E.t.42. Ezer darabra tört lélek

Ezer darabra tört lélek

Próbáltam levegőt venni, nem nagyon ment. Próbáltam nem sírni, szintén nem sikerült. És próbáltam a lelkem összes darabját összeszedni...de egyet sem találtam.
Hallottam amit beszélnek... Hallottam, hogy Cas azt sem tudja ki vagyok, mert a parókámban nem ismert fel...hallottam, azt, hogy Jess pofán csapja Deboraht és Cast is. Én pedig...próbáltam felállni. El akarok szaladni...Megint érzem a torkomban azt az érzést amikor összevagdostam magamat. Érzem, hogy megint senki vagyok, és nagy ívben beletojnak az érzéseimbe.
Ekkor jessica térdelt mellém.
- Csssss...-simogatta a hátamat.- Édesem nyugalom...- suttogta.
Én pedig a szemeimet törölgettem...majd ránéztem a kezeimre...a lefolyt sminkemtől fekete volt a kezem...
- Gyere...hazamegyünk.- karolt az oldalamba, és felsegített...majd Casékra nézett.- Remélem boldog vagy!- kiáltott Casnak mérges hangon, majd szép lassan döcögve sétáltunk és nekem még mindig folytak a könnyeim.

- Nem...én ezt nem akarom...megint az fog történni...Jessica félek...-nyöszörögtem a könnyeimben úszva.

- Meg ne próbáld. Nem leszel öngyilkos. Nem engedem, érted? Fontos vagy nekem. Mint eddig még senki, érted?- kulcsolta össze a kezét az enyémmel, úgy sétáltunk....a holdfényétől megragyogtak a szememben csillogó könnyek.- Nem is értem, hogy, hogy tudok szeretni ennyire valakit mint téged...de ha rád nézek, megtudom.- suttogta, és a félig meddig szabad kezével a szemeimet törölgette.- Faszok miatt meg nem sírunk jó?- suttogta, és egy pillanatra megálltunk...pár házzal előttünk voltunk.

Túl félreérthetően beszél. Ilyeneket nem fiúk szoktak mondani?...lehet én vagyok túl maradi. Lényegtelen, be kell valljam jól esett.

- Segíts...-suttogtam, és a nyaka hajlatába fúrtam a fejemet, úgy karoltam át, és bőgtem a vállán. Rohadt szánalmas vagyok.

- Istenem szegénykém.-suttogta a lányka majd a ház falának dőlt neki, és húzott magával engem is.- Hogy segítsek?Meg ölöm ezt a kettőt ha szeretnéd, csak kérlek ne sírj...- simogatta meg a hátam.

- Ne őket...engem...- suttogtam és megint rákezdtem a bőgésre.

- Ne hülyéskedj jó, és ilyeneket ne mond, mert mindjárt én is rákezdek.- suttogta, és a hátamat simogatta.

- Nincs jövőm érted? Semmi. Egyedül vagyok...Egyedül, és félek ebben a kurva világban. Tudod mennyi mindent kaptam ebben az évben a pofámba? A feléről még nem is tudsz, és amit tudsz az is mennyi minden. Én nem akarom ezt, én ezt így nem tudom!- suttogtam és a pólójába markoltam.

- Fogd be.- suttogta, és lágyan a számra rakta a kezét.- Gondolj bele nekem milyen érzés volt azt 6 évesen végig nézni, hogy a apámnak nem nevezhető genetikai hulladék majdnem halottra verte anyámat. Szerinted milyen volt?Egy hat éves kisgyereket el tudsz képzelni, ahogy kést fog a saját rohadt ereihez? Elhiszed ezt? És az a fasz miatt a suliban is úgy kezeltek, mint egy szardarabot...mert, én is olyan vagyok mint apám...csak épp rohadtul nem. De én itt vagyok, és túléltem. És még anya nem akarta feljelenteni azt a szerencsétlent... Na mindegy. Az a lényeg, hogy kitartani kell, és nem menekülni. Az élet egy ajándék. És ezt főképpen melletted tudtam meg. Tudod mennyit jelentesz nekem? És mi lesz velem, ha te is itt hagysz?

- Élnél tovább nélkülem.- suttogtam.

Erre eltolt magától, és helyet cseréltünk...ő nyomott a falnak.

- Élnék?  Nélküled? Szerinted előtted "éltem"? A fizikai értelemben, igen. De a lelkem olyan volt mint egy darab szikla érted? És miattad lett végre, normális emberi lélek. Nem...nem emberi. Az embereknek egy darab szar van a lelkük helyén... Nem úgy mint neked...Na mindegy...Most tökre félre értheted amit mondani akarok...Nem vagyok beléd szerelmes, csak szeretlek mint barát, oké? És mindennél többet jelentesz nekem.

- Senkinek sem jelentek semmit.- suttogtam lehajtott fejjel.

- Szóval senki vagyok? Már szerinted is senki vagyok? Mi az, hogy semmit sem jelentesz hm? Miért mondtam szerinted ezeket?

- Te is tudod, hogy nem ezt akartam ezzel mondani.- néztem fel rá.- Csak...én...

- Mit te? Látom, hogy össze vagy törve, de fogadd el, hogy igen is szerethet téged valaki, és nem vagy emberi hulladék. Ide hallom a gondolataidat érted? Olyan ember vagy, mint én vagy bárki más. Csak összetörtél. Nem akarok hallani arról, hogy meg akarsz halni. Tudod múltkor mit éreztem? El nem tudod képzelni. Végig sírtam az életemet mikor megtudtam, hogy kórházban vagy. Azt hittem meghalok. Mintha ketté hasadt volna a szívem. Nem tudod elképzelni sem...- Suttogta el a végét, és ő is lehajtotta a fejét.

Én pedig oda léptem hozzá, és megint megöleltem. És ott bömböltem a vállán. A blodogság és a csalódottság egyszerre keveredett bennem. Örültem, hogy így gondolkodik rólam, de amit az előbb láttam...azt sosem akartam. Ezer darabba tört a lelkem, de ő már a felét össze szedte...sosem fogom tudni ezt mind megköszönni neki.

E.t.41. Pedig, csak egy vásárlás lett volna

Pedig, csak egy vásárlás lett volna

- Nikkkooooooooo gyere máááár le légyszíves!- ordított fel a konyhából egészen a szobámig apa.

- Hajh...- sóhajtott Jesseica.- Már ötödszörre szól, menj le.- sóhajtotta.

- Jóóó...- motyogtam majd leszaladtam.- Mondjad.- vetettem oda apának.

- Te meg, hogy nézel ki?- pislogott rám, az állát a padlón húzva.

- Mert?- néztem magamon végig. Fekete nadrág, egy fekete kockás inggel, miért olyan gáz.

- A hajad.- pislogott, mire én bele markoltam.

- Ja, hogy az.- vihogtam.- Nem tetszik?- röhögtem.

- Hát...

- Jól van, ünneprontókám.- morogtam.- amúgy csak paróka.- sóhajtottam.- Jesseica hozta.- sóhajtottam, és a "hajamba" túrtam ami ilyen...szőke volt, meg két oldalt mintha fel lett volna borotválva, és középen pedig egy 20-30 centi, és az oldalra hajtva...jó, inkább úgy magyarázom el, Hogy Tommy Joe Ratliffnek van olyan haja...na nekem full olyan parókám...illetve kaptam Jesseicától.- Na de mit is szeretett volna felsége?

- Még mindig az apád vagyok, szóval kis tiszteletet.- sóhajtotta.- Menj le a boltba légyszíves.- mondta.

- MOST?!- pislogtam.- Nem te mondtad a múltkor, hogy ne hajnali 3-kor húzzak el energiaitalért?- kérdeztem.

- Ez most más, valamit zabálnotok is kell holnap!

- Egy, te mióta tudsz főzni? Kettő, mi nem zabálunk, hanem eszünk. Három, és azt most kellett kitalálni, hogy menjek le?- pislogtam.

- Őőőő izzééé. Nem akarok zavarni, de én szívesen kimegyek veled.- mosolygott a hátam mögött Jess.

- Jó, akkor húzzunk.- sóhajtottam, majd elvettem a dzsekiet a fogasról.- mi köll?- kérdeztem szép parasztosan, mire elkezdte sorolni, vagy 253 dolgot, de én a 2.-nál leragadtam.- Jóvan akkor most szépen kérek egy bevásárló listát.- forgattam szemet.

Jesseica is felvette azt a fekete dzsekijét, aminek valami isteni illata van,(Bár ennek a nőszemélynek, mije nem illatos?xd) és indultunk ki, az apától kapott bevásárló listával a legközelebbi boltba....am a tuskóóó volt, másfél kilométerre ^^" Szóval enyhén agyfaszt kaptam...de hát mivel jogsim az még nincs, busz meg baszik jönni, így megyünk gyalog...

- Téged 10 kilométerről is fel lehet ismerni.- állapította meg Jess.

- Hm?-pislogtam rá. Mivel Will a kutyusa a szobámban aludt, így nem tudod mit kezdeni a kezeivel, így zsebre dugta őket, majd úgy válaszolt.

-Csak...a cipőd...úgy kopogsz, hogy csoda, hogy nem lettél dobos egy rockzenekarban. Mármintizé...olyan ritmusosan mész. D-de ezt izé...ne vedd negatívnak, nem azért mondom!- kezdett szabadkozni. Én elmosolyodtam, és legyintettem.

- Tudnád milyen, mikor a láncosban megyek végig a vízhangzó folyosón.-nevettem.- egy dob, cintányérral!- nevettem.

- Végül is.-kuncogott.

Majd 10 perc múlva...

- Úristen ez Tommy!!- visított fel egy lány csapat.

- Igen, magas sarkúban női alkattal és arccal. Több mint valószínű.- vágta oda Jesseica; - Bár hasonlóan kurva jól néz ki, mint Tommy...áhh nem is.- nézett rám. Hát tudom, hogy nem vagyok valami gyönyörűség, de....és mire a gondolatommal végezhettem volna, már folytatta is.- Nem, mert jobban.- vigyorgott rám.

- Tudtad, hogy imádlak?- nevettem fel. A lánybanda meg kussolva elkullogott.

- Mellesleg meg kisvárosban vagyunk...a faszt vagy te Tommy.- nevetett Jess.

- De szívesen lennék! Adam Lamberttel smárolni, férfiként...pöpec.- olvadtam le a picsába, a föld alá...xd
Erre felröhögött Jesseica, és én pedig vigyorral az arcomon fordultam be a sarkon, majd le is hervadt róla. Ott álltam, és bámultam magam elé, a lelkem pedig péppé zúzódott egy pillanat alatt.
- Mi a baj?- pislogott rám Jesseica.
Én a jobb kezem mutató ujjával, és már elég rendesen bekönnyesedett szemecskékkel rámutattam két smároló párra. Ez eddig nem is lett volna probléma, ha ott nem Castiel és Deborah áll, egymás szájába mászva, nagy élvezettel.
- És ez miért is baj?- kérdezte Jess. Nem csodálom, hogy nem értette mi van, mert eddig nem látta egyiket sem, soha.
Nekem pedig kirepült minden erő a lábamból, és térdre estem.
- Ő...cas...- suttogtam, majd Jess arca elsötétült, és egy gyilkosévá vállt azonossá.
Hirtelen elsprintelt mellettem és lerángatta a párt egymásról, majd Cast fejét felém fordította. Én pedig csak bőgtem, és...rettenetes nyomást éreztem a fejemben. El fogok ájulni...mintha megfagyott volna a vér is bennem. Sosem akartam ezt érezni. De még is megtörtént.

E.t.40. Ki is az a Jessica?

Ki is az a Jessica?

Topogva áltom a vonat állomáson csapzott hajjal, és fekete napszemcsivel a fejemen. Mert tavasz van ugyan, tavaszi szünet. De olyan meleg, meg úgy süt a nap, hogy tyű.
Nagyon nagyon nagyon izguulokk!!
Megérkezett a vonat, és végig néztem magamon. Nem vagyok valami jó formában...fekete hosszú cső farmer, fekete ujjatlannal és kivételesen magas szárú fekete converse cipőmmel. Igen, mire megvettem, meguntam az életemet!
Szinte ugra-bugrálva néztem fel a vonatra, hogy lássam. Jessica, Jessica hol vagy?
És megláttam leszállni a vonatról. Háta középig érő szőkés barna hajkorona lebegett, egy angyalként mosolygó leányzó után, aki szintén olyan feketében volt mint én. Viszont a pólója közepén két vörös rózsa tekeredett egymásba mintaként, és a farmerja szaggatott volt. Nagy bőröndöt erőszakolt le a vonat ajtajából, és egy kis fekete kutyus ugrándozott mellette.
- Will, nyugi!- szólt a kiskutyára, majd kissé megkeményedett arcvonalakkal vetette körbe a fejét az állomáson, ahogy lehúzta a bőröndjét a vonatról.
Gyengéd, magas hangja volt, még 10 méterről is simogatta a lelkemet.
Én elmosolyodva intettem oda neki, mire felvisítva mindent maga után hagyva szaladt oda hozzám és a nyakamba ugrott. Erre felnevettem.
Na de ki is az a Jesseica, aki leszállt a vonatról? A még sosem látott barátnőm, akivel elég szoros napi kapcsolatot ápolunk...csak épp nem a közelben lakik, így fél év után, először találkoztunk életünkben.
A fekete, valami mopsz szerű kutyus ott ugrált a lábunknál és Jesseica nadrágját kezdte el rágni nagy élvezettel.
- Will, nyughass!- szólt rá, mire abba hagyta, és csak nézett minket.
- Hát...üdv erre.- kuncogtam, ahogy ölelgettem.
- Juuuujj egy Nikooolll!- visongott és még jobban szorított magához.
- Héé' megfulladni nem szeretnék.- nevettem.
- Én pedig nem szeretnélek megfolytani.- nevetett és elengedett.
Csak picit sóhajtottam mosolyogva. Isteni illata van...olyan isteni, hogy uramisten *-*
- Milyenfinomillatodvaaaan.-pislogtam rá.
- Igen? Szerintem inkább büdös vagyok 3 óra vonaton izzadás után.- nevetett.
- megverlek.- röhögtem fel, és megint megöleltem.
Majd pár perc múlva elindultunk. Iiigen kénytelen voltunk gyalog menni, hisz a kocsi apámnál, aki amúgy dolgozik, meg egyébként is mindegy, mert nincs jogsim...szóval...
- Na várj, ide bemegyek. Te Willel maradj kint...koffein hiányom van.- moslyogtam majd beszaladtam, és két Monsterrel a kezemben jöttem ki.
- Ha azt a kettőt meg iszod, reggelre szívrohamot kapsz.-nevetett.
- Ezért vettem az egyiket neked.-kuncogtam és a kezébe nyomtam. Erre fel "juuujjj"ogott és kaptam egy puszit *-*
- ezért már érdemes volt.- nevettem majd kibontottam, és bele ittam. Nyami*-*
Hirtelen bele ütköztem valakibe.
- Faszom, nem tudsz figyelni?!- förmedtem rá, mert kiöntöttem valamennyit az energiai italomból.
- Bocs Nikol.- sóhajtott. Nikol? Ismer?
Felnéztem. Tom állt elöttem. És a lilás szemeivel engem nézett, fufruja pedig a fél arcát eltakarta...megint.
- Nyajh...na mindegy. Béna vagyok.- sóhajtottam.- és hol hagytad Danielt?- kérdeztem bele kortyolva a piámba megint.
- Valahova el kellett mennie.- vont vállat a srác.
- Öhm...ő Daniel barátja...tudod akiről meséltem, hogy zaklat.- kuncogtam, és ránéztem Jesseicara.
- Ja, hogy haverja.- mosolygott rám.
- Neeem, barátja.- nevettem.
- MELEG VAGY?!- kerekedett ki Jesseica szeme, Tomnak szegezve a kérdést, két méteress mosollyal az arcán. Én pedig elkezdtem szakadni xD
- Ő...ja.- válaszolt Tom. Jesseica felvisongott, és ugrándozott ott mellettem, hogy csak na xD
Ezek után, már csak Jesseicat költöztettem be a szobámba, aki leheveredett az ágyamra és még mindig nem fogta fel, hogy valami meleg srác és a pasija zaklat engem xd
Castiel....ő pedig...kitudja mi van megint vele...szokásához híven megint eltűnt...le se szar, mióta "össze vesztünk". De hát ez van. Már megszoktam.

E.t. 39. És még én vagyok az idióta, mi?

És még én vagyok az idióta, mi?

-T...tessék?- kérdeztem ijedt, kétségbe esett arccal. A szemeim elsötétültek. Lassan két könnycsepp csordult végig az arcomon. Össze estem lelkileg. Nem. Nem bírtam tovább. Erről én miért nem tudtam?
- Ne haragudj...előbb kellett volna.- szólalt meg egy kicsit ércesen a hangja, mire megköszörülte a torkát.
Na de mi is történt? Kezdjük az elején.
Sóhajtva kivonultam kémia óra után a suliból. Késtem öt percet, erre abból az anyagból lefeleltetett, amit két hét múlva kellene, hogy tanuljunk. De most tényleg azért nem tudtam semmit mert nyomorék a tanár, és nem, mert nem tanultam.
Szóval kicsit felbaszott idegi állapotban robogtam ki a suliból Casra is mérges voltam meg...meg mindenre. Mivel ugye az a fasz, elment a mosdó elől mikor megkértem, hogy ne.
Sóhajtva sétáltam az utcán, fülemben a fülessel, az agyamban pedig az egész skillet album minden számának a szövegével.
A fekete szoknyám zsebébe csúszott a kezem, úgy kullogtam lehajtott fejjel a buszmegállóhoz.
Az ordító zenétől a fülemben csak annyit láttam, hogy valaki megáll előttem. Ezt is csak a kék kockás tornacipőnek az orráról állapítottam meg, ahogy a látóterembe került és a test pedig elcsapta az utat.
Felnéztem. Egy velem egy magas srác csillogó szemekkel bámulta az arcomat. A szája mozgásából arra következtettem mond valamit.
- Bocsi...mit mondtál?- kérdeztem (a hangulatomhoz nem méltóan túl kedvesen is,) kiszedve az egyik fülemből a fülest, hogy halljak is valamit.
- izé...-szólalt fel a srác. Sosem láttam még.- Erre laksz?- kérdezte kisebb gondolkodás után.
- Öhm...ismerlek? Bocs, de idegeneknek nem adok ki ilyen infókat.- motyogtam és az órámra néztem. Még van pár percem.
-Öhm...nem...de...nagyon szép lány vagy. És...gondoltam beszélgethetnénk. Nem tudom környékbeli vagy-e de a másik utcában van egy kávézó, ha nem sietsz nagyon valahova, elmehetnénk...vagy valami hasonló.- mondta a srác zavartan.
Erre édesen elmosolyodtam, és a táskám húztam feljebb a vállamon.
- Bocsi, de nekem barátom van.- mosolyodtam el.
- Áhh vagy úgy...bár egy ilyen szépségnek ne lenne.- húzta el a száját a cipőjét nézve.- Na mindegy! Azért köszönöm, hogy kedves voltál és nem rúgtál mindjárt fel.- mosolygott rám.- Remélem máskor is látlak.
Erre elmosolyodva bólintottam majd csak intettem neki, és szaladtam a buszomhoz, mert már majdnem itt hagyott.
Nyaaaajh most miért?...ilyen béna vagyok...vagy nem jövök be a sofőrnek xD
Sóhajtva fizettem ki a jegyet, és már megint nem hitték el, hogy én vagyok a diákomon. Mert, hogy ez nem is hasonlít rám.
Azért mert hosszú hajam volt meg nem sminkeltem magamat ilyen durván...hát jól van. Mire meg győztem, hogy én vagyok csak jó pár éve, felengedett, és körbenéztem a buszon. Ülőhely az kurvára nincs...jujdejó!
Elmentem a busz közepébe ácsorogni a többi ember közé. Mindenki nyolc nagy bőrönd meg telefon a kezében és telefonál. Hát jó...
Én csak egyszer körbenéztem a buszon, és Cast láttam meg. Hogy, hogy nem láttam mikor felszállt? Meg az úton sem? Miii? Hát egyszerre lett vége az óránknak... na jó, lehet elég figyelmetlen voltam.
Na mindegy.

Sóhajtva néztem őt, de oda menni ugyan ha akartam volna sem tudtam volna, mivel akkor annyira tele volt a busz, hogy mozdulni sem lehetett. Mellesleg valóban nem is akartam oda menni.

Egyszer csak ,felém nézett, majd mintha meg se látott volna, elfordította megint a fejét. Most mi baja van velem? Mit csináltam? Ő volt az aki otthagyott a picsába!

Sóhajtottam, majd a házunk közelében, előfúrtam magamat az ajtóhoz a tömegből, és mikor megállt a busz leszálltam.

Ez után már csak fél perc múlva arra lettem figyelmes, hogy valaki jön mögöttem..f.eltételezem az a gügye Cas...

Megfogta a csuklómat, mire én megtorpantam, és hátra fordultam.

-Na mi van, most már észre veszel?- kérdeztem morogva. Tényleg Cas volt az.

- Hagyjuk ezt jó?

- Miért nem vártál meg? Meg is ölhetett volna az a nyomorék!- mondtam és kitéptem a kezemet a szorításából, és fojtattam az utamat.

- Nem ölt volna meg, hiszen vele voltam.- sóhajtott Cas.

Ekkor voltam a ház ajtajában, és épp belépni készültem rajta, mikor a szemem kistányér nagyságú lett, és a kilincsről lecsúszott a kezem.

- Hogy...mit mondtál...?- kérdeztem lágy hangon, még is valami olyan horrorisztikus fejet produkáltam, hogy szerintem még a legyek és menekültek tőlem....

- Nikoo, had magyarázzam el...nyugodt körülmények között.- mondta Cas halkabban, és a vállamra tette a kezét.

Én hirtelen becsattantam az ajtón, majd megfordultam, és úgy mentem fel a lépcsőn hátra menetben lassan.

-Te teljesen idióta vagy?! Te beszélgetsz azzal aki meg akar ölni?! Úristen fújj hagyj békén!- kaptam a fejemhez.

Apa az ordibálásomtól furcsa fejjel kicsattogott a konyhából, és minket nézett.

- Mi is történt?- kérdezte.

- Az, ho-...te meg egyébként mi a faszt keresel itthon?- kérdeztem.

- Neked az nem mindegy?- kérdezte. A kérdés pedig belém hasított. Szóval nekem megint semmihez semmi közöm, még ahhoz sincs, hogy majdnem megöltek mi? Hát ezaz!

Beszédre nyitottam a számat, de beletört a bicskám abba amit ki akartam fejezni; hogy mind a ketten szopjanak csacsit.

Felrohantam a szobámba, és leültem az ágyamra. Szinte a fejem helyére egy baszott nagy kérdőjel rajzolódott. Nem értek semmit a faszomat már!

Pár másodperc múlva bejött a szobámba Cas, és elém állt, majd becsukta maga mögött az ajtót.

- Nem érdekel, mi a véleményed, most végig hallgatsz.- mondta, majd leguggolt elém, és úgy nézett rám.- Aki rád támadt...Deborah a neve. Az...exem.- sóhajtotta Cas.

És itt tartunk most.

Könnyekkel úszó fejemhez kapok, és nem értem mi van. Miért nem mondta ezt előbb? És ez a nyomorék miért akar megölni? Mi van?

- Még is miért akar megölni?- kérdezem, ahogy felnézek rá.

- Nemtudom.- sóhajtotta.- De rendesen le is oltottam.

- Csak leoltani mi?! Meg akar ölni, hogy vissza szerezzen magának téged!- és igen én meg sírok mint egy idióta...jó ötlet!

- Nem...biztos, hogy nem ezért. Paranoiás vagy.

- PARANOIÁS VAGYOK MIUTÁN MEG AKARTAK ÖLNI?!- ordítok fel, és hallom, hogy a szoba víz hangzik mögöttem. Au.

- Nyugodj le.- sóhajt Cas, majd elengedi a kezemet, és feláll. Kissé kétségbe esett arccal lép ki az ajtómon és behúzza maga mögött.

Itt hagy? Komolyan? Komolyan itt hagy?!!? Ezért még egyszer úgy szarrá verem.....