E.t.45. Magyarázat?Vicvelsz?

Magyarázat?Viccelsz?

Miután a kedves féltestvérem elpaterolt a játszótérről, mikor Tom megérkezett, látva, hogy mindjárt össze esek, annyira akarom őket smárolni látni, akkor haza mentem. Ez már pár napja volt, csak, hogy érthető legyen a sztori.
- És elküldött? Hát nyomorodjon meg. Remélem megerőszakolták egymást három ovis láttára.-nevetett Jesseica a telefonba, én pedig Csokit simiztem az ölemben. Igen, a cicámról rég esett szó, azért mert elkóborolt...de mivel vettem neki nyakörvet, így hamar vissza hozták.
- El...tiszta gonoszság.-kuncogtam.
- És izé...Cassal...mi van..?-kérdezte, mire elkomorodtam.
- Semmi. Gondolom jól elhancúrozik azzal a fasszal, aki eddig az életemre akart törni...-sóhajtottam kissé ingerülten.
Sóhajtottam.
- Hát dögöljenek is bele.-morogta Jess, és mintha hátra dőlt volna a székben a hangok alapján.- De ne is foglalkozz velük. Aki téged otthagy, az normális nem lehet.-mondta.
- N-ne mondj ilyet.- mondtam, és éreztem, hogy felfut a vér az arcomra.- Mikor tudod, hogy nem igaz.- folytattam.
- Tessék? Tudod te a "nem igaz" definícióját?
- Természetesen.- mondtam még mindig vörösen...a legjobb barátnőm hoz zavarba...betojok.
Majd kopogtak az ajtómon.
- Bocsi le kell tennem. Majd beszélünk. Szia -köszöntem el, majd ő is, és letettem. Majd kiszóltam, hogy jöjjön be az illető.
-Hugiiiii...valami srác keres.- nyílt az ajtó, és Dan fejecskéje kukkoltt be rajta.
- Fogjad már, hogy esetleg is a nővéred vagyok buzikám.- vigyorogtam.
- Ne bántsál máár!- röhögött, majd, én felálltam és kibaktattam. Kinyitottam a bejárati ajtót...majd azonnal vissza is csuktam.
- Ni, ne csináld...-nyöszörgött a vörös fejű orbitálisan nagy idióta, az ajtón kivülről. Én az ajtónak dőlve vártam. Úúúgy tökön rugnám, de úúgy!!
Vártam...csak vártam. Végig hallgattam a nagy bűnbánó dumáját. És még mindig várta. Franc se tudja mire, de vártam. A srác végső elkeseredésében, már csak egy "szeretlek, és örökké foglak"-ot nyögött ki, majd hallottam, ahogy elkezd ellépkedni.
Én kicsaptam az ajtót.
- Szerinted csak ennyi?!- rivalltam utána, majd megdermedve megállt. Majd megfordult.
- Mit mondjak még...?-suttogta. Én csak bámultam magam elé. Miért tette ezt?
- Miért?-kérdeztem.- Nem vagyok elég jó? Ő miben jobb nálam? Azzal, hogy lefekszik veled igaz? Úgy, hogy már egy csomó ideje nem is láttad...igen, bizonyosan.-suttogtam és lehajtottam a fejem.
- Nem.-mondta határozottan.- Ha ez megnyugtat...semmi nem volt köztünk.-mondta.- Megcsókolt. Ennyi.-mondta.
- És miért nem lökted el magadtól? Miért hagytad? Miért...?
- Szánalmas védekezés, de...a fiúk ilyenek...nem tudnak az ilyenre nemet mondani...sajnálom.- suttogta.
- Igazad van. Tényleg szánalmas védekezés.-mondtam, majd az ajtót akartam becsukni, és ahogy hátra léptem valakibe ütköztem. Hátra néztem és Daniel volt. Aki picit odébb tolt, és sötét tekintettel lépett ki a házból.
- Nem elég, hogy a nővéremet összetöröd, de Tommal mi a fasz bajod van?!- rivallt rá, farkas szemet nézve vele.
- Mi van?-morrant fel a vörös.- Azt sem tudom ki az!
- Épp ez a baj!- mondta.- És akkor le kell szólni az utcán mi?!- morrant rá.- Rasszista állat!- lökte hátrébb Cast.
- Mi a bajod?! Hagyjál már és ne lökdöss!- mondta a vörös.- Az nem fordult meg a fejedben, hogy nem én voltam, és szép nagy ez a város?!
- A "vörös hajú rocker rasszista fasz" leírásból egyértelműen kikövetkeztettem, hogy te vagy drága.-morogta Dan'.
- Dan...- mentem oda.- Lehet tényleg nem ő volt.- fogtam meg a vállait hátulról.
- Még véded?!- morogta, majd elengedte.- Örülj az életednek! Ha Nikoo nincs, te neked betörik a fejed!- rivallt rá megint.
- Egy büdös kis elsős játsza nekem az agyát?! Látszatra nem vagy több!
- Nem a kor hanem az értelem számít, ami neked nincs!
- Fejezzétek már be!- szóltam közbe igen hangosan mire bekussoltak.
- Cas látni nem bírlak, takarodj innen. Dan, húzz be a házba.-mondtam.
Erre még szikrázó szemmel néztek egymásra.
- Tűnés!-szóltam rájuk, és én beindultam...utáloménezt><
Majd már bent sóhajtva dőlök ki az ágyamba...miért történik mindig valami?...

E.t.44. Jobban szeret mind a pudingot!

Jobban szeret, mint a pudingot!*-*

A könnyek potyogtak az arcomról, és a szavai víz hangzottak a fejemben. "Ne sírj már, nem örökre megyek el.", pedig így éreztem.
Hogy érthetőbb legyen, Jess felszállt a vonatra, és én épp onnan tartok haza. Sóhajtok. Fáj, hogy a legfontosabb személyt az életemben egy ideig megint nem látom.
Igyekeznék letörölgetni az arcomat, de az csak egyre nedvesebb és nedvesebb lesz. Megint sóhajtok, és befordultok a játszótérnél.
Szinte érzem, hogy az ott játszadozó kiskölykökben a szusz is megáll...Biztos azt gondolják, hogy ki ez az idióta fekete szörny. Nem csodálom, jelen pillanatban én is félnék magamtól.
Majd levetem magam a hintára...arra, amelyen akkor is ültem mikor ő itt volt. És a mellettem levő üres hintát kezdem bámulni... mintha ott ülne, és ahogy a lágy szellő ringatja a hintát, olyan mintha a szelleme ülne rajta, és kissé hintázna.
De miért beszélek úgy, mintha meghalt volna?... Ez eszedbe se jusson Ni!
Lassan és egy árva hang nélkül távolodott a pár kiskölyök, át az út másik oldalára, ahol egy kézilabda meccs zaja hallatszódik, és nagy élvezettel figyelik őket. Utálom a csapatjátékokat...utálok mindent ami nem Jesseicához kapcsolható...bár ez hülyeség, mert mindenről ő jut az eszembe...ha magamra nézek...a cipőmre. Ez volt rajtam mikor először láttam. A homokra. Hisz azzal szórakoztunk, hogy azt rugdostuk. A felhőkre, mert azokat nézve meséltünk egymásnak, és felfedeztünk egy szív formát az egyik felhőben. Minden rá emlékeztet, még az is, hogy levegőt veszek. Mert mekkora mázlista vagyok, hogy egy levegőt szívhatok vele. Hogy ugyan azon a Föld nevű bolygón élhetek mint Ő. Hogy megkaphattam a barátágát. El sem hiszem.
Lassan elmosolyodok, és már csak attól a boldog ténytől könnyezek, hogy ő él, és létezik.
Majd a gondolataim megszakadnak. Egy éles és hangos, boldog visongás csapja meg a fülemet. Felnézek. Gólt lőttek...én így csak Jess'nek, vagy egy fizika ötösnek tudok így örülni. Ch.
Majd kotorászni kezdek a táskámban mert szomjas vagyok...elvileg van egy üveg vizem valahol...
Majd kivettem...és az tűnt fel a vizes üvegen, hogy a címke helyén egy fehér papír van oda ragasztva. "Meglepi!:) Csak, hogy tudd, milyen kis husi vagyok írtam neked egy 4 soros versikét. Fogadd szeretettel^^ :*" volt a papíron...az üveget körbe forgattam...de sehol sem volt...de az üvegben víz az volt. Szóval benne nem lehetett. Csak sóhajtottam és elhúztam a szám. Bizonyára elfelejtette. Letekerem a kupakot, és az üveg vízbe iszok. Hogy lett baracklé íze?
Véletlen leejtettem a kupakot, én ügyes...és mikor felvettem, megláttam, hogy a kupakra belülre celluxszal lefedve van egy cetli, hogy ne ázzon el. " Ja, keresd a táskád alján!:D" felirat. Hát, hogy még játékot is csinált! Vigyor húzódik az arcomra, és megtörlöm az arcom...megint.
Elkezdtem kutatni a táskámban...és meg is találtam egy kis cetlit, ami össze volt hajtogatva. Kinyitottam...majd elém tárult a versike, amiben azt taglalja, hogy jobban szeret engem, mint a pudingot. Ami nála nagy szó! Vihogva potyognak a könnyeim...a boldogságtól sírok. Eszeveszett jól esett, úristen. Tipikus Jesseica. Mindig tudja mi a jó nekem!
- Te most sírsz, vagy nevetsz?- hallok meg egy kuncogó hangot mire felnézek.
- Mind a kettő.-kuncogtam mire a kezembe nyom egy full gyűrött zsepit. Ja igen, Daniel volt. Bár mit csodálkozok, abban a szűk farmerben, nem, hogy összegyűrődne egy zsepi, még össze is aszalódik. Nem tudom, hogy ennek a combja miből van, hogy nem zsibbad le neki.- Csak mivel gondolom ebben a bazinagy táskában-bökött a vállamon pihenő fekete tatyóra.-minden van, de zsepi az nincs.- kuncogott, majd leült a mellettem lévő hintára.
- Honnan tudtad?-kuncogok és kifújom a nózimat, majd a szememet törölgetem.
- Hát drága...ez a lányok baja. Mindig mindenre felkészülnek, csak arra nem ami pont történni fog.-kuncog és a vállamra csapja a kezét.- Nya mi a baj?
- Szerinted mi lenne nyomikám?-kuncogok.- Jessica most hagyott itt.
- Jó, hogy fél napja veletek lakok, nem tudhatok ilyeneket.- von vállat majd csak hátra pöcköli a hajam.
- Hajh...nya de, hogy, hogy itt?-mosolygok rá.
- Apa küldött utánad.- mondja, mire elgondolkodok..."apa"...ezt még meg kell szoknom, hogy az ő apja is igazából.- Na meeeg...fél óra múlva itt talizunk Tommal.- jelenti ki egyszerűen.
"Talizunk"...mi az rák ez a szó? Hát ez egy vérbeli meleg, tényleg.
- Ohh...lehetek tanúja, hogy megerőszakoljátok egymást? Légysziiii!- nevetek.
- Hülye!- nevetett fel. Majd én is nevetni kezdtem. Végre érzem milyen egy testvér...egyszerűen csodálatosnak vélem eddig.
Remélem ez így is marad.

E.t.43 Az utolsó nap, ami még nem is lett nyugodt.

/Elnézést a mostani hiányzó részekért, és picit valószínűleg ritkábban is fognak következni, de azért igyekszem. Csak zajlik az élet ></

Az utolsó nap, ami még nem is lett nyugodt.

Már egy hét telt el azóta...pont annyi idő, amennyit Jesseica itt lehetett...Mert a tavaszi szünet nem engedett többet. Rohadvány suli...
- Figyi...holnap megyek el. Ne legyél ilyen szomorú, inkább örülj, hogy elhúzok.- vigyorgott.
- Hülye.-mosolyogtam rá. Majd apu kopogtatott a szoba ajtón...legalább is feltételezem ő volt. Csak nem? Na mi történt? Miután már anya nincs itthon, általában csak fel ordít valamit.
- Gyere.- szóltam az ajtóhoz...konkrétan xd
Mire apa lépett be, elég savanyú képpel. Nem igazán tudom mi történhetett, de, hogy az neki nem tetszik, az biztos. Mellesleg elég egy szórakozott emberke, nem sűrűn látni egy citromhoz hasonló fejjel..xd
- Niki, el kell mondanom valamit.- sóhajtotta apa. Láttam, hogy önmagával küzd, és nagyon feszült...ökölben szorongatta a kezét...és most kivételesen le se tojtam, hogy milyen néven hívott...túlságosan furcsa ez a helyzet, hogy most azzal foglalkozzak.
Én pedig Jessre pislogtam, aki nagyokat nézett apu felé. Hát ezzz....furcsa.
Majd vissza tértem apu figyeléséhez.
- Ehm...tessék, itt vagyok.- mondtam. Ő picit a szájába harapott.
- É...Ng...ha...- nyöszörgött ki magából igen keveset.
- Figyi...ebből nem sokat értek. Nem lehetne a hivatalos nyelven?- kérdeztem mire mögöttem Jess felkuncogott, és a vállamra tette a kezét...és vártunk. De az a mondóka nem akart kicsusszanni apa száján. Hosszú percekig vártam, hogy mukkanjon meg megint...de csak az öklét szorongatta majd a kezét tördelte.
- Figyi...látom, hogy nem oké minden,  és épp ezért kezdesz megijeszteni...tessék elkezdeni, mert ez így nm jó.- mondtam a fejem rázva. És mintha ezt ő meg sem hallotta volna, folytatta.
- Ni...mikor még kisebb voltál...- kezdett bele...egyébként miért Jess előtt kell egy ilyet közölni? Nekem ez gyanús.- olyan...2-3 éves körül...én...én is teljesen más voltam...és...akkor elég sokat veszekedtünk anyáddal...és...nekem volt egy gyerekkori jó barátom...Kathrina...és...é-én...- nagyon fél. Látom rajta. És beszélni is alig tud. Mi ilyen szörnyű? Nem is értem. Hát nem fogom megölni egy 15 éves ügy miatt könyörgöm. Bármi is legyen az...szinte bármi. - Mikor egyik este...nagyon összevesztünk anyáddal...elmentem hozzá...és...nem is értem, de az lett a vége, hogy...h-hogy lefeküdtünk.- mondta apa idegesen. Nem is úgy idegesen, hogy mérgesen, hanem inkább feszülten, és picit dobogott is a padlón....egyáltalán nem könnyebbült meg. Van itt még valami.Látszik rajta.
Nekem kikerekedtek a szemeim...de...apán láttam, hogy ez még nem minden. Hát...nekem ez nem esett valami jól, de hát látom rajta, hogy megbánta...meg hát ez van...de most miért vallotta ezt be nekem? Na jó, ez nem volt teljesen igaz amit most mondtam...rohadt rosszul esett, és rohadtul fájt...az én apám csinálta ezt? Az enyém? Akit én istenként tiszteltem? Komolyan? Hát ez nagyon jó.

- De...ez nem minden.-mondta apa. 

Majd...intett valakinek...és lépéseket hallottam...majd nagyobbra nyílt az ajtó, és Daniel lépett be rajta. Daniel. Miért pont Daniel? Az az idióta (nem, nem idióta. A melegek nem idióták, azokra maximum a cuki jelző illik, és az orrvérzetős, nyálfolyatós, éd...Ni' fogd vissza magad.) akit alig ismerek, ide jön és, és és...mi van?!

Én össze ráncoltam a homlokomat. Most én nekem ezt kellene értenem? Majd...szépen lassan kezdett a kép össze állni..."Remélem sosem leszel olyan mint az öcséd!" "Apud tudja ki vagyok!" és társai. Ezeket a mondatokat hallottam a fejemben, és Daniel arcát néztem...ismerős...ja, hogy ezért volt olyan ismerős! Erre bevillant, majd hirtelen ellágyultak a vonásaim.
- Még sem vagy egyke...- suttogta apa, én pedig a kezecskéimet kezdtem tördelni...a nyakába kellene ,hogy boruljak, hogy juj szia öcsi? Vagy most mi? Egy tök ismeretlen ember(Aki MELEG. Nikoo figyelj már, MELEG! Örülj már egy kicsit te himbilimbi!), akkor is, ha rokonok vagyunk...ha bármi más rokonom lenne, akkor is így reagálnék, szóval...nem is értem.
- Én...n-ne haragudj.- mondta apa...majd felnéztem rá.
- Úgy nézek én ki aki haragszik?-néztem rá.- Sőt kellemesen csalódtam, hogy nem ez a tipikus "majd megtudod ha 18 leszel" pillanat van. Nem is értem miért pont most kell amúgy ezt elmondani... Na de mindegy...ezek után már csak azt várom, hogy 18. születés napom alkalmából az derüljön ki, hogy egy kecske lánya vagyok, vagy én nem tudom.,..mennyi mindenben akartok még hazudni ha?- pislogtam.- Fasza. Rettent fasza, hogy csak lazán bejössz ide, és gondolsz egyet, hogy na most vallunk. És én a legjobb apának tekintettelek világ életedben...mi az h megcsaljuk a feleségünket, csak mert olyan kedvünk van, hm? Gratulálok. Minden hetero pasi ugyan olyan.- morogtam.
- Ezt most meg kellene köszönnöm?- vigyorodott el Daniel.- Jó nem poénkodom...- motyogta.
- Izé...- hallottam Jesseica szájából...Most vettem csak észre, hogy ő egész eddig csak leesett állal bámulta a padlót...- Ez...- motyogta...valamiért úgy éreztem valami poént fog elsütni, de most vissza fogta, mert a helyzet nem kívánta. És neki vannak ilyen érzései nem nekem meg mint Danielnek (célzok ezzel Daniel előző mondatára, meg az én "kecske lánya vagyok" mondatomra.) Na jó, talán még is van egy kis rokoni szál köztünk...mind a ketten Föld méretű kukik vagyunk.
Én pedig csak sóhajtottam...majd felálltam és oda léptem Danielhez.
- Üdv...vagy mi.- mondtam. Nem akartam bunkó lenni, még is sikerült.
- Sziiaahuuuggicccaaaaa.- vigyorgott.
- Aaaaaaaa mehetsz haza, ha így fogsz hívni.- tartottam fel a kezeimet.
- Otthon vagyok.- mosolyodott el.
- Ja, hogy már ide is költöztél...erről mikor akartál szólni?- kérdeztem apát, és Dan' vállára raktam az alkarom.
- Öhm...- motyogta apa.
Miért érzem azt, hogy túl laza vagyok...? Nem is érte...á xd
Hajh, pedig azt hittem az utolsó napom nyugodt lesz Jess'el..d.e nem.