Egyéb történet 10.

Csak pár csodás nap az életemben (3.)

-Gyere,haza viszlek.-jelentette ki, és mintha nem is rólam lenne szó, felállt és kezdett el húzni a házam felé.
-M-mi...de Cas!- szedtem ki  a kezem az övéből elég ingerülten.Cas meglepődötten nézett rám, majd a falnak dőlt, és várta, hogy megszólaljak.
-Nehogy már ne legyen beleszólásom!-teremtettem le, majd otthagytam, és elindultam valamerre. Az utam a kőzeli erdőbe vezetett,ahová be mentem és bolyongani kezdtem. Az erdő nem volt teljesen ismeretlen, hisz mikor  még kissebb voltam a suli utáni legtöbb időt ott töltöttem. Leültem egy fa ágára és ott lóbáltam a lábam mint egy kisgyerek. Mesébe illő volt az egész...az éjszaka sötétjében látszódott egy-egy fényes pont,bagoly huhogás, bogarak nagy zsivalya csapta meg a fülem.Elgondolkoztam a fán,aztán... Hirtelen egy reccsenés és semmi másra nem emlékszem.
- Mégis mit csináltál?-hallatszott a halk kérdés, tudva, hogy úgy sem kap választ.~Mi...?Mégis ki beszél?~tettem fel magamban a kérdést.Kinyitottam a szemem csupa sötétség tárult elém. Kezeimet megtámasztottam a...egy ágyon? Hogy kerülök én egy ágyba?
- Ki az?- kérdeztem zord hangon majd felültem.Annyit éreztem, hogy valamibe bevàgom a fejem.-Áúú...-nyögtem ki, de furcsa módon a felszólalásommal egy időben, ugyan az hagyta el valaki száját.
-Minek kellett lefejelni?!- hallatszott a haragos kérdés.
-Honnan tudnám, hogy hol vagy korom sötétben észlény...-mondtam,már kétség sem fért ahoz, hogy tudjam ki van mellettem. Persze, hogy Castiel...
-Korom sötét mi? Máskor valami olyat találj ki ami nem ennyire nyilván való, hogy hazugság...-mondta az elején kuncogva.
- Most mi van? Ne szivass, ha sötét van akkor sötét van.-mondtam.
-A te fejedben...-mondta. ~A feje...m...ben...ez...lehet,hogy...?~azzal a zsebembe nyúltam és kikaptam a telefonomat és az arcomba...világítottam. Nem láttam semmit.
-Basszus, mond, hogy lemerűlt...- mondtam ilyedten.
- Nem látod, hogy nem? Amúgy meg mit világítasz a fejedre?- kérdezte furcsállva.
-B@zdki nem látok!!!-kiáltottam fel,ahogy éreztem, hogy valami közelít a fejem felé.
-Te tényleg nem látsz...-mondta már rekedtes hangon.~erre egyedül is rájöttem aranyapám...~gondoltam de inkább nem szóltam semmit.
-Mit csináltál?-kérdezte konkrétan úgy, mint mikor valaki bereked és elmegy a hangja,még is hangot akar kicsikarni a torkán.
-Passz...-nyögtem ki sírós hangon, ennél értelmesebb dolgot úgysem tudtam volna kimondani.
-Miért kerülsz te folyton ilyen helyzetekbe?!- tette fel a költői kérdést, ahogy -pontosabban ahogy kivettem- a két kezével a derekam mellé támaszkodott.
A kérdésre válaszolni nem tudtam, így áthuppanva a hasamra,már hanyatt fekve,de elkezdtem zokogni.Cas erre motyogni kezdett valamit, majd végigsimította kezét a hátamon. Én lecsillapodtam kicsit és a könnyeim kezdtem törölgetni, de Casra semmi pénzért nem néztem volna fel...egyrészt minek mert úgy sem látok semmit...másrészt meg amúgy sem akartam...
-Ne sírj már...- ezzel éreztem, hogy fölém hajolt.- nyugi...- mondta még mindig elég rekedten, de már lényegesen jobb volt a hangja.
- K-könnyű azt mondani...nem te vakultál meg.- mondtam.- bár azt meg én nem bírnám...-csúszott ki a számon. Mire észbe kaptam, hogy mit mondtam tiszta vörös lettem és kezemmel takartam el az arcom. Cas lefejtette a kezeimet és egy hosszas puszit adott a szám fölé. Nem is kell mondanom, hogy totál vörös lettem, vörösebb mint eddig. -Izé...u-ugy értem - és itt beleszólt.
-Tudom, hogy érted...- mondta, majd a fülembe súgta- Hívom a dokit...- suttogta a szavakat, majd felemelkedett és kiment a szobából. Èn gondolkozni kezdtem. De semmire sem jutottam már ott volt az orvos.
-Nikol, itt a doki.-mondta Cas, majd a doki dumálni kezdett valami zagyvaságot, és megnézte a szemem, majd a következőt mondta:
-Úgy látom a fejsérülés hatására történt ez...hmmm...nem olyan súlyos mint azt gondolnák, ha a következő hetekben pihenni fog és nem erőlteti meg a szemét, akkor, rendben lesz olyan két hét múlva, már mindent látni fog. Ha nem fog eleget pibenni, komolyabb baja is lehet.-mondta komolyan.
- Èn vigyázok rá, garantáltan pihenni fog.- mondta Cas majd egy idő után elment. Cas leült az  ágyam mellé a földre, és sóhajtott.
- Most...tényleg...te akarsz vigyázni rám?-kérdeztem.
- ja...-mondta. ~ő fog rám vigyázni...? Uramisten...~ gondoltam, de végtére is, örültem.