Egyéb történet 16.

Egy újabb nyári szüneti nap…csak azt sajnálom, hogy már eléggé a végén járunk a szünetnek…és ki se élveztem rendesen... De mindig ez van…legalább is nálam mindig.

Egyik délután megyek az utcán és szembe jön velem Viola. A tőle nem túl szokásos mosolygást láttam az arcán.

-Szia.- köszönt rám ugyan így. Én pislogtam párat majd megszólaltam.

- Szia… veled meg mi történt?- kérdeztem elég komor hangulatomban.

- Semmi.- mondta ugyan így majd ment tovább. ~Ez elég…furcsa.~ gondoltam. De mi a franc közöm van nekem az ő ügyeihez? Hát semmi, így inkább tovább mentem. Tovább vagy két mátert mire a nagy elgondolkozásban énmentem neki valakinek.

- Áh izé…bocs…olyan suta vagyok…- magyaráztam majd felnéztem az illetőre Nathaniel volt. Ő keményel lezavarta ezt a „talákozót” egy „semmi” szóckával. Hát mondom mi történt ma mindenkivel? és persze ezzel elhúzott mellettem. Na jóól van…

De mikor már a harmadik ismerősömmel találkoztam össze ez nevezetesen Kim volt, akkor már végképp nem értettem semmit. Tőle nem igazán akartam megkérdezni mi is ez, így inkéább megvártam amíg elhalad mellettem és gondoltam majd követem. Követtem is. Oda vezetett ahol Viola meg Nath volt elsősorban őket láttam meg. Aztán pedig meglobbant a szemem előtt egy pár barna ezüst, és vörös tincs is Nevezetesen Melody, Lysander, és Castiel is ott volt. Hogy hol? egy sikátorszerűségben. ~ Mi van osztálytalálkozó? és engem miért nem hívtak akkor?~ kezdtem gondolkodni, majd inkább csak a sarokról figyeltem mi fog történni, oda nem mertem menni.

Kim elindult Castiel felé Melody Nath felé, és Viola meg Lys felé. Na, hogy most mi fog történni arra egyszerűen tippem sincsen.

Lys: - Végre mindenki ideért…

Melody:- igen, már egy jó ideje várunk rátok…

Kim:- Hé’! Nem lehet mindig úgy ugrálni, ahogy ti fütyültök!

Lys: - Nyugi már… nem rád értettük, hanem az egész bagázsra…

Ezzel a párbeszéddel kezdődött minden. De amikor Kim odaért Cashoz, az a vállára rakta a kezét. A szemeim pedig kikerekedtek… mondjuk azt csinálnak amit akarnak közöm sincs hozzá túl sok…de akkor is zavart…

Nath:- De miért is jöttünk ide?- kérdezte, ahogy átkarolta Melody derekát.

Lys: - Korai ez még…

Cas: - Mi korai ezen?! Nyögjed már ki vagy indulok vissza…

Ezen kicsit meglepődtem. Így beszél a legjobb haverjával, na az már igen…Mondjuk már semmin se csodálkozom ami Cassal kapcsolatos…

Kim: - Hova vissza? Jössz velem.- mondta egy csábos mosoly keretében. Cas erre nem szólt semmit.

Na, erre már úgy éreztem mintha komolya agykapacitási problémákkal küszködnék… Mi az, hogy így néz rá?! És mi ez a fej?! És és és és és és…

Na, nekem elegem lett ebből az egészből, de mégsem akartam elmenni, túl kíváncsi voltam. De milyen rosszul is tettem…

Egyéb történet 15.

Sajnálom,  hogy most egy ideig nem volt rész, de nem igazàn volt szabad időm.
Azèrt remélem tetszik és megérte ennyit várni^^

Kb. egy hét telt el. Semmi nem történt. Konkrétan semmi... Éltem, vettem levegőt ééééés vert a szívem. Apám és anyám továbbra is faggatott ami nem túlságosan hatott meg és nem is válaszoltam túl értelmesen egyik kérdésre sem. Ők meg voltak győződve arról, hogy Cassal mi járunk... Hát ezt már had tudjam én!
Ajh...elegem volt. Tootááál elegem. Elmentem a parkba sétálni. Sétálgatás közben, az egyik fának dőltem, ott sóhajtottam egyet. De persze ez a "nyugodt" perc sem telt el olyan nyugodtan...Hiszen egyszerre az SMS jelző hang a telefonomon megszólalt. A hang egyébként pár ütem dobverés.
Megnéztem az SMSt ez állt benne;
"Mièrt nem hívtál fel? Megígérted!"
Jött az üzenet Tesstől. Nekem csak akkor jutott el az agyamig, hogy elfelejtettem neki elmondani, hogy mi volt mikor felhívtam Cast.
"Bocs...totál elfelejtettem...de te miért nem hívtál? Vagy most is miért nem inkább hívtál fel?"
Tettem fel a kérdést. Pár perc múlva jött is a válasz, hogy csak mert nem tudta mikor tudunk beszélni.
Hát mondom ragyogó mondhatom...Azt hitte, hogy megint a vörivel bulizok vagy mi? Illetve nem is megint, hanem...na mindegy, az a lényeg, hogy ez alapján azt hiszi, hogy vele bulizva ittam le magam a sárga földig...
- Chh...mit is várok?- tettem fel magamnak a kérdést,ahogy igyekeztem visszaírni.
- Niki, Niki, Niki...- hallottam a hátam mögött egy hangot.
- NE HÍVJ NIKIN...ek...- a kiáltásból egy lágyabb hang lett amint megláttam, hogy ki áll mögöttem.
- Most miért? - vigyorgott a Castiel.
- Hogy kerülsz mindig oda ahova én?- kérdeztem fenhangon.
- Azt ne mond, hogy nem örülsz nekem...- mondta egy kicsit visszafogottabb mosollyal.
- Chh...és miért hívsz Nikinek...Van rendes nevem is...
- Szóval örülsz nekem.- vigyorgott.
- Ajh már...minden szavam ki kell forgatni? Azt mond meg inkább, hogy kerülsz ide.
- Hallottam egy dobszólót... és megnéztem honnan jön a hang.- mondta.
- Aha...- mondtam nem is figyelve rá igazából, túlságosan lekötött az ahogy fel volt öltözve.
- Most meg mi van?...- nézett végig magán.
- Soha nem...izé, szóval sose láttak még ilyen normálisssss.......nak mondható göncben.
- Heh?- nézte meg magát.- Ja, hogy eezz...- világosodott meg.
Na most a kinézetéről annyit, hogy fekete pólóban és barna zakóban volt, fekete farmerral párosítva.
Én bámultam tovább a látványt...
- Hehe...na mi van, most már mégjobban bejövök mi?- kuncogott rajtam.
- Csak nem ez is volt a cél?- vigyorodtam el.
- Hát, csak is.- mondta ugyan úgy. Én pedig tovább vigyorogtam. A pillanatot az SMS hangom zavarta meg újból. Annyira megijedtem, hogy a telefonom kiesett a kezemből, éssss persze egy pocsojában landolt.
- Basszus!- kiáltottam fel. Hirtelen felkaptam a telefonom de amint megláttam az abból kicsordogáló víztömeget, lemondtam arról, hogy még lelket tudjak lehelni belé.
- Miért vagyok ilyen béna?!- vàgtam magam háttal a fának.
Cas elmosolyodása meg a telefon kikapása a kezemből eléggé meglepett...mivel ez történt.
- Heh?- pislogtam egy sort. A vöri meg nem is igazán törődött velem csak a telefont kezdte birizgàlni. Leszedte a hátlapjàt meg hasonlók...fújkálta meg még isten se tudja mit csinált vele. Egyszerre odanyomja a kezembe, hogy "tessék." én pedig nézni kezdtem. Mikor egy újabb SMS hang és képernyő felvillanás csapott szembe.
- Cast...ezt...- képedtem el majd vagy öt kilóméteres mosoly kezdett ragyogni az arcomon ès azzal a lendülettel a nyakába is ugrottam a srácnak, egy "jipiiiiiii!!! köszi köszi köszi" keretèben.
Ja...de ez a lendület nem feltétlen a legjobban sikerült hiszen Cas nem tudta magát megtartani így lezuhantunk a földre... Èn Castiel mellkasán fetrengve arcal a fiú felé egy vörös fejjel na meg egy ilyedt képpel pislogtam Casra.
Cas szemèben az első pillanatban düh majd egy sóhajtás után már egy meglepedten, de "örülő" kifejezést véltem felfedezni.
- Izé én bocs nem akartam nem direkt volt ne haragudj!- hadartam közben lemásztam a fiúról de mindjárt vissza is estem csak most a fiú mellé és nem rá...
Castiel a zavarodottságomra csak egy vigyort eresztett el.
- Úgy nézek ki mint aki haragszik?- kérdezte ugyan így, ahogy a kezeivel megtámasztotta magát majd lendületből felállt és kezet nyújtott nekem.
- Ehh nem...- mondtam majd elfogadva a kezet, felhúztam magam, deeee voltam olyan béna, hogy megint el akartam zúgni így a srác mellkasán találtam magam megint. Legalább most el nem estünk hanem álltunk...úgy, hogy fogta a kezem...és, hogy konkrétan rajta voltam a fiún...ehh...
Mit is vártam? Hát...hogy lecsap, kinyír, lelövet vagy felakasztat...de semmiképp nem azt, hogy erre magához szorít és ölelkezni kezdünk...
Pedig ez történt...Nagyon is ez történt.
Itt mondtam én azt, hogy ~ Kèsz káputt én ezt màr el sem hiszem :O ~
De ki nem érezné ezt ha a világ legjobb pasija ölelni kezdi?! Elmondanàm...senki.

Egyéb történet 14.

Na ne...

-Mi...? Hol...?- keltem fel reggel az ágyamból. A fejembe fájdalom nyilallt, így visszadőltem.- Mi a sz@r történt velem áhh...- nyökögtem ahogy a fejem fogtam. Ekkor rontott be a szoba a csipet-csapat...az ősök...
 - Kisasszony! Rajta felkelni! - parancsolgatott anyám. 
- Ne rikácsolj már kérlek...Szétrobban a fejem...-nyafogtam. 
- Nem is csodálom ha tegnap totál K.O-san értél haza! Hol voltál?!- kérdezgetett az idegtől vörös fejjel. 
- Mi? Ne röhögtess már...arra emlékeznék. 
- Ne beszélj így anyáddal! Néztél ma már tükörbe?- szólalt fel már apám is. 
- Basszus...nem volt még időm...talán ha nem beszélnétek baromságokat, lenne erre is energiám...-forgattam meg a szemem. Kicsit szédelegve, egyensúlyt vesztve battyogtam ki a fürdőbe. Belenéztem a tükörbe, és konkrétan, mosott føs fejem volt. -Te atya úr isten...- pislogtam csodálkozva. Eszeveszettül néztem ki. Valami smink féle volt a fejemen,de, hogy az is, hogy nézett ki...uram atyám. 
- Válaszolnál végre?!- kiáltozott anyám be a fürdőbe. Én kezdtem lemosni az arcomról a -...mondjuk szutyoknak- szóval a szutykot, és közben törtem a fejem, hogy mi is történhetett velem, hisz még magát az alkoholt sem szívesen iszom meg. Magamtól meg eszembe nem jutna csak úgy inni... ~Semmi...egy halvány emlék foszlányom sincs az egészről...~ gondoltam, ahogy már nagyjából rendbe hoztam magamat. Kiléptem a fürdőből, ahogy apa mellkasában találtam a fejem, mert nekimentem véletlen... 
-Á...bocs...-motyogtam majd, majdnem összeesve tipegtem be a szobámba.~Ilyen mocskosul rosszul se voltam még~ gondoltam, majd bezártam az ajtómat, semmi kedvem nem volt magyarázkodni mikor még én sem tudtam mi történt. Ekkor csörgött a telefonom.
 -Haló?- szólaltam bele. 
- Nikol! Szia, Tess vagyok. - mondta.
 -Sz-szia.- mondtam elég hülye hangon.
 - Mi...?! Mi bajod neked? És tegnap nem voltál elérhető sem. Történt valami? 
- Épp ez az, hogy nem tudom... 
- Micsoda?- kérdezett a telefonba értetlenül Tess. Erre egy szuszra elmondtam neki, amit tudok, meg, hogy a tegnapi nap teljesen kiesik. 
- Tegnap utoljára azzal a vörös hajúval láttalak délelőtt.
 - Castiellel??? És mit csináltunk??-Kérdezgettem. 
- A szó diszkrét értelmében sem voltál már akkor sem túl józan...szóval a parkban voltatok és én épp arra jártam, és megláttalak titeket...Oda mentem és kérdeztem, hogy mi van veled, erre te meg röhögve egy "Semmi"t mondtál, azzal tovább álltatok. Igazából, ennyit tudok. Utána még hívtalak telefonon, de sose voltál elérhető. 
- Jesszusom...- nyögtem ki, ahogy a fejem fogtam. ~Castiel + én bepiálva = inkább nem akarom tudni~ gondolkodtam, ahogy megszólaltam. - Mond, hogy nem csináltam semmi gázosat... 
- Öhh...- hallottam a telefon végéről, bizonytalanságot jelezve. 
- Fel kell hívnom Cast.- jelentettem ki. 
- Niki.. izé Nikol ez szerintem nem olyan jó ötlet...kitudja mi volt tegnap...- mondta Tess.
 - De honnan tudjam meg ha nem tőle?- ekkor egy kis ideig csend támadt.- Na látod. Akkor ha nem haragszol leteszem, és majd visszahívlak, ok?
 - De el ne felejtsd!- azzal én kinyomtam a telefont. Elkezdtem tárcsázni a számot, a keresett személy, felvette és beleszólt. 
- Na kialudtad magad?- kuncogott Cas.
 - Neked is szia...- morogtam.
 - Na mindegy. Amúgy, nézz már ki az ablakon...-mondta. Én furcsán néztem, de elhúztam egy kissé a függönyt és kinéztem. Hát persze...Cas állt a fal mellett közvetlen. Kezemben még a telefonnal, csodálkozó tekintettel, szólaltam meg.
 - Te mit keresel itt?- erre ő felnézett az ablakra. 
- Lényegtelen. Gyere le.- mondta vigyorogva a telefonba. Mivel emeleti szoba, lerohantam a lépcsőn, és kirohantam. 
- Na? kapok választ?- mosolyogtam rá. A fejét felém fordítva, ő megszólalt.
 - Na? miért  is hívtál fel?- vigyorgott, átvéve a stílusom.
 - N-nem tudom...izé...igazából, csak nem emlékszem a tegnapból semmire öhmm... 
- Azon nem is csodálkozom. Annyi Whisky után...
 - Mi???? Whisky????- kérdeztem ledöbbenve.
 - Most mi van? Egy üveggel legyűrtél...- mondta tök nyugodtan. 
- É-én...és...a...izé...te...- dadogtam. 
- Ja, hogy én, hogy kerülök a képbe? Hát a padon piálva a parkban, valószínűnek tartottam, hogy nem biztos, hogy egyedül kellene, hogy hagyjalak... 
- Úristen...én, csak úgy ittam? De... mégis miért? - gondolkoztam hangosan, kicsit később belegondolva már, az események...Castiel közeledése, Tess megjelenése, az otthoni helyzet...már nem csodálkozom semmin.
 - Hát mit tudom én...- dőlt vissza a falnak. Meggondolva magát megint vissza állt elém.Ezt nem tudtam mire vélni, csak felnéztem rá, egyenesen a szemeiben találtam magam. Meg sem bírtam szólalni, annyira belemélyedtem a szemeibe… Ő elmosolyodott. Meg tudnák őrülni a mosolyától… Kezdtem vörösödni, a közelségétől, meg, hogy eleve ott áll előttem…
- Na, mi van? Tá’n tetszek neked?- vigyorgott a fiú ördögien. Erre én csak zavartan pislogtam, majd lesütöttem a szememet. Nem bírok neki hazudni. Meg amúgy sem tudtam volna mit mondani…
- Cast…- kezdtem bele, de közbe vágott.
- Nem kell magyarázkodnod, valahogy sejtettem.- mosolyodott el.
- Mi…?- pislogtam. Számíthattam volna rá, de mégsem számítottam...
- Mi ezen olyan meglepő?- mosolygott ennivalóan továbbra is.
- N-nem tudom… öhh… és ki se nyírsz?... E… izé…- dadogtam egy cseppet.
- Úgy néz ki, hogy ki akarlak nyírni?- hajolt közelebb hozzám.
- Öhh…nem…?- mondtam, ahogy visszanéztem rá.
- Hát nem.- mondtam, ahogy átkarolt.-Szerintem nem nézek ki valami ijesztőnek.
- Háááááááááááááát őőőő…. kivételesen nem.-vörösödtem el.
- Na látod.- suttogta a fülembe, átkarolva a derekamat. Én nyelve egyet, megszólaltam.
- Cas...tiel...izé...mit csinálnál ha...ha valaki bevallaná neked, hogy...szeret?- nyögtem ki nagy nehezen.
- Valószínűleg kiröhögném...De ha az a valaki...te lennél, kicsit máshogy reagálnák.- húzódott apró mosoly a szájára, ahogy a hátamra tette az egyik kezét, ahogy közelebb hajolt hozzám...

Itt jött be a képbe egy kiáltás.
- NIKI!- haragos kiáltás volt ez.
- ??? - erre a hangra megrémültem.- Castiel, húzz innen!- mondtam aggodalmasan a kiáltás miatt.
- Mi de - kezdett bele.
- Igyekezz!- mondtam ahogy belátta, hogy jobb lenne elhúzni onnan a seggét, mintha ott se lett volna, elment. - Huh...kössz...a saját érdekedben.- suttogtam még a fiú után.
A hang gazdája felé vettem az irányt.
- Ez itatott le tegnap?!- horkant fel dühösen apám.
- Micsoda??? Semmi köze az egészhez!- fortyogtam a szobám felé véve az irányt.
- Vagy csak azt mondta...- morgott apám, én becsaptam a szoba ajtaját.

Egyéb történet 13.

Mindenre számìtottam akkor, de erre nem. És ki is az a Tess?

~Lesz@rom...nem fogok magyarázkodni...amúgy sincs köztűnk semmi Cassal...nem, nem lehet, nem mondok nekik semmit ~ gondolkoztam, arról, hogy mit mondjak a szüleimnek Casrol. Ki nem faggathatnak... Vagy...még is?
- Niki, gyere ki légyszives!- kérlelt anyám egyik este, hisz már két napja èletjelet sem adtam magamról.
- Mondtam, hogy ne hívj Nikinek. Van rendes nevem is.- mondtam durcásan, végre már megszólaltam...
- Engedj be.- kérlelt tovább az ajtóm előtt. Erre nem válaszoltam. Mikor ár mintha beakadt volna a lemez, tizedjére mondta ezt, sóhajtva kizártam az ajtót és kidugtam a fejem.
- Végre! - sóhajtott fel hangosan anya. Én kihasználtam az alkalmat, és lehúztam a konyhába, valami kaját keresni, már kopogott a szemem...Elkezdtem pakolászni a konyhában egy halom kaját, közben anyám faggatott.
- Ki volt ez múltkor?
- Egy srác.- válaszoltam tök "inteligensen".
- Azt láttam...- forgatta meg a szemeit- de ki ő?
- Egy srác - válaszoltam megint ugyan olyan inteligensen.
- Ha kérdezek valamit válaszolj normálisan!  A barátod?- kérdezte fenhangon.
- Hagyj, ok?- fordultam felé komoly arcal, majd a kezembe felpakolva a tonna kaját, mentem vissza a szobámba, ott pakoltam le. A kulcsot megforgattam a zárban, az ajtó bezáródott. Eszeveszett éhes voltam, így elkezdtem enni. Közben megakartam nézni az időt a telefonomon, helyett egy nemfogadott hívás csapott szembe. Aki pedig a hívást indította, nem volt más mint Tess?!
- TESS!!!!- kiálltottam fel mosolyogva, ahogy elkezdtem visszahívni a számot.Hogy Tess ki? Az, aki az egèsz életem végig kísérte, mint legjobb barátnő, egész 7.-ig. Akkor költöztek el, és ment hatosztályos gimibe. Azóta nem is hallottam róla.
- TESS!- kiáltottam boldogan  telefonba ahogya keresett személy egy "Haló?"t szólt a telefonba.
- Ni-Nikol???- kérdezett vissza meglepődve, hogy egyáltalán visszahívtam, és nem vagyok rá irgalmatlanul dühös, hogy három évig nem is.keresett.
- Hát ki más?- tettem fel a kérdést ugyan úgy.
- Úristen!!!-kiáltott boldogan, majd vagy tizenötször bocsánatot kért, hogy nem keresett.
- Ugyan már...lènyeg, hogy most hívtál. De mi van veled? Hogy vagy?- kérdszgetem majd mondta, hogy itt van a városban. -Miiii???? Itt????- kérdeztem vigyorogva mire ő igennel vAlaszolt.- Találkoznunk kell! Hol vagy? Mikor vagy szabad?- kérdezgettem mire ő:
- Neked akár most is...És valami parkban.- mondta.
- Azonal ott vagyok!!- mondtam azzal leraktam és rohantam ki a folyosóra, el se köszöntem anyámtól csak rohantam a parkba. A parkban, egy szőkés-barna, hosszú hajú lány ült a padon.
- Tess...? TESS!- kiáltottam oda, ahogy odafutottam. Ő oldalra kapta a fejét, és tényleg ő volt Tess.
- Rég láttalak Nikol.- mosolygott ahogy átölelt. - Mi van veled?- kérdezte. Én leültem mellé a padra, és elkezdtem mesélni neki a gimiről, Amber szekálásairól, és arról, hogy otthon épp nem akarok látni senkit.
- Mert ? Mi történt?- kérdezgette, ahogy èn egy aprányit elpirultam, és kezdtem neki mesélni a Casos sztorit. Mire a végére értem, és mikor Tess megszólalhatott volna, Démon szaladt oda Tesshez. Kisebb idő után, Cast láttam meg a távolból.
- Egy pillanat, várj meg, a kutyára addig vigyázz ok?- majd oda szalattam Cashoz.
- Castiel...Démont keresed igaz?- mosolyogtam rá. Felém fordította a fejét, és bólintott.
-Honnan tudtad?- kérdezte.
- Csak gyere.- azzal csuklón ragadtam, és odahúztam Tesshez.
- Tess, ő Cas. Cas, ő Tess.- mutattam be őket egymásnak. Cas egy bólintással köszönt, majd Tess lábainál fekvő kutyusra nézett.
- Démon, egyszer sem tudsz nyugton maradni séta közben?!- mordult rá a kutyára. Tess pislogva figyelte Cas elég agresszív reagálását.- Na mindegy...- sóhajtotta a fiú majd hozzám hajolt oda. - Ki ez?- kérdezte, hogy csak én halljam.
- Ő kérem szépen, a legjobb barátnőm még az általánosból.- válaszoltam. Cas egy furcsát bólintott de nem értettem miért. Igazából nem is érdekelt, hogy rákérdezzek.
- Èn itthagylak titeket, amúgy kössz, hogy megtaláltátok vagy mi... Ja és Nikol...- kezdte halkan és sejtelmesen az utolsó három szót. Ezzel odahajolt a fülemhez, és az én farmerom zsebébe dugta a kezét.- További szép napot.- érintette ajkait az arcomhoz alig láthatóan. Tess ezt nem látta mert az ellenkező oldalon csinálta. Én persze megint vörös lettem, ezt nem is kell mondanom. Cas ezzel kiszedte a zsebemből a kezét és Démonnak füttyentve, ment tovább.
- Aahhh...- nyögtem ki ahogy elment. Tess halk kuncogásba kezdett.
- Beleestél mi?- kuncogott.
- Bele...fülig...- mondtam sóhajtva. Most vallottam be ezt így először. Most előszór...ezzel magamat is meglepem...

Egyéb történet 12.

Érdekes kis nyári szünet (2.)

Ugye bezárkózva a szobába mit csinálhatok? Persze, hogy elő a fiók mélyén lapuló csoki készlettel! De szigorúan csak egyet...vagy kettőt... na jó a max három tábla, de csak ha nagyon rossz kedvem van...Legjobb gyógyír a sebekre ZABÁLJÁ' CSOKIT! Brutál egészségtelen, de ha valaki szomorú, mit érdekli az? 

A csoki-skálán ma másfeles szintet értem el azaz másfél táblát toltam be. Tiszta büszke lehetek magamra nem?  
Vagy nem... na mindegy is. A csoki zabálás közben, a falat vizslattam, néha fel-fel álltam áthelyezni, elmozdítani egyik-másik művet. A csoki még erre is képes, adja az ötleteket...De már álljak le, mert már megint megkívánom a csokit!
Na lényeg ami lényeg, még mindig zabálás mellett, de elkapott az ihlet és milyen meglepő, rajzolni kezdtem megint. Hogy mit? Az nem egy egyszerű kérdés... Volt azon rózsa, csontok, összetört szív összeillesztve stb, stb... Az összhatás pedig, wáhh tök jó lett olyan három óra múlva kb. Felnéztem az órára: 05:31
Hogy...? Nem aludtam egész éjszaka? Bizony nem. Ez a felismerés egy kis szongást okozott magamban, amit végül legyűrtem, mert nyár van, nem kell sietni sehova. Így hát, mivel mèg tiszta éber voltam, befejeztem a rajzot, aláfirkantottam, és az íróasztalomon hagytam pihenni, míg én ugyan ezt az ágyban tettem meg. Aránylag hamar elaludtam majd csak egyszer valamikor sok idő múlva a telefonom csörgésére keltem fel.
-Ha-haló? Mit teh-hetek önért?- szóltam a telefonomba mikor rájöttem, hogy ez az ébresztőm volt nem telefon csörgés. De minek csörög az "óra"? Hát persze! Délután fél2 volt, és kettőre kellett a suli előtt lennem. Gyorsan rendbe hoztam magam, majd némi sóhajtozás keretében hagytam el a házat, az ősök dolgoztam. Így legalàbb azzal nem kellett foglalkoznom, hogy találkozzak velük, és magyarázkodnom kelljen.
Suli elé pontosan 14:00ra értem, valami eszeveszett profi lehetek, ha ez így sikerült...
Lényeg, ami lényeg, "Drága Casom" a suli falát támasztva várt rám. Mikor odaértem nem is vett észre... Mondom Gratulálok Cas...Mikor már pár perce vártam, hogy végre rám méltóztasson figyelni a nagyságos úr, köhintettem, majd megszólltam.
- Itt vagyok...- mondtam, mivel más èrtelmeset, úgy sem tudtam volna kinyögni.
- Hmmm?- fordult felém.- végre...már azt hittem nem is méltóztatsz megjelenni- mondta.
- Már itt vagyok egy ideje, csak te vaggy belemélyedve totál  gondolataidba...- sóhajtottam mire, egy ugatást hallottam.
- B@sszus Démon!!- kiáltott egyet Cas, majd fénysebességgel elkezdett rohanni az ugatás irányába. Egyèrtelműen elszökött a kutyája, de, hogy most ezért hívott volna ide, azt kötve hiszem.
- Hát nem ezt vártam...de mondjuk rohanó Cast sem lát minden nap az ember.- mondtam csak úgy magamnak, majd jóval lassabban követtem a vöröst. Egy jó idő után a parkban találtam rá, a szégyenkezve néző kutyára.
- Hát te? És a gazdád?- kérdeztem a kutyust az pedig halkan nyüszített és fejét Cas lehetséges tartózkodási helye felé fordította.
Intettem a kutyusnak, hogy jöjjön velem, némi simogatás után. Egyik fa tövében félig felhúzott lábbal találtam rá a fiúra, még nem mentem oda. A kutya viszont igen, és csendben nyüszített a gazdija felé.
- Démon hallgass! Miattad kellett elhúznom.- motyogott már a végére kicsit dühösen. Az a kép...mikor a kutya elkezdett felém ugatva szaladni, "megmondva" a gazdájának, hogy ott vagyok, és hallottam mit mondott...az...az rémes. Próbáltam a kutyát lecsitítani, sikertelenül. Cas elindult felém, én meg sem mertem moccanni, egyébként egy fa mögött voltam. Összeszorítottam a szemhéjam, majd mikor egy "Te meg mit csinálsz itt?!" haragos hangot hallottam lemondóan sóhajtottam.
- Jöttem utánad, ha már kirángattál otthonról...- mondtam semlegesen, a szememet már kinyitottam és felnéztem a fiúra. Még mindig magasabb több mint fél fejjel tőlem...imádom a magas pasikat... Ajh, ez is megint azt mutatja, hogy ő kell nekem... Pfuuu de utálatos érzés...
- De mègis mióta lesekedsz utánam hmmm?- vigyorodott el. Egyszerűen megőrülök a vigyorától...Rohadj meg Cas... Most miért kellett az ujjad köré csavarnoood??? Erre sose kapok választ...
- Nem leskedek utánad...A kutyádat akarom mondani Démont láttam meg...
- Te kukkolod a kutyám?- vonta fel a szemöldökét, persze, csak, hogy húzza az agyam.
- Cas, ugye tudod, hogy javíthatatlan vagy?- mondtam elmosolyodva majd felkuncogva.
- Fogjuk rá.- válaszolt a fiú, ugyan, nem mosolygott, de láthatóan bírja a beszólásaim. Egy jó idő múlva Démon nyüszögve, tipegett oda hozzám, hogy hagyjam má' Cast békén, hogy vele is foglalkozon. Erre felkuncogtam, majd végül megszólaltam.
- Megyünk?- kérdeztem a hazahúzásra célozva. Ő bólintott majd kézen fogott...negint...mit csodálkozom ezen mèg? Mindegy...végül hazakísért, ès baromi nagy mázlim lett…tényleg…naaagyon… hogy miért?
Otthon, a ház előtt az ajtóban álltam, és elköszöntünk egymástól…teeermészetesen most sem hagyott békén, hanem még rám kellett másznia, mint eddig majdnem mindig, amit nem is bánok, igazából…szóval, kaptam egy ölelést, meg egy puszit az arcomra. Én persze megint totál vörös lettem, és dadogni kezdtem mint egy nem normális. Cas a megszokott módon köszönt el… vagyis sehogy… majd én bementem a házba, épp ahogy kifújtam volna magam, szüleim magyarázatra váró tekintete csapott szembe.
-Ki. volt ez.- kérdezte Faterom nem épp szeretet teljesen.
- Senki.- vágtam rá az egyszerű, egyértelmű választ. Tudom, nem vagyok valami tisztelettudó a szüleimmel szemben, de én már csak ilyen vagyok.
- Akkor mégis mit ölelget?- kérdezte továbbra, is ugyan ezen a hangon. Anyukám a háttérből figyelte ugyan ilyen tekintettel az eseményeket.
- Tök mindegy nem?- kérdeztem, majd választ nem várva húztam…volna fel a szobámba, de apa keze elkapott.
- Héhé’! Kisasszony, míg nem kapok magyarázatot nem mész sehova. - mondta apám, de engem ez nem érdekelt, kitéptem a kezéből a karom.
- De.- mondtam, majd behúztam a szobámba, és milyen meglepő, bezártam az ajtót. 

Egyéb történet 11.

Érdekes kis nyári szünet(1.)

Mivel telhet el egy nyári szünet ? Hát mi mással mint…őőő… na nem tudom…részemről inkább unatkozás volt az egész de ez mindenkinél más.

Nagy unalmamban rajzolgatni kezdtem. Őseimmel nem tudtam mit kezdeni, mindig csak este jöttek haza, amúgy pedig dolgoztak, így velük sem tudtam múlatni az időt, meg amúgy sem tudtam volna, nincs túl sok közös témám velük, de ez nálunk már csak így van.

Mikor teljesen bele lendültem a rajzolgatásba, egy egész galériát nyithattam volna már, olyan, és annyi féle, és fajta rajz volt már hogy úhh. Elhatároztam, hogy néhánnyal, ami a legjobban tetszik, „kitapétázom” a falat, mert egyszínű vöröses narancsos falszín, hát nem éppen valami izgalmas. Fogtam hát magam, és egy adag gyurma ragaccsal, kezdtem a falam dekorálni. Mivel nem csak fejmagasságba, hanem feljebb is akartam rakni néhányat, fogtam a székemet és ráálltam, úgy rakosgattam fel őket…aha, csak az a szék gurulós volt az volt a hiba. Az meg kicsúszott alólam, mert én rettent ügyes vagyok… de mivel még ügyesebb vagyok, megkapaszkodtam  a radiátor csöveiben, így nem zúgtam el, hanem a falon csimpaszkodtam.

-Atya isten…miért is vagyok én ilyen profi?- kérdeztem. De megártott az, hogy volt pofám feltenni ezt magamnak, mert belépett a szobámba, a drága jó édesanyám, és hülyének nézett. Igen, az előbb nem említettem, hogy ez egyik este történt, mikor már haza értek a munkából.

-ŐŐhh…- nyögtem ki valamit, majd leugrottam a csövekről. Anya, egy félig felvont szemöldökkel reagált, meg egy sor pislogással.

- Na ezt nem értem…mindegy, drágám valaki keres.- mondta, majd kiment. Ja gondolom most elment röhögni a Fateromhoz, szokása szerint. Erre én csak sóhajtottam, majd kimentem az ajtóhoz, és egy „Nem tudom, mit akarsz, de jobb, ha elhúzol” fejjel néztem arra, akit nem is tudtam, ki. Mire felfogtam, hogy ki jött, kikerekedtek a szemeim.

- Lys? Te mit keresel itt?- nézet Lysanderre, elég váratlan meglepetés volt ez.

- Gyere.- mondta, majd más egyéb szó nélkül, megfogta a csuklóm, és kihúzott a házból.

- Dededededee- nyökögtem, de nem tudtam semmi értelmeset kipréselni a számból. ~Látszik, hogy Cas haverja, az szokott egy szó nélkül hurcibálni ~ gondoltam, majd végül Lys megállt, a parkban valahol, és egy cetlit nyomott a kezembe, majd mintha ott se lett volna eltűnt. – EZ MOST MI?!- kiáltottam el magam, majd a cetlire néztem, amin ez fogadott:

„Ni!

Holnap, 2-kor a suli előtt!

Cas”

~MOST EZ MI A SZENT SZAR?! ÉS MI AZ, HOGY „NI”??? Milyen jogon hagyja el a nevem majdnem három negyedét?! Mi a szar ez?! A másik meg…ezért kellett kirángatni otthonról?!~ gondolkodtam  majd a cetlit elég ingerülten a zsebembe dugtam, majd indultam haza. Otthon a szüleim vihoráztak gondolom még mindig rajtam, hogy mit csimpaszkodok én a radiátor csöveken…na, mindegy. a szobámban, újra neki álltam a „dekorálásnak”. Egész jól nézett ki végül. Nem az a lehangolt semmilyen volt már a szobám.

-Ni, kész a kaja!- kiáltott be a vacsora előkészültével az egyik ősöm. ~ Mi a szar?? Mi az, hogy már ők is „Ni”-znek?!~gondoltam, majd mikor kiértem, Faterom kezében volt a cetli,ami elvileg a zsebemben volt.

- Mi ez, hogy…?- kezdtem bele.

- A földön hevert…de ki is ez a Cas?- kérdezte anya.

- Senki.- mondtam komoran, majd kikapva apám kezéből a cetlit, rohantam fel a szobámba, majd egy zárt ajtót hagytam magam után.