Amikor kissé már észhez tértem, csak felpuffogtam, és karba tettem a kezemet. Méghogy én smárolok valakivel Cason kívül! Ch...
Egyébként megjegyzendő, ez a póló se sokkal jobb mint az enyém, mert ez már csak azért is tűnik kivágottnak, mert valami baszott nagy rám, és meg kell vallanom, Cas drágám pólói sem olyan nyakig zártak, főleg ha fellépő ruháról van szó. Mellesleg ahogy elnézem, egész nagy élvezettel bámulja azt is aminek talán nem kellene látszania...de jó...a barátonról van szó, nem fogom leszedni a fejét...
- Vagy Deborahtól kaptad a képet, vagy Ambertől. Kitaláltam? Sokat szenvedhettek vele, mire így össze Photoshoppoltak minket.- kezdtem el egy művészi vaytapsot kiadni magamból, ami kb. annyira volt őszinte, mint amennyire egy matek karónak lehet örülni.
Erre a srác nemtörődöm vállat vont. Azok a vörös fürtök most inkább keltettek bennem ellenszenvet, mint sem rajongást, vagy szeretetet. A vörös szín meghozta a hatását; harag, méreg és csipetnyi szenvedély.
- Kétlem, hogy ha csak nem valami kitanult ember, akkor ilyet tudni csinálni, két nyamvadt képből öszevágva, hogy fogja a kezed, meg félig a nyakadba karoljon.- sóhajtotta, a képre utalva amin tényleg ez történt. Bármennyire is nem tetszett, be kell vallanom, romantikus kép volt.
Majd Cas már rakta volna el a kütyüt, de én jó szokásomhoz méltőan, mint mindenkinek, neki is kikaptam a kezéből a telefonját, és elkezdtem erősen szugerálni a képet. Láttam valamit, ami furcsává tette, de nem jöttem rá, miaz. Legalább is egyenlőre...~
- Mi van, ennyire tetszel magadnak, hogy bámulni kell, ilyen módon?-sóhajtotta ki, a kezeit a mellkasa előtt összefonva, mérgesen összehúzva a szemöldökét.
Én szemet forgattam. Nem vagyok egómajom mint ő...
- Nem, nem erről van szó.- sóhajtottam.- Átküldenéd nekem?-kérdeztem, mire Ő mérgesen kikapta a kezemből, majd fogta a vállaimat, és rájuk csapott aránylag gyengéden. Én felnéztem rá, mire a haragos, kissé villanó, még sem ijesztő avagy megfélemlítő ezüstös szürke szempárok villantak a képembe.
- Nem járulok hozzá, hogy otthon erre élvezkedjetek a drága kis barátnőddel. Nem.- mondta egyértelműen, és még a szemeiben, láttam nem is kevés fájdalmat. Ezt még ő sem tudja előlem elzárni. Tudom amit tudok, milyenek az érzelmek. Szem a lélek tükre, szokták volt mondani.
De még is...ökölbe szorultak a kezeim, és elkezdtem számolni. Már nem csak az ő szemeiben lángolt a sötét fájdalom, hanem az én kék szemem is átnyalábolt még sötétebbe. Vagy Hatvanmillióig kellett volna elszámnkm, hogy lenyugodjak, háromig jutottam.
- Ha...ez meg is történt, akkor kurvára jogom van hozzá.- jelentettem ki, kicsit várva, hogy a mimikája erre mit reagál. Meglepődöttséget, mint kiderült.- azok után, amit te Debo-
- Ne, őt aztán rohadtul ne keverd ide.- szakított félbe, és vett egy nagyobb levegőt, majd kifújta a levegőjét. Elengedte a vállaimat, hátrébb lépett egy fél lépéssel..- Ő legalább nem smá-...nem csal-...nem olyan mint te!- mondta, elharapva az első két, tagmondatot. Ezek szerint smárolt is valakivel meg meg is csalta. Jó tudni. Bár tőle mit vártam?..
- Ebben igazad van. Mert nem vagyok egy szajha.- mondtam, és idegesen mentem indultam ki. Ahogy a kilincs után kaptam és kezdt volna meg az igazi utamat egészen hazáig (igen q suli helyett, ez már megszokott), elkapta a csuklómat, erővel az ajtófélfának nyomott a kezeinet összefogva a fejem fölött, és az egyik térdét a két combom közé nyomta. Meglepődtem. Ezt nem is rejtegettem. Nem értem ezzel mit akar. Ne erőszakoskodjon...bár be kell vallanom, imádom ha ilyen módon ezt teszi.
- Engedj ki!- kiáltottam fel, a szemeit és az arca midnen rezdülését nézve, mire befogta a számat...a sajátjával.
Valamiért baromira feltüzelődik attól, ha ilyen mocskosul beszélek vele. Csak engem pedig ennyi kis "erőszakkal" le tud venni a lábamról, és ennyit a haragról. Na, hát ez történt most is.
Hagytam magamat, a karjaimban és a lábaimban a befeszült izmaimat ellazítottam a szememt pedig lehunytam.
Ő is alább hagyta a szorítást, bár nem sokkal, annyira nem, hogy esetleg el tudjak szabadulni, ki tudjak menni a pincéből.
De mint mondtam, nem vagyok valami szajha, így nem adtam meg neki azt az élvezetet, hogy "hahó mindjárt szétteszem a lábamat ha ezt tovább csinálod!". Csak úgy egészségesen.
Hagytam neki, viszont nem kezdtem el rámenősködni, vagy mit tudom én. Jó ez így ahogy van.
Khmmm...hát igen. Megint megvett kilóra ezzel az egész erőszakosdival...hát tetszett, no.
Úgy döntöttünk, hogy kimegyünk a suliból, és elmegyünk valamerre. Mi sem tudtuk, hogy merre...sétálni akartunk. Igen, csak akartunk...volna.
Amint mentünk volna ki a kapun, a matek tanárunkkal futottunk össze. Aki elég rendesen rájött, hogs mi bizony lógni akartunk. Ezért becibált minket egy üres terembe, ahol leültetett, elénk rakott 5 darab lap matek feladatot, azzal kerítve, hogy ebből lesz az évvégi jegyünk. Majd kiment, de az ajtót, azt bizony bezárta.
Castiel nem áltatta magás sokáig, fogta, kinyitotta az ablakot, és elkezdte fikszírozni a kinti tájat.
- Cas...a harmadikon vagyunk...nem ugrunk le.- sóhajtottam, a papírokból repülőt hajtogatva, majd egyesével próbáltam belerepíteni őket a terem sarkában lévő kukába.
Majd ekkor kulcs kezdett ell csörögni a zárban, mire Cas hirtelen befelé fordult.
A tanár jött be, ki mással, ha nem Amberrel. Betolta a terembe neki is adott feladatokat, majd leültette, kiment, visszazárta az ajtót.
- Lehet még ennél jobb?-sóhajtottam fel, és tovább hajtogattam repülőket.
- Jajj, na mi van ribikém, hol az a csodás ruha, nem látom rajtad.- vigyorgott Amber olysn gúnyosan, hogy valami szörnyű.
Erre felröhögtem. És még én vagyok a ribi?
Cas felsóhajtott majd újból kifelé kezdett el nézni, majd az Amber bedeportálása előtti kérdésemre válaszolt.
- Eszemben sincsen kiugrani.- mondta, és már csak azt láttam, hogy felfelé nyújtózik egyet, majd egy vékony drótot szed le az ereszcsatornáról, ami kissé megrogyott ugyan, de őt nem nagyon hatotta meg.- Figyeld a művészt.- vigyorgott. Én megforgattam a szememet...egoista~…Majd az ajtóhoz ment, elé hajolt, a drótott kettőbe hajtotta, és a két végét a kulcslyukba dugta bele, és elkezdett ott birizgálni valamit. Nem is kell mondanom, hogy Amber drága, jó khuurvához méltóan, bámulni kezdte Cas seggét.
- Holnap reggel már nem fogod tudni kinyitni.- mondtam majd újra a papírrepcsikkel voltam elfoglalva.
- Mibajod?-kérdezett vissza.
- Oké, segítek. Éjsszaka-Alvás. Alvás-csukott szemek. Csukott szemek- Nikolka belopózik. Nikolka belopózik- pillanat ragasztót szed elő. Pillanatragasztót szed elő-rányomja aszemcskédre. Voala.- mondtam vigyorogva. Amber magy szemekkel bámult.
Majd nem is kellett, csak egy két perc (megjegyzem addig én 10 papír repülővel célt találtam) amíg kinyitotta azt az osztályterem ajtót, drága vörikénk.
- A kis...- vigyorogtam, majd oda mentem hozzá.
- Na. Jutalmat.- vigyorgott.
- Ne álmodozz.- nevettem, és mentem volna ki. Majd megint eljátszodta azt a durváskodást mint a pincében...rohadjál meg.
Ez pedig hármunk közül Ambernek fájt a legjobban, de neki nagyon.
- Ch.- indult volna meg ki, de Cas kirántott az osztályteremből, saját magával együtt, az ajtó becsapódott, és újra bezáródott. Egy-két másodperc múlva már csak a szőke ajtó ütlegelését és káromkodását lehetett hallani, mire röhögve, már fel is szívódtunk.
Nevetve lógtunk végül ki a suliból, tudván, hogy úgysem adhatja meg arra a "dolgozatra" az év végi jegyünket...mellesleg amilyen logikám, na meg besz élőkém van, úgy kerekítem ezt a sztorit, hogy még ötösd ad nekem. Heheh.
Bár a képes dologra, nem kaptam választ...
