Egyéb történet 19.

-De...De jól vagyok!- ültem fel az ágyon.
- Ja, látom mennyire.- forgatta meg a szemeit apu, majd megfordult indult ki a szobából.- Öltözz fel.- mondta, és már végleg kiment.
- Mi a jó büdös rohadt élet ez?!- néztem Casra.- Mi az, hogy csak ennyi, hogy öltözzek fel, meg, hogy le se harapta a fejed...EZ MI?!- akadtam ki.
- Csssst!- azzal a szám elé rakta az egyik ujját.- Mindent el fogok magyarázni. Csak várj egy kicsit.- Azzal kiment. Én i smentem volna, csak ugye nem tudtam a lábam miatt... Így sajnos együtt maradtam, a szobában a fájós lábammal.

Csak a fejemet ingattam, majd öltözni kezdtem. Rendesen dühös voltam, mind Casra, mind apámra... Apámra azért, mert nem szedte le Cas fejét, pedig megérdemelte volna, Casra pedig azért, mert rejtélyben hagyott. Legszívesebben fogtam volna magam és indultam volna ki a házból, de szinte felállni sem bírtam. A nadrágommal is meggyűlt a bajom. Mikor kész lettem, és már pár perce, a fejemet fogva ültem az ágy szélén, benyitott Cas. Kopogásról nem hallott...nem ááám....

- Gyere.- mondta, majd végig mért.- Öhmm...jól vagy?
Felemeltem a fejem, és egy komor kép csapta szemen Cast.
- Öhm...- pislogott szerencsétlenje.
- Mindegy.-azzal felálltam, és sikeresen ránehezekedtem a lábamra, és ekkor felhúztam azt.- Mit akarsz?- kérdeztem.
- Mi bajod, hogy így beszélsz velem?- pislogott még mindig.- Mindegy...- azzal kisegített, hogy ki tudjak bicegni a konyhába, ahol jelen esetben apa volt.
- Magunkra hagynál?- nézett rá Casra, engem a fiú leültettet egy székre majd kiment a konyhából.
Búskomor képpel néztem rá apára.
- Miért jöttél ide?- kérdeztem.
- Ha lesérülsz, esetleg eljöhetek nem?- erre egy "na persze..." legyintést tettem.
- Most komolyan. Castiel hívott ide?
- Igen. Mivel megígértettem vele.
- MI VAN?! MIKOR?! MINEK?!- ugrottam fel, persze az asztalon támaszkodtam, hogy ne essek össze.
- Még ez az afférod előtt...
- MILYEN AFFÉR?!- akadtam ki még jobban.
- Az...most mindegy. És vedd lejjebb a hangod. Apáddal beszélsz.
- chh...- azzal visszahuppantam a székre.
- Hö...figyelj.Én tudok rólatok...
- Milyen rólunk?!- pislogtam.~Casról és rólam?...nincs is semmi rólunk!~ akadtam ki.
Apa elmagyarázta, hogy Cas-igen, igen meglepően- hozzá fordult először, hogy lehet-e köztünk valami. És mivel ezt tudta, ezért nem harapta le a fejem, ami a félreérthető helyzetet illeti.Én totál leblokkoltam. Felálltam, és felhúzott lábbal ugrálva, mentem ki a konyha,majd a ház ajtaján. Mindent a hátam mögött csináltak. Mindent...Ezért most én is a hátam mögött hagyom őket. Pár háztömbnyire lehettem ahol be fordultam egy sikátorba ott ültem le mert alig bírtam menni.

Hirtelen odakaptam a lábamhoz, mire észrevettem, hogy valami meleg és nedves folyadék van rajta. Felemeltem a kezem és vért láttam rajta. Nem is keveset. Ránéztem a lábamra mire, amint láttam csordogált ki belőle a vér.

Csordogált?? Ömlött! Pár perc után pedig már egy bazi nagy vértócsa közepén találtam magam. ~ most mit csináljak? A telefonom sikeresen ott hagytam Cas házában.Azt nem tudják hova mentem, és visszamenni pedig nem tudok.~ gondolkodtam igen igen ijedten. Egy sóhajtás majd a gondolat, hogy itt fogok elpatkolni.Kinyújtottam a lábam, a falnak dőltem, a fejemet kissé oldalra döntöttem a szemeimet behunytam.

 Ilyen nyugodt lennék? Nem. Csak beletörődtem. Engem mindig arra tanítottak, hogy minden történik valamiért.Mindennek oka van. Ha meghalok, meghalok. Annak is oka van.

Nem parázok ezen annyit, bár nyugtalanított, mégis mi lesz ha elmegyek. Sokan nem hiányolnának. Talán Tess. Talán Castiel. Esetleg a szüleim. Itt rövidre is zárnám a kört. Sok embernek nem vagyok fontos. Sőt valaki örülne ha eltűnnék a színről mint például Amber, hogy szabad terep lenne Cas. Hát lehet...akik pedig szeretnek...azoknak a reakciójától kicsit félek. Mi van ha valamelyik barom utánam akarna jönni? És azt én nem szeretném ha miattam halna meg valaki, persze saját magamon kívül. Magamat nem féltem. Sőt. Ez az egész egy felszabadító érzés. Végre megtudhatom kinek vagyok úgy isten igazából fontos. Lehet, hogy ezt én már látni nem fogom. De egy olyan érzésem van, valami fogja ezt közvetíteni felém. Hogy mi? Magam sem tudom. Még. Hamarosan megtudom. Lehet. Nem biztos. Semmi sem biztos. Csak az, hogy ha nem most, majd máskor. Lehet. Ha nem találják fel az 'örök fiatalságot' vagy az 'örök életet' amit igen nagy kétségek közt, de nem hiszek.

A lehunyott szemes pózban ültem tovább. A kezeim a derekam mellett voltak. Éreztem a földön a vérem ami már nem épp kis arányban oszlott el a földön. A szememet kinyitni sem volt erőm. Egyre elnyomottabb érzés fogott el, a világ mintha forogni kezdett volna, csukott szemen keresztül is. Leírhatatlan érzés. Nem azért mert jó, hanem mert furcsa. És konkrét szó sincs erre az érzésre. Hirtelen csak annyit éreztem, hogy eldőlök a fallal párhuzamosan, és a fejem a vértócsa közepén landolt. Próbálkoztam én felülni, de megmozdulni sem volt erőm. A nyomott érzés egyre jobban fogott el, majd mintha ott sem lettem volna már nem éreztem semmit.