Epizódd 11.

- Ni, hol vagy már?- hallottam be a kiáltást.
- Jövöööökkk!!!- kiáltottam vissza, ahogy szaladtam a maradék cuccommal.
Ne szaladjak ennyire előre? Akkor kezdjük az elején.
Mikor felkeltem a kórházi ágyban, Cas a hasamra dőlve aludt. Valami írtó cuki volt jááj. Annyira emlékeztem a tegnapi napból hogy valami vizsgálatokat végeztek rajtam vagy mi. Aztán semmi.
A fiú felébredt arra, hogy az arcából kisimítottam a tincseket amik bele lógtak.- öhm..- nyögte fél kómásan ahogy felemelte a fejét végül felült. A szemeit kezdte törölgetni és egy nagyot sóhajtott. Majd egy még nagyobbat megkönnyebbüléssel, hogy nem álmodta, hogy valóban jól vagyok.
Erre elmosolyodtam, és csak néztem a plafont.
- Jó reggelt.- mondta pár perc után.
- Neked is.- mondtam egy kis idő múlva felmosolyogva rá.
Ja...jönnek a szokásos, hogy aludtál meg az ilyesmi kérdések de azt most minek részletezem? Mindenki el tudja képzel ni milyen egy Cas félálomban(egyéb ként írtó cuki azzal az összekócolt vörös hajával ahm...).
Kb. fél óra múlva bejött a doki mosolyogva.
- Van egy jóóó hííírem fiatalok.- mosolygott totál tele életkedvel, ahogy kalimpált. Pf...fiatalok. ő sincs több 24nél. Csak nem tudom, hogy lehet főorvos(a szórakozottságáról nem is beszélve) de ez már nem az én hatásköröm.
Mind a ketten ránéztunk félig felhúzott szemöldökkel. Cas egyébként most az ablakon át bámult kifelé, és nézte ahogy olvad a hó.
- A kisasszony haza mehet.- mondta vigyorogva én pedig fel sikkantottam örömömben.
- Király.- fordult a doki felé, majd felém Cas. Ilyen öhm... Michael Jackson mozdulattal. Tiszta édesssss vooooltt naaa...
- És pontoan mikor mehetek?- ültem fel. Ja így meg jegyezném, hogy a múltkori "csövek"  már nem voltak belém kötve.
-   pontosan? Már otthon is lehetne.- vigyorgott cukin a doki.
Erre a mondatra örömömben tapsoltam egyet. Már untam a kórházi kosztot na.
És itt járunk most. Vagyis, hogy Castiel kiabál a folyosó végéről én pedig szaladok utána.
Mikor utal értem kézen fogott. Nem tudom, hogy sikerült neki, mivel a keze tele volt bőröndökkel meg a többi cuccommal.
- Istenem...- forgatott szemet ahogy a mibilja pittyegését észlelete. - Ki veszed?- tolta oda az oldalát ahol a telefon volt. Éhénnn? Mi közöm van nekem ahoz, hogy a telefonjába turkáljak? Meg úgy eleve..ehm..bele nyúljak a zsebébe khöm...
Végül egy meglepett tekintet után kihúztam a zsebéből és a képernyőt felé tartottam.- Én ezt így nem látom menet közbn nézd meg!- mondta ahogy elmosolyodott. Gondolom sejtette miért nem néztem én meg először. Egy újabb meglepett tekintet, majd egy "De...biztoooos??" Nézés, mire bólintott én pedig pislogtam párat majd megnéztem.
- Öhm Melody írta öh...- nyomtam rá félve az üzire.- Azt írja..."Gyere 2re a suliba. Tájfutás lesz. Szólj Nikolnak is."....mi van?!- pislogtam értetlenül.- Tájfutás?!?!? Én...
- Tudom. Az álom. Emlékszem.- momdta Cas.
- Te honnan...??- pislogtam még mindig.
- Még mindig olyan mintha megtörtént volna.- ezzel kinyitotta a kórház ajtót és kiengedett rajta majd jött ő is.- Furcsa igen...és azután téged jelöltelek futópartnernek...Furcsa mi? De igaz.
- de a Dök-ös "drágák" miért nem vették észre, hogy én nem vagyok itt és elvileg nem is indulhatnák?- kérdeztem felhúzott szemöldökkel. A Dök-ösek megszólítására láttam a fiún egy apró mosolyt, és egy elismerő tekintetet.
- Azt...mondtam nekik, addigra jössz. És...azt sem tudták, hogy kómában vagy.- válaszolta halkan ahogy rám nézett, és kissé megszorította a kezemet.
- Öh...- ez de aranyos. Azt mondta nekik jól leszek mert bízott bennem. Közben halálom szélén voltam...azta...nem semmi csávó...
Végül csak elmosolyodtam és egy puszit nyomtam az arcára. aaaamire amúgy nem igazán reagált. Nem szereti a nyálas dolgokat, az is csoda, hogy megfogta a kezemet. De tudom, hogy bellül örült neki. Csak nem engedi az imidzse, hogy szóljon hozzá. Ez az én Casom.
- De azért ez mégis mi? Basszus karácsony van erre beehivatnak futkározni...ch...
- Nem mindegy? Elég kari aji, hogy veled vagyok na. Az meg a másik, hogy holnap is még karácsony, be lehet pótolni naaa.- mosolyogtam édesen rá.
- Ha te mondod.- vont vállat.
Következő amire emlékszek, hogy az erdőben rohangálunk és keresünk minden féle kacatot bahh...
- Én azt értem, hogy erdő lakó, de ha Kim mókusa nem jó akkor...?- pislogtam. Mivel Kim az előbb mondta, hogs meg se próbáljuk elkapni azt a madarat mert nem fog érni.
- Figyi...biztos valami plüss izé lesz.- mondta, ahogy egs odvas fát nézett.
- Hat basszus...menjenek már...egy erdőben vagyunk, hogy találjak ilyen izéket? Bahh...- forgattam szemet ahogy indultam de megbotlottam egy gyökérben és alóla kigurult egy plüss nyúl.- Szóval ez...
- Egyszer jó az ügyetlenség is nem?- vigyorgott, és felszedte azt a bigyót.- Na, hát ez nagyon ocsmány.- dobta oda nekem, hogy rakjam el.
- Kössz.- kuncogtam.- Amúgy meg...nem annyira. Attól már roszabb nem lehet, hogy az előbb kajtattuk fel az erdőt mert Amberke megint csal, és eltünteti a pecsételőt vagy mit...
- Igaz...de gyere, még nyerhetünk ha igyekszünk.- azzal csuklón ragadott és elkezdett szaladni a következő ellenőrzőpont fele.
Lihegtem már mint állat de nem akartam cserben hagyni így csak rohantam. Pff...okos gondolat volt nagyon... Pár nappal kóma után bravó.
Messziről megláttam ...Na neee!
- Jade...komolyan?- sohajtottam szemet forgatva mire Cas röhögni kezdett...ettől a kedveskétől megkaptuk a feladatokat, pontosabban, hogy betűket keressek ebben a nyomorult erdőben pff...ekkore erdő és találjak meg benne 5 betűt bahh...
Nagy nehezen összekapartuk a betűket mikor megláttuk, hogy Lys és Nath sprintel a cél felé...gyors leadtuk a betűket meg kitöltöttük azt az izét amire a betűk helyes sorrendjét kellett írni...és Cas megszorította a kezemet és mi is rohanni kezdtünk. Egyszer azt vettem észre, hogy letér az ösvényről.
- Cas mit..?- kérdeztem már már kifulladva.
- Cssst.- csitított le majd futott tovább. Pár perc után lassulni kezdett majd megállt és eleresztette a kezem.
- A &%$#!!!- akadt ki ahogy neki vágta a hátát az egyik fának és keresztbebtette a kezét.
Én felvont szemöldökkel néztem rá de nem szólaltam meg. Mikor ilyen jobb kussban maradni hömm...
Mire magában fortyogva kb. lenyugodott rámnézett igen bűnbánó tekintettel.
- hmm?- néztem rá vissza.
- Eltévedtünk.- jelentette ki nagyot sóhajtva mir én levágtam magam a fa tövébe és felhúztam a lábaimat. Cas bűnbánóan nézett és már csak azt vettem észre, hogy leült mellém. Esélyünk sem volt a kijutásra hiszen már korom sötét volt. Ennek az estének sem lesz egyhamar vége...
Neki dőltem a fiú vállának, és cseppet beharaptam a számat, hogy még véletlen se sikoltsak fel és fel se sírjak. Kezdtem fázni ami nem is csoda. December vége van és kint vagyunk az erdőben ahol eleve sincs sokkal melegebb hömm... És még egészséges sem vagyok..
- Vedd fel.- hallottam a fiú búgó hangját ahogy a pulcsiját nyújtotta. - Nem. Mielőtt még megkérdeznéd nincs rá szükségem. Arra viszont annál jobban, hogy vissza ne ess.- mondta a betegségre célozva. Amúgy valóban ez lett volna a következő mondatom hmm...gondolat olvasó.
- Én bólintottam és a hátamra terítettem és egy hálás nézést intettem felé. Furcsa, volt, hogy megnémultam...talán nem akartam ezzel is stresszt okozni neki, hogy ha véletlen rosszat szólok ebben a helyzetben.
Szerintem látszódhatott rajtam, hogy az idegeim eléggé szétzihálódtak ebben a helyzetben. Szerintem nem is csoda, ha eltévedsz egy erdőben és szerinted keresni sem kezdenek mivel...annyi gyerek között fel sem tűnne, hogy két gyerek hiányzik.
Az egyik pillanatban már csak azt vettem észre, hogy a fiú ajkai az enyémre feszülnek, és szérnyitják azokat.
Na ja...ez még a legrosszabb helyzetben is tud ilyet...bahh komolyan megőrít. A lehető legjobb értelemben. Pár másodpercre ezek után Cas egy szó nélkül belefeküdt az ölembe. Mint egy kiscica komolyan. Én hülye meg reflexből végig simítottam az arcán és a haját kezdtem piszkálni.
Talán el is pilledtünk...én nem tudom de olyan csodálatls volt, hogy az leírhatatlan. Talán ilyen közel sosem éreztem magamhoz...csak mikor felkeltem a kómából...huh...
A csódás perceket, már csak az zavarta meg, hogy az igazgató velünk szemben áll és kiabál.
Kinyitottam a szememet szép lassan, és a dühtől vörös fejével találtam szembe magam. Cas is mocorogni kezdett.
- Mi az isten...- nyitotta ki a szemét ráncolva a homlokát.
- Nem isten, hanem én!!! Sosem láttam még ilyet értik soha!!!- orított le. Na ez se hagyja majd egy hamar abba...

/ ééés a kérdéseket az előző bejegyzés alatt továbbra isss várom :D/