Egyéb történet 8.

Végre itthon! Haza értem is csodák csodájára út közben írtam is valamennyit...valamennyit? jó sokat! csak egyszerre nem akarom rátok zúdítani az egészet, így darabokként majd kirakom. Jó olvasgatást!

Csak pár csodás nap az életemben... (1.)

Pár nap múlva újra suliba indultam. Cas múltkori tettét, még mindig men tudtam kiverni a fejemből. A suliba, lassan battyogva mentem, közben dúdoltam valami random dallamot A suliba beérvén, mentem  órára üres, semmitmondó gondolatokkal. Cas cselekedetein már tényleg nem tudtam eligazodni. ~Vajon ő…? Áhh...a sz@rt... Castiel pont engem… aha, majd biztos… ~ gondolkodtam lemondóan. Nem igazán reméltem semmi jót… de rosszat se… ha szórakozik velem, akkor legalább mind a ketten élvezzük a dolgot… ha meg nem ez a variáció válik be hanem amire sokan vágynak… hát örülni fogok… de inkább nem remélek semmit… Lényeg, ami lényeg, belépvén a terembe, az a látvány fogadott, hogy Cas, ölében a vörös-fekete gitárjával énekel, - illetve mivel gitározott is mondjuk zenélésnek…- szóval zenélt, a helyén, az osztálynak valami eszméletlen erőteljes mély hangjával. Gondolom nem ok nélkül, mert ilyet csak úgy jó kedvéből nem csinálna… Ismerem Cast…. már amennyire…. Na szóóóval én meghallva a játékot, az ajtóban kiestek a kezemből a könyvek, amiket órára hoztam, Ilyen érzelemmel teljes dalt hallani Castól… az…az azért durva… Mivel a könyvhalmaz elég durva csattanó hangot hallatott Castiel tekintetét felém kezdte vezetni. Mikor meglátta, hogy én vagyok az, elmosolyodott, majd énekelt tovább. Én az ájulás határán tartottam… Hogy kizökkentsem magam ebből az állapotból, lehajoltam gyorsan felkaptam a könyveimet, majd azokat a kezemben szorongatva, álltam és bámultam csillogó szemekkel. Ahogy a fiú abbahagyta a játékát, a teremben tapsolás és ujjongás hallatszott. Én meg még mindig csak álltam elképedve az ajtóban. Cas arca újra a szokott komorrá vált, majd hangszerét a mellette lévő székre, aztán indult oda hozzám.- Igen az óra kellős közepén….de miért is lepődök még ezen meg?- Oda érve hozzám, szokott módon a fülemhez hajolt.

-Végre ide értél… Nem is mered a csengőt?- kérdezte egy parányi dühhel a szemében.

- És ezt pont te mondod. - sóhajtottam bólogatva, mire a vöri elvigyorodott egy „nem csalódtam benned” félét, közben megfogva a csuklóm, elhúzott a mellette lévő helyre, ahol a gitár volt. Mint akinek mindent szabad, levette a székről a gitárt, és e csodás hangszer helyére ültetett le engem. Én kikerekedett szemekkel néztem rá, ő erre nem reagált semmit csak lehuppant ő is a helyére, vagyis ebben az esetben mellém. Jómagam továbbra is csak egy „WTF?!” Fejjel nézett rá. Sóhajtva egy szemforgatás, majd később egy vigyor keretében, megszólalt:

- Ne nézz így rám hanem gondolkozz.- mondta sutyorogva, mert annyi esze még volt, hogy talán órán nem feltétlen lenne fontos hangosan beszélni…

- Gondolkozzak…?- tettem fel magamnak a kérdést.~Hát persze!~ világosodtam meg hirtelen~Az óra! Az üzenetek! A sok váratlan felbukkanás!~ Csaptam magam hirtelen homlokon~Ez… lehetetlen…~ gondolkodtam mind kis örömmel mind értetlenül.

Ezen elgondolkozva egy idő után megszólaltam.

-De te ak – s itt kicsengettek. ~A francba~ gondoltam ahogy Caas meg nem várva a mondatom végét, elhúzott haza az utolsó óráról~Nyahh most megint nem fogok aludni van egy olyan érzésem…~ gondoltam, ahogy szomorkás fejjel kimentem és indultam haza…indultam volna, ha nem veszem észre Cas otthagyott gitárját. ~Nagyon „siethetett” ha élete egyik legfontosabb dolgát itt hagyta~ gondoltam ahogy felkaptam óvatosan a hangszert, a kezem pedig véletlenátsiklott a húrokon. Szép dallamot adtak. Valami késztetett arra, hogy ölembe vegyem a gitárt, és elkezdjek valamit játszani rajta. Mivel konyítok egy cseppet a zenéhez, és érzékem is van hozzá valamennyi, így elkezdtem egy szép sejtelmes elgondolkodtató dallamot játszani. Dúdolni kezdtem hozzá, majd a düdólásból egy-egy szavat ki lehetett venni, a végére már komplett szöveget írtam a dalhoz, ez még csak a fejemben volt elérhető. Már-már egész iskolát bezengte a dalom, mert üresen, tanárok, diákok, és más emberi lény nélkül állt a suli egymagában. Teljesen belefeledkeztem a zenébe, semmit sem érzékeltem magam körül. (folyt. köv.)