11. fejezet - A feledés átka

A feledés átka

„Képzeld el, hogy sétálsz a suliban. Elmész egy ember mellett; Ő az exed. Szép szőke hajú srác, aki még mindig szomorúan néz rád.
Elmész egy másik mellett. Tökéletesen álló világos szürke, ezüstös haja libben meg, ahogy sétál a folyosón, és megint azon gondolkodik, hogy elfelejtett valamit; Ő a srác, aki megcsókolt.
Elmész egy harmadik mellett. Gamer póló, az arca is gamer, még a haja is tipikus gamer, de valamiért még mindig olyan különleges; Ő a srác, aki immár a legjobb barátod.
Megy a folyosón. Ezen gondolkodik. Hullának néz ki, mert nem alszik rendesen. Éhes, mert nem volt ideje reggelizni. Vörös, félhosszú haja van; Na, ez vagy te.

Igen, egy srác vagy, és alig van pár lánnyal szorosabb kapcsolatod, mint osztály-, vagy évfolyamtárs. A fiúk felé kacsintgatsz, de te sem tudod, hogy mi oka van ennek a dolognak. Nem is igazán érdekel. Téged már csak az érdekel, hogy eljuss a büfébe és kapj abból az isteni tenyér méretű pogácsából (és neked igen nagy tenyered van!) amiből ilyenkor mindig enni szoktál. Szokás szerint 200m-es sor van. De ritka sorok egyike, a suli büféé, olyan tulajdonsággal van felruházva, mint kevés másik; halad.

Gyorsan meg is kapod az élelmedet és valahogy nincs túl sok kedved beülni földrajz órára. A tanárod szenilis, a srác mellett ülsz, aki lesmárolt és azóta sem veszed fel neki a telefont, az osztályban tartózkodik még az exed, csak épp a srác nem, aki egész nap gamel. Nem mintha sok vizet zavarna, hiszen amúgy is, csak azt veszi észre, ha kirúgód alóla a széket, amit nem szívesen teszel meg, szóval nem igazán lenne attól sem jobb, ha ott lenne.

Ja, ez vagy te, egy totál szerencsétlenség. Eltelt vagy egy hónap. A szürke hajú srác próbál veled beszélni; de te nem hagyod. A szőke srác szintén, de te folyamatosan elküldöd. Hiszen ő nem csalt meg téged, csak te azt hiszed. Ja, majd mindjárt el is hiszed neki és a nyakába borulsz. Lehet ezt kéne. De már úgy érzed, hogy neked ez nem menne. Más száján is volt. Kitudja azóta, volt-e több emberén, vagy ugyan azén, többedszer. Jobb, ha nem tudod. Félsz a választól.”

- Hé, srác! – huppant mellém le Armin, mire hirtelen becsapom magam előtt a füzetem és felnézek rá. Elég furcsán pislogott Ő most a szemembe, de engem nem igazán zavart a dolog. Gondoljon, amit szeretne.
- Parancsolj.- ejtettem ki az ajkaim közül ezt az egy szót, oly kecsességgel, s bágyadt gyönyörrel, mintha csak egy gyönyörű kék cinege szart volna le épp valakit.
- Heh, az mi?- kérdezi a füzetre bökve, amit épp az imént csuktam be a szeme előtt. Legyintek, hogy hagyja, csak inkább mondja, mit akar. Ja, Castiel elkezdett beciculni ezért a földrajz füzetébe elkezdett írni az életéről valami izét. Nem mondható naplónak. Csak olyasmi.- Ok, mindegy. Átjössz ma?- kérdezi a feketehajú gyönyörűség a pofikámba, ahogy a saját lábát rezegteti fel le, mintha izgatott lenne.
- Miért jöjjek?- kérdezek vissza. Tudom, tudom, kérdéssel kérdésre nem válaszolunk, de ch, break the rules.
- Mert akarsz velem játszani a D.S.A. 3 –al, ami ma jön ki és baromi izgatott vagyok baszki. Ma jelentették be, hogy egy nappal előbb megjelenítik! Annyira boldog vagyok Castiel!- pattog nekem ott a csávó, én pedig győzöm lefogni, hogy ne ordibáljon, mert elég hülyének fogják nézni.
- K-K, jövök, de nyugi már.- nevetek fel ott, amit ő nem igazán értékelt hisz belevágott vállamba, de nem igazán zavart.

- Ok, ha már ilyen bunkó voltál, akkor elmondhatnál mi volt az a próza, amit oda beseggeltél a füzetedbe.- vágta nekem oda a kis sötéthajú barátom.
- Csak irkáltam. Tudod félő, hogy pszichopata leszek. – nevettem egy kicsit, ahogy hátra dőlve épp zsepit kutattam a zsebeimben. Nincs. A táskámban. Nincs. Ahh.
Ő előlebegtetett az éterből valahogy egy zsepit, megköszöntem, majd elmosolyodtam. Kifújtam a nózikámat elhajolva az arca felől, majd vissza nyújtottam neki a taknyos zsebkendőt.
- Tessék.
Armin akkorákat pislogott, mint két bálna egyszerre, majd röhögve eltolta a kezem.- Gyökér srác.

Meg is értettem, el is raktam, aztán boldogan egy zsepivel gazdagabban ültem immár ott.
- Ahh, vágod, már csak pár óra és játszhatok!- örömködött boldogan.- Annyira jó!!!- mondogatja nekem én pedig a fejem rázva hallgattam, amit mond.
- Javíthatatlan.- sóhajtottam majd a vállának dőltem. Nincs kedve a gerincemnek tartani engem. Tartson akkor már Ő.- Am, el fogysz késni, vágod? – kérdeztem, ahogy a vállát paskoltam meg, mintha felráztam volna a párnát, ezután pedig a becses kobakom visszadöntöttem a még becsesebb vállára.
- Hogymifasz?- jött ki a száján.- Há’ nem matek lesz?
- Nem. Föci. Sokkal rosszabb, úgyhogy menj a sátán barlangjából. Bár… inkább ne, rajtad akarok aludni, Mr. Pillow.- vigyorogtam rá, Ő pedig erre újból egyet belém boxolt mire röhögve kaptam a helyre, ahova az ökle érkezett.
- Ok, húzom magam. De kontrollert hozz. A múltkor BT közben az asztalhoz akartam vágni idegességemben, de a földnek sikerült. Alexy azóta sem volt game-shopban én pedig nem megyek napra. Na csáó.- dab-olt nekem én pedig vissza, majd elücsörögtem tovább a székemen.
Mostanában elég sokat járkálunk egymáshoz. Igazából még a tesóját is bírom, bár kicsit furcsa. De szerintem, Ő fél tőlem, ezért álltalában Armint szokta hagyni, ha ott van velem. Naaa lényegtelen is.

Eltelt az óra, meg a következő meg az azutáni, meg az összes, és hála a jó égnek, végre nap vége van. Azt hittem meghalok… Főleg a tesi. Lépcsőztünk. Medvejárásba fel le. Ha nem törtem el semmim, örülök.

Immmár – hála égnek – kedvenc Arminunk ajtajában topogok. Engedj be, nekem szükségem van egy végig gamelt napra, ahol semmi problémám nincs. Mivel Mr.Pillow uraságnak kettővel kevesebb órája volt, már két órája otthon löttyeszti a becses fenekét. De legalább tesin Ő is megizzadt. Heh. Úgy, ahogy a szöszke is. Nem tudom, hogy volt képes rám esni. Szerintem direkt. Nem mintha zavarna, igazából. Már le is feküdtünk. De valahogy annyira nem hozott lázba. Megcsalt, a szájával. Ennyi erővel máshol is nyalakodhatott volna a csajjal, nemcsak ott ahol. Jól van Castiel hagy abba, már megint gusztustalan vagy.

Mire a gondolatmenetemnek éppen vége szakadt, nyílt is az ajtó, de nem Armin, hanem Alexy nyitott ajtót és kedvesen mosolygott rám. Ő az a srác, akiről mindenki tudja, hogy meleg, és valahogy, ha nem nyilvánítaná ki ötpercenként, akkor is mindenki tudná. El sem tudod képzelni heterónak. Az nem Alexy lenne. Szerintem Ő így „cuki”. Ha lehet ezt mondani rá.
- Ohh, szia Castiel!- mosolygott rám a fiú, mire én intettem neki.- Armin valahova elment, azt hiszem, nasikészlet feltöltésért. Gyere be, mindjárt jön. Bár már itthon kellene lennie pár perce, azt mondta siet. De gyere be nyugodtan!- mondta a kék. Nem értem, egy „Nemsokára jön Armin, gyere be”-t, hogy lehet ilyen hosszan megfogalmazni? Mindegy, Alexyben ez a különleges. Azaz, ez is.

De nem kell azt hinni, nem fáj rá a fogam abszolút. Nekem nem jön be. Dehogy. Semmi féle szerelemre, vagy vonzódásra nem vagyok hajlandó senkivel. Azt már nem mondom, hogy semmivel sem! Hiszen például az ágyam és én, elég tüzes és szenvedélyes viszont ápolunk egymással. Na de ez most mindeeegy~.

Elbeszélgettem egy kicsit Alexyvel, bár inkább csak hallgattam, ahogy csacsog, meg ittam az almalevem, amivel megkínált.

Majd nyílt az ajtó és Armin libbent be rajta. Meglepetten nézett rám, hogy miért vagyok itt.
- Sziasztok.- köszönt, ahogy lerakta az ebédlőasztalra a zacskót, ami gondolom tele volt egészségtelennél egészségtelenebb kajával. – Hát te?
- Jöttem játszani, ahogy kérted.- pislogtam rá meglepetten. Azért Ő nem egy Lysander, hogy midnent elfelejtsen.
- Nem 5-re hívtalak?
- Nem mondtál időt, jöttem suli után.
- Ohh, akkor elfelejtettem.- gondolkodott el. Ohh istenem, csak ne legyél Lysander, elegem van, Mr. Pillow.
- Menjek haza?- kérdeztem. Bár elég furcsán ért a dolog. Fél 4 van. Nem tudom, mit akarhat még másfél óráig, de hát tolja neki, majd visszajövök. Már álltam is fel, hogy akkor itt hagyom őket, majd visszajövök. Biztos van valami fontos, amiről nekem nem kell tudni. Én megértem.
- Jaj, nem, maradj csak. Csak a szobám állati rendetlen és rendet akartam rakni. Meg boltban voltam. De haza ne menj, ha már itt vagy.- mondta a srác, majd nyúlt volna a szatyrok felé, hogy most kipakolja őket. Rájött, hogy nincs mifelé nyúljon. Alexy mint tökéletes anyuka, már ki is pakolt és el is rakott mindent, rohadt gyorsan. Arminnal összenéztünk, de engem már annyira meg se lepett a dolog. Szerintem ez vicces.

Fel is nevettem, Alexy pislogott, az ikre pedig csak vigyorgott, mint a tejbetök, majd megköszönte a kékségnek, hogy elpakolt helyette.
- Na, akkor toljuk. Hoztál kontrollert?
- Hogy mi?
- Kontrollert. Mondtam, Bloody Trapland közben…
- OHH ISTENEM MEKKORA HÜLYE VAGYOK.- sóhajtottam. Ez azért is volt elég nagy baj, mivel azért annyira nem laktunk közel egymáshoz, hogy csak így átlibbenjek hozzá, majd vissza haza, majd megint vissza hozzá.

Sóhajtottam egy keserűt.
- Most akkor húzhatok haza.- ropogtattam ki a nyakamat. Hát igen, azt hiszem, ez egy ilyen nap, hogy mindenki elfelejt mindent. Töri dogát sem írtunk. Pedig arra még tanultam is, baszki.

Hát nagy nehezen felrángattam a seggem egy helyijáratra. Nem volt kedvem sétálni, így fizettem inkább 0,3K-t, hogy az otthonom közelébe toljon engem a busz. Hah, megőrülök. Annyira hülye vagyok.

Röpke 20 perc alatt haza is értem. Nyúltam a farzsebembe, hogy vegyem elő a kulcsom. Elő is vettem, zárba be, elforgat. Nem fordul el. Csak pislogtam, mint borjú az új kapura. Megpróbáltam még egyszer. Semmi. Micsoda?

Megnéztem, a kulcs az jó. Akkor mi a fasz van?
Kinyitottam az ajtót. Ja, hogy nincs bezárva. De én emlékszem, hogy bezártam reggel. Hol van Démon? Nem látom az udvaron.
Hátra léptem egyet, kettőt az ajtóból, majd láttam, hogy be van csukva a kenelbe. Mi? Még is miért? Én nem csuktam be, az hot ziher. Egyre inkább furcsább lett a tekintetem és jobban összevontam a szemöldököm. Betörtek volna? Kétlem. Démon nem hagyja magát bárkinek becsukni. A szüleim meg én tudom csak. Meg... talán egyszer engedte Nathanielnek, de, csak mert ott voltam. Nem értem. Mi a fene történt itt?

Egyből kiengedtem a kutyát, aki ahogy láttam, hasonlóan furcsa pillantásokat vetett rám, mint én, az egész helyzetre. Oké… nem értem.
Kicsit meg van zavarodva a kutya. Feszült. Mintha nem értené, mi van körülötte. Megsimogattam a fejét, majd engedtem, hogy menjen az udvarban, amerre akar.

Újra az ajtóhoz léptem, majd betértem rajta. Hangokat hallottam az emeletről.
- Cassy, szívem, hát hazajöttél?- hallottam az emeltről anyám hangját, majd egyből hallottam, ahogy szalad is le a lépcsőn. Eközben én a konyha irányába fordultam és lebasztam a kulcsom az asztalra, a szék mellé, ahol a táskám…-nak kellett volna lennie. De helyette felfedeztem valami lábakat. Rájöttem, hogy a lábak egy nőhöz tartoznak. Hirtelen felkaptam a fejem, a lábak gazdájára. Egy fiatal, nagyjából velem egykorú lány ült AZ ÉN SZÉKEMEN az ebédlő asztalnál. Fekete rövid szoknyában, illetve piros ujjatlanban, fekete kardigánnal az ujjatlan felett. Szép derékig érő vörös haja volt, amit ugyan nem teljesen láttam a szék támlája miatt, de ennyit felfogtam belőle. Valami nagyon furcsa volt a lánnyal kapcsolatban, amit nem értettem. Mielőtt bármelyikünk megszólalhatott volna, anyám már oda is szaladt hozzánk.
- Heh… Szia fiam.- mondta kicsit zavarban.- Örültem volna, ha később találkoztok, de… ez így alakult.
- Megint nem szóltál, hogy hazajöttök. És mellesleg ki ez?- intettem elég flegmán az előttem ülő csajra, aki mintha meg is lepődött volna erre.
- Hát… tudod… van pár dolog, amit elfelejtettünk mondani neked…