, akkor néztem csak körül, meglepődve.
- Ezt ugyan, hogy hoztad össze, hogy én ne vegayem észre? – pislogtam, és felnéztem rá. És igazából még csak ekkor jutott el az agyamig, hogy Ő még csak nem is fürdött, és egy szál törölközőben áll előttem.
- Varázslat.- mosolygott rám édesen, ahogy az egyiok lábát kissé feljebb húzta, hogy véletlenül se nehézkedjen rá, hiszen nem akarta, hogy még nagyobb gond legyen. Ebben egyet is értek vele, okos Nathnaiel.

Mosolyogva öleltem át a derekát, ahogy a vállára hajtottam a fejemet.
- Ez olyan szép.- suttogtam ahogy bámultam a fényeket. Az illat, olyan mintha a tengerparton lennék. Ötletem sincs, hogy csinálta ezt, de minden elismerésem.
- Szeretlek Nathaniel.
- Én… még gondolkodom. – nézett rám, vigyorogva, majd elnevette magát.
- Ez édes volt, hogy dugjalak meg.- nevettem fel a nyakába hajtva a fejemet. Annyira érzelgős lettem hirtelen. Igen Castiel, mert az érzelgősség ott kezdődik, hogy bejelented, hogy szívesen megudnád. Igen Castiel, eddig is tudtam, hogy nem vagy normális.

Végig simítottam a gerince vonalán és lágyan a falnak döntöttem a hátát. A füléhez hajoltam.
- Castiel… fürdünk, jó?- kuncogott fel, ahogy picit próbált eltolni magától… természetesen esélytelenül.
- Természetesen. De fürdés előtt és után is lehet szexelni.- kacsintottam rá, mire felnevetett.
- Szeretlek, vöri. -mosolygott.
- Na, csak ha ki tudtad nyögni.