E.t. 29.

A vonatkertben...

Mivel az állatoknak kell a mozgás- és ezt kivételesen nem magamra értem...- így a közeli erdő szélen, ücsörgök, és azt figyelem, hogy a kiscica -akit jó múltkor innen hoztam haza-  hogy szaladgál minden felé.

Lágy mosoly ült az arcomra. Ez is aztán rohadt nagy szó, az utóbbi napokban.

- Haló?- szóltam a telefonomba, mikor váratlanul csörögni kezdett. Pontosabban a Skillet- Fire and fury számát hallottam a telómból, ami a csengőhangom.

- szia.- szólt bele anya. Na csak nem? Észre vetted, hogy élek? Mi történt?

- Miért hívtál?- komorodott el a hangom, és sóhajtottam egyet. - Talán a lányom vagy.- sziszegte, érezhetően, a mosoly lefagyott az arcáról.

- ...akire több mint két hete sz.rsz...- sziszegtem vissza, és a fa tönköt ütlegeltem oldalról, amin épp ültem.

- Talán mert Londonban dolgozok, és nem csak jó kedvemből kijövök utazgatni.

- És tudom, ez is miattam van. Jogos.- mondtam.- De nekem erre nincs szükségem. Ha akarsz valamit, apával megüzened. Aki szintén tojik rám, de már megszoktam. Na csá.- azzal leraktam a telfonom, és becsúsztattam a zsebembe.

Sóhajtottam és felkaptam Csokit, majd sóhajtva, elindultam haza. És igen, csoki a kiscicám neve. Azt hiszem már hivatalosan is az enyém...

A vonat kert mellett haladtam el, mikor nagy veszekedés hangjait hallottam. Olyan ismerős hang volt...

Oda fordultam. Cas és Lys...ez most komoly?

Elindultam feléjük...nem tudom mi volt az, de valami vezérelt. Mikor Cas meglátta, hogy jövök, az arca elsötétült.

- Emlegetett.- morogta Lysnek.

- Mi a baj?- nézte rá, fél felvont szemöldökkel mire legyintett.

- Éppen arról beszélgettü-

- Ordítottad le a fejem igen,...- zárta be Castiel Lys mondatát.

- Szóval éppan azért ordítottam le Cas fejét, mert egy makacs öszvér-

- Szerinted...- vágott közbe Cas megint.

- Hagyd már, hogy elmodnja!- rivalltam rá.- és miért a vonatkert kellős közepén kell leordítani a kásik fejét? Logikus!- sziszegtem. Tényleg nem éreztem igazságosnak amit csinálnak.- Szóval...mi a probléma?- kérdeztem.

Láttam Cason, hogy legszivesebben elkezdené magyarázni, deelszorult az arca, és inkább a földet nézte. Ha nem vallja be, én akkor is látom, hogy még szeret...

- Rólad vitatkoztunk.- sóhajtotta Lys. Nekem kb leállt a szív verésem...

Rólam? RÓLAM?!

- M...Micsoda?- pislogatm rájuk.

- Castielnek akarom bebi-

- Hagyjuk jó?!- horkant fel Cas.- Neked eleve semmi közöd hozzá, hogy mi van velünk!- sziszegte.

- Nincs? Tudtommal a legjobb barátod vagyok, de ne zavarjon.- sóhajtotta.

- Fejezzétek be.- szóltam közbe.- Miattam meg eleve nem kellene veszekednetek.- sóhajtottam.

- Nikol...- sóhajtotta Lys.

- Fogd már be!- ordított Lysre Cas.

- Héhé nyugi!- támadtam a vörösre, ahogy arrébb toltam a mellkasánál fogva.

Cas szemei kikerekedtek. Láttam a szemén, hogy nem tudja mit akarok, meg, mi qz, hogy hozzá nyúlok...de persze ezt mind nem mondta ki...túl nagy ahoz az egója.

- Lys.-sóhajtottam.- Egyedül tudnál hagyni minket?- kérdeztem felé fordulva. Erre bólintott.

Csokit leraktam, de ő hűségesen ott maradt a lábamnál.

Lysnellépkedett, azt mondta megvár minket a kert előtt...hát jó.

- Figyelj. Hiszed vagy sem, nem én csókoltam meg azt a nyomorékot...- sóhajtottam, mikor Lys eltűnt.

- És még is miért higyjek neked?- kérdezte sóhajtva.

- Hazudtam valaha?- kérdeztem. Erre elhallgatott, és a macskát kezdte nézni a lábamnál kínjában.

A szél bele fújta a haját az arcába...de mintha ezt ő akarta volna így, hogy ne lássam az arcát.

Tudom, hogy szeret...egyszerűen tudom. Mondhat bármit...nekem m hazudhat.

- Szeretnék hinni neked.- sóhajtotta enyhén rekedtes hanggal. Valyon sírni akarna...?

- Mi tart vissza?- kérdeztem. A száját beszédre nyitotta, de nem szólalt meg végül.- Ne légy már ilyen gyerekes...- sóhajtottam- Nagyon makacs vagy, ennyi az egész.- mondtam, és a fejemet ráztam meg egy picit.

Ennek sem lesz vége egy hamar...