E.t.43 Az utolsó nap, ami még nem is lett nyugodt.

/Elnézést a mostani hiányzó részekért, és picit valószínűleg ritkábban is fognak következni, de azért igyekszem. Csak zajlik az élet ></

Az utolsó nap, ami még nem is lett nyugodt.

Már egy hét telt el azóta...pont annyi idő, amennyit Jesseica itt lehetett...Mert a tavaszi szünet nem engedett többet. Rohadvány suli...
- Figyi...holnap megyek el. Ne legyél ilyen szomorú, inkább örülj, hogy elhúzok.- vigyorgott.
- Hülye.-mosolyogtam rá. Majd apu kopogtatott a szoba ajtón...legalább is feltételezem ő volt. Csak nem? Na mi történt? Miután már anya nincs itthon, általában csak fel ordít valamit.
- Gyere.- szóltam az ajtóhoz...konkrétan xd
Mire apa lépett be, elég savanyú képpel. Nem igazán tudom mi történhetett, de, hogy az neki nem tetszik, az biztos. Mellesleg elég egy szórakozott emberke, nem sűrűn látni egy citromhoz hasonló fejjel..xd
- Niki, el kell mondanom valamit.- sóhajtotta apa. Láttam, hogy önmagával küzd, és nagyon feszült...ökölben szorongatta a kezét...és most kivételesen le se tojtam, hogy milyen néven hívott...túlságosan furcsa ez a helyzet, hogy most azzal foglalkozzak.
Én pedig Jessre pislogtam, aki nagyokat nézett apu felé. Hát ezzz....furcsa.
Majd vissza tértem apu figyeléséhez.
- Ehm...tessék, itt vagyok.- mondtam. Ő picit a szájába harapott.
- É...Ng...ha...- nyöszörgött ki magából igen keveset.
- Figyi...ebből nem sokat értek. Nem lehetne a hivatalos nyelven?- kérdeztem mire mögöttem Jess felkuncogott, és a vállamra tette a kezét...és vártunk. De az a mondóka nem akart kicsusszanni apa száján. Hosszú percekig vártam, hogy mukkanjon meg megint...de csak az öklét szorongatta majd a kezét tördelte.
- Figyi...látom, hogy nem oké minden,  és épp ezért kezdesz megijeszteni...tessék elkezdeni, mert ez így nm jó.- mondtam a fejem rázva. És mintha ezt ő meg sem hallotta volna, folytatta.
- Ni...mikor még kisebb voltál...- kezdett bele...egyébként miért Jess előtt kell egy ilyet közölni? Nekem ez gyanús.- olyan...2-3 éves körül...én...én is teljesen más voltam...és...akkor elég sokat veszekedtünk anyáddal...és...nekem volt egy gyerekkori jó barátom...Kathrina...és...é-én...- nagyon fél. Látom rajta. És beszélni is alig tud. Mi ilyen szörnyű? Nem is értem. Hát nem fogom megölni egy 15 éves ügy miatt könyörgöm. Bármi is legyen az...szinte bármi. - Mikor egyik este...nagyon összevesztünk anyáddal...elmentem hozzá...és...nem is értem, de az lett a vége, hogy...h-hogy lefeküdtünk.- mondta apa idegesen. Nem is úgy idegesen, hogy mérgesen, hanem inkább feszülten, és picit dobogott is a padlón....egyáltalán nem könnyebbült meg. Van itt még valami.Látszik rajta.
Nekem kikerekedtek a szemeim...de...apán láttam, hogy ez még nem minden. Hát...nekem ez nem esett valami jól, de hát látom rajta, hogy megbánta...meg hát ez van...de most miért vallotta ezt be nekem? Na jó, ez nem volt teljesen igaz amit most mondtam...rohadt rosszul esett, és rohadtul fájt...az én apám csinálta ezt? Az enyém? Akit én istenként tiszteltem? Komolyan? Hát ez nagyon jó.

- De...ez nem minden.-mondta apa. 

Majd...intett valakinek...és lépéseket hallottam...majd nagyobbra nyílt az ajtó, és Daniel lépett be rajta. Daniel. Miért pont Daniel? Az az idióta (nem, nem idióta. A melegek nem idióták, azokra maximum a cuki jelző illik, és az orrvérzetős, nyálfolyatós, éd...Ni' fogd vissza magad.) akit alig ismerek, ide jön és, és és...mi van?!

Én össze ráncoltam a homlokomat. Most én nekem ezt kellene értenem? Majd...szépen lassan kezdett a kép össze állni..."Remélem sosem leszel olyan mint az öcséd!" "Apud tudja ki vagyok!" és társai. Ezeket a mondatokat hallottam a fejemben, és Daniel arcát néztem...ismerős...ja, hogy ezért volt olyan ismerős! Erre bevillant, majd hirtelen ellágyultak a vonásaim.
- Még sem vagy egyke...- suttogta apa, én pedig a kezecskéimet kezdtem tördelni...a nyakába kellene ,hogy boruljak, hogy juj szia öcsi? Vagy most mi? Egy tök ismeretlen ember(Aki MELEG. Nikoo figyelj már, MELEG! Örülj már egy kicsit te himbilimbi!), akkor is, ha rokonok vagyunk...ha bármi más rokonom lenne, akkor is így reagálnék, szóval...nem is értem.
- Én...n-ne haragudj.- mondta apa...majd felnéztem rá.
- Úgy nézek én ki aki haragszik?-néztem rá.- Sőt kellemesen csalódtam, hogy nem ez a tipikus "majd megtudod ha 18 leszel" pillanat van. Nem is értem miért pont most kell amúgy ezt elmondani... Na de mindegy...ezek után már csak azt várom, hogy 18. születés napom alkalmából az derüljön ki, hogy egy kecske lánya vagyok, vagy én nem tudom.,..mennyi mindenben akartok még hazudni ha?- pislogtam.- Fasza. Rettent fasza, hogy csak lazán bejössz ide, és gondolsz egyet, hogy na most vallunk. És én a legjobb apának tekintettelek világ életedben...mi az h megcsaljuk a feleségünket, csak mert olyan kedvünk van, hm? Gratulálok. Minden hetero pasi ugyan olyan.- morogtam.
- Ezt most meg kellene köszönnöm?- vigyorodott el Daniel.- Jó nem poénkodom...- motyogta.
- Izé...- hallottam Jesseica szájából...Most vettem csak észre, hogy ő egész eddig csak leesett állal bámulta a padlót...- Ez...- motyogta...valamiért úgy éreztem valami poént fog elsütni, de most vissza fogta, mert a helyzet nem kívánta. És neki vannak ilyen érzései nem nekem meg mint Danielnek (célzok ezzel Daniel előző mondatára, meg az én "kecske lánya vagyok" mondatomra.) Na jó, talán még is van egy kis rokoni szál köztünk...mind a ketten Föld méretű kukik vagyunk.
Én pedig csak sóhajtottam...majd felálltam és oda léptem Danielhez.
- Üdv...vagy mi.- mondtam. Nem akartam bunkó lenni, még is sikerült.
- Sziiaahuuuggicccaaaaa.- vigyorgott.
- Aaaaaaaa mehetsz haza, ha így fogsz hívni.- tartottam fel a kezeimet.
- Otthon vagyok.- mosolyodott el.
- Ja, hogy már ide is költöztél...erről mikor akartál szólni?- kérdeztem apát, és Dan' vállára raktam az alkarom.
- Öhm...- motyogta apa.
Miért érzem azt, hogy túl laza vagyok...? Nem is érte...á xd
Hajh, pedig azt hittem az utolsó napom nyugodt lesz Jess'el..d.e nem.