Bittersweet Amoris - 9.fejezet.- Elegem van ebből a családból

/Hogy én ezzel a fejezettel mennyit szenvedtem... Na de sebaj, itt az eredmény! Jó olvasást!^^/

Elegem van ebből a családból

Idegesen sóhajtottam. Oké, én most akkor is le fogok menni, ha tetszik neki ha nem.
Finoman arrébb toltam a nőt, nem erőszakosan, de kellő erősséggel ahhoz, hogy eltűnjön az utamból. Basszus, Nath egészségéről van szó!
Leszaladtam a lépcsőn  és hirtelen gondolkodás nélkül megfogtam az apja kezét, ami éppen lendült a fia felé.
Hirtelen mintha a levegő és megállt volna a szobában, és mintha percekig csak azt láttam volna, hogy Nathaniel összehúzódva várja, hogy az arcán csattanjon az apja keze, de ezt én, megakadályozva ezt, közbeléptem.
A hideg csendbe ami akkor beköszöntött, csak az én hirtelen sóhajtásom tört be, 's esett a földre, szétszóródva apró üvegszilánkokká. Mint egy filmben, szinte még mintha a főcímdal is megszólalt volna a fülemben.
Mindketten rám bámultak, én pedig elengedtem Cas apja csuklóját, majd hátra léptem egy kisebbet, hogy pont Nath előtt legyek.
- Hagyja békén.- mondtam halkan, szinte már-már kérlelve, pedig ez nem az én műfajom.
- Tessék?- lépett közelebb Nathaniel apja, majd a szikrázó sárga szemeivel bámult a pofámba. Baromi ijesztő.
- Ő a maga fia! Miért bántja, a saját maga fiát? Ön nevelte fel és a felesége, tőle jobb embert még hírből sem ismerek, ne bántsa, nem érdemli meg!- mondtam, igyekeztem meggyőzően de azt hiszem ez inkább csak viszályára fordult.
Miből gondolom?
A fater keze újból lendült, majd ugyan nem a fia, de az én arcomon landolt. Nem volt elég erőm felfogni, hogy baszki, meg fog ütni és elindítani a parancsot az agyamnak, hogy baszki, fogd meg a kezét.
Nathaniel hallottam, ahogy megugrik és valami halék nyöszörgést is ad ki magából. Az ütés hatására hátrébb lendültem, de szerencsére nem ütköztem belé.
Az arcomhoz kaptam és pár másodpercig csak bámultam a semmibe.

Bámultam egy ideig a pasasra, aki csak szikrázó szemekkel fogdosta az öklét. Gratulálok, egy full ismeretlen srácot képes megütni. Na ezzel sem élnék nagy szívesen együtt.

Talán egy, két perc is eltelt, azzal, hogy semmi sem történt. Ki a franc hitte volna, hogy amint idejövök, ez fog fogadni? Mi ez, basszus? Ha ne adja isten lány lennék, akkor is ezt tenné? Hát nem tudom...a feleségét is bántja? Bár arról nem tudok, szóval kétlem...azaz remélem nem.

- Honnan szedi, hogy a fia, egy "mocskos buzi"? És ha az is lenne, akkor ez miért rossz? Ugyan olyan ember, mint maga vagy én - egyenesedtem fel és kissé közelebb is léptem, bár tartottam a távolságot - semmivel sem másabb mint mi. De. Tőlem annyival, hogy sokkal jobb ember, mint én.- mondtam ki, végig szigorú arccal a pasas szemeibe nézve. Csodálkoztam, hogy erre nem törte el mondjuk két-három bordámat, vagy a jobb kezem (mert a ballt amúgy se nagyon használom, szóval annak aztán tökmindegy).

Nathaniel apjának arca, lassan az idegesből, csak lágy ingerülté csapott át, bár látszott rajta a szomorúság, még talán kicsit az is, hogy bánja, hogy jól pofáncsapott mind a kettőnket. De nem, nem változott látszatra sem kezes báránnyá, mint ilyenkor a filmekben. Meg sem szólalt, csak bámulta a semmit, már kevésbé szikrázó szemekkel ugyan.

- Az én fiam, akkor sem lesz buzi.- mondta kb. egy perc csend után, mikor már kezdtem igen-igen bepánikolni, hogy meg-e akar ölni, vagy mi van.

- Rendben, megértettük.- mondtam és igyekeztem lecsitítani a hangulatot.- És bocsásson meg, nem akarok ebbe a dologba beleszólni. De azt hiszem, talán egy kisfajta jogom már van hozzá, hiszen mikor már a fia így néz ki, nem csak magukra tartozik ez a dolog. Ezt meg kellene beszélniük.- sóhajtottam, mire csak a villogó szemeit kaptam az arcomba, újra.

- Mit?! És ugyan, kije vagy te a fiamnak, hogy beleszólsz ebbe az egészbe?!- rivallt rám. Majd a lépcsőről már Nathaniel anyja is megjelent, aki nem igazán tudott mit tenni úgy láttam.

- Mi folyik itt?- kérdezte, mire én csak rá néztem, majd Nathanielre. Itt lenne az ideje most már, hogy az anyjával is beszéljen. Ennek az egésznek vége kellene, hogy legyen. Ez így baromira nem vicces és semmi értelme nincsen. Ez ellen tényleg tenni kell valamit. Ha más nincs, kell szólni a gyámügynek… de Nathot el ne rakják nekem gyermekotthonba… főleg ezért nem is ez jutott eszembe először… bár annyira ezekhez a dolgokhoz nem értek, nem tudom, mi jöhet még ki abból, ha szólunk a gyermek védelmiseknek… De szerintem semmi a kapcsolatunknak kedvező… szóval tényleg hanyagoljuk.

Senki meg sem szólalt. A család „feje” gondolom nem fog neki mondani semmit, feltételezem, ha ilyen mocskos dolgokat művel, a házassága sem a legtökéletesebb. Nathaniel pedig… feltételezem fél. Én meg, miért mondjam el? Ezt a dolgot, nem nekem kell elintézni. Viszont elmenni félek. Áhh, a franc essen bele, megint nekem kell beszélnem?!

De nem. Én meg nem mukkanok. Oda fordultam Nathanielhez, elsuttogtam neki egy „Ne haragudj”-ot, majd levettem róla a pólóját, így az anyja is megláthatta a sebeket a hátán, az apját meg gondolom annyira nem érdekelte, hogy oda is nézzen. A szöszke elnézett, de nem nagyon akarta véka alá rejteni, hogy vele bizony mi történ. Esküszöm, most már nekem is szar hangulatom van az egésztől, pedig én ebben a dologban annyira vagyok benne, mint egy elefánt a kutyám vizes edényében. Mármint, hogy, ha Nath nem a pasim lenne, le se szarnám az egészet, hisz kit érdekel, kit vernek szét kicsodák. De ez más. Szeretem ezt a szőke idiótát és nem tehetek róla. Bár… nem mintha annyira bánnám. Megismertem, egy jó lelkű gyerek… És nem mondanám, hogy basszus Castiel, ezt nem kellett volna. De, igen. Tudod mit nem kellett volna? Az apjának lepofozni engem. Hohóóó, mi lesz ha én egyszer Nathaniellel fogok élni… milyen apósom le-…Na na na! Ne szaladjunk előre ennyire!

Lassan elkezdték „megbeszélni” a dolgokat. Ami a fater részéről morgásról, Nath részéről kussolásról, és az anya részéről szenvedős segélyhívásokról szóllt, istenhez.

Hát igen, ez van, ha a gyerekedet szétveri az apja, Ájemszorri.

Egy ideig egy ilyen beszélgetés fültanúja lehettem, ahol én csak álltam a háttérben, mást igazán nem tettem. Nem is kellett, mentek a dolgok maguktól. Közben Nath a pólóját visszavette, meg mellém állt… úgy láttam, már nagyon meg akarna ölelni, vagy valami hasonlót csinálni velem. Mikor igen-igen csak a házasságról volt szó, benyögtem, hogy nekem feltétlenül nagyon muszáj még tanulnom és felrángattam Nathanielt a lépcsőkön. Ezt kétlem, hogy elhitték, de ez most annyira nem is fontos, ár nem hinném, hogy őket érdekelte, most mit akarunk csinálni.

Ismered az érzést, hogy mikor azt hiszed, végre minden oké, megnyugodhatsz, minden tök jó, pihenhetsz, lazulhatsz, kiürítheted a fejed, és valaki lazán keresztbe metszi a számításaidat?

Na ez történt most.

- TE IDIÓTA PÖCSFEJ! – ordított rám a szőke ribanc, hogy ne mondjam másképpen a nevét, Nathanielt ellökve a búsba. – MIATTAD VESZEKEDNEK UGYE?! MEG MIATTAD!- nézett a bátyjára – ISTENEM? AKKORA IDIÓTÁK VAGYTOK! MIÉRT KELLETT EZT HM?! NEKED MEG MIÉRT KELL BELEPOFÁZNOD AZ ÉLETÜNKBE?!- ordibált velem, akart lökdösni, de istenem, stabil lábakon állok, ch.

- Te meg mi az istent képzelsz magadról ha?! Te nekem ne dumáljál, vagy- -ekkor a bátjya rángatott el onnan, egészen be a szobába, majd rám csukta az ajtót.

- Hagyd békén Castielt. Nem tehet semmiről.

- MÉG HOGY NEM?! – folytatta tovább a rikácsolást.- Ha ő nem jön ide akko-

- Ha Ő nem jön ide, akkor már lehet a korházban találkoztunk volna legközelebb!- nyeste ezt a mondatot, nem csak a testvére, de az én szívembe is. Nem gondoltam, hogy Nathaniel ilyen tisztán látja a dolgokat… pedig valójában eléggé… hmmm, furcsa ez a dolog.

Na sebaj. Talán most már minden megoldódik. Talán.

Vagy talán még sem?

Bittersweet Amoris 10. Fejezet.- Az első alkalom. Vagy csak a feledik?

/Hohohóóó mit hoztam ma nektek? Egy eléggé erős leheletű tizennyócast. Mindenki fogyassza saját felelősségre, senkinek sem kötelező elolvasni, ha nem szereti a kekszevést.
Yaoistáknak jó nyáladzást, zsepit tessék készíteni, ha hajlamosak vagyunk a vérző nózikra!

Mindenkinek jövök egy zacskónyival, tudom, tudom. :D

Elnézést a sok várakoztatásért, de semmi időm sem volt mostanában. De igyekszem!/

Az első alkalom. Vagy csak a feledik?

Nem is tudom, egy vagy két hét telt el az után, hogy Nathaniel apjával "veszekedtem" elég csúnyán. Bármennyire is féltem, hogy nem kéne akkor, most totál jó ötletnek tartom. Hiszen elég más most minden. Elvileg Nathal még mindig szokott kiabálni, de általában rájön, hogy hahó, ezt talán nem kellene és ha kellene is, nem így. Ilyenkor magába fordul és elvonul. Bár azóta nem ütötte meg a fiát, még mindig féltem Nathanielt a közelében. Főleg, mert szigorúnak, ugyan olyan szigorú, mint eddig volt. Nem szereti, ha Nath kimarad, vagy később ér haza, ha velem látja, ha kap egy rosszabb jegyet, vagy ha valami kis jel, arra utal, hogy a fia meleg. Hát igen, ebből ki is derült, nem mondtuk el neki a kapcsolatunkat. Sem az anyjának se az apjának. A húgának végképp nem. Még csak az kellene, hogy az a szőke hajú ribanc tudjon róla és elmondja mindenkinek. Elnézést Nathaniel, de tényleg az a testvéred. Bár ezt valahol te is tudod, de sosem mondtad még, hogy ezt is gondolod. Lehet szolidaritásból, lehet nem. Lehet "testvéri szeretet" amit nem igazán kapott meg egyikük sem, hiszen már közülünk is mindenki totálisan tisztában van a ténnyel, hogy a bátyja szerette basztatni mini Ambert, én meg voltam a sötét hajú herceg és volt mikor megvédtem. Meg összeraktam a babáját. Aztán azóta zaklat. Mi a faszért kellett ennek egy középbe jönni velem?...
Jobb kérdés, hogy Nathnak miért. Azért ez a gimi nem gyenge, de Nath sokkal jobbat is el tudna végezni. Nem is értem, miért pont ide íratták a szülei. Lehet van ebben is egy kis szülői szigor, meg testvér putyulgatás.
Na, csak, hogy a mostanra térjünk rá. Régebben beszéltünk Lyssel, hogy Nathot behívjuk megint dobosnak, emlékezhettek is erre a beszélgetésre. Megkérdeztük, azaz Lysander, mert, hogy én elvileg Nathot nem nagyon bírom. Igen, ő sem tud rólunk, de hát istenem, van az úgy. Nathaniel természetesen igent mondott, mivel én is puhatolóztam nála, Lys tudta ellenére. Bocs haver, tudod, hogy szeretlek, de ezt neked nem kell tudnod. Azaz...egyenlőre biztos nem.
Épp az 19 órai próbára mentünk volna, mielőtt eldöntöttük, hogy közösen lefürdünk, hisz egész nap pizsiben bűzölögtünk. Igen, Nathaniel megint itt aludt, hiszen megbeszéltük a szüleivel (inkább az anyjával), hogy ez most sűrűbben lesz, mivel én annyira, de nagyon tanulni akarok, hogy nekünk feltétlenül muszáj néha-néha együtt aludnunk, hiszen én egész éjszaka csaaak tanulni akarok.
Még múltkor náluk is be kellett ezt kamuznunk és mikor otthon voltak a szülei, a szöszke tényleg tanított engem, máshogy megoldhatatlan lett volna a helyzet, hogy ha bejönnek, vagy csak elmennek a szoba előtt és épp azt hallják, hogy a seggét dicsérem. Igen, ez is előfordulhat. Szóóóval, már kellően vágom a fizikát, ezért dicséretet érdemlek!!

- Hahó, figyelsz te rám egyáltalán?-sóhajtotta halkan, a zuhanyzóban megfordulva, hogy felém nézhessen. Igen, a zuhanyzóban álltunk egymással szemben...elég kis helyen, szóval meg kell valljam, itt-ott érintkeztünk is, ami nem feltétlenül negatív, hehe.
- Persze, bocsánat, picit elkalandoztam.- mondtam halkan megrázva a fejemet, így a hajamból is kissé kiráztam a vizet. Nem csurgott belőle a víz, de kellemesen vizes volt.
- Na akkor megteszed végre?-kérdezte sóhajtva.
- Mit is?
- Kérlek mosd meg a hátam, mert mivel nem látom a sebeimet, mindig fájdalmat okozok magamnak, mikor egyedül csinálom.- sóhajtok.
- Mást ne mossak meg?-vigyorogtam és a nyakába pusziltam hátulról.
- A hátam oké?-mondta kuncogva, mire szépen a sebeknél csak nagyon óvatosan mostam meg. Annyira már nem vészesek szerencsére, de valóban nem árt az óvatosság.
A vállaitól a lapockáin keresztül haladtam egészen lefelé, a derekához...ahol bizony bizony nem tudtam megállni, muszáj volt a becses hátsó felét is szépen megsimogatnom, megmosnom. Nem tehetek róla, nem bírtam magammal. Lassan járattam fel s alá a gyönyörű kis popsiján a kezemet, viszont volt egy dolog, ami baromira meglepett. Nem ellenkezett. Éreztem, hogy picit ugyan megrezzent, de nem húzódott el, nem hisztizett, nem csinált semmi ilyesmit. A hideg viszont kirázta rendesen.
A számba harapva bámultam végig a csodálatos testén. Annyira szép...annyira...szeretném. Izmos, de még sem olyan, mint egy felpumpált izmú kis fujj, hanem csak úgy teljesen tökéletesen. A hátsója meg egyenesen falni való. Késztetést érzek, hogy beleharapjak, esküszöm már.
A nyakát csókolgattam. Majd ő megfordult és belekarolt a nyakamba és megcsókolt. Belevigyorodtam, közben a derekát karoltam át és éreztem, hogy a forró vízcseppek, már annyira nem sisteregnek rajta mint eddig, hiszen egyre jobban forrósodott fel a teste, pedig semmit sem csináltam. Meg kell valljam, a bizonyos csókolózás, igen-igen vadba csapott át. Ahogy néha el-el váltunk, láttam, hogy az arca szinte tűzpiros, de nagyon is élvezte amit tettem vele. Már neki nyomtam a zuhanyfülke falának, úgy faltam az ajkait, mintha már két éve nem érhettem volna hozzá azokhoz a csodálatos, a csóktól már-már vöröslő ajkaihoz.
Egyik ilyen kisebb szünet közben, Nathaniel épp a szemeimet bújta, mikor halkan, de hihetetlenül nagy hatással, pottyantotta ki ajkai közül azt a két szavat, amire szükségem volt: " Castiel, szeretném ".
Úgy ért, mint villámhárítónak a villámcsapás, olyan érzésem volt, mintha menten orgazmusom lett volna, még is elkezdtem kissé izgulni is. Vajon hogy...meg...milyen lesz...hogy fog reagálni. Kérdések tucatjai halmozódtak bennem. Igen, a nagy, vén Castielt, érdeklik az ukéja érzései.
Cseppnyi gondolkodást nélkülözve kérdeztem vissza.
- Biztos vagy benne?
Mire egy lágy, még is határozott bólintást láthattam tőle. Istenem, de édes.
A derekába karoltan és a nyakát kezdtem el csókolni. Nem tudom ez mennyire jó ötlet...furcsa előérzetem van.
Kiszálltunk a zuhanyzóból, de mivel törölközni lusták voltunk, így vizesen dőltünk be az ágyamba.
Iiiigen, valószínűleg jó vizes lesz..de tök mindegy, mástól is nedves lesz az még, hehe.
Lassan fölé másztam és végig csodáltam a testén, a gyönyörű bőrén. Szépen láttam még mindent, bár már este volt, de azért még láttam őt a szürkületben.
Az oldalát simogattam, majd a hajába túrva csókoltam meg. Ő szépen a hátamat karolta át és sóhajtott bele a csókba.
Mehh, épp próbára kellene mennünk, de ki az istent érdekel, ha valakinek az élete legjobb pasija épp egy szál semmiben fekszik alatta? Baszki.
Az ajkait harapdáltam közben fél kezemmel a lábait simogattam. Hehe, kezd forrósodni a helyzet.
Az arca lángokban állt, főleg, mikor felfedezte, hogy nekem tolta a derekát, de ezzel még semmi gond...csak, mikor rájött, hogy odalent, neki is eléggé megkeményedtek a dolgai.
Az ajkait pár pillanatra békén hagytam, majd elvigyorodtam és lassan odasimogattam neki, a merev tagjára, amit egy nagyobb sóhajjal nyugtázott.
Lassan simogattam, a másik kezemmel pedig a belső combján izgatgattam. Egyre több sóhaj, itt-ott halk nyögések.
Nem, hogy a teste, de még a hangja is csodálatos ebben a helyzetben.
Nem igazán bírtam már magammal, egyszer nekem is lehet gyereknap, ha már itt tartunk.
Lassan elkezdtem a nyakától kezdve egészen csókolgatni, a derekáig. Majd szépen szétszedtem a lábait és kissé feljebb toltam a derekát. Ő várakozva bámult rám, gondolom mást sejtve, mint ami valóban történt.
Szépen végig simogattam a drága kis rózsaszín lyukacskán, majd oda hajoltam és a drágám bejáratát a nyelvemmel kezdtem el zaklatni.
Édes drága szöszkénk, annyira meglepődött, hogy sikított egyet a drága. Ezt a műveletet folytattam egy darabig, egész végig szép kis nyögésekkel aranyozta be a hallójáratomat..ez a hang valami csodás.
Miután "meguntam", abbahagytam, majd az éjjeli szekrényembe nyúltam és a síkosítót vettem ki...azért annyira szadista nem vagyok, hogy anélkül csináljak bármit.
- Látom felkészültél...- nyögte ki remegő hangon, eléggé nagy zavarban.
- Én mindig.- kuncogok, majd az ujjamra nyomok belőle. Feljebb másztam, hogy elérjem és meg tudjam csókolni, amit meg is tettem. Az ujjamat pedig lassan bemasszíroztam neki. Torokból nyögött bele a számba, ami meg kell valljam, zene volt füleimnek. Hehe.
- Rossz?-kérdeztem a nyakát harapdálva újból.
- Cs-csak csináld.- sóhajtott fel.
Én szép lassan mozgatni kezdtem az ujjamat, ő pedig, hogy így mondjam, tágult mint a kis angyal.
De...van egy olyan érzésem, hogy...na mindegy. Csak nem lesz gáz.
Szépen mozgattam az ujjamat, majd már helyet foglalt még egy és egyre csak izgattam...a mellkasánál, a nyakánál, a combjainál...mindenhol.
Mikor pedig úgy éreztem lassan oké lesz, a szájához hajoltam.
- Kész vagy drágám.- mondtam neki, mire ő a számra rakta a kezét. Egy pillanatig azt hittem, ez csak egy ilyen "Ne dumálj, csak csináld!" utalás volt...de hamar rájöttem, hogy nem. Még a halk lihegése mellett is tisztán lehetett hallani, hogy csukódik egy ajtó és, hogy valaki épp engem szólongat. Seperc alatt az életem pergett le előttem. Ki ez a hang, mi történik?! Nagyon óvatosan, még is fénysebesség gyorsasággal szedtem ki az ujjaimat (amit egyébként, egy nagyon halk nyüsszenéssel kontrázott meg Ő, semmi hiszti vagy hasonló) és rángattam magamra egy boxert, egy pólót, meg kínomban egy nadrágot. Erre azért volt szükség, mert túl átlátszó lett volna a dolog, ha épp egy zászlórúddal a lábam közt mutatkozom...
Kibaszott idegesen, a dühtől forró fejemmel léptem ki a szobából.
- Mondjad.- fortyogtam, épp a lépcsőn feljövő emberkére.

Bittersweet Amoris - 8.fejezet - Ártalmas Apatosaurus

Ártalmas Apatosaurus

- Veled volt a fiam az éjszaka, jól mondom?-sziszegte mögöttem egy erőteljes, rettentően ideges hang. Megfordultam, letéve a konyha pultra a szendvicset, amit épp készítettem.
- Igen, velem volt.- mondtam határozottan, de nem nagyképűen, sem szemtelenen. Belenéztem a villogó szemeibe, majd ahogy felém kezdett lépkedni...valóban félelmetes volt.

- Ennyire nem utálj már.- sóhajtottam a kabátom zsebébe túrva, hogy végre megtaláljam azt a retkes kurva öngyújtót. Ha tíz perce nem keresem akkor semennyi. Megnéztem a sporttatyómban, amit épp cipelek, az összes zsebemben, de sehol. Kezdek kissé frusztrált lenni.
Természetesen, a menők hol találják meg az öngyújtójukat? Na hol? Persze, hogy a kabátjukban, amit először megnéztek, csak épp a sok szirszar szeméttől nem vették észre (Na meg talán az is közbeszólhat, hogy menet közben nem annyira egyszerű átkutatni mindent...hahaha nem olyan menet. Séta. Hiszen Nath szüleihez tartunk éppen). A menők így csinálják.
- Én nem is utállak.- pislogott rám édesen, és mikor végre kihúztam a zsebemből a fekete Skilletes öngyújtómat (igen, Castielnek még eze is bandás), olyat sóhajtott, hogy azt hittem kiszakad a tüdeje.
- Apropó, ha ennyire nem akartad volna, nem kellett volna fognod.- mondtam, mivel ő fogta eddig a cigim. Úgy undorodott tőle, mintha kutya szar lenne...lehet az is közre játszott, hogy pont egy spermagyilkolós kiírás volt rajta. Édes istenem, Nath el ne kezdj nekem azon agyalni, ha most ezt elszívom, nem fog kijönni semmi a farkamból, mert esküszöm fejbe lövöm magam. Ettől te okosabb vagy meg minden, nem dicsérlek még magamban sem...árt az egómnak, hogy én meg hülye fasz vagyok.
Igen, érdemes lenne már rágyújtani, ha már a gondolataim is ilyen faszák.

Sóhajtok, majd kiveszem egy szálat a dobozból, majd azt elrakom a zsebembe az öngyújtómmal együtt. Végre meggyújtom a jól megérdemelt cigarettámat, majd jó mélyen leszívom. Sokan hülyének néznek, hogy én miért szeretek megfulladni tőle, de én szeretem mit csináljak.
Majd szép lassan kifújom a  füstöt és elégedetten elvigyorodom.

Láttam drága Nathunk arcán, hogy ő így soha, semmikor, semmi pénzért, még következő életében sem smárolna le ilyen füstös lehelettel. Majd meglátjuk azt. Megrontalak én téged, baby, Heh.

Miközben a cigim fogyasztottam, láttam Nathomon, hogy eléggé elmélkedik valamin. Van sejtésem....gondolom a szülei, de ennyire nem lehet vészes.

Majd végül odabuszoztunk házukhoz. Gyalog is mehettünk volna, de semmi kedvünk nem volt cipekedni, így ebben maradtunk.

Megérkeztünk, csengettünk. Elég furcsának találtam, hogy Nathmiért  nem kulccsal megy be, de biztos csak otthon felejtettem.

Egy perc múlt talán a csengetés után, mikor egy kissé világosabb szőke hajú, szikrázó zöld szemű tipikus üzletasszonynak kinéző nő nyitotta ki a szép kovácsolt vaskaput, abból a fajtából, amin nem lehet belátni, ha  a kapu csukva van.

A nő nem is figyelt Nathra, sem a jól látható monoklijára. Inkább engem kezdett el nézni, értetlenül.

Illedelmesen köszöntem, majd Nath is megtette ezt. Halkan megérdeklődte, az anyját, hogy itt-e maradhatok éjszakára, mire csak egy vállrándítással válaszolt.

Azaz gondolom az anyját. Hasonlít Nathra csak azért. Na meg a viselete. Akár a házvezető is lehetne, ahogy elnézem a házat, telne rá. Baszki, Nath, nem mondtad, hogy egy palotába jövünk.

Na mindegy is. Bementünk, bevittük a cuccainkat Nath szobájába. Az egész délután elment "tanulással"...aha, igen, természetesen egész nap mást sem csináltunk. Semmi gond nem volt...egészen addig, amíg Ambert nem láttam meg. A lépcsőn jött fel, mert miért ne lenne egy ekkora házban piont egy emeleten az összes személy szobája. Az agyam eldobom. Frizbizni fogok vele, és Démonnak fogom dobálni.

Visszasiettem a szöszkémhez, aki épp a szobájában pakolta a tiszta ruhákat, én pedig sóhajtva dőltem le az ágyára.

- Miért jöttél vissza?

- Miért él még a húgod?-kérdeztem, mire elmosolyodott, majd az utolsó ingét is szépen vállfára tette és besimogatta a szekrényébe. Te jó ég, mennyire figyel a rendezett környezetre. Bár ez a szobáján is látszik. Lágy, világoskék falak, fehér illetve vajszínű bútorok, majd az ágy, ami fehér színben pompázott, de az ágynemű rajta, finom világoskék volt, amin épp tespedtem. Illetve rajta az a két millió párna vagy fehér, vagy szintén világoskék. Gyönyörű, komolyan, bár nem az én stílusom. Ez a tipikus puccosék szobája. 

Leült mellém az ágyra, ugyan én már jól fetrengtem a párnák között, meg talán..egy kicsit..d.e csak egy icipicit kint volt a hasam...esetleg!

- Köszönöm, hogy segíteni szeretnél.-dőlt el mellettem, majd hozzám bújt. Megsimogattam a haját és az arcát kezdtem el kémlelni. Hmmm...olyan szép. Bár az a monokli az arcán...

- Anyád nem is szólt semmit.-sóhajtottam majd lágyan a lila foltra simítottam, hogy tudja miről beszélek.

- Tud róla...de nem mer tenni semmit.

- A francba is, csak te vagy normális ebben a családban?!- kérdeztem fennhangon, de kellően halkan.

Egy sóhajt engedett ki magából, mást nem. Ezt szerintem sosem fogom megérteni. Két napom van valamit kitalálni. Muszáj, hogy eszembe jusson valami. Egyszerűen muszáj.

- Szeretlek,-hajtotta a fejét a mellkasomra.

Én mosolyogtam egyet, majd az állánál fogva felhúztam a fejét, majd megcsókoltam. Istenem, olyan kis édes.

Majd annyit hallottam, hogy nyílott az ajtó. Rögtön szétreppentünk, én személy szerinte hirtelen felültem az ágyon, mintha mi sem történt volna, majd felemeltem a fejem az ajtóra. Ki más, mint Amber kotnyeleskedett be a szobába...de szerencsére a kezében volt vagy három füzet/könyv, kinyitva és makorászott valamit, így semmit sem látott.

- Nathiikaaa~ - nyöszörögte ki, mire én csak félig felvontam a szemöldökömet, majd Nathra néztem. A drága olyan vörös volt mint az állat, de láttam rajta, sőt szinte hallottam a szívéről leguruló sziklát, hogy Amber, szinte biztos, hogy nem látott semmit.

- Igen Amber-cicaaaa?-vigyorogtam az ölembe vezetve a kezeimet. Olyan hirtelen kapta fel a fejét, hogy szerintem úgy megrándult a nyaka, hogy két hétig nem fogja megmozdítani.

- Oh Castiel.-tette csípőre az egyik kezét, a másikban pedig fogva a cuccokat.- Mi járatban, csak nem engem keresel? Rossz szobába tévedtél meg kell, hogy mondjam.- nevetett fel úgy isten igazából, olyan ribancosan, hogy hányingerem lett.- Bár ki mást keresnél, ha nem engem?-vihogott tovább.

- Jajj mi baj, az út szélén már nem megy a pasi keresés? Nem vesz fel senki, ezért hazajöttél tanulni?-röhögtem a hajamat túrva hátra, Nathaniel pedig lassan felült, de próbált szinte észrevétlen maradni.

Ez meg elkezdett nevetni. Mintha ez neki dicséret lett volna. Baszki, ez olyan buta, mint a seggem… egyik parcellája.

- Na de most komolyan…azt ne mond, hogy a bátyámhoz jöttél.- vigyorgott ránk.

- Semmi közöd hozzá. Amúgy meg kénytelen voltam.- morogtam azon a tipikus hangomon, mikor valaki Nathról beszélt a suliban és én épp el akarom küldeni a kurva anyjába.

- Jaaaaaaajj, csak nem meg akarnak húzni?-vihogott.

- Nem mintha te nem azért szedted volna elő a töri könyved és hoztad volna be, hogy csináljam meg a leckéd.- vágott a beszélgetésünk közbe Nath, olyan hirtelen, mint ahogy egy suhintásra elvágsz egy vajkockát.

- Jajj már.- legyintett.- Na sebaj...Castiel nem segítenél nekem?-nézett rám, pislogva azzal a baromi nagy festett szemeivel. Miért kell két kiló vakolat amikor így is szarul néz ki? Jézusom... Milyen lehet anélkül?

- Nem.- jelentettem be, majd felkeltem és oda sétáltam elé, megtámaszkodtam az ajtófélfán egy kezemmel, font fölötte,- Na kifelé Babyke.- kacsintottam rá, mire vihorászva kilépett a szobából én pedig becsuktam az ajtót. A vigyor lefagyott a képemről és pár másodperc múlva csak egy fájdalmas nyögés szakadt ki a torkomból.- Hogy lehet ezt elviselni?-tettem fel a kérdést amit talán költőinek szántam, talán nem, de mindenféle képpen az lett belőle, mert válasz nem jött rá,

Ezek után elmentünk fürdeni, természetesen külön külön. Azért ha együtt mentünk volna, az igen-igen feltűnő lett volna. Na sebaj. Amúgy vicces, az egész házban egy fürdő van - azaz gondolom, bár a harmadik emeletre nekem tilos felmenni...valószínűleg ott tartják a hullákat meg ilyeneket - pedig baszott nagy ez a ház. Na mindegy, feleslegesen agyalok.

Épp Nath tartott a fürdésnél, hiszen  én előbb mentem, és mivel panaszkodott, hogy éhes, ezért az anyjától kikérdeztem, hogy hol vannak a szendvics hozzávalók ( nem fogok én nyúlkálni más hűtőjébe, meg semmijébe, ha nem szólok ), majd elkezdtem csinálni a szendvicseket.

Majd...itt tartunk most. Épp mikor a kenyeret kentem meg vajjal, jött a drága férfi, akit még eddig nem is láttam. Nath apja, de ezt csak a "Veled volt a fiam az éjszaka, jól mondom?" mondatából szűrtem ki.

A válaszom után, ami nem volt épp a fogára való amint láttam, villogott a szeme, majd közelebb jött hozzám.

- Mit akarsz a fiamtól?- kérdezte ridegen a pofámba szegezve a késként működő aranysárga szemeit. Valószínűleg Nathaniel, csak ezt az egyet örökölte tőle.

- Semmit.- mondtam nyugodt hangon.- Csak tanulni jöttem. Ő készít fel engem a pótvizsgákra. És mivel a fia elég messze lakik tőlem - oké, oké itt egy picit túloztam, na - sokkal egyszerűbb volt, hogyha itt maradok, így sokáig tudunk készülni a vizsgámra. Ez egyébként tőle baromi kedves is, ho-

- Pofa be!-rivallt rám, mire el is hallgattam.- Válaszolj arra, amit kérdeztem! Mit akarsz attól az idiótától?!

- Segítséget. De semmi mást. -hazudtam rezzenéstelenül a szemébe. Heh, kurva jó vagyok ebben. Nem szeretek, de egyenlőre hét szent biztos, hogy nem mondom el neki, hogy meg akarom dugni a fiát...akarom mondani a fia a pasim.

Összehúzta a szemöldökét, majd hátrébb képet egyet, így egy méter volt meg közöttünk. Én akartam visszafordulni a szendóhoz, de előtte megszólalt.

- Ha bármi bajba belerángatod...- mondta sátánistán.

- De semmi ilyen nem fog történni.- mondtam egyértelműen. Majd még pár másodpercig nézett engem.

- Valamit titkolsz.- mondta, majd további pár másodpercig bámult a pofámba. Valahol az volt, hogy ha valaki 5 másodpercig tovább néz rád pislogás nélkül, akkor az vagy meg akar ölni, vagy megdugni. Ebben az esetben, nem tudom melyik a pozitívabb.

Minden esetre ellépett, majd indult fel, majd még visszanézett, amit én már csak a fordulásomból érzékeltem, a hajamon átnézve oldalt, hiszen már visszafordultam és a szendvicseket csináltam.

Ijedten jött le a lépcsőn Nathaniel, majd mikor meglátta az apját a lépcső alján, ijedten rezzent meg. Az apja csak morrant, majd folytatta az utat fel, gondolom a hálószobájukba...vagy fürdeni, mit tudjam én.

- Minden oké?- kezdett bele suttogva a Drágám, a faggatózásba.

- Baromira megijedtem.- suttogott az ágyban már hozzám bújva, kezeivel a mellkasa előtt, felhúzott lábakkal, vállig betakarózva. Így én is addig voltam, hiszen majd persze, a franc fog a másik takaróval takarózni, ha itt van Nathé is. Szépen elsimogattam az arcából a haját, majd homlokon csókoltam.

- De nem történt semmi.

- Azt hittem téged is bántani fog...Nem viseltem volna el.- hunyta le a szemeit, élvezve a lágy cirógatásomat.

Közben védelmezően átkaroltam a derekát a másik kezemmel, majd a hátát simogattam meg.

- Kétlem, hogy ilyenre vetemedne.

- Szerinted, ha a saját fiát bántja...Auch, csak óvatosan.- szisszent fel egy halkat, mert gondolom megérintettem valami nagyobb sebét.

- Bocs...- mondtam, majd a háta simogatását abbahagytam, és csak a derekán tartottam a kezem továbbá.

- Semmi baj...nem te miattad vannak ott.-sóhajtott egy halkat, majd én a szájára nyomtam egy lágy csókot és már szinte azonnal, aludtunk is, mint a bunda.

Reggel, szinte ahogy kinyíltak a szemeim, már halál rémült is voltam. Mi, miért, hol mi van?!

Felültem hirtelen és ijedten kerestem a szememmel a szöszit...Hiszen mellettem, csak a hűlt helye volt,
Kirobogtam a szobából, bár annyira nem hangosan, de kirobogtam. Mi a franc, hol van,m miért nincs itt?!
A konyhából hangokat hallottam. Nem túl barátságosakat méghozzá.

- Az én fiam nem lesz egy mocskos buzi!!- főleg ez ragadt meg a fülemben. Már rohantam is volna le a lépcsőn, de valaki az utamat állta. Az a valaki, természetesen Nathaniel anyja volt.

- Engedjen le, kérem!- mondtam kellő tisztelettel, de meggyőzéssel...azaz próbáltam.

- Neked nem kell lemenned.- mondta és továbbra sem engedett le, fellökni pedig elvből nem fogom...feljelentenek, vagy valami. 

Valamit ki kell találnom...valamit tennem kell...MOST!!

Bittersweet Amoris - 7. fejezet - Reggeli helyettes

Reggeli helyettes

/Vigyázat, a fejezet súlyosan pikáns elemeket tartalmaz. Aki nem szeretné, hogy megrontsam, bele se nézzen xDD
Ez a fejezet sem lett valami hosszú, ezért elnézést kérek. Ígérem a következő igen-igen eseménydús illetve hozzám képest hosszú is lesz. Ha van akinek van, várom a tippeket lent :D
Jó nyáladzást, yaoi előre! :D/

Olyan jó este volt...olyan jó! Pedig végül semmi fogamra való nem történt...engedtem neki... Mármint, hogy nek tettem vele olyat, amit ő nem akart. Mondjuk ő nem tudom mit kezdett utána magával, mire eléggé ráállt ő is a dolgokra...mert, hogy én kimentem a mosdóba az addig oké, de, hogy ő mit csinált, vagy mit nem, azt sose tudom meg.
- Gyere már.- nyüszögött az ajtó elől. Épp a fürdőben állítgattam a hajamat, mert az képtelen rendesen állni, ha azt nem vasalom ki. Igen, Castiel vasalja a haját reggelente (ha tetszeni akar a pasijának) uuuuuu de gáz. Szörnyű. Bár azért a páwáktól mérföldekkel jobb vagyok. Én egyedül a hajammal vagyok el reggelente, mást mind leszarom.
Ma egyébként Slipknotos pólóban és sima fekete nadrágban feszítettem, ami nem is volt olyan gáz egyben. Hm-Hm.
- Mert, hogy?- vigyorogtam.
- Csak gyere már.- nyöszörgött türelmetlenül.
- Ha hugyoznod kell, gyere.- nevettem egy jóízűt, mire felfújt pofival bejött.
- Igyekezz már.
- Nincs kedvem.- vigyorogtak. Ugyan már kész voltam, de úgy tettem, mintha még mindig szenvedtem volna a hajammal meg miegymást.
- Bepisilek.- motyogta maga elé. Én pedig csak vigyorogtam.
- Hát csináld.- kacsintottam a tükörbe, hiszen onnan láthatta az arcomat, mivel oda nézett.
Ő vérvörös arccal totyogott a mellettem lévő budihoz, és elég nagy zavarában, a hátat fordította felém, azaz oldalt állt a cucchoz, hogy még véletlen se lássak semmit. Na majd persze.
Lényegében amint üríteni kezdte a húgyhólyagját halkan oda léptem mögé és átkaroltam a vállait.
- Hmmm...- hümmögtem az ajkamba harapva. Eléggé megijedt, így megremegett. Egyik kezemet a derekához engedtem le és a fenekébe markoltam, na meg az oldalán simítottam végig. Ha lehetett, még vörösebb lett, mint eddig. A hajam szinte fakónak tűnt, de tényleg.
Ott bámultam rá, bár amint befejezte és szerette volna eltüntetni a drága kis szervét, nem mondanám, hogy hagytam neki. Eltoltam a kezét.
- Ez túl szexi ahhoz, hogy eltüntesd.- nyomtam előtte a kezemet az ágyékához és a fülébe nyaltam bele. Megfogtam a péniszét majd rászorítottam egyet de csak óvatosan.

Ő felnyöszörgött majd vörösen kezdett el kapálózni a kezeivel, hogy engedjem el.

Én pedig nem, hogy nem engedtem el, hanem még el is kezdtem felizgatni a drágámat. Rossz gyerek, nem bír magával.

Lassan húzogattam a kezemet a becses szervén és vigyorogva csókolgattam a nyakát és egyik kezemmel lefogtam a háta mögött az ő kezeit, bár nem épp erősen. Nagyon jól tudta, hogy én most ezt akkor is megcsinálom, akárhogy is ellenkezik.

Szinte láttam az arcán, hogy a földig lehordja magát, sőt főleg azt, hogy minek ivott tegnap este annyit. Közben pedig még, arra is koncentrált, hogy nem, ő bizony nem fog felizgulni. Miért is tenné, hiszen csak a pasija izgatja aki egy vörös démonnak megy el, akiért történetesen full odáig, meg vissza van. Nem is csodálkozom! Az ő helyében én is oda lennék magamért! Bár amilyen kis uke...sosem tudnék én ilyen lenni.

A nyakát csókolgattam továbbra is, majd lassan-lassan feljebb kezdtem el haladni, mire ő remegve a "Ne" szócskát hangoztatta, ugyan halkan, de egyre növekvő gyakorisággal. Csak nem kezded élvezni drágám? 

Hátulról a testének simultam neki, tovább fogva lazán a kezeit a háta mögött. A számmal elértem a fülét, majd abba haraptam bele lágyan, majd belenyaltam. Szinte össze csuklott ott előttem mint egy kártyavár, mikor egy kissé erősebb löket szellő éri. Természetesen megfogtam, nem esett el, semmi baja nem történt, kedves aggódó olvasók. Nem vagyok én olyan gonosz! Vagy igen...kitudja...hmm...tudom is én, miért nem folytatom inkább az eseménysort, hiszen a szemetekben ennyi csillogást mint most... mekkora perverzek vagytok ti, ha eljutottatok idáig?! És ha azt mondom, hogy ez mind meg sem történt? Csak álmodtam? Megvernétek? Bizonyára. Mellesleg hazudni se szeretek. Jó-Jó el a gránátvetőkkel, folytatom már.

- Nh..- adott ki egyre szebb és szebb hangokat magától. Egész nap el tudnám hallgatni...

Ezt most úgy érzem szinte muszáj megtennem..méghozzá azért, mert sosem fog feloldódni. Lehet, hogy most magában szidja a kurva anyámat, de hát...na. Most még. De nem sokáig.

Egyre gyorsabban mozgattam a kezemet és tagadhatatlanul is, igen is élvezte a drága. Nem tud ez ellen tenni, mellesleg szabadulással sem küzd annyira, mint amennyire vártam. Elengedtem a kezeit, majd amely kezem így felszabadult, azzal a csodálatos hátsó fertályához nyúltam hozzá. Komolyan mondom, hogy lehet ilyen gonosz az élet, hogy nem minden pasinak ilyen a segge? Bár akkor már lehet az összeset megdugtam volna. Heh. Akkor jobb is.

Szépen megsimogattam a hátsóját. Ez ellen sem mondanám, hogy szörnyen ellenkezett volna. Viszont innen tovább nem akartam menni. Ezt majd...máskor. Bár ha akartam sem nagyin tudtam volna, hiszen mire ezt a gondolatot befejeztem, ekkor robbant szinte bele a kezembe a drága, egy elég nagy nyögéssel megtoldva ezt.

Belecsókoltam a nyakába, majd még tartottam egy kissé mert úgy éreztem, hogy ha elengedem, összeesik. Szegénykém, nem valami sűrűn csinálhat magával ilyet, ha ennyire megviseli a dolog.

- Úgy látom nem vagy túl gyakorlott.- kuncogtam, majd mire összeszedte magát, a hideg falnak dőlt, természetesen mi lett volna az első dolga, mintsem eltüntetni a becses szervét, majd csak aztán dőlt a jó hideg csempézett falnak. Közben elkezdtem lenyalni a jobb kezemről az élvezetét... esküszöm, ennek még az ondója is finom! Mehh...ha nem lenne a pasim, most tuti megkötözném és mától a szexrabszolgám lenne. Olyan édes...

Na jó, oké, oké. Nem tenném meg, nem vagyok azért ennyire farok.

Lassan Nath lenyugodott de nekem a gatyámban a dolgok azért szépen tornyosultak, úgy mondván.

Édesen néztem rá, majd megcsókoltam a nyakát.

- El fogsz késni otthonról, drágám.- mondtam halványan elvigyorodva, mire ő felkapta a fejét és édesen kiszaladt a fürdőből.

Megígértem a szüleinek sms-ben, Nath nevében, hogy 11-re már otthon is lesz. Viszont akkor most kapkodnia kell magát.

Én pedig, mit volt mit tenni, oda álltam, ahova az előbb Nath, majd igyekeztem magamnak elintézni a dolgokat. Direkt küldtem ki, úgy mondván...nem szeretném, ha nagyon szenvedne...elég volt mára neki ennyi, szerintem.